Audi A8

címke rss

Kémfotókon az új Audi S8

Auto2010.04.15, 11:44

Már teszteli az Audi az S8 következő generációját, a sportmodell a Párizsi Autószalonon mutatkozhat be a nagyközönségnek.

Befutott az elektromos Audi A1 és hibrid A8

Auto2010.03.02, 11:18

Valóban az új A1 elektromos változata volt az Audi genfi meglepetése, a mini igazából egy konnektoros hibrid Wankel-motorral. Kétliteres benzinmotor került a hibrid A8-ba.

Csak repülni nem tud - Audi A8 menetpróba

Auto2010.02.16, 10:08

Tegyük fel, hogy egy űrből érkező aszteroida tragikus hirtelenséggel véget vet az emberi faj jelenlegi ténykedésének, amelynek nyomait egy másik civilizáció régészei ássák elő jó néhány ezer évvel később. Micsoda zavar és parázs vita támadhat a kutatók között, ha véletlenül egy Audi A8-as maradványaira bukkannak majd, hiszen a fedélzetén található műszerek alapján repülnie kellett volna, ehelyett négy kerék maradványait ásták ki alóla leszállótalpak helyett. Ki érti ezt?

Hibrid Audi A8 Genfben

Auto2010.01.13, 10:31

A Detroiti Autószalonon is kiállította az Audi az új A8-at, a márka amerikai bejelentése szerint Genfben már a hibrid változat is látható lesz.

Alumínium, touchpad és energia-visszanyerés - Audi A8 technológiai bemutató

Auto2009.12.23, 17:06

Az Audi vezető mérnökei egy héten keresztül mutatták be az európai sajtónak az új A8 technológiai eszköztárát. Könnyű építésmód, csúcsra fejlesztett fedélzeti információs rendszer, veszélyességi fokozat szerint szelektáló radar, hogy csak néhányat említsünk a témák sokasága közül. A félbevágott A8 és megannyi mobil bemutatóeszköz között a mérnökök szinte játszótéren érezhették magukat, a meghívottak pedig kapkodhatták fejüket a megismert részletek láttán.

Google Föld is lesz az új Audiban

Techbázis2009.12.18, 11:11

A Google Föld és a keresőcég más internetes szolgáltatásai is elérhetők lesznek az új Audi A8 luxusautóban mobilinternetes kapcsolaton keresztül. A szolgáltatás a standard navigációs rendszert egészíti majd ki látványos műholdképekkel.

Kínában leplezik le a nyújtott Audi A8-ast

Auto2009.12.10, 12:37

Európa és Amerika helyett ezúttal Ázsiára fókuszál hamarosan megjelenő zászlóshajójával az Audi: az új A8 hosszított változatát a 2011-es Sanghaji Autószalonon mutatják be.

Minden konkurensénél nagyobb az új A8-as Audi

Auto2009.12.01, 10:02

A Los Angeles-i Autószalon előtt, Miamiban hivatalosan is bemutatkozott az új Audi A8, amely az ingolstadtiak szerint a legsportosabb az összes luxuslimuzin közül.

Miamiban debütál az új Audi A8

Auto2009.11.20, 09:55

Miamiban, a Design Miami kiállítás keretében rántja le a leplet az Audi az új A8-ról november utolsó napján.

Kémvideón az új Audi A8

Auto2009.11.19, 12:41

Mexikóban filmezték le az új Audi A8-as egy enyhén álcázott példányát. A hivatalos bemutató november végén lesz Miamiban.