autópiac

címke rss

Nem ér véget a General Motors vesszõfutása

Gazdaság2014.04.16, 16:45

Még koránt sincs vége a General Motors vesszõfutásának, legalábbis a befektetõk szerint, akik opciókon keresztül nagy mennyiségben fogadnak a GM részvények további mélyrepülésére. 

Kínában a Fordra esküsznek

Gazdaság2014.04.11, 15:13

Márciusban is folytatódott a kínai autópiac fellendülése, igaz az elmúlt hónapokban tapasztalt növekedési ütem már akadozni látszik. A harc továbbra is igen éles a hazai és a külföldi gyártók között, egyelõre a csatát úgy néz ki, hogy utóbbiak nyerhetik meg, többek között a Ford és a Toyota vezérletével.

Özönlenek a használt autók Magyarországra

Gazdaság2014.04.07, 08:41

Minden korábbinál több használt autóra került magyar rendszám az elsõ negyedévben. Leginkább az egymillió forintnál olcsóbb autókat keresik.

Folytatódott az autópiaci fellendülés

Gazdaság2014.04.02, 13:57

Márciusban 5,7 százalékkal több újautó talált gazdára az Egyesült Államokban, mint egy évvel korábban. Ezzel újra lendületbe jött az amerikai autópiac, és nagy valószínûséggel maga mögött tudta hagyni a gyenge téli hónapokat, aminek az autógyártók befektetõi is örülhetnek. Többek között a Ford, a Toyota, a BMW és a Daimler árfolyama is a pluszokat halmozta/halmozza, ami után a BMW új történelmi csúcsra ugrott.

Szorul a hurok a General Motors körül

Gazdaság2014.04.01, 15:42

További másfél millió autót kénytelen visszahívni a General Motors, ezúttal azok szervókormányával kapcsolatos problémái miatt. A cég ezzel együtt már több mint 6 millió autóját rendelte vissza rövid idõ alatt, többek között a gyújtáskapcsolóval kapcsolatos hibák kijavítása érdekében, melyek a vádak szerint 13 ember halálában játszottak szerepet. Emiatt Mary Barra vezérigazgatónak vélhetõen izzasztó perceket fog okozni mai képviselõházi meghallgatása. 

Megállíthatatlan a BMW

Gazdaság2014.03.31, 13:25

Egymilliárd dolláros beruházást hajt végre egyik legnagyobb amerikai gyáránál a BMW, hogy bõvíteni tudja autógyártását. A német luxusautó-gyártó modelljei iránt egyre nagyobb a kereslet, de a piacon zajló egyre élesebb verseny is arra ösztöni a vállalatot, hogy magasabb fordulatszámon pörögjön. 

Óriási beruházásra készül a Ford

Gazdaság2014.03.28, 15:31

500 millió dolláros beruházást fog megvalósítani a Ford ohio-i gyárában, melyben az F-150-es terepjárókba fognak új, erõsebb motorokat készíteni - írja a Reuters.

Kínában pörög a Volvo

Archívum2014.03.21, 15:33

Visszatért a nyereséges mûködéshez a Volvo, mely nagy részben a kínai autóértékesítéseinek felfutásának köszönheti, hogy tavaly újra profitot tudott kimutatni. Az eredményeknek pedig a befektetõk is örülnek, így nagy pluszt szedtek össze a Volvo részvényei. 

Tépik a BMW-t

Gazdaság2014.03.19, 16:34

A BMW vezetõi szerint idén tovább fognak pörögni a cég autóértékesítései, melynek köszönhetõen a tavalyi évi rekordprofitot is túlszárnyalhatja a patinás német autógyártó - tájékoztatott a Bloomberg. A hírre történelmi csúcsra ugrott a BMW árfolyama.

Óriási bírságot fizethet a Toyota

Gazdaság2014.03.19, 14:36

1,2 milliárd dolláros büntetés fizetésében állapodhatott meg a világ legnagyobb autógyártója, a Toyota az amerikai hatóságokkal - tájékoztatott a Bloomberg. A cég félrevezette az illetékes szerveket az autóival kapcsolatos problémáinak vizsgálata során, ezért fizethet most óriási büntetést a japán társaság. 

A magyar, és az európai autópiac is hasít

Gazdaság2014.03.27, 08:40

Egyre erõsebb az európai autópiac, miután februárban 8 százalékkal nõttek az eladások 2013-hoz képest. Ráadásul a magyar autópiacon még ennél is nagyobb volt a növekedés.

Letaszították a trónról a BMW-t

Archívum2014.03.11, 16:12

Az idei elsõ két hónapban az Audi több autót adott el, mint a nagy rivális BMW, ezzel átvette a vezetést a luxusautó-gyártók között zajló éles versenyben. 

Most figyeld a Fordot!

