Aurul

címke rss

Több iszap folyt ki Kolontárnál, mint olaj a Mexikói-öbölben

Az elmúlt évtizedek ipari termeléssel összefüggő legnagyobb katasztrófái közé sorolható a hétfőn bekövetkezett kolontári iszapömlés. A tározó gátjának átszakadásával becslések szerint közel 1 millió köbméter lúgos vörösiszap szennyezte be a környező falvakat, a talajt és a vizeket, ez pedig meghaladja a Mexikói-öbölbe kifolyt olaj mennyiségét. A szennyeződés ma délelőtt már a Mosoni-Dunát is elérte.

Bolgár aranybánya ellen tiltakoznak a zöldek

Nagyvilág2005.10.16, 09:39

Bolgár, görög és török környezetvédők tiltakoznak az ellen az aranybánya ellen, amit a tervek szerint egy kanadai cég nyitna meg. Az aranyat a cég ugyanazzal a ciános technikával nyerné ki, mint a 2002-es tiszai ciánszennyezésért felelős Aurul.

Alig engedik termelni a Tiszát mérgező céget

Itthon2005.05.02, 17:16

A Fővárosi Bíróság hétfői döntése nyomán csak 15 százalékos kapacitással működhet a tiszai ciánszennyezésért felelős ausztrál cég. Az intézkedést a vállalat köteles végrehajtani. A magyar államot képviselő ügyvéd szerint ez a legjelentősebb lépés a négy éve tartó perben.

Lassú fordítás miatt csúszik a ciánper

Itthon2005.02.22, 07:30

Elhalasztották a tiszai ciánszennyezés miatt indított per hétfői tárgyalását, mivel nem készült el a román szakértői vélemény magyar fordítása. Az új tárgyalási nap május 2 - írja a Népszabadság.

Hónapok óta áll a ciánper

Itthon2003.09.11, 08:50

Hónapok óta nem történt előrelépés a tiszai ciánszennyezést okozó Aurul cég ellen indított kártérítési perben. Az időt ezúttal nem a román fél húzza, hanem új bíróhoz került az ügy a Fővárosi Bíróságon, és hosszú időt vesz igénybe a felkészülés. A megakadt eljárás azonban nem kedvez a felperes magyar államnak, mert az idő haladtával egyre csökken a ciánkatasztrófa után tapasztalható nemzetközi figyelem, és nehezebb bizonyítani a vétkes román-ausztrál cég felelősségét - írja a Magyar Hírlap.

Nőhet a kártérítési követelés a ciánperben

Itthon2002.12.05, 07:23

Módosulhat a ciánperben a magyar állam által követelt 29 milliárd forintos kártérítés összege - tudta meg a Magyar Hírlap. Magyarország a Tisza élővilágában eddig felmért károkon túl a később kimutatható károk miatt is kérhet kártérítést.

A román vizsgálat szerint nem felelős az Aurul a ciánszennyezésért

Itthon2002.04.25, 11:33

A 2000. januári ciánszennyezést a román hivatalos vizsgálatok szerint "előre nem látható körülmények" okozták. Megállapították, hogy az Aurul tározótava partjának átszakadását a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok okozták. Az Európai Unió Nagybánya Munkacsoportja a tavalyi jelentésében megállapította, hogy a tározótó műszaki védelmének elégtelensége, az Aurul gondatlansága okozta a gátszakadást.

A román jogot alkalmazhatják a ciánperben

Itthon2002.03.25, 06:30

A Fővárosi Bíróság elutasította a magyar állam kérelmét, s nem rendelte el a nagybányai aranymosó üzem leállítását. A bírói tanács emellett megkereste az Igazságügyi Minisztériumot: ismertesse a román kártérítési jog szabályait. A következő tárgyalást június 18-ára tűzték ki a magyar államnak az Aurul - majd Transgold SA - ellen indított 29 milliárdos perében.

Új cég jött az Aurul helyett

Itthon2001.12.04, 12:42

A ciánszennyezés miatt indított perben nem az Aurul, hanem egy új cég, a Transgold jelent meg az első tárgyalási napon. Mivel a bíróság számára nem egyértelmű, hogy csak megváltoztatták-e az Aurul nevét, bekérték az ezzel kapcsolatos cégbírósági papírokat, a tárgyalást pedig elnapolták. A bíróság csak a cég kilétének tisztázása után foglalkozik a többi vitás kérdéssel.

Elkezdődött a ciánper

Itthon2001.12.04, 09:37

Elkezdődött a Magyar Állam kontra Aurul polgári per, melyben a tavaly januári tiszai ciánszennyezés miatt több mint 28,5 milliárd forintot és kamatait követeli kártérítésként Magyarország a romániai cégtől.

Kedden kezdődik a ciánper a Fővárosi Bíróságon

Itthon2001.12.02, 09:46

Kedden kezdődik a Magyar Állam kontra Aurul polgári per, melyben a tavaly januári tiszai ciánszennyezés miatt több mint 28,5 milliárd forintot és kamatait követeli kártérítésként Magyarország a romániai cégtől.

Megkezdődhet a cián-per decemberben

Itthon2001.11.26, 15:03

A romániai Aurul cég átvette a ciánszennyezés kapcsán indított kártérítési perre szóló idézést, így december 4-én a Fővárosi Bíróságon megkezdődhet a tárgyalás.

Segítséget kér az IM-től a Páneurópai Jogász Unió

Itthon2001.10.01, 08:19

Nyoma veszett a romániai Aurul cégnek küldött bírósági idézésnek, ezért el kellett halasztani a tavalyi ciánszennyezés miatt indított per tárgyalási idejét. A károsult gazdálkodók ügyét képviselő Páneurópa Jogász Unió az Igazságügyi Minisztérium és a Tisza-Szamos Kormánybiztosi Iroda segítségét kéri. A román igazságügyi minisztérium illetékese szerint ez az ügy már csak a magyar IM-re tartozik.

Elnapolták az Aurul tárgyalást

Itthon2001.09.21, 19:32

Elnapolta a bíróság a tavalyi tiszai ciánszennyezésben a romániai Aurul gyár felelősségének megállapítására indított per első tárgyalását.

Előző
  • 1
Következő