Austin

címke rss
Elképesztő botrány: lemondhat az amerikai védelmi miniszter

Elképesztő botrány: lemondhat az amerikai védelmi miniszter

Az Amerikai Egyesült Államok védelmi minisztere, Lloyd Austin bocsánatot kért, amiért elhallgatta január eleji kórházi kezelését, amelyről sem a Fehér Ház, sem a Pentagon nem tudott négy napig.

"Szégyen": megszólalt Verstappen kifütyüléséről a korábbi F1-es pilóta

Gphírek2023.10.27, 07:53

Az immár háromszoros világbajnok Max Verstappen az Amerikai Nagydíjon is nyerni tudott, ám a holland győzelme nem nyerte el mindenki tetszését, és a díjátadón több szurkoló is hangosan kifütyülte. A botrányos helyzet a korábbi F1-es pilótát, Timo Glockot felháborította.

Élő közvetítésünk az Amerikai Nagydíj szabadedzéséről

Gphírek2023.10.20, 20:39

Egy tripla hétvége első állomása következik, ráadásul a következő három hétből kettő sprinthétvége, így az egyik legmegterhelőbb és legsűrűbb része jön az idei szezonnak. Austinban is lesz sprint, ami azt jelenti, hogy a mostani az egyetlen gyakorlási lehetőség ezen a nehéz pályán, ami a pilóták rendelkezésére áll az esti időmérő előtt. Kövesse velünk az eseményeket!

Verstappenéknél járt a szuperszexi hollywoodi színésznő: ilyen dögösen festett a Red Bull színeiben - képek

Gphírek2023.10.20, 10:35

A 48 éves hollywoodi színésznő, Drew Barrymore talkshow-műsorvezetőként tevékenykedett csütörtökön a boxutcában az Amerikai Nagydíj helyszínén. A szuperszexi színésznő ráadásul részt vett a Red Bull Racing edzésén, és fel is vette a csapat felszereléseit. 

Ismét a hőséggel kell majd megküzdeniük a Forma-1-es pilótáknak

Gphírek2023.10.17, 11:26

Hétvégén visszatér az Egyesült Államokba a Forma-1 mezőnye, ugyanis Austinban rendezik az idei második Amerikai Nagydíjat, ahol kifejezetten jó idő várja majd a pilótákat.

Vége a rettegésnek, befogták az öt hónapig szökésben lévő ötméteres pitont Texasban

Tudomány2022.12.23, 12:20

Hónapokig rettegésben éltek a Texas állambanbéli austini lakosok, miután nyár óta nem tudtak befogni egy közel 5 méteres pitont. Egy ekkora hüllő már az emberre is veszélyes lehet.

Christian Horner elárulta Verstappen szuperképességét

Gphírek2022.10.25, 09:09

Christian Horner elhalmozta dicséretekkel Max Verstappent, akit a brit szerint Forma-1-ben való sikeréhsége tesz egyedivé és kiemelkedővé. Nyilatkozta mindezt azután, hogy az Egyesült Államok Nagydíján a holland versenyző beállította az egy szezonban elért győzelmek rekordját.

Nemzetközi sajtóvisszhang: Verstappen bevette Amerikát

Gphírek2022.10.24, 22:24

A nemzetközi sajtó elsősorban az idénybeli 13. futamgyőzelmét arató Max Verstappennek, a Red Bull kétszeres világbajnokának diadaláról, valamint az osztrák istálló konstruktőri vb-címéről írt a vasárnapi Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának másnapján, több helyen is megemlítve a Red Bull céget alapító és szombaton elhunyt Dietrich Mateschitzet.

Újabb elképesztő ötlettel állt elő Elon Musk

Gazdaság2022.08.03, 16:43

A Tesla új gigagyárának és az austini globális központjának közelében, a texasi Bastrop mellett építene fel magánrepülőteret Elon Musk - írja a Foxbusiness. 

Várandósan kell költöznie a magyar színésznőnek: már megvették új, amerikai otthonukat

Life.hu2022.04.27, 14:50

A koronavírus-járvány óta úgy érzi, már nem biztonságos az egykoron pezsgő álomváros, Los Angeles. Novák Henriett és párja babát vár, ezért döntöttek a költözés mellett.

Soros György 500 ezer dollárral támogatja a rendőrség leépítését célzó csoportot

Nagyvilág2021.10.06, 18:30

A baloldali Demokrata Párthoz közel álló milliárdos tőkespekuláns nagyon jól tudja befolyásolni a választásokat. Soros György legújabb vállalkozása az ugyanis, hogy a Texas állambeli Austin város rendőrségének megpróbálja megakadályozni a Black Lives Matter mozgalom következtében leépített állományának a visszaépítését – írja a konzervatív The Federalist. Ismert: 2020-ban George Floyd halálát követően óriási tüntetéshullám rázta meg az Egyesült Államokat. A tüntetések miatt brutálisan megerősödött Black Lives Matter mozgalom fő követelései között szerepelt az, hogy országszerte a rendvédelemre szánt forrásokat vonják meg a rendőrséggektől, ...

Anális szexről osztogattak tankönyveket tízéves gyerekeknek Amerikában

Nagyvilág2021.09.20, 16:52

A Texas állambeli Austin városában, a Lake Travis Independent School District tankerület nyilvános ülésén még a mikrofonját is kikapcsolták annak a szülőnek, aki az anális szexről szóló leplezetlen és vulgáris utalásokat tartalmazó könyv iskolai használatának betiltását követelte. A szülők által kifogásolt könyv az austini Hudson Bend tanintézményben a tízéves diákok számára is elérhető könyvtári könyvek között található - írja a New York Post.

Hárman meghaltak egy lövöldözésben Austinban

Nagyvilág2021.04.18, 20:31

Hárman meghaltak egy lövöldözésben vasárnap az egyesült államokbeli Texas állam fővárosában, Austinban.

A Samsung chipgyártása is leállt Austinban

Techbázis2021.02.17, 16:48

Az áramszolgáltatók a termelés szüneteltetésére kérték a nagyfogyasztóikat.

Túszdráma volt egy texasi gyerekklinikán, két halott

Nagyvilág2021.01.27, 13:18

Túszul ejtett több embert kedden este egy fegyveres egy, a texasi Austinban található gyermekklinikán. A hatóságok több órán keresztül tárgyaltak a támadóval, aki egy orvos lehetett. A rendőrök két holttestet találtak az épületben, azt nem tudni, hogy a túszejtő köztük van-e.

367 milliót lopott a könyvtáros

Techbázis2020.10.07, 11:24

Bő egy évtizeden át adópénzből vásárolt nyomtatófestékkel üzletelt.

A gyorsaságimotoros-vb harmadik futamát is elhalasztják

Sport2020.03.10, 18:17

A koronavírus-járvány miatt elhalasztották a gyorsaságimotoros-világbajnokság harmadik, texasi versenyét is.

Egy nap alatt nyomtatják a házakat Texasban

Gazdaság2019.10.14, 15:21

Az Icon 3D nyomtatási technológiát használ fel, amely mintegy 24 óra alatt képes egy házikó megépítésére, ráadásul a hagyományos építkezési árak töredékéért – összegzi a Business Insider.

MotoGP: Márquez sorozatban hatodik austini versenyén nyert

Sport2018.04.23, 06:58

A spanyol Marc Márquez nyerte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság elitkategóriája, a MotoGP versenyét vasárnap az Egyesült Államok Nagydíján.

Újabb robbanás történt a texasi Austinban

Nagyvilág2018.03.21, 11:38

Újabb robbanás történt kedden a texasi fővárosban, Austinban, legalább egy ember megsebesült. A harmincas éveiben lévő sebesültet, akinek állapotát súlyosnak mondták, azonnal kórházba szállították.

Gyanús robbantások Texasban

Nagyvilág2018.03.19, 11:29

A rendőrség összefüggést feltételez a texasi Austinban történt robbantások között, és mindenkit arra kér a városban, hogy ne is közelítsen ismeretlen eredetű csomaghoz. A négy merényletben eddig ketten haltak meg és négyen szenvedtek súlyos sérüléseket.

Le kellett lőni az önkéntességi akciót, mert túl sokan jelentkeztek

Kultúra2017.08.31, 15:30

Le kellett állítani a jótékonysági akciót, mert már túl sok zenész jelentkezett segíteni. A Harvey hurrikán miatt bajba jutott, és menhelyen élő emberek szórakoztatása miatt indítottak kampányt a Twitteren, de nem gondolták, hogy ennyien fognak visszajelezni.

Autó zuhant ki egy texasi parkolóházból - videó!

Nagyvilág2017.08.12, 13:30

Hétemeletnyi magasból zuhant az útra egy autós a kocsijával együtt Austinban, az Egyesült Államokban. Az eset még júliusban történt, de a felvételeket csak most tették közzé.

Több áldozatot követelt egy lőfegyveres támadás Texasban

Life.hu2016.07.31, 11:19

Lőfegyveres támadás történt vasárnap hajnalban a texasi Austinban, jelentette a helyi rendőrség vasárnap hajnalban a Twitteren.

"Nagyon jó volt a verseny" - Hosszú Katinka megszólalt Austin után

Life.hu2016.01.18, 17:04

Az Iron Lady közösség oldalán jelentkezett az amerikai verseny után, és úgy tűnik nem fogtak rajta a negatív kommentek, hiszen sikert sikerre halmoz.

Pár óra alatt 33 centi eső zúdult Austinra

Nagyvilág2015.10.31, 09:22

Tornádók tomboltak Texasban pénteken, legkevesebb két ember halálát okozták.

Csak izgalmak árán lehet sikeres az F1 Amerikában

Gphírek2012.11.12, 16:36

Heikki Kovalainen szerint a Forma-1-nek nagyobb show-t kell produkálnia Austinban, mint korábban Indianapolisban. Fel kell kelteni az amerikai közönség figyelmét.

Ismét veszélybe került az USA GP állami támogatása

Gphírek2012.08.21, 10:48

Bár a pálya vezetősége azt állítja, minden tekintetben helyesen jártak el a verseny sikeres megrendezésének érdekében, Texas állam legfőbb ügyésze szerint nem jogosultak a támogatásra.

Behozta a kiesést az austini pálya

Gphírek2012.01.19, 14:47

Ismét zavartalanul folyik a munka a 2012-es USA Nagydíj helyszínén, a szervezők szerint pénzügyi akadálya sincs annak, hogy augusztusra elkészüljön a pálya.

Ecclestone "irreális" szerződést ajánlott Austinnak

Gphírek2011.11.25, 15:38

Az USA Nagydíj szervezői azonnal ki tudnák fizetni a futam megrendezéséhez szükséges jogdíjakat, a Bernie Ecclestone által javasolt szerződéstervezetet azonban "irreálisnak és kivitelezhetetlennek" tartják.

Egyre reménytelenebb az USA Nagydíj helyzete

Gphírek2011.11.17, 14:26

Egyre kisebb a valószínűsége annak, hogy 2012-ben megrendezik az USA Nagydíjat Austinban: az építési munkálatokat leállították, és a versenynek jelenleg nincs szerződése.

Ecclestone aggódik az USA Nagydíj miatt

Gphírek2011.11.12, 16:26

Továbbra is aggasztó a jövőre debütáló austini futam helyzete, de Bernie Ecclestone szerint nem marad el a verseny. Bahreinben biztosak benne, hogy jövőre problémamentesen tudnak nagydíjat rendezni.

New Jersey nem jelent veszélyt a texasi futamra

Gphírek2011.10.26, 12:55

Bár egyesek szerint a 2013-tól megrendezésre kerülő New Jersey-i futam miatt veszélybe kerülhet az austini verseny állami támogatottsága, a texasi kormányzat tagadja ezt.

A novemberre halasztott USA Nagydíjra több nézőt várnak

Gphírek2011.08.12, 11:28

A versenyt a júniusi hőség helyett novemberben rendezik meg, így a szervezők nagyobb nézettségre számítanak.

Az austini közgyűlés még lefújhatja az USA Nagydíjat

Gphírek2011.06.08, 17:13

Anyagi gondok miatt veszélybe kerülhet az USA Nagydíj, ha a város közgyűlése nem írja alá a tervezetet.

Feléleszti az Austint és a Healeyt a Nanjing

Auto2007.06.14, 13:02

Mikor a Nanjing Automobile megvásárolta az MG Rovert, azzal megvette a céghez tartozó két kisebb márka gyártási jogait is. A kínaiak most elérkezettnek látják az időt ahhoz, hogy újra megindítsák a Healey és az Austin Healey sportkocsik gyártásának előkészítését.

Vlagyimir Klicsko kiütötte amerikai kihívóját

Sport2007.03.11, 13:05

Vlagyimir Klicsko maradt a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) nehézsúlyú világbajnoka, miután a Mannheimben rendezett szombat esti címmérkőzésen technikai KO-val legyőzte kihívóját, az amerikai Ray Austint.

Hat éve veretlen kihívó vár Klicskóra

Archívum2007.03.06, 13:26

Az ukrán Vlagyimir Klicsko, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nehézsúlyú világbajnoka szombaton, Mannheimben az amerikai Ray Austin ellen védheti meg újra címét.

Szégyentelen szoknyapecérek

Film2005.01.18, 14:26

A nemek harcáról soha senki sem állította, hogy tisztességes játszma lenne, különösen olyan résztvevőkkel, mint a már a hazai mozikat is meghódító Alfie. Tízes listánk első helyét mégsem ő foglalja el, hiszen a filmvilág szolgál jó pár elrettentő példával a gyanútlan hölgyek számára. A következő szoknyapecérektől (és imitátoraiktól) óva intjük kedves olvasóinkat, mert az ő esetükben szó sem lehet a szülőknek bemutatásról és közös lakáshitelről.

Van élet a Led Zeppelin után

Archívum2004.10.26, 09:43

Nem csak részt vesz, de énekel is a jövő márciusban a texasi Austinban megrendezésre kerülő zenei-és média konferencián Robert Plant, minden idők egyik legjobb hard rock bandájának, a Led Zeppelinnek az énekese. Ilyesmire az Egyesült Államokban legutóbb a Who zenekar 2002-es nyári turnéján került sor.

Austin parádéval várja Armstrongot

Sport2004.08.04, 06:27

Bár a Bangor (Maine) Daily News értesülése szerint Lance Armstrong, a Tour de France hatszoros győztese szombat óta már az Egyesült Államokban tartózkodik, egyelőre senki sem tudja pontosan, hogy hol. Mindenesetre augusztus 13-án rajongói elé lép.

Lakóházra zuhant egy kisrepülőgép Texasban

Nagyvilág2004.08.03, 21:58

Leszállás közben lakóháznak ütközött egy kisrepülőgép kedden a texasi Austin külvárosában, s a baleset következtében életét vesztette a gépen tartózkodó hat személy - jelentette a helyi média.

Ruiz megvédte WBA-címét

Sport2002.07.28, 19:26

Továbbra is a Puerto Ricó-i származású John Ruiz a Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoka, mert a Las Vegas-i címmérkőzésen a kihívó kanadai Kirk Johnsont sorozatos szabálytalanságok miatt a tizedik menetben leléptették.

Előző
  • 1
Következő