Gazdaság2014.03.11, 10:04

Az idei év egyik nagy befektetési sztorijának ígérkezik az USA autóiparának egyik leghíresebb szereplõje, a Ford. Az autógyártó részvényei meglepõen alulárazottak, melyeket a cég agresszív terjeszkedése és kedvezõ fundamentumai segíthetnek új csúcsok meghódításához. 

Japán repíti a kínai autópiacot

Gazdaság2014.03.10, 14:42

Ismét hatalmas népszerûségnek örvendenek a japán autómárkák Kínában, aminek köszönhetõen a várakozásokat meghaladó eladott autóról számoltak be a távol-keleti országban.

Özönlenek a használt autók az országba

Auto2014.03.06, 16:19

Se az új illeték, se a drága euró nem tudta lassítani a behozatalt. Tavalyhoz képest 52 százalékkal több használt autót hoztak be az év elején.

Visszatér a helyes útra a Peugeot

Gazdaság2014.03.05, 07:50

Nyereséges volt az idei elsõ két hónapban a Peugeot Európában – mondta el az autógyártó áprilisban hivatalba lépõ következõ vezérigazgatója a genfi autóshow-n.

Megtorpant az amerikai autópiac?

Archívum2014.03.04, 13:08

Nagyjából ugyanannyi újautó fogyott februárban az Egyesült Államokban, mint egy évvel korábban, ami felerõsíthette azokat a félelmeket, hogy megtorpant az amerikai autópiac fellendülése. A legtöbb piaci szereplõ viszont úgy véli, hogy nincs ok az aggodalomra, és a melegebb idõ beköszöntével újra javulásnak indul az iparág.

Éledeznek az autógyártók Amerikában

Gazdaság2014.03.03, 18:57

A General Motors, a Nissan és a Chrysler februári autóértékesítései jobban alakultak az elemzõk által vártnál, ami azt mutatja, hogy az autógyártók kezdenek õjra lendületbe jönni a januári nagyobb megakadás után. A nagy vállalatok közül a Ford viszont csalódást okozott. 

Megy a lobbiharc Kínában

Archívum2014.02.22, 11:16

A kínai autóipari lobbi meg szeretné akadályozni, hogy a jelenleginél jobban megnyissák az ország piacát a külföldi cégek elõtt. Ehelyett azt szeretnék, ha a kormány inkább a helyi vállalatokat segítené.

Kezd bepörögni az európai autópiac

Gazdaság2014.02.18, 09:51

Januárban is emelkedni tudtak az új autók eladásai az Európai Unióban, amivel sorozatban az ötödik hónapja bõvültek az eladások. Az európai autópiac egy évek óta tartó mélyrepülésbõl próbál talpra állni, ami a jelek szerint sikerül is neki, aminek a nagy autógyártók is örülhetnek.

Fantomautók pörgetik a magyar piacot

Auto2014.02.04, 16:17

Miért éri meg behozni egy új autót, forgalomba helyezni, majd minden járulék befizetése után kivinni külföldre? Mert olcsóbban kapjuk, de ennek könnyen az lehet a vége, hogy a gyárak megunják a reexportot, és árat emelnek.

Megugrott az újautó-piac januárban

Auto2014.02.03, 12:40

Az év elsõ hónapjában 20 százalékkal több új autót adtak el, mint 2013-ban, de magánvásárló továbbra is alig akad.

Gödör alján az európai autópiac?

Gazdaság2014.01.16, 13:43

Mélypontra esett vissza tavaly az autóértékesítések száma az Európai Unióban. Ugyanakkor már látni a fényt az alagút végén, mivel az év második felében lassú javulásnak indult az európai autópiac, és ez a kedvezõ folyamat idén is folytatódhat. 

Dollármilliárdokat ruház be a Volkswagen

Gazdaság2014.01.13, 08:51

Hét milliárd dollárt tervez beruházni Észak-Amerikában a Volkswagen a következõ öt évben. A cél az autóértékesítések felpörgetése, mivel a száguldó amerikai autópiacon a nagy autógyártók közül csak a német cég nem képes növelni eladásait. 

Legyõzte a Volkswagen a General Motorst

Archívum2014.01.11, 16:58

Kilenc év után újra lehagyta a Volkswagen a General Motors-t Kínában az autóértékesítések terén - tájékoztatott a Bloomberg.  A német autógyártó egyre jobban pörög, mivel néhány éven belül a világ legnagyobb autógyártójává kíván válni, ami felé újabb lépést tett a világ legnagyobb autópiacán való növekedéssel.

Csúcsra járatták az amerikai autópiacot

Gazdaság2014.01.06, 15:04

Hatéves csúcsra ugrottak tavaly az autóértékesítések az Egyesült Államokban, amivel végérvényesnek tûnik, hogy maga mögött hagyta a válságot az amerikai autópiac. Noha a decemberi eladások alulmúlták a várakozásokat, panaszra nem sok okuk lehet a nagy autógyártóknak, melyek szinte kivétel nélkül remek éven vannak túl. 

Kezd magához térni az európai autópiac

Gazdaság2013.12.19, 17:12

Tovább éledezik az európai autópiac, novemberben ismét növekedni tudtak az újautó-eladások az ACEA adatai szerint. Az iparág egy évek óta tartó mélyrepülésbõl próbál talpra állni, ami a jelek szerint sikerül is neki, bár a pezsgõt még korai lenne eldurrantani.

Rálép a gázra a Ford

Gazdaság2013.12.13, 16:55

Az utóbbi 50 év legaggresszívebb terjeszkedését kívánja megvalósítani a Ford jövõre - írja a CNBC.

Nagy terveket dédelget Európában a Fiat

Gazdaság2013.12.09, 11:14

Kilenc milliárd eurós beruházást tervez megvalósítani a Fiat Európában, hogy így pörgesse fel az utóbbi évek folyamatosan csökkenõ értékesítéseit. Az autógyártó elsõsorban a prémium kategóriás autóira helyezhet nagy hangsúlyt, és számos új modellt dobhat piacra a következõ években. 

Tovább pörög az autópiac Amerikában

Gazdaság2013.12.04, 15:48

Novemberben is folytatódott az amerikai autópiac szárnyalása, mivel a hónap során közel 9 százalékkal emelkedtek az újautó-eladások az Egyesült Államokban. Elsõsorban a nagy autógyártók örülhetnek, melyek szinte kivétel nélkül a vártnál nagyobb mértékben tudták növelni eladásaikat. 

Kapkodtak az autók után Amerikában

Archívum2013.12.03, 16:55

Kivétel nélkül a vártnál nagyobb mértékben tudták növelni eladásaikat a legnagyobb autógyártók az Egyesült Államokban novemberben az eddigi statisztikák szerint.

Lassan éledezik az európai autópiac

Gazdaság2013.11.19, 15:59

Ismét egy halvány reménysugárt küldött az ACEA az európai autópiac szereplõinek, mivel az adatai szerint októberben megint növekedni tudtak az újautó-eladások a régióban. Az iparág egy évek óta tartó mélyrepülésbõl próbál talpra állni, ami nem ígérkezik könnyû feladatnak, emiatt az autógyártók is inkább egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek más régiókra. 

Felemás eredmények a Volkswagennél

Gazdaság2013.10.30, 15:03

Nyeresége a vártnál jobban, árbevétele viszont a vártnál nagyobb mértékben csökkent a Volkswagennek az idei harmadik negyedévben – derült ki az autógyártó ma közzétett gyorsjelentésébõl. Az eredményekre 4 százalékos pluszban nyitott a részvény.   Részletesebb elemzésünket is olvashatja: Lendületben a Volkswagen

A Toyota uralja a világ autópiacát

Archívum2013.10.28, 18:14

A Toyota adta el a legtöbb autót világszerte az idei harmadik negyedévben és az elsõ kilenc hónapban egyaránt. A japán autógyártó olyan híres vállalatokat utasított maga mögé, mint a General Motors vagy a Volkswagen, ami elsõsorban a gyengülõ jennek köszönhetõ.

A kormányzati leállás miatt nem fogynak az autók

Gazdaság2013.10.15, 08:02

Akár 10 százalékot is eshet szeptemberhez képest az amerikai autóértékesítés a Hyundai Motor amerikai vezetõje szerint októberben a kormányzati leállások miatt. A vevõk inkább elhalasztják a bizonytalanság miatt a vásárlásaikat. 

Kapkodtak az Audik után Kínában

Gazdaság2013.10.11, 17:22

Története során elõször átlépték a 7 millió darabos értéket a Volkswagen elsõ kilenc hónapos értékesítési számai, miután az Audit és Porschet is gyártó német vállalat 7 százalékkal növelte eladásait szeptemberben világszerte. Ez nagyrészt a remekül teljesítõ kínai piacnak köszönhetõ, ahol rohamosan növelte eladásait az autógyártó, és ahonnan ebben az évben szeptemberig már a cég értékesítéseinek a harmada származott. 

Az új modelljeiben bízik a McLaren

Gazdaság2013.09.30, 19:50

Forrás: [mclaren.com]  

Új modellel pörögne fel Amerikában a Volkswagen

Gazdaság2013.09.23, 13:08

Egy új hétüléses utcai terepjárót dobna piacra az USA-ban a Volkswagen néhány éven belül, melytõl azt reméli a vállalat, hogy segítségével újra növekedési pályára áll majd a német autógyártó az Egyesült Államokban. Az európai társaság ugyanis igencsak lemaradt riválisaitól az értékesítési versenyben az egyébként szenzációsan pörgõ amerikai autópiacon.

A brazil milliomosokra lõne a Volkswagen

Gazdaság2013.09.19, 09:31

Brazíliában fog terjeszkedni Európa legnagyobb autógyártója, a Volskwagen, mely egy 150 millió dolláros beruházás megvalósítása után az Audi A3-as és Q3-as modelleket fogja gyártani a dél-amerikai országban. A Volkswagen a vagyonos ügyfeleket kívánja megcélozni a prémiumkategóriás Audi modelljeivel, mivel az országban egyre több milliomos él, amit a cég több versenytársához hasonlóan szeretne kihasználni.

Kutyának sem kell autó Európában

Gazdaság2013.09.18, 07:46

Augusztusban is folytatódott az európai autópiac évek óta tartó mélyrepülése, a nyolcadik hónapban 5 százalékkal kevesebb újautót adtak el az Európai Unióban, mint egy évvel korábban - derült ki az ACEA adataiból. Az iparágban hónapról hónapra egyre kevesebb újautót tudnak eladni a gyártók az öreg kontinens recessziója miatt, melynek következtében egyes szereplõk több százmillió eurós veszteségeket voltak kénytelenek elszenvedni.

Nem kell az európaiaknak az autó

Gazdaság2013.09.17, 11:03

Több mint húszéves mélyponton az európai gépkocsieladás.

Semmi pánik, lassan profitot is termel a Ford

Archívum2013.09.11, 15:41

Két év múlva már profitot is termelhet Európában a neves amerikai autógyártó, a Ford - véli Stephen Odell, a vállalat európai régiójáért felelõs vezetõje szerint. A patinás vállalat régóta szenved az európai autópiac mélyrepülésétõl, ami dollármilliárdos veszteségeket okozott a számára, ám Odell szerint mintha megállt volna az iparág zsugorodása, és lassú javulás kezdõdött el.

Szenzációsan pörög az amerikai autóbiznisz

Gazdaság2013.09.06, 08:46

Válság elõtti szintekre kapaszkodott vissza az amerikai autópiac, miután minden várakozást felülmúló mértékben nõttek az újautó-eladások augusztusban is az Egyesült Államokban. A laza monetáris politikának egyre jobban beérik a gyümölcse, melynek köszönhetõen az amerikai autópiac is egyre jobban pörög. Az autógyártóknak lassan az lesz a kérdés, hogy tudják-e tartani a lépést az folyamatosan növekvõ kereslettel, mely egyre keményebb kihívás elé állítja õket.

Sokat spórol, aki a lízinget választja

Gazdaság2013.09.03, 10:33

Egyre jobban felpörögnek Amerikában az autólízingek, derült ki az Experian Automotive felmérésébõl, a halasztott fizetéssel vásárolt autóknak ugyanis már 27,7 százaléka lízing keretében történik. A lízingdíjak pedig már jóval alacsonyabbak a hagyományos hitelek költségeinél, melyek az alacsony kamatszintek miatt hozzájárulnak az amerikai autópiac kiváló teljesítményéhez.

Felpörögve esett vissza az autópiac augusztusban

Archívum2013.09.03, 10:07

Augusztusban 4167 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 17,8 százalékkal többet, mint az elõzõ év azonos idõszakában.

Amerikai társa hátán kapaszkodna fel a Peugeot

Archívum2013.08.28, 10:46

Amerikai társának, a General Motorsnak a kapcsolatait szeretné kihasználni a Peugeot annak érdekében, hogy jobban meg tudja vetni a lábát Dél-Amerikában. A francia autógyártó szeretné áthelyezni a fókuszt a halódó európai autópiacról más területekre, így remek lehetõséget biztosíthat számára a dél-amerikai terjeszkedés megvalósítására a GM ottani kiváló piaci pozíciója.

Új modellekkel támad a Peugeot

Gazdaság2013.08.27, 15:27

A vártnál hamarabb érheti el a készpénzkiadások csökkentésére vonatkozó célkitûzését a Peugeot két új modelljének köszönhetõen. Az új 308-as és 2008-as autók iránt nagy érdeklõdést vár a gyártó, ami jelentõs mértékben növelheti a készpénzbevételeket. Így minden jel arra mutat, hogy Európa második legnagyobb autógyártója kezd kimászni a gödörbõl, ahova az európai autópiac folyamatos zsugorodása miatt került. Ezt támaszthatja alá a részvény árfolyama is, mely idén már megduplázódott, és ma is nagyobbat emelkedett.

Imádjuk a használt Astrát és Swiftet

Auto2013.08.12, 11:22

Amennyire nem kell az új autó, annyira kell a használt: a második negyedévben 12,2 százalékkal bõvült a piac.

Elérte az álomhatárt az amerikai autópiac

Gazdaság2013.08.02, 13:26

Öt éve nem volt ennyire erõs az amerikai autópiac, mint a júliusban végzõdõ 12 hónapos periódusban. Miközben az európai piacokon még mindig gyakran hangzanak el a "válság" és a "recesszió" szavak, addig az USA autópiacán már 15 millió autót adnak el évente, többet, mint a 2008-a válság elõtti közvetlen hónapokban.

Két év után újra bõvült a francia autópiac!

Archívum2013.08.01, 14:53

Kiváló autópiaci adat érkezett ma Franciaországból, az Autógyártók Szövetsége szerint ugyanis hosszú hónapok után végre elõször tudott növekedni a francia autóeladások száma, 0,9 százalékkal éves alapon. Csalóka lehet azonban a kép, hiszen az elõzõ hónapban egyel több hétköznap volt, mint egy évvel ezelõtt, ami torzítja az összképet, de kétségtelenül jól érzékelteti, hogy lassan enyhülhetnek az európai autógyártók problémái.

Kõkemény hónapok várnak a BMW-re

Gazdaság2013.08.01, 14:34

2 százalékos mínuszba lökték a német BMW árfolyamát ma a befektetõk, mivel a vállalat gyorsjelentése alapján 13 százalékkal csökkent a társaság mûködési nyeresége a legfontosabb autógyártó divízióban. Ezzel ismét 10 százalék alá csökkent az üzemi nyereségesség szintje, ráadásul a menedzsment ugyan ragaszkodik az eredeti célkitûzésekhez, de még állításuk szerint is rendkívül nehéz hónapok várnak idén a BMW-re.

Olyan nincs, hogy nem a Skoda Octavia a kedvenc

Archívum2013.08.01, 10:57

Júliusban 12 százalékkal több új autó kelt el, mint a tavalyi év azonos idõszakában.

Szárnyakat kapott, majd elfüstölt a Renault

Gazdaság2013.07.26, 15:17

Ugyan a Forma-1-es Magyar Nagydíj végeredménye csak vasárnap délután derül ki, a Renault számára viszont már így is jól zárul a hét. A francia gyártó ugyanis kiváló eredményekrõl számolt be az elmúlt féléves teljesítményérõl szóló jelentésében, a tisztított mûködési eredmény nem várt növekedést mutatott, ráadásul az autóeladások európai visszaesése is kevésbé érinti a vállalatot, mint több fontosabb versenytársát.

Új modellekkel támad a General Motors

Gazdaság2013.07.26, 07:45

A General Motors is profitált az amerikai autópiac jó teljesítményébõl, ugyanis a második negyedévben a vártnál közel 10 százalékkal nagyobb egy részvényre jutó eredményt ért el a vállalat. Idén nagyban megújul a gyártó termékpalettája, amitõl azt remélik a társaságnál, hogy növelni tudják eladásaikat és profitabilitásukat is.

Valós adatokkal trükköznek a csaló autóhirdetõk

Auto2013.07.25, 09:53

Új generációja jelent meg az autóhirdetési csalásoknak: a bûnözõk már valós adatokkal próbálják átverni a vevõket.

Húszéves mélyponton az autópiac

Auto2013.07.16, 15:46

1993-óta nem adtak el ilyen kevés új autót az európai kereskedõk. A visszaesés közel 7 százalék.

BMW: Jövõre már növekedhet az európai autópiac

Auto2013.07.16, 11:49

Elõtte azonban idén mintegy ötszázalékos mínuszra számítanak.

Százmilliárdos bevételkiesést jelent a válság az európai autóiparnak

Auto2013.06.24, 14:13

A nyugat-európai autógyárak tíz év alatt több mint 300 milliárd euró bevételtõl esnek el az európai pénzügyi és szuverén adósságszolgálati válság következményei miatt - írja a FOCUS Online német hírportál a duisburg-esseni egyetem CAR-Centers autóipari kutató intézetének tanulmányára hivatkozva. Ferdinand Dudenhöffer professzor, a CAR-Centers vezetõje azzal számol, hogy 2010 és 2020 között a nyugat-európai autógyártó vállalatok 312 milliárd euró bevételtõl esnek el a pénzügyi és adósságszolgálati válság gazdasági következményei miatt. Nyugat-Európában 2000 és 2007 között évi mintegy 14,7 millió autót helyeztek forgalomba. Ehhez kéépes ...

Egyre öregebb és olcsóbb autókat veszünk

Auto2013.07.04, 12:52

A hazai használtautó-piacot az Astra és a Swift uralta az elmúlt negyedévben.

Egy helyben topog a magyar autópiac

Archívum2013.07.02, 10:46

Gyakorlatilag ugyanannyi autó kelt el júniusban a magyar autópiacon, mint egy évvel ezelõtt.

Padlóra küldték a francia autópiacot

Archívum2013.07.02, 07:11

A májusi 10,4 százalékos után további 9 százalékkal estek vissza az újautó értékesítések Franciaországban, amivel egyre mélyebb gödörbe kerül a francia autópiac. A szövetség reméli, hogy ez a mélypont, és innentõl lassú javulás kezdõdik az iparágban az európai gazdaságok óvatos talpraállásának köszönhetõen. A francia autóipar katasztrófális teljesítménye nem egyedi eset, a többi országban is fokozatosan csökken az újautó értékesítések száma, melyben leginkább az európai recesszió a ludas. Ez pedig a részvényeik teljesítményére is rányomja a bélyegét, a Peugeot papírjai például értékük 80 százalékát elvesztették két és fél év alatt.

Visszaesést vár Kínában a BMW

Archívum2013.06.30, 15:23

Egyre kevésbé lesznek jövedelmezõek a Kínában mûködõ nagy luxusautó-gyártók, véli a BMW felsõ vezetõje, aki szerint a probléma forrása fõleg abban rejlik, hogy a lakosság a prémium szegmensen belül is az olcsóbb autókat részesíti elõnyben. A kínai gazdasággal kapcsolatos problémák pedig tovább fokozzák a helyzetet, a profitabilitás akár évente 1-2 százalékkal is csökkenhet.

Olcsón akarunk drágának tûnõ autót venni

Auto2013.06.25, 10:01

Az Origo autóvásárlási tanácsadója szerint a leggyakoribb hiba, hogy még a megfontolt vásárlók is túlvállalják magukat, és el akarják magukkal hitetni, hogy okosabbak, mint a kereskedõk, vagyis kivételesen õk járnak majd jól, nem az, aki 10-20 éve ûzi a szakmát.

A Cadillac hódíthatja meg a kínai autópiacot

Archívum2013.06.19, 20:15

A kínai luxus autópiac meghódítását tûzte ki zászlajára a General Motors, melyet a Cadillac márkával akarnak elérni. Az amerikai autógyártó a világ leggyorsabb ütemében növõ luxuspiacán akar meghatározó szereplõvé válni, 10 százalékos piaci részesedést elérni.

Nincs pénz Európában új autókra

Auto2013.06.11, 17:35

A legrosszabbra készülhetnek az autógyárak: az idei évük állítólag olyan gyenge lesz, amelyre harminc éve nem volt példa.

Vége a válságnak az amerikai autópiacon

Gazdaság2013.06.04, 15:47

Ténylegesen a válság elõtti szinteken az amerikai autópiac, több autógyártó ugyanis több mint 10 százalékos növekedést ért el az eladott autók számát tekintve májusban. Az elõzõ évhez képest átlagosan 8 százalékkal bõvült az amerikai autópiac, az elmúlt 12 hónapban pedig már nagyon közel jár a 15 milliós eladáshoz. Ezzel együtt az elemzõk egyre inkább a növekedési ütem lassulását várják, melyet véleményük szerint csak különféle akciókkal odázhatnának el a gyártók.

A magyar piac odavan a Skoda Octaviáért

Auto2013.06.04, 11:38

Májusban is a Skoda Octaviából adták el a legtöbbet a magyar piacon, de jön fel a Dacia Duster.

Májusban is több új autót vettünk, mint tavaly

Auto2013.06.03, 11:47

Májusban 9,4 százalékkal több új autót adtak el Magyarországon, mint a tavalyi ötödik hónapban. Meglesz az idei kis növekedés.

BMW-re és Volkswagenre mozdul a magyar

Auto2013.05.15, 16:10

Az újautó-piac hanyatlásával párhuzamosan szárnyal a használtautó behozatal. Messze a 3-as BMW a legnépszerûbb, mögötte a Volkswagen Passat és a Golf tolong.

A gyenge forint ellenére is rengeteg használt autót hoznak be

Auto2013.05.14, 10:00

Az elsõ négy hónapban 21 ezer használt autót helyeztek forgalomba, ötödével többet, mint tavaly. A behozott autók átlagkora tíz év.

A Ford volt a legnépszerûbb márka, de Octaviából adták el legtöbbet

Auto2013.05.02, 12:39

Áprilisban 6652 darab új személygépkocsit adtak el Magyarországon, ami 8 százalékkal több, mint a tavaly. Az év elsõ négy hónapját nézve viszont még mindig 6 százalékos a visszaesés. Szakértõk nem várnak fellendülést az év hátralévõ részében sem.

Visszaesõ profit ellenére sem pánikol a BMW

Archívum2013.05.02, 09:55

Visszaesett a világ legnagyobb luxuastó gyártójának számító BMW profitja és árbevétele 2013 elsõ három hónapjában, elsõsorban az európai autópiac mélyrepülése miatt - derült ki a vállalat elsõ negyedéves gyorsjelentésébõl. A cég viszont nem módosított idei profit várakozásain, és továbbra is a tavalyi rendkívül erõs eredmények megismétlésére számít idén. Erre jó esélyük van, mivel a BMW továbbra is az elsõszámú luxuasutó gyártónak számít a világon, és a piacvezetõ szerepet a hamarosan a szalonokba kerülõ új modellek is segíthetnek megerõsíteni.

Újra veszik az autókat Amerikában

Gazdaság2013.05.02, 08:34

Hat éve nem ment ilyen jól az amerikai autópiac. A hazai márkák tarolnak, a Toyota és a Volkswagen bukóban.

Kínában csap össze a GM és a Volkswagen

Auto2013.04.22, 09:35

Mindkét óriáscég hárommilliós eladással számol az idei évben a világ legnagyobb autópiacán.

Miért van romokban az európai autópiac?

Gazdaság2013.04.17, 16:39

Több mint 10 százalékot zuhant az európai autóértékesítés márciusban az elõzõ év azonos idõszakához képest, mely a nagy autógyártókat is rendkívül negatívan érinti. A legtöbb vállalat továbbá nem számít a kontinens autópiacának közeljövõben történõ feltámadására, mivel fõleg makrogazdasági tényezõk határozzák meg azt. A nagy gyártók így az USA-ba, vagy Ázsiába kénytelenek csoportosítani erõforrásaikat a további profit elérése érdekében.

Romokban az európai autópiac

Gazdaság2013.04.04, 10:18

Hónapról hónapra mélyebbre süllyed az európai autópiac, a nagyobb piacokkal rendelkezõ országok adatai alapján vélhetõen 10 százalék feletti mértékben csökken az összeurópai autóeladások száma. Bár az utóbbi hónapokban jól teljesítõ brit autópiac értékesítési adatai még nem láttak napvilágot, ez önmagában még nem változtatja meg az eurózóna gyengélkedése miatt kirajzolódó katasztrofális trendet.

Öregek és olcsók a magyar használt autók

Auto2013.04.04, 10:23

Nem tud kilábalni a válságból a hazai használtautó-piac. Az elmúlt év során tapasztalható lassú, fokozatos emelkedést követõen az elsõ negyedévben jelentõsen, több mint 8 százalékponttal zuhant a Használtautó-index. Nagyon sok a több mint kilencéves autó a kínálatban.

Válság elõtti szinten az amerikai autópiac

Archívum2013.04.03, 18:03

Továbbra is folytatódik az autóértékesítések számának növekedése az USA-ban, derült ki a fõbb gyártók által közzétett márciusi értékesítési adatokból. Valamennyi autógyártó növekedésrõl tudott beszámolni a márciusi idõszakban, ami különösen figyelemre méltó annak tükrében, hogy tavaly pont a márciusi hónap volt a legerõsebb. Így nem meglepõ, hogy a teljes március havi autóértékesítés nem csak az 1 évvel korábbit, hanem az elmúlt évek összes havi értékesítését is meghaladja.

Csúnyán ráfázott a Volkswagen Kínában

Gazdaság2013.03.20, 13:11

Közel 400 ezer autót hív vissza a kínai piacról a Volkswagen, mely 450 millió eurós költséget jelentene a cég számára. A visszahívást a Kínai Minõségbiztosítási szervek jelentették be, akik a vizsgálat során 10 ezer problémás esetet tártak fel a gyártó autóival kapcsolatban. A Volkswagen célja a rekord nagyságú visszahívással a fogyasztói bizalom helyreállítása.

Zuhanórepülésben a magyar autópiac

Auto2013.03.01, 13:47

Az idén februárban 3838 darab új autót helyeztek forgalomba Magyarországon. Ez tíz százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos idõszakában - közölte a Datahouse autópiaci adatszolgáltató adataira hivatkozva a Magyar Gépjármûimportõrök Egyesülete (MGE).

Óvatosabban tekerik az órákat a nepperek

Auto2013.02.27, 09:42

Ugyan a kilométerórák manipulálásának visszaszorítását célzó, szigorúbb jogszabályok csak nyáron lépnek hatályba, már most látszanak pozitív jelek. Egy elemzés szerint a meghirdetett autók futásteljesítménye közelebb került a reális értékekhez.

Nem volt új kedvezmény, nem kellett az új autó sem

Auto2013.02.01, 13:10

Jelentõsen csökkent a forgalomba helyezett személygépjármûvek száma januárban a tavalyi hasonló idõszakhoz képest. Ennek fõ oka, hogy az elõzõ év január elsején drasztikusan csökkent a regisztrációs adó, ezért sok ügyfél 2012-re halasztotta az elõzõ évben megrendelt jármûvének forgalomba helyezését - közölte a Magyar Gépjármûimportõrök Egyesülete (MGE).

Durván megdrágultak a néhány éves használt autók

Auto2013.01.30, 08:59

Az új autók eladásának 2009 óta tartó mélyrepülése miatt a tavalyelõtti csaknem húszezer helyett most alig kilencezer darab háromévesnél fiatalabb személyautó közül válogathatnak az érdeklõdõk. A felezõdõ kínálat mintegy 30 százalékos átlagos áremelkedést okozott ezen a részpiacon, a hiányt importból is egyre nehezebb pótolni.

A Toyota a világ legnagyobb autógyára

Gazdaság2013.01.28, 11:22

2011-ben az amerikai General Motors letaszította a trónról az autógyárak versenyében a Toyotát, de tavaly a japán cég visszaszerezte az elsõ helyet. Segített neki, hogy gyengült a jen.

Élénkül a használtautó-piac, de a másfél milliós átlagár stagnál

Auto2013.01.08, 10:26

Sorozatban a harmadik, élénkülést hozó negyedéven van túl a magyar használtautó-piac. A tavalyi év utolsó három hónapjában elkelt használt autók összértékének változását mutató Használtautó-index elérte a 104 százalékot, a növekedés mértéke azonban nem számottevõ: mindössze 3,2 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. Az átlagár továbbra is másfél millió forint körül stagnál.

Európát is lenyomta a kínai autópiac

Auto2013.01.03, 15:33

Tavaly elõször több autót adtak el Kínában, mint Európában. A Süddeutsche Zeitung a német autóipari szövetség (VDA) adataira hivatkozva számolt be a hírrõl.

Hatalmas prémiummal vesz meg egy autókölcsönzõt az Avis

Gazdaság2013.01.02, 15:15

500 millió dollárnyi készpénzért vásárolja fel az Avis autókölcsönzéssel foglalkozó vállalat a közösségi autókölcsönzéssel foglalkozó Zipcar társaságot. A felvásárló cég az ügylettel az autópiac ezen speciális, dinamikusan növekedõ területére kíván betörni. Az ügylet 49 százalékos prémiumot tartalmaz a Zipcar részvényeinek hérfõi záróárfolyamához képest, melyek valósággal szárnyalni kezdtek a hírre, és több mint 47 százalékos pluszban nyithatnak.  

Az Opel Astra volt 2012. legnépszerûbb új autója Magyarországon

Auto2013.01.02, 14:52

A JATO Dynamics összesítése szerint decemberben 5091 új személygépkocsi, valamint 1016 darab kishaszonjármû került forgalomba Magyarországon. Az év tizenkét hónapjában 53 431 új személyautó és 10 877 kishaszonjármû került a magyar utakra.

Az újautó-piacot is lenyomják a külföldi használt autók

Auto2012.12.13, 09:45

Az idén a legtöbb gépjármû-kategóriában jelentõsen csökkent a regisztrációs adó mértéke. Ennek és az euró 280-285 forint között stabilizálódó árfolyamának hatására idén több mint 70 százalékkal, 54 ezer darabra nõ a használtautó-import mértéke, amely most elõször meghaladja majd az újautó-eladások várható, 52 ezres volumenét is.

A rendõrségi flotta húzta fel a novemberi autóeladásokat

Archívum2012.12.03, 08:29

Az idén novemberben 4647 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 2,8 százalékkal többet, mint tavaly novemberben - derül ki a Datahouse adataiból.

Elárasztják az országot a külföldi használt autók

Auto2012.11.14, 09:41

A magyarországi használtautó-piac csak mérsékelten esett vissza az év elsõ kilenc hónapjában. Ezzel párhuzamosan korábban nem látott ütemben nõtt a külföldrõl behozott használt gépkocsik száma.

Suzuki nem menni Amerika

Auto2012.11.09, 10:29

Húsz éve furcsa emblémás Swiftek álltak a nevadai bevásárlóközpontok parkolóiban, tíz éve még Grand Vitara XL7-et kaptak diplomaosztóra a New York-i diáklányok. Ma viszont a nyugati parttól a keleti partig befellegzett a mi autómárkánknak Amerikában - lássuk a visszavonulás okait!

Flották nélkül halott lenne az autópiac

Auto2012.11.09, 17:05

Idén is a céges eladások tartják életben a lélegeztetõgépre kapcsolt hazai újautó-piacot, de a flottás vásárlók is a kisebb modellek felé fordultak.

Bõvült, de még nem állt talpra a magyar autópiac

Auto2012.11.21, 15:21

Októberben 4047 darab személygépjármûvet adtak el Magyarországon, ez 15,3 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. Októberig 43 369 darab személyautó talált gazdára, 16,2 százalékkal több, mint tavaly.

Mélyrepülésben az autóeladások

Auto2012.10.16, 13:50

Szeptemberben a tavalyinál tíz százalékkal kevesebb új autót adtak el Európában, a magyar piac továbbra is vegetál.

Leszállópályán az európai autóeladások

Gazdaság2012.10.02, 09:19

Jelentõsen csökkentek az olasz, a spanyol és a francia autóeladások, különösen nagy mértékû visszaesést lehetett látni a spanyol piacon egy ÁFA-emelés következtében, és míg az európai autógyárak egy elhúzódó válságra készülnek fel, az ázsiai márkák piacán bõvülést láthatunk.  

Alig nõtt a magyar autópiac augusztusban

Auto2012.09.03, 14:30

Idén augusztusban 3539 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 3,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az elsõ nyolc hónapban 35 799 volt a forgalomba helyezett új személyautók száma, ami 18,1 százalékos növekedés tavaly január-augusztushoz képest - közölte a Datahouse autópiaci adatszolgáltató.