Atradius Hitelbiztosító

címke rss
Megugrott a fizetési bizalom a cégek között Kelet-Európában

Megugrott a fizetési bizalom a cégek között Kelet-Európában

Kiugró mértékben, 73 százalékkal nőtt a vállalatok közötti hitelezés Kelet-Európában tavalyhoz képest az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint. Az 1500 magyar és kelet-európai vállalat bevonásával készült, Fizetési Szokások Barométere című tanulmány szerint míg tavaly a B2B kereskedelemben a cégek az ügyletek 38,8 százalékában adtak halasztott fizetést a vevőiknek, addig az idén a tranzakciók 67,2 százaléka történt hitelre. A listát Szlovákia vezeti 91,5 százalékkal, Magyarország 77,8 százalékkal a harmadik helyen áll a régióban, míg Bulgária az utolsó, 33,6 százalékkal.

Tavaly jelentősen megugrott a cégek hitelezési kedve

Gazdaság2019.10.09, 14:49

Rekordmértékben, húsz százalékkal nőtt a hitelezés a magyar cégek körében az egy évvel korábbi szinthez képest az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint. Az 1500 magyar és kelet-európai vállalat bevonásával készült, Fizetési Szokások Barométere című tanulmány szerint míg tavaly a vállalatközi kereskedelemben a tranzakciók 59,1 százaléka, addig az idén 77,8 százaléka történt hitelre. Ezzel Magyarország a harmadik helyen áll a régióban Csehország és Szlovákia után.

Tíz év után most először megnőhet a csődök száma a világon

Gazdaság2019.09.26, 16:12

Tíz év óta először számít a csődök számának növekedésére az Atradius. A hitelbiztosító globális elemzése szerint az idén 2,8 százalékkal, 2020-ban pedig további 1,2 százalékkal lesz több csőd a világgazdaságban, mint az idén. A gazdaság növekedésének lassuló üteme, illetve az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus hatásai miatt Észak-Amerika jár a legrosszabbul. Az elemzők úgy becsülik, hogy Nyugat-Európában részben a brexit és az olasz politikai bizonytalanság következtében 2,7 százalékkal nő majd a csődök száma, de a vámháború is visszaveti az európai GDP növekedését, ami hat a csődök számára is.

Csökken a ki nem fizetett számlák összege a magyar gazdaságban

Gazdaság2018.10.16, 13:22

A Magyarországon működő közép és nagyvállalatok között a halasztott fizetést adó cégek 89 százalékának volt nem fizető ügyfele az elmúlt évben – derült ki a 3. Országos Kereskedelmi Hitelkockázati Konferencián. A rendezvényen a hazai élet közel 150 meghatározó vállalatának kockázatkezeléssel foglalkozó vezetői vettek részt. Bár a cégek fizetési hajlandósága hazánkban javult az elmúlt években, az Európai Uniós átlagot jelentősen meghaladó utólagos fizetésű számlaarány stratégiai fontosságúvá tette a kockázatkezelés területét.

Gyorsabban rendezik tartozásaikat a magyar cégek

Gazdaság2017.05.29, 16:35

Az adósságok egyharmadát késve fizetik ki szállítóiknak a vevők, de régiós összehasonlításban még így is Magyarországon élnek legritkábban a késedelmes fizetéssel – áll az Atradius hitelbiztosító Fizetési Szokások Barométere című elemzésében.

Csökkenhet Kína gazdasági vonzereje

Archívum2008.08.25, 14:11

Egyre több nemzetközi vállalat választja Kína helyett Indiát és Kelet-Európát gazdasági partnerének az Atradius Hitelbiztosító 300 cég körében végzett felmérése szerint. A megkérdezett 300 nemzetközi vállalat 60 százaléka Kínát, 41 százaléka Indiát, 26 százaléka Délkelet-Ázsiát jelölte meg a legfontosabb kereskedelmi partnereként a fejlett országokon kívüli szegmensben.

A hitelválság húzós része hátravan

Gazdaság2008.06.24, 12:20

A jelzáloghitel-válságnak 2008-ban sokkal súlyosabb hatásai lesznek, mint amelyek 2007-ben érezhetőek voltak - figyelmeztet az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb tanulmányában, amelyet kedden hozott nyilvánosságra.

Atradius: 60 százalékos növekedés

Archívum2008.04.17, 13:03

Atradius Hitelbiztosító 60 százalékos díjbevétel-növekedést ért el 2007-ben. A vállalatcsoport globálisan 56 százalékos profitemelkedést könyvelhetett el 2007-ben. Az Atradius Hitelbiztosító a magyar piacon megőrizte második helyét, és bővítette szolgáltatásainak körét.

Alábecsülik a kockázatokat a befektetők

Archívum2008.03.06, 12:37

A vállalatok alábecsülik a korrupcióból, a céginformáció hiányából és a gyenge jogrendszerből adódó kockázatokat, mielőtt megkezdik üzleti kapcsolataikat a fejlődő piacokon - derült ki az Atradius Hitelbiztosító tanulmányából.

Változtatásra szorul a csődtörvény

Archívum2008.02.26, 13:12

A magyar vállalatvezetők kétharmada elégedetlen a hatályos magyar csődtörvénnyel, és úgy vélik, hogy a jogszabály nem tud megfelelően fellépni a csaló szándékkal alapított cégekkel szemben - állapítja meg az Atradius Hitelbiztosító tanulmányában. A megkérdezettek többsége szerint a magyar csődtörvény eljárási szabályai nem védik kellőképpen a hitelezőket.

Előző
  • 1
Következő