ATP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tenisz
- Fucsovics Márton
- Novak Djokovic
- Roger Federer
- Rafael Nadal
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nagyszerű győzelemmel kezdett Fucsovics Genfben
Fucsovics Márton mindössze három játékot veszítve győzte le az ötödik helyen kiemelt spanyol Albert Ramos-Vinolast az 501 ezer euró (159 millió forint) összdíjazású genfi férfi salakpályás tenisztorna első fordulójában, kedden.
- címkék:
- Fucsovics Márton
- Genf
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Rafael Nadal meghódította Rómát, de ehhez az eső is kellett
Rafael Nadal visszafoglalta a trónt Roger Federertől. A tenisz történetének legjobb salakpályás teniszezője a rekordnak számító 32. ATP 1000-es trófeáját nyerte vasárnap Rómában. A döntőben a címvédő Alexander Zverev ellen úgy győzött 6:1, 1:6, 6:3-ra, hogy a döntő szettet 1:3-ról fordította meg. Az Italian Openen nyolcadszor győzött a spanyol, az idei 3., pályafutása 78. serlegéért pedig közel egymillió eurót kapott.
Novak Djokovic közelít Nadalhoz, de a spanyol még jobb nála
Rafael Nadal egyetlen győzelemre áll attól, hogy hétfőtől újra ő legyen a világelső a teniszezőknél. A római ATP 1000-es verseny elődöntőjében a Roger Federer utáni legnagyobb riválisát, Novak Djokovicot győzte le 7:6, 6:3-ra. A vasárnapi fináléban Alexander Zverev, vagy Marin Cilic lehet az ellenfele.
- címkék:
- Rafael Nadal
- Novak Djokovic
- Róma
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Babos és Fucsovics is javított, Federer ismét vezeti a világranglistát
Fucsovics Márton két helyet lépett előre, így az 59. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyen az élen történt váltást követően ismét Roger Federer került az első helyre. A nőknél továbbra is a román Simona Halep vezet, előnye azonban jelentősen csökkent.
Megszakadt Rafael Nadal győzelmi sorozata, a trónt is elbukta
Hiába jött vissza az első és a második szettben is brékhátrányból Rafael Nadal, a túl sok ki nem kényszerített hiba és Dominic Thiem extra megoldásai elégnek bizonyultak ahhoz, hogy az osztrák 7:5, 6:3-ra legyőzze a világelsőt a madridi ATP 1000-es negyeddöntőjében. A vereséggel megszakadt Rafael Nadal tavaly május óta tartó salakos győzelmi sorozata és a szabadságát töltő Roger Federer hétfőtől visszafoglalja a trónt a spanyoltól.
A világelső Halep és Del Potro is kiesett Madridban
Az első helyen kiemelt, világranglista-vezető román Simona Halep kiesett a madridi salakpályás tenisztorna női versenyének csütörtöki negyeddöntőjében, mivel két játszmában kikapott a cseh Karolina Pliskovától.
Roger Federer ugyanott tér vissza, ahol az eddigi két évben is
Roger Federer az előző két évhez hasonlóan a stuttgarti tenisztornán tér vissza azt követően, hogy a komplett salakpályás szezont - benne a francia nyílt bajnoksággal - egészségi okokból kihagyja.
- címkék:
- Roger Federer
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Babos Tímea az első körben búcsúzott Marokkóban
A negyedik helyen kiemelt Babos Tímea játszmaelőnyről szenvedett vereséget a 250 ezer dollár (66,2 millió forint) összdíjazású rabati salakpályás női tenisztorna első fordulójában.
- címkék:
- Babos Tímea
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Fucsovics Márton a tenisz könyörtelenségével ismerkedik
A versenyigazgatók rémálma, ami a Hungarian Openen történt a múlt héten: az első négy kiemelt, a címvédő, a ranglistán 14. Lucas Pouille (1.), Richard Gasquet (3.), Damir Dzumhur (2.) és Denis Shapovalov (4.) is már az első mérkőzésén elbukott. A negyeddöntőbe három, egyaránt a selejtezőből indult játékos jutott be, és egy szerencsés vesztes lett a győztes. Ráadásul az öt magyarból egy sem tudott meccset nyerni egyéniben. Az európai salakos szezon első 2-3 hete már csak ilyen: szinte bármi megtörténhet. Ezért sem szabad temetői hangulatban értékelni a magyarok, különösen Fucsovics Márton szereplését.
- címkék:
- Fucsovics Márton
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Babos és Fucsovics is visszacsúszott a világranglistán
Babos Tímea három helyet rontva a 41. a női teniszezők világranglistáján, míg Fucsovics Márton két helyet csúszott vissza, így a 61. a férfiak mezőnyében.
- címkék:
- Babos Tímea
- Fucsovics Márton
- tenisz
- WTA
- ATP
- Címkefelhő »
Kialakult a budapesti tenisztorna elődöntőjének mezőnye
Az ausztrál John Millman jutott be utolsóként a budapesti, 501 ezer euró (156 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztorna elődöntőjébe.
- címkék:
- Budapest
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Negyeddöntős a Fucsovics-Balázs páros
Fucsovics Márton és Balázs Attila bejutott párosban a negyeddöntőbe a budapesti 501 ezer euró (156 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.
Korán véget ért a barcelonai torna Djokovicnak
Első mérkőzésén kikapott a korábbi világelső Novak Djokovic a 2,5 millió euró (782 millió forint) összdíjazású barcelonai salakpályás férfi tenisztornán.
- címkék:
- Novak Djokovic
- tenisz
- ATP
- Barcelona
- Címkefelhő »
Balázs Attila is az első fordulóban búcsúzott Budapesten
Fucsovics Márton után Balázs Attila is kiesett az első fordulóban a budapesti 501 ezer euró (156 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.
- címkék:
- Balázs Attila
- Budapest
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Fucsovics az első fordulóban kiesett Budapesten
Fucsovics Márton meglepetésre kiesett az első fordulóban a budapesti 501 ezer euró (156 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán. A játékos a mérkőzés után nyilatkozott az Origónak.
- címkék:
- Fucsovics Márton
- Budapest
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Elmosta az eső Fucsovicsék budapesti párosmeccsét
Az ötödik helyen kiemelt Aljaz Bedene három játszmában jutott tovább a budapesti 501 ezer euró (156 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztorna első fordulójában, hétfőn, míg a Fucsovics-Balázs páros meccse a rossz idő miatt elmaradt.
Paire és Jarry már az első fordulóban nagyot csatázott Barcelonában
A francia Benoit Paire nagy csatában, három játszmában győzte le a chilei Nicolas Jarryt a 2,5 millió euró (782 millió forint) összdíjazású barcelonai salakpályás férfi tenisztorna nyitófordulójában, hétfőn.
- címkék:
- benoit paire
- tenisz
- ATP
- Barcelona
- Címkefelhő »
Rafael Nadal újabb rekordot döntött, finalista Monte-Carlóban
Pályafutása során tizenkettedszer jutott döntőbe Rafael Nadal a Rolex Monte-Carlo Mastersen. A 31 éves világelső, a szombati első elődöntőben 6:4, 6:1-re győzte le barátját, Grigor Dimitrovot. A bogár ugyan sokkal komolyabb ellenállást tanúsított, mint Dominic Thiem pénteken, de neki sem sikerült szettet nyerni, így a mallorcai megdöntötte saját rekordját: már 34 játszmát nyert sorozatban salakon. A vasárnapi fináléban az Alexander Zverevet búcsúztató Nisikori Kei próbálhatja meg a szinte lehetetlent: megakadályozni, hogy tizenegyedszer is Rafael Nadalt ünnepelje Monte-Carlo.
Elmaradt szenzáció: Barcelonát választotta Novak Djokovic
Soha nem játszott még magyarországi rendezésű teniszversenyen akkora világsztár, mint a szerb Novak Djokovic, és most sem fog: a korábbi világelső ugyanis a jövő héten Budapest helyett, Barcelonában lép pályára. Az Origo elsőként adott arról hírt, hogy Djokovic szívesen jönne a magyar fővárosba játszani – ezt a szerb Monte Carlóban tartózkodó munkatársunknak is megerősítette csütörtökön, végül azonban mégis a katalánok szabadkártyáját fogadta el. Miért? Részletek és háttér.
Rafael Nadal nem kegyelmezett a trónkövetelőnek
Rafa Nadal kivégezte Dominic Thiemet, pedig az elmúlt két év eredményei alapján a 24 éves osztrák tűnt a legnagyobb riválisának salakon. A világelső spanyol a Rolex Monte-Carlo Masters második negyeddöntő mérkőzésén, 68 perc alatt 6:0, 6:2-re győzött Thiem ellen. Az első meccsen Grigor Dimitrov, a 2. szettet dupla brékhátrányból megfordítva verte a párosban vele indult David Goffint 6:4, 7:6-ra. A szombati elődöntőben a címvédő Nadalra a bolgár Dimitrov vár. "Ez nem egy normális eredmény" - mondta a találkozó után a spanyol klasszis.
Budapesten játszhat a jövő héten Novak Djokovic
A Rolex Monte-Carlo Masters 3. fordulójában búcsúzott korábbi világelső, az Origo kérdésére válaszolva azt mondta, a Dominic Thiem elleni veresége után, hogy pénteken dönti el, Budapesten, vagy Barcelonában indul a jövő héten. Mindenképp versenyezni akar, mert több mérkőzésre van szüksége. A szervezőkkel kapcsolatban áll és a szakmai csapatával közösen fogja meghozni a döntést.
- címkék:
- Novak Djokovic
- ATP
- Címkefelhő »
Elmarad a csúcstalálkozó, Djokovic kiesett Monte-Carlóban
Hiába fordította meg az első szettet 2:5-ről, összesen 3 játszmalabdát hárítva Novak Djokovic, a 24 éves Dominic Thiem játéka inkább emlékeztetett a szerb néhány évvel korábbi teljesítményére: mindenre volt válasza, rendkívül labdabiztosan teniszezett és a ponot érő, extra megoldások sem hiányoztak a fegyvertárából. Ennek megfelelően hátrányból is visszajött és 2 óra 30 perc alatt 6:7, 6:2, 6:3-ra győzött.
Alakul Nadal és Djokovic csúcstalálkozója Monte-Carlóban
Rafael Nadal a Hungarian Open tavalyi döntősét verve tért vissza az ATP Tourra két és fél hónap kihagyás után. Novak Djokovicnak tíz meccslabda kellett ahhoz, hogy legyőzze a horvát Borna Coricot. A Rolex Monte-Carlo Open 4. napján, a közel ötmillió euró összdíjazású ATP 1000-es versenyen a spanyol és a szerb már csak egy-egy győzelemre van attól, hogy a negyeddöntőben összejöjjön a rangadójuk.
Djokovic tovább menetel Monte-Carlóban
A korábbi világelső Novak Djokovic kétszettes, két és negyedórás mérkőzésen győzte le Borna Coricot a 4,9 millió euró (1,5 milliárd forint) összdíjazású monte-carlói salakpályás férfi tenisztorna második fordulójában, szerdán.
- címkék:
- Novak Djokovic
- Monte-Carlo
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Novak Djokovic őszintén vallott a válásáról
A 4,9 millió euró (1,5 milliárd forint) összdíjazású monte-carlói salakpályás férfi tenisztorna 3. napján Rafael Nadal és Marin Cilic olyan kemény edzőmeccset játszott, hogy a 2. kiemelt horvát térde megsérült. Novak Djokovic őszintén vallott a válásáról Andre Agassival, de a régi-új edzőjéről is szívesen beszélt.
Fucsovics az első fordulóban búcsúzott Monte-Carlóban
Fucsovics Márton nagy csatában kikapott vasárnap a 4,9 millió euró (1,5 milliárd forint) összdíjazású monte-carlói salakpályás férfi tenisztorna első fordulójában.
- címkék:
- Fucsovics Márton
- Monte-Carlo
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Amerikai továbbjutók a houstoni tenisztornán
Négy hazai versenyző is továbbjutott az 557 ezer dollár (141 millió forint) összdíjazású houstoni salakpályás tenisztorna első fordulójából hétfőn.
- címkék:
- Houston
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Isner nyerte a Miami tenisztornát
Az amerikai John Isner három szettben legyőzte a negyedik helyen kiemelt német Alexander Zverevet a Miamiban rendezett keménypályás tenisztorna férfiversenyének döntőjében.
- címkék:
- John Isner
- Alexander Zverev
- Miami
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Nincs Grand Slam-bajnok a döntősök között Miamiban
Szinte a semmiből talált magára a 20 éves Alexander Zverev Miamiban, így ő lesz az ellenfele John Isnernek a szezon 2. ATP 1000-es versenyének döntőjében. Az új generáció egyelőre legsikeresebb alakja 7:6, 6:2-re győzte le az elődöntőben a spanyol Pablo Carreno Bustát. Egy éve ilyenkor Rafael Nadal és Roger Federer készült a fináléra a floridai csúcstalálkozón, de nem csak az ő hiányuk miatt lesz különleges az idei utolsó felvonás.
Del Potro menetel, Dimitrov kiesett
Az Acapulcóban és Indian Wellsben győztes Juan Martin del Potro könnyedén jutott be a nyolcaddöntőbe a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyében.
- címkék:
- Juan Martin Del Potro
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Federer már elődöntős az Indian Wells-i tenisztornán
A címvédő Roger Federer bejutott a négy közé az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna férfi versenyében.
- címkék:
- Roger Federer
- tenisz
- ATP
- Indian Wells
- Címkefelhő »
Erős mezőny érkezik a budapesti férfi ATP-tornára
A tavalyi elődöntősök közül hárman ismét eljönnek áprilisban a budapesti 561 345 euró (176,3 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornára.
Fucsovics Márton győzelemmel kezdett Indian Wellsben
Először nyert mérkőzést a Grand Slamek utáni egyik legnagyobb versenyen Fucsovics Márton. A csaknem 8 millió dollár díjazású BNP Paribas Open első fordulójában, Indian Wells-ben, a nyitójátszmát brékhátrányból fordította meg így, 7:6, 6:1-re győzött a világranglista korábbi 12. helyezett, Victor Troicki ellen. A legjobb 64 között a második helyen kiemelt horvát Marin Cilic jön, a magyar teniszező a mérkőzés után nyilatkozott az Origónak.
- címkék:
- Fucsovics Márton
- Indian Wells
- ATP
- Címkefelhő »
Sao Pauló-i tenisztorna - Fognini hatodik trófeája
Fabio Fognini nyerte meg az 516 ezer dollár (132 millió forint) összdíjazású Sao Pauló-i salakpályás férfi tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte a chilei Nicolás Jarryt.
- címkék:
- Fabio Fognini
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Acapulcói ATP: Zverev és a többi esélyes is továbbment
A német Alexander Zverev két játszmában nyert honfitársa, Peter Gojowczyk ellen az 1,643 millió dollár (420,6 millió forint) összdíjazású acapulcói keménypályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.
A sérült Fucsovics két helyet visszaesett a világranglistán
Fucsovics Márton két helyet visszacsúszott, így a 64. helyen áll a férfi teniszezők világranglistáján, amelyet továbbra is Roger Federer vezet.
Roger Federer máris visszaülne a tenisztrónra
Már február 19-én világelső lehet Roger Federer. Az elmúlt egy évben 3 Grand Slamet nyert, de szűkített versenyprogramot teljesítő svájci sokáig úgy nyilatkozott a világelsőségről, mint ami már nem izgatja annyira. Most azonban egyértelműen kiderült, hogy ennek az ellenkezője az igaz.
Challenger-döntővel hangolódott Ausztráliára Fucsovics Márton
Hiába nyerte meg az első játszmát Fucsovics Márton Canberrában, a 75000 dolláros Challenger döntőjében, a rutinos Andreas Seppi fordítani tudott és 2 óra 16 perces csatában, 5:7, 6:4, 6:3-ra győzött. A veresége ellenére hétfőn - pályafutása eddigi legjobb ranglista helyezésével (80.) - kezdi az Australian Opent, ahol először szerepel a főtáblán. Edzője, Sávolt Attila szerint a rajtig az adogatását kell a legtöbbet gyakorolnia.
Fucsovics nyert, Babos kiesett a déli félteke teniszversenyein
A tunéziai Malek Dzsaziri ellen aratott kétjátszámás győzelem a továbbjutást jelentette Fucsovics Mártonnak a canberrai 75 ezer dollár összdíjazású tenisztornán. Egy házzal odébb, Hobarton viszont nem járt szerencsével Babos Tímea, aki az ötödik kiemelt ukrán Leszja Curenkótól szenvedett vereséget és kiesett.
- címkék:
- Babos Tímea
- Fucsovics Márton
- ATP
- WTA
- Címkefelhő »
Monfils nyerte a dohai tenisztornát
A francia Gaël Monfils nyerte az 1,3 millió dollár (333 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás férfi tenisztorna szombati döntőjét.
- címkék:
- Gael Monfils
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Federer és Nadal, avagy, amire senki nem fogadott volna
Páratlan évnek indult 2017, de arra még a leginkább érintettek sem számítottak, ami az idén történt a teniszben. Ötven év óta először fordult elő, hogy a férfiaknál csak ketten nyerjenek Grand Slam-versenyt úgy, hogy mindketten kettőt-kettőt. Federer és Nadal (szinte) mindent vitt.
- címkék:
- Rafael Nadal a
- Roger Ebert
- ATP
- WTA
- tenisz
- Címkefelhő »
Rafael Nadal nem játszik Abu-Dzabiban
A férfi tenisz-világranglistát vezető Rafael Nadal nem indul a jövő heti bemutató tornán, amelynek az Egyesült Arab Emírségek fővárosa ad otthont.
- címkék:
- Rafael Nadal
- ATP
- Címkefelhő »
Megvan, mikor térhet vissza Stan Wawrinka
A januári ausztrál nyílt bajnokságon tér vissza Stan Wawrinka, a svájciak háromszoros Grand Slam-győztes teniszezője.
Fucsovics: "Szinte naponta megnézem a világranglistát, hogy elhiggyem"
Fucsovics Mártonnak szinte minden sikerült 2017-ben, amiről az elmúlt években csak álmodott. Az első száz között zárt az ATP-ranglistáján és eljegyezte szerelmét. Egy rövid nyaralás után péntektől már a 2018-as feladatokra, kihívásokra készