Az 50 első randi
címke rss- kapcsolódó címkék:
- film
- Charlie angyalai
- Nászok ásza
- Nem férek a bőrödbe
- Kill Bill
Ismét babát vár Drew Barrymore
Igaz a hír: második gyermekét várja a Charlie angyalainak színésznője férjével, Will Kopelmannal.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nyaralj a kanapédon!
Idén a gazdasági válság sokunk számára távoli álommá tette a külföldi nyaralást, ezért úgy gondoltuk, időszerű összeszedni egy csokor filmet, amely olyan gusztusosan ábrázol egy-egy várost vagy tájegységet, hogy a nappali kanapéján mozizva egyből úgy érezzük, mintha belecsöppentünk volna a film világába. Párás vietnami lomboktól fagyos izlandi bulikig széles a választék utazáspótló filmekből.
A Gyűrű Szövetségének öröksége
Több, mint hat év eltelt, amióta először elevenedett meg a mozivásznakon Középfölde, A Gyűrűk Ura-trilógia pedig azóta filmtörténelmet írt. Mára biztossá vált, hogy lesz folytatás (azaz előzmények, A hobbit című regényből) más rendezővel és nyilván más szereplőkkel. Peter Jackson remekműve azonban egy sereg tehetséges színésszel ajándékozta meg a filmvilágot, akik remek ugródeszkának használhatták A gyűrűk urát. Vagy nem. Áttekintjük, hogy a trilógia lezárása után ki vándorolt tovább Oscar-jelölés, ki újabb sikertrilógia, ki pedig a süllyesztő felé.
- címkék:
- Zsákos Frodó
- Gollam
- Gandalf
- Elijah Wood
- Legolas
- Aragorn
- Cate Blanchett
- Peter Jackson
- Viggo Mortensen
- III. Richárd
- Andy Serkis
- A Faun labirintusa
- A passió
- Nem vénnek való vidék
- A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka
- The Road
- Lost - Eltűntek
- Egy makulátlan elme örök ragyogása
- Bobby
- Transformers
- Eastern Promises - Gyilkos ígéretek
- A hobbit
- Távkapcs
- Mennyei teremtmények
- G. I. Jane
- A Gyűrűk Ura
- A Da Vinci-kód
- Hirtelen 30
- King Kong
- A tökéletes trükk
- Egy hölgy arcképe
- A Gyűrűk Ura-trilógia
- Sin City - A bűn városa
- Légcsavar
- Az arany iránytű
- Mennyei királyság
- Silent Hill - A halott város
- A nemzet aranya
- Trója
- Aviátor
- Mátrix
- A sziget
- Indiana Jones és a kristálykoponya királysága
- The Descent - A barlang
- Erőszakos múlt
- A hihetetlen Hulk
- Holnapután
- A Karib-tenger kalózai
- Elizabethtown
- Az 50 első randi
- Alatriste kapitány
- Orlando Bloom
- Címkefelhő »
A komédia szakbarbárjai
Utálják a másikat, botladoznak, hülyét csinálnak magukból, tagadják érzelmeiket, majd egymáséi lesznek - évente legalább tíz filmre ráillene ez a tartalom-összefoglaló. A héten éppen Hugh Grant és Drew Barrymore próbálnak életet lehelni a romantikus komédia műfajának évtizedes kliséibe a Zene és szövegben, de lehetne a helyükben Vince Vaughn és Sandra Bullock vagy Matthew McConaughey és Cameron Diaz is. Sőt, valószínűleg fel is kínálták nekik is a szerepeket. Mókás, kedves ismerősök ők, de van-e esélyük rá, hogy valaha is komolyan vegyük őket? Összeállításunk számbaveszi a hollywoodi nevettetők kilátásait a skatulyából való kitörésre.
- címkék:
- Sandra Bullock
- Matthew McConaughey
- Jennifer Aniston
- Hugh Grant
- Owen
- Vince Vaughn
- Ben Stiller
- Drew Barrymore
- Cameron Diaz
- Jóbarátok
- Édes vízi élet
- Jóbarátnők
- Tenenbaum, a háziátok
- Ujj-függő
- Álljon meg a nászmenet!
- Hivatali patkányok
- Féktelenül
- Amistad
- Az 50 első randi
- sikoly
- Ha ölni kell
- Bárbarátok
- Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt
- Chicago
- New York bandái
- Donnie Darko
- Psycho
- Jerry Maguire - A nagy hátraarc
- Igazából szerelem
- Keserű méz
- Bridget Jones naplója
- Egy fiúról
- Szakíts, ha bírsz
- Sztárom a párom
- Vanília égbolt
- Jóravaló feleség
- Holiday
- Két hét múlva örökké
- Értelem és érzelem
- Az utolsó vacsora
- Miss Potter
- Nyisd ki a szemed!
- Beépített szépség
- Betty nővér
- Minden héten háború
- négy
- Derült égből Polly
- Hideghegy
- Nászok ásza
- Ütközések
- Zene és szöveg
- Aludj csak, én álmodom
- A maszk
- Nyakunkon az élet
- Tökéletlen idők
- Egy veszedelmes elme vallomásai
- A John Malkovich-menet
- Mr. és Mrs. Smith
- Charlie angyalai
- Keresd a nőt!
- Szex és New York
- Ronda ügy
- Ünneprontók ünnepe
- Okostojás
- Címkefelhő »
Hugh Grant az élre riszálta magát
A korai tavasz ellenére a mozik januári jegybevételeket könyveltek, és a heti premierfilmek biztató számban vonzották a budapestieket. A legnépszerűbb a Hugh Grant-Drew Barrymore páros nevével fémjelzett, Zene és szöveg című romantikus komédia volt.
Jennifer Aniston megverte a mutánsokat
A mutánsok csak egy hétig uralhatták az amerikai mozibevételi lista első helyét, a második fordulóban a Jennifer Aniston-Vince Vaughn páros máris lekörözte őket. Budapesten még mindig A Da Vinci-kód a menő.
Kísértetház, kommuna, zárt osztály - heti filmbemutatók
Ezt a hetet nyilváníthatnánk a nagy visszatérések időszakának is, hiszen az ügyefogyott dzsigolón és a még mindig virgonc Kicsi kocsin kívül a nyugdíjba vonult Daniel Day-Lewis is újra tiszteletét teszi a mozivásznon, hogy eljátsszon egy kiöregedett, haldokló hippit. A horrorműfaj rajongóit ősi varázslatokkal riogatja A titkok kulcsa, a Mezítlábas szerelemben pedig egy elmegyógyintézetből szökött lány és megmentője kalandjait követhetjük nyomon.
Lányszerelem és börtönfoci - heti filmbemutatók
Ezen a héten sivatagi kincsvadászok, szerelmes angol tinilányok, focizó börtöntöltelékek és összezavarodott olaszok között válogathatunk, ráadásképp pedig a kvantumfizika terén bővíthetjük ismereteinket.
Szivárgó hollywoodi agyak
Az ember személyisége nagy részben az emlékein alapul, ezért a memória elvesztése azonnali identitáskrízist idéz elő. Kedvelt filmhősök emiatt az amnéziások, akik kétségbeesetten keresik múltjukat és egyéniségüket, miközben a néző vagy annak örül, hogy jóval többet tud, mint a filmben szereplő karakter, vagy vele együtt bonyolódik bele a többnyire igen szürreális és nyakatekert fejtörőbe. Az Egy makulátlan elme örök ragyogása kapcsán érdemes áttekinteni a hol bosszútörténetbe, hol romantikus komédiába, hol pedig már sci-fibe hajló agymenéseket. Figyelem! A piros betűvel szedett mondatok a történetek kulcsmomentumait árulják el. Ezekket ...
- címkék:
- Kate Winslet
- film
- Vad Iris
- Amerikai pite
- Nyisd ki a szemed!
- A lé meg a Lola
- Memento
- A Bourne-csapda
- A múlt nélküli ember
- Mulholland Drive
- Nászok ásza
- Gilda
- Idétlen időkig
- Hé, haver, hol a kocsim?
- Twin Peaks
- Az 50 első randi
- Egy makulátlan elme örök ragyogása
- Harcosok klubja
- Vanília égbolt
- Címkefelhő »
Rekordszámban ünnepeltek a mozizók
Közel másfélszer annyi látogatót vonzott a hétvégi Moziünnep nevű rendezvény, mint amennyire a szervezők számítottak. A négynapos esemény során 2,5-3-szor annyian váltottak jegyet a filmszínházakba, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.