autó

címke rss

Kiderült, mennyi Bentley-t adnak el Magyarországon

Techbázis2023.12.10, 14:42

A Bentley Budapest értékesítési vezetője szerint XI. kerületi szalonjuk kiváló magyar ügyfélkörrel rendelkezik, ezért nem is adnak el külföldre. 

Halálos baleset történt Mórahalomnál

Itthon2023.12.09, 16:35

Halálos baleset történt szombaton Mórahalom és Ásotthalom között, az 5514-es út 5-ös kilométerszelvényénél - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Igazi turistalátványosság lett a hely, ahol az autók eggyé válnak a természettel

Travelo2023.12.08, 13:29

Elhagyatott autók, természetközeliség, régiségek – ez a három szó jellemzi leginkább Amerika legrégebbi, elhagyatott roncstelepét, amit ma már turistalátványosságként emleget a világ. A helyszín ma is látogatható, és hangulata megidézi a régmúlt idők emlékeit. Egy roncstelep mégis hogyan lehet látványosság? Hogy megértsétek a hely iránti rajongást, tartsatok velünk!

Autókat tört össze, pizzeriába rohant a botrányosan vezető színész

Tévé2023.12.08, 13:22

Alan Ruckot beperelte egy autós, akivel állítólag összeütközött. A színész meg sem állt, nekiment még egy kocsinak, végül egy pizzeria fala állította meg. 

A JAECOO az off-road világában is megteremti a zöld szemléletet

Auto2023.12.07, 14:51

Az autóipar gyökeres átalakuláson megy át – az új piaci szereplők érzésre megállíthatatlanul érkeznek minőségi termékeikkel az európai piacra. Úgy tűnhet, a „semmiből” jönnek, de a hazájukban már évtizedek óta autók millióit előállító vállalatokról van szó, melyek komoly tudással, technológiával és márkaidentitással rendelkeznek.

Végre kiderült, hogy hány lóerős lett az új Suzuki Swift

Auto2023.12.06, 14:54

A Suzuki már az európai változatát is bemutatta a kisautó hetedik generációjának, amelyhez új szívómotort is fejlesztett.

Nem kellett a rablóknak az androidos telefon

Techbázis2023.12.06, 07:00

A telefonra nem, de a kocsira már igényt tartottak a fegyveres útonállók.

Egy autós elütött egy gyereket Esztergomban, majd továbbhajtott - videó

Itthon2023.12.04, 11:24

A sofőr Esztergomban hajtott az autójával, amikor az egyik zebránál egy gyerek körülnézés nélkül az útra lépett. Az autós vészfékezett, de nem tudott megállni, elütötte a gyereket. Ezek után nem szállt ki a kocsiból, hogy segítsen, hanem továbbhajtott.

Holttestet találtak Kecskeméten

Itthon2023.12.03, 16:56

Vasárnap reggel Kecskeméten egy holttestet találtak a Lóverseny utcán, a parkoló autók között - írja a BAON.

Bizarr trükkel jégtelenítette autóját egy fiatal lány

Gazdaság2023.11.30, 19:34

Az interneten számos olyan módszerrel találkozhatnak az olvasók, melyek segítenek reggelente jégteleníteni a járműveket. Ezen eljárások közül egy fiatal lány olyan bizarr trükköt tesztelt, amihez nem kell más, mint egy fej hagyma. A módszer elvileg egyszerű és gyors, mégis akad egy pár hátulütője.

Halálra gázoltak egy férfit Vácon, miközben ellopták a kocsiját – videó

Itthon2023.11.30, 13:36

Egy férfi kocsival ment el az egyik váci dohánybolthoz. Az autót járó motorral otthagyta az üzlet előtt. Ezt használta ki két részeg férfi, akik beszálltak az autóba és elhajtottak vele. A férfi ezt észrevette, meg akarta akadályozni, ezért a kocsi elé állt. Azonban az autót vezető férfi nem állt meg és halálra gázolta.

Holtan találtak rá a csomagtartóban egy amerikai lányra

Nagyvilág2023.11.30, 10:17

Családja találta meg egy houstoni nő holttestét az autója csomagtartójában kedden. A nő barátja segített a családnak a keresésben, később kiderült, ő a gyilkos - közölte a rendőrség.

5 túlélőtipp: így a legegyszerűbb az autók felkészítése a télre

Auto2023.11.30, 09:52

Befagyott, lemerült, csúszkál? Autósvezetők tízezreit éri meglepetés az első télies napokon, amiből jó esetben csak kellemetlenség, rosszban viszont tetemes anyagi kár, bírság vagy akár baleset is kerekedhet. Megmutatjuk a féli felkészítés egyszerű mesterfogásait, kitérve a téli gumi, a hólánc és a ködlámpa használatának előírásaira, illetve adunk néhány jó tanácsot a személygépkocsik átvizsgálására.

Milliós bírságot kaphatnak azok az autósok, akik ezt nem tudják

Gazdaság2023.11.29, 16:35

Rengetegen szeretnék átalakítani, felspécizni az autóikat, hogy egy kicsit menőbbnek tűnjenek. Egyes változtatások azonban elég komoly bírságokat vonhatnak maguk után - tudta meg a Daily Star. 

OMODA – az autómárka, mely a fiatalokkal közösen tervezi a mobilitás jövőjét

Auto2023.12.01, 13:08

Az autóipar gyökeres átalakuláson megy át – az új piaci szereplők megállíthatatlanul érkeznek minőségi termékeikkel az európai piacra. Úgy tűnhet, a „semmiből” érkeznek, de a hazájukban már évtizedek óta autók millióit előállító vállalatokról van szó, melyek komoly tudással, technológiával és  márkaidentitással rendelkeznek.

Hogyan lehet kinyitni egy autó ajtaját, ha nem nyílik?

Travelo2023.11.28, 15:43

Mi a teendő, ha egyik reggel munkába indulnánk, de az autó ajtaja nem nyílik? Miért nem szabad házi praktikákkal kísérletezni, és miért kell a zár nyitását inkább szakemberre bízni? Most megmutatjuk!

Két autót intézett el egy piroson áthajtó sofőr Budapesten, ő persze simán megúszta - videó

Auto2023.11.28, 10:45

Szabálytalan autós miatt történt ráfutásos baleset Budapesten.

Villamos elé hajtott egy autó Budapesten

Itthon2023.11.28, 10:25

Villamos elé hajtott egy autó Budapesten, a XVIII. kerületben. A tűzoltók az Üllői úton áramtalanítják a járművet.

Nem párásodik be az autó szélvédője, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd be

Life.hu2023.11.26, 15:07

Ha hideg időben beülünk az autóba, beindítjuk a motort, másodperceken belül az összes szélvédő bepárásodik. Jó hír, hogy lehet tenni ez ellen, méghozzá egy nagyon egyszerű trükkel.

Új autót is lehet majd venni az Amazonon

Techbázis2023.11.25, 15:38

A Hyundai kocsijait fogja árulni az internetes kereskedés, a konfigurálásukra is mód lesz.

Megosztja az autósokat a négyévszakos gumi - Rossz kompromisszum vagy tökéletes megoldás?

Life.hu2023.11.24, 13:07

Sokakban felmerül a kérdés, miért van egyáltalán szükség a téli és nyári gumik cseréjére, ha már kapható belőle négyévszakos változat is. Tény, vannak útviszonyok, amikor tökéletesen megfelelő a négyévszakos gumi, de ha olyan telet fogunk ki, amikor folyamatosan esik a hó, akkor jobb, ha speciális téli gumit használunk. 

Letartóztatták, bilincsben vitték be a népszerű színésznőt

Tévé2023.11.24, 19:38

Tavaly már volt baja a rendőrséggel, most részegen elaludt vezetés közben Tiffany Haddish. 

Ezek az autók tartják a legjobban az értéküket

Auto2023.11.23, 15:22

Sorban negyedik alkalommal bizonyul a prémiumpiac legcsekélyebb értékvesztésű márkájának a Lexus.

Elképesztő, milyen autóval és reklámszöveggel vállal fűnyírást egy magyar vállalkozó - fotó

Auto2023.11.23, 15:21

Halottszállító autót alakított át a vállalkozásához egy magyar kertész.

Vonattal ütközött egy autó Bakonygyiróton

Itthon2023.11.23, 08:10

Vonattal ütközött egy autó Bakonygyiróton, a vasútállomás közelében, ezért Veszprémvarsány és Bakonyszentlászló között szünetel a vonatforgalom, a Győr-Veszprém vonalon késésekre kell számítani csütörtök délelőtt.

Több milliós kárt okoztak a katalizátortolvajok Budapesten - videó

Itthon2023.11.21, 16:33

A tolvajok még 2021 kezdték a lopásokat Budapesten. Több tucat autóban, sok milliós kárt okozva ezzel. Lopás után tovább adták az alkatrészeket, több hónapig csak a lopásból megszerzett pénzből éltek. 

Hol milyen szabályok vonatkoznak a síparadicsomokhoz való utazáshoz?

Travelo2023.11.21, 08:34

Amikor beköszönt a hideg, akkor eljön az ideje annak is, hogy az autónkat téli gumikkal szereljük fel. A novembertől márciusig tartó síszezon idén is beköszöntött, amit sokan nagyon vártak már. Ha teljesen kezdők vagyunk, akkor a Magyarországon található sípályákon is el tudjuk sajátítani az alapokat, ám ha már rendelkezünk némi tudással, és magabiztossággal mozgunk a lécekkel, akkor mindenképp érdemes lehet meglátogatnunk a külföldi sípályákat is. Külföldön ugyanis jobban kiépített infrastruktúra, és hosszabb sípályák várják az ide látogató síelőket.

Egy férfi rendőröket sodort el menekülés közben egy újpesti benzinkúton- videó

Itthon2023.11.20, 14:30

Szeptemberben egy büntetett előéletű férfit igazoltatott egy rendőr és egy polgárőr az egyik újpesti benzinkútnál, amikor a férfi menekülni kezdett. Hirtelen nagy gázt adott és elsodorta a rendőrt és a társát. Mint kiderült, a férfinak nem volt jogosítványa.   

Folyóba csúszott egy autó Győrben

Itthon2023.11.18, 14:16

A Rába folyóba csúszott egy kocsi eleje Győrben, a vasúti híd melletti szakaszon.

11 éves kisfiúval szexelt a házas iskolatitkárnő

Nagyvilág2023.11.18, 09:32

Szexuális zaklatás, és kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat egy nő ellen miután kiderült róla, hogy tavaly két hónapon keresztül volt viszonya egy 11 éves fiúval, aki ugyanabba a connecticuti iskolába járt, ahol a nő titkárnőként dolgozott. A nő egyébként házas, két gyerereke van.

Új kormányrendelet: elszállítják az embercsempészek déli határnál hátrahagyott járműveit

Itthon2023.11.16, 16:53

Egy csütörtöktől hatályos kormányrendeletnek köszönhetően elkezdődhet az embercsempészek által a déli határnál hátrahagyott járművek elszállítása - jelentette be Mihálffy Béla (KDNP) országgyűlési képviselő Mórahalmon. A politikus a Mórahalom közelében, három autóroncs mellett tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy embercsempész-hálózatok szakosodtak arra, hogy a Szerbia felől illegálisan magyar területre lépő migránsokat továbbszállítsák Nyugat-Európa felé. Gyakran előfordul, hogy a határvédelmi szervek fellépése miatt a csempészek menekülni próbálnak, és hátrahagyják a migránsok szállítására szolgáló járműveket. Ezek a gépkoocsik, ...

Elrabolta és megverte élettársát egy salgótarjáni férfi

Itthon2023.11.16, 11:36

Egy salgótarjáni férfi az autójába rángatta az élettársát, ököllel megütötte majd a város másik felére vitte. Két hónappal később ugyanezt ismét megcsinálta. Az ügyészség vádat emelt ellene.

A tokiói izraeli nagykövetségnek hajtott egy autó

Nagyvilág2023.11.16, 08:40

A tokiói izraeli nagykövetség előtt elhelyezett ideiglenes védőkerítésnek ütközött csütörtökön egy autó, melynek vezetőjét a rendőrség médiajelentések szerint őrizetbe vette.

Százmilliókat érő, elképesztően ritka kocsival jár Arnold Schwarzenegger - fotó

Tévé2023.11.14, 20:56

A Speedster rendkívül ritka, csak hat darabot készítettek belőle.

Még ma is használják a luxusautót, amelyben brutrális kegyetlenséggel meggyilkolták Fenyő Jánost

Itthon2023.11.14, 15:52

Fenyő János luxusautója a mai napig forgalomban van. Az autó, a benne elkövetett gyilkosság ellenére is több tíz millióért kelt el.

Súlyos baleset Ráckevénél: egy embert feszítővágóval szabadítottak ki a roncsok közül

Itthon2023.11.14, 15:16

Egy kisteherautó és egy személyautó ütközött össze az 51-es főút 44-es kilométerénél, Ráckeve közelében, a baleset miatt az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - közölte a katasztrófavédelem kedd délután.

Kiderült, milyen autókkal járnak és hány évente cserélik őket a magyarok

Auto2023.11.14, 12:00

Reprezentatív felmérésben vizsgálták a magyarok autóhasználati szokásait. Tízből egy magyar tervez autót venni, a legtöbben használtat.

Be volt drogozva az autótolvaj, amikor Szigetszentmiklóson lecsaptak rá a rendőrök

Itthon2023.11.13, 15:38

Egy IX. kerületből lopott autó miatt keresték azt a budapesti férfit, akit Szigetszentmiklóson fogtak el a rendőrök. A férfire otthonában csaptak le. A rendőrök érkezése előtt drogozott, így már ezért is felelnie kell a lopás mellett.

A téli gumijait akarta eladni egy 74 éves herendi férfi, hétmillió forinttal lett szegényebb

Auto2023.11.13, 11:48

Egy herendi férfinak több mint hétmillió forintjába került, hogy megpróbálta eladni a téli gumijait az interneten.

Leállították a legmenőbb magyar autó gyártását, nem készül több ilyen sportkocsi itthon - fotók

Auto2023.11.13, 10:24

Lezárult egy korszak az Audi Hungariánál, november 8-án befejeződött a TT sorozatgyártása Győrben.

Elárverezik a világ egyik legrondább autóját

Gazdaság2023.11.12, 19:02

Árverésre kerül egy 1995-ös Alfa Romeo Castagna Vittoria egyedi prototípusa, amit sokan a világ egyik legrondább autójának tartanak, az ára ennek ellenére is igen borsos lehet. 

Elütötte egy autó az NBA-sztárt, azonnal kórházba kellett szállítani

Sport2023.11.12, 11:06

Elütötte egy autó az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) érdekelt Philadelphia 76ers egyik sztárját, Kelly Oubre Jr.-t, és a klub tájékoztatása szerint emiatt várhatóan sok időt kell kihagynia.

Három férfi machetével támadt egy tinire, maradandó károsodást okoztak a fiúnak

Nagyvilág2023.11.09, 13:55

Egy vérző tinédzsert találtak az utcán összeesve. A 18 éves áldozat súlyos sérüléseket szenvedett, miután a 22 éves Joseph Farrell és két bűntársa egy machetével támadtak rá.

Saját fiát gázolta el egy anya – videó

Nagyvilág2023.11.08, 13:27

A fehérorosz nő már a kocsiban ült, amikor az ötéves kisfia még csak be akart szállni az autóba az egyik hátsó ajtónál. A nő ezt nem vette észre és gázt adott. A gyerek elesett, a nő pedig átment rajta a járművel. 

El akarta adni hibátlan autóját egy férfi, amikor hihetetlen dolog történt – videó

Nagyvilág2023.11.08, 11:59

Egy amerikai férfi árulni kezdte az interneten a sértetlen Chevy-jét, és egy vásárló egyből jelentkezett is nála, főleg azért, mert a kocsi karosszériája hibátlan volt. Amikor a vevő megérkezett a házhoz, egy szarvas nekiugrott a felhajtón parkoló autónak.

Érdemes időben gondolni az autónk téli felkészítésére!

Life.hu2023.11.07, 14:18

Az ősz még rendkívül kegyes hozzánk, nagyon sokat süt a nap, kellemes meleg idő van, ezért sokan az autó téli felkészítését, a téli gumi cseréjét még nagyon távolinak érzik. A helyzet azonban az, hogy októberben már érdemes pár dolgot elvégezni az autónkon, hogy megfelelő állapotba legyen az őszi, illetve a téli közlekedésre, de lassan a téli gumik is elkerülhetnek a padlásról, a pincéből vagy a garázsból.

Gyilkossággá fajult egy autólopás Vácott

Itthon2023.11.07, 14:05

Befejezték a nyomozást a rendőrök annak a két férfinak az ügyében, akik tavaly októberben, Vácon elloptak egy autót, majd annak megtartása érdekében halálra gázolták az őket megállítani próbáló tulajdonost. Az egyik férfit még aznap elfogták, társát két napig keresték, mire feladta magát. Beismerő vallomásában azt állította, hogy nem akart gyilkolni, csak elvenni a kocsit.

Ki nem találná, hány autót gyártott eddig a Toyota a fennállása során

Auto2023.11.07, 13:06

Háromszáz millió legyártott autónál jár a Toyota, a harmadik százmillióhoz kellett a legrövidebb idő.