autópiac

címke rss

Nem ér véget a General Motors vesszõfutása

Gazdaság2014.04.16, 16:45

Még koránt sincs vége a General Motors vesszõfutásának, legalábbis a befektetõk szerint, akik opciókon keresztül nagy mennyiségben fogadnak a GM részvények további mélyrepülésére. 

Kínában a Fordra esküsznek

Gazdaság2014.04.11, 15:13

Márciusban is folytatódott a kínai autópiac fellendülése, igaz az elmúlt hónapokban tapasztalt növekedési ütem már akadozni látszik. A harc továbbra is igen éles a hazai és a külföldi gyártók között, egyelõre a csatát úgy néz ki, hogy utóbbiak nyerhetik meg, többek között a Ford és a Toyota vezérletével.

Özönlenek a használt autók Magyarországra

Gazdaság2014.04.07, 08:41

Minden korábbinál több használt autóra került magyar rendszám az elsõ negyedévben. Leginkább az egymillió forintnál olcsóbb autókat keresik.

Folytatódott az autópiaci fellendülés

Gazdaság2014.04.02, 13:57

Márciusban 5,7 százalékkal több újautó talált gazdára az Egyesült Államokban, mint egy évvel korábban. Ezzel újra lendületbe jött az amerikai autópiac, és nagy valószínûséggel maga mögött tudta hagyni a gyenge téli hónapokat, aminek az autógyártók befektetõi is örülhetnek. Többek között a Ford, a Toyota, a BMW és a Daimler árfolyama is a pluszokat halmozta/halmozza, ami után a BMW új történelmi csúcsra ugrott.

Szorul a hurok a General Motors körül

Gazdaság2014.04.01, 15:42

További másfél millió autót kénytelen visszahívni a General Motors, ezúttal azok szervókormányával kapcsolatos problémái miatt. A cég ezzel együtt már több mint 6 millió autóját rendelte vissza rövid idõ alatt, többek között a gyújtáskapcsolóval kapcsolatos hibák kijavítása érdekében, melyek a vádak szerint 13 ember halálában játszottak szerepet. Emiatt Mary Barra vezérigazgatónak vélhetõen izzasztó perceket fog okozni mai képviselõházi meghallgatása. 

Megállíthatatlan a BMW

Gazdaság2014.03.31, 13:25

Egymilliárd dolláros beruházást hajt végre egyik legnagyobb amerikai gyáránál a BMW, hogy bõvíteni tudja autógyártását. A német luxusautó-gyártó modelljei iránt egyre nagyobb a kereslet, de a piacon zajló egyre élesebb verseny is arra ösztöni a vállalatot, hogy magasabb fordulatszámon pörögjön. 

Óriási beruházásra készül a Ford

Gazdaság2014.03.28, 15:31

500 millió dolláros beruházást fog megvalósítani a Ford ohio-i gyárában, melyben az F-150-es terepjárókba fognak új, erõsebb motorokat készíteni - írja a Reuters.

Kínában pörög a Volvo

Archívum2014.03.21, 15:33

Visszatért a nyereséges mûködéshez a Volvo, mely nagy részben a kínai autóértékesítéseinek felfutásának köszönheti, hogy tavaly újra profitot tudott kimutatni. Az eredményeknek pedig a befektetõk is örülnek, így nagy pluszt szedtek össze a Volvo részvényei. 

Tépik a BMW-t

Gazdaság2014.03.19, 16:34

A BMW vezetõi szerint idén tovább fognak pörögni a cég autóértékesítései, melynek köszönhetõen a tavalyi évi rekordprofitot is túlszárnyalhatja a patinás német autógyártó - tájékoztatott a Bloomberg. A hírre történelmi csúcsra ugrott a BMW árfolyama.

Óriási bírságot fizethet a Toyota

Gazdaság2014.03.19, 14:36

1,2 milliárd dolláros büntetés fizetésében állapodhatott meg a világ legnagyobb autógyártója, a Toyota az amerikai hatóságokkal - tájékoztatott a Bloomberg. A cég félrevezette az illetékes szerveket az autóival kapcsolatos problémáinak vizsgálata során, ezért fizethet most óriási büntetést a japán társaság. 

A magyar, és az európai autópiac is hasít

Gazdaság2014.03.27, 08:40

Egyre erõsebb az európai autópiac, miután februárban 8 százalékkal nõttek az eladások 2013-hoz képest. Ráadásul a magyar autópiacon még ennél is nagyobb volt a növekedés.

Letaszították a trónról a BMW-t

Archívum2014.03.11, 16:12

Az idei elsõ két hónapban az Audi több autót adott el, mint a nagy rivális BMW, ezzel átvette a vezetést a luxusautó-gyártók között zajló éles versenyben. 

Most figyeld a Fordot!

Gazdaság2014.03.11, 10:04

Az idei év egyik nagy befektetési sztorijának ígérkezik az USA autóiparának egyik leghíresebb szereplõje, a Ford. Az autógyártó részvényei meglepõen alulárazottak, melyeket a cég agresszív terjeszkedése és kedvezõ fundamentumai segíthetnek új csúcsok meghódításához. 

Japán repíti a kínai autópiacot

Gazdaság2014.03.10, 14:42

Ismét hatalmas népszerûségnek örvendenek a japán autómárkák Kínában, aminek köszönhetõen a várakozásokat meghaladó eladott autóról számoltak be a távol-keleti országban.

Özönlenek a használt autók az országba

Auto2014.03.06, 16:19

Se az új illeték, se a drága euró nem tudta lassítani a behozatalt. Tavalyhoz képest 52 százalékkal több használt autót hoztak be az év elején.

Visszatér a helyes útra a Peugeot

Gazdaság2014.03.05, 07:50

Nyereséges volt az idei elsõ két hónapban a Peugeot Európában – mondta el az autógyártó áprilisban hivatalba lépõ következõ vezérigazgatója a genfi autóshow-n.

Megtorpant az amerikai autópiac?

Archívum2014.03.04, 13:08

Nagyjából ugyanannyi újautó fogyott februárban az Egyesült Államokban, mint egy évvel korábban, ami felerõsíthette azokat a félelmeket, hogy megtorpant az amerikai autópiac fellendülése. A legtöbb piaci szereplõ viszont úgy véli, hogy nincs ok az aggodalomra, és a melegebb idõ beköszöntével újra javulásnak indul az iparág.

Éledeznek az autógyártók Amerikában

Gazdaság2014.03.03, 18:57

A General Motors, a Nissan és a Chrysler februári autóértékesítései jobban alakultak az elemzõk által vártnál, ami azt mutatja, hogy az autógyártók kezdenek õjra lendületbe jönni a januári nagyobb megakadás után. A nagy vállalatok közül a Ford viszont csalódást okozott. 

Megy a lobbiharc Kínában

Archívum2014.02.22, 11:16

A kínai autóipari lobbi meg szeretné akadályozni, hogy a jelenleginél jobban megnyissák az ország piacát a külföldi cégek elõtt. Ehelyett azt szeretnék, ha a kormány inkább a helyi vállalatokat segítené.

Kezd bepörögni az európai autópiac

Gazdaság2014.02.18, 09:51

Januárban is emelkedni tudtak az új autók eladásai az Európai Unióban, amivel sorozatban az ötödik hónapja bõvültek az eladások. Az európai autópiac egy évek óta tartó mélyrepülésbõl próbál talpra állni, ami a jelek szerint sikerül is neki, aminek a nagy autógyártók is örülhetnek.

Fantomautók pörgetik a magyar piacot

Auto2014.02.04, 16:17

Miért éri meg behozni egy új autót, forgalomba helyezni, majd minden járulék befizetése után kivinni külföldre? Mert olcsóbban kapjuk, de ennek könnyen az lehet a vége, hogy a gyárak megunják a reexportot, és árat emelnek.

Megugrott az újautó-piac januárban

Auto2014.02.03, 12:40

Az év elsõ hónapjában 20 százalékkal több új autót adtak el, mint 2013-ban, de magánvásárló továbbra is alig akad.

Gödör alján az európai autópiac?

Gazdaság2014.01.16, 13:43

Mélypontra esett vissza tavaly az autóértékesítések száma az Európai Unióban. Ugyanakkor már látni a fényt az alagút végén, mivel az év második felében lassú javulásnak indult az európai autópiac, és ez a kedvezõ folyamat idén is folytatódhat. 

Dollármilliárdokat ruház be a Volkswagen

Gazdaság2014.01.13, 08:51

Hét milliárd dollárt tervez beruházni Észak-Amerikában a Volkswagen a következõ öt évben. A cél az autóértékesítések felpörgetése, mivel a száguldó amerikai autópiacon a nagy autógyártók közül csak a német cég nem képes növelni eladásait. 

Legyõzte a Volkswagen a General Motorst

Archívum2014.01.11, 16:58

Kilenc év után újra lehagyta a Volkswagen a General Motors-t Kínában az autóértékesítések terén - tájékoztatott a Bloomberg.  A német autógyártó egyre jobban pörög, mivel néhány éven belül a világ legnagyobb autógyártójává kíván válni, ami felé újabb lépést tett a világ legnagyobb autópiacán való növekedéssel.

Csúcsra járatták az amerikai autópiacot

Gazdaság2014.01.06, 15:04

Hatéves csúcsra ugrottak tavaly az autóértékesítések az Egyesült Államokban, amivel végérvényesnek tûnik, hogy maga mögött hagyta a válságot az amerikai autópiac. Noha a decemberi eladások alulmúlták a várakozásokat, panaszra nem sok okuk lehet a nagy autógyártóknak, melyek szinte kivétel nélkül remek éven vannak túl. 

Kezd magához térni az európai autópiac

Gazdaság2013.12.19, 17:12

Tovább éledezik az európai autópiac, novemberben ismét növekedni tudtak az újautó-eladások az ACEA adatai szerint. Az iparág egy évek óta tartó mélyrepülésbõl próbál talpra állni, ami a jelek szerint sikerül is neki, bár a pezsgõt még korai lenne eldurrantani.

Rálép a gázra a Ford

Gazdaság2013.12.13, 16:55

Az utóbbi 50 év legaggresszívebb terjeszkedését kívánja megvalósítani a Ford jövõre - írja a CNBC.

Nagy terveket dédelget Európában a Fiat

Gazdaság2013.12.09, 11:14

Kilenc milliárd eurós beruházást tervez megvalósítani a Fiat Európában, hogy így pörgesse fel az utóbbi évek folyamatosan csökkenõ értékesítéseit. Az autógyártó elsõsorban a prémium kategóriás autóira helyezhet nagy hangsúlyt, és számos új modellt dobhat piacra a következõ években. 

Tovább pörög az autópiac Amerikában

Gazdaság2013.12.04, 15:48

Novemberben is folytatódott az amerikai autópiac szárnyalása, mivel a hónap során közel 9 százalékkal emelkedtek az újautó-eladások az Egyesült Államokban. Elsõsorban a nagy autógyártók örülhetnek, melyek szinte kivétel nélkül a vártnál nagyobb mértékben tudták növelni eladásaikat. 

Kapkodtak az autók után Amerikában

Archívum2013.12.03, 16:55

Kivétel nélkül a vártnál nagyobb mértékben tudták növelni eladásaikat a legnagyobb autógyártók az Egyesült Államokban novemberben az eddigi statisztikák szerint.

Lassan éledezik az európai autópiac

Gazdaság2013.11.19, 15:59

Ismét egy halvány reménysugárt küldött az ACEA az európai autópiac szereplõinek, mivel az adatai szerint októberben megint növekedni tudtak az újautó-eladások a régióban. Az iparág egy évek óta tartó mélyrepülésbõl próbál talpra állni, ami nem ígérkezik könnyû feladatnak, emiatt az autógyártók is inkább egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek más régiókra. 

Felemás eredmények a Volkswagennél

Gazdaság2013.10.30, 15:03

Nyeresége a vártnál jobban, árbevétele viszont a vártnál nagyobb mértékben csökkent a Volkswagennek az idei harmadik negyedévben – derült ki az autógyártó ma közzétett gyorsjelentésébõl. Az eredményekre 4 százalékos pluszban nyitott a részvény.   Részletesebb elemzésünket is olvashatja: Lendületben a Volkswagen

A Toyota uralja a világ autópiacát

Archívum2013.10.28, 18:14

A Toyota adta el a legtöbb autót világszerte az idei harmadik negyedévben és az elsõ kilenc hónapban egyaránt. A japán autógyártó olyan híres vállalatokat utasított maga mögé, mint a General Motors vagy a Volkswagen, ami elsõsorban a gyengülõ jennek köszönhetõ.

A kormányzati leállás miatt nem fogynak az autók

Gazdaság2013.10.15, 08:02

Akár 10 százalékot is eshet szeptemberhez képest az amerikai autóértékesítés a Hyundai Motor amerikai vezetõje szerint októberben a kormányzati leállások miatt. A vevõk inkább elhalasztják a bizonytalanság miatt a vásárlásaikat. 

Kapkodtak az Audik után Kínában

Gazdaság2013.10.11, 17:22

Története során elõször átlépték a 7 millió darabos értéket a Volkswagen elsõ kilenc hónapos értékesítési számai, miután az Audit és Porschet is gyártó német vállalat 7 százalékkal növelte eladásait szeptemberben világszerte. Ez nagyrészt a remekül teljesítõ kínai piacnak köszönhetõ, ahol rohamosan növelte eladásait az autógyártó, és ahonnan ebben az évben szeptemberig már a cég értékesítéseinek a harmada származott. 

Az új modelljeiben bízik a McLaren

Gazdaság2013.09.30, 19:50

Forrás: [mclaren.com]  

Új modellel pörögne fel Amerikában a Volkswagen

Gazdaság2013.09.23, 13:08

Egy új hétüléses utcai terepjárót dobna piacra az USA-ban a Volkswagen néhány éven belül, melytõl azt reméli a vállalat, hogy segítségével újra növekedési pályára áll majd a német autógyártó az Egyesült Államokban. Az európai társaság ugyanis igencsak lemaradt riválisaitól az értékesítési versenyben az egyébként szenzációsan pörgõ amerikai autópiacon.

A brazil milliomosokra lõne a Volkswagen

Gazdaság2013.09.19, 09:31

Brazíliában fog terjeszkedni Európa legnagyobb autógyártója, a Volskwagen, mely egy 150 millió dolláros beruházás megvalósítása után az Audi A3-as és Q3-as modelleket fogja gyártani a dél-amerikai országban. A Volkswagen a vagyonos ügyfeleket kívánja megcélozni a prémiumkategóriás Audi modelljeivel, mivel az országban egyre több milliomos él, amit a cég több versenytársához hasonlóan szeretne kihasználni.

Kutyának sem kell autó Európában

Gazdaság2013.09.18, 07:46

Augusztusban is folytatódott az európai autópiac évek óta tartó mélyrepülése, a nyolcadik hónapban 5 százalékkal kevesebb újautót adtak el az Európai Unióban, mint egy évvel korábban - derült ki az ACEA adataiból. Az iparágban hónapról hónapra egyre kevesebb újautót tudnak eladni a gyártók az öreg kontinens recessziója miatt, melynek következtében egyes szereplõk több százmillió eurós veszteségeket voltak kénytelenek elszenvedni.

Nem kell az európaiaknak az autó

Gazdaság2013.09.17, 11:03

Több mint húszéves mélyponton az európai gépkocsieladás.

Semmi pánik, lassan profitot is termel a Ford

Archívum2013.09.11, 15:41

Két év múlva már profitot is termelhet Európában a neves amerikai autógyártó, a Ford - véli Stephen Odell, a vállalat európai régiójáért felelõs vezetõje szerint. A patinás vállalat régóta szenved az európai autópiac mélyrepülésétõl, ami dollármilliárdos veszteségeket okozott a számára, ám Odell szerint mintha megállt volna az iparág zsugorodása, és lassú javulás kezdõdött el.

Szenzációsan pörög az amerikai autóbiznisz

Gazdaság2013.09.06, 08:46

Válság elõtti szintekre kapaszkodott vissza az amerikai autópiac, miután minden várakozást felülmúló mértékben nõttek az újautó-eladások augusztusban is az Egyesült Államokban. A laza monetáris politikának egyre jobban beérik a gyümölcse, melynek köszönhetõen az amerikai autópiac is egyre jobban pörög. Az autógyártóknak lassan az lesz a kérdés, hogy tudják-e tartani a lépést az folyamatosan növekvõ kereslettel, mely egyre keményebb kihívás elé állítja õket.

Sokat spórol, aki a lízinget választja

Gazdaság2013.09.03, 10:33

Egyre jobban felpörögnek Amerikában az autólízingek, derült ki az Experian Automotive felmérésébõl, a halasztott fizetéssel vásárolt autóknak ugyanis már 27,7 százaléka lízing keretében történik. A lízingdíjak pedig már jóval alacsonyabbak a hagyományos hitelek költségeinél, melyek az alacsony kamatszintek miatt hozzájárulnak az amerikai autópiac kiváló teljesítményéhez.

Felpörögve esett vissza az autópiac augusztusban

Archívum2013.09.03, 10:07

Augusztusban 4167 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 17,8 százalékkal többet, mint az elõzõ év azonos idõszakában.

Amerikai társa hátán kapaszkodna fel a Peugeot

Archívum2013.08.28, 10:46

Amerikai társának, a General Motorsnak a kapcsolatait szeretné kihasználni a Peugeot annak érdekében, hogy jobban meg tudja vetni a lábát Dél-Amerikában. A francia autógyártó szeretné áthelyezni a fókuszt a halódó európai autópiacról más területekre, így remek lehetõséget biztosíthat számára a dél-amerikai terjeszkedés megvalósítására a GM ottani kiváló piaci pozíciója.

Új modellekkel támad a Peugeot

Gazdaság2013.08.27, 15:27

A vártnál hamarabb érheti el a készpénzkiadások csökkentésére vonatkozó célkitûzését a Peugeot két új modelljének köszönhetõen. Az új 308-as és 2008-as autók iránt nagy érdeklõdést vár a gyártó, ami jelentõs mértékben növelheti a készpénzbevételeket. Így minden jel arra mutat, hogy Európa második legnagyobb autógyártója kezd kimászni a gödörbõl, ahova az európai autópiac folyamatos zsugorodása miatt került. Ezt támaszthatja alá a részvény árfolyama is, mely idén már megduplázódott, és ma is nagyobbat emelkedett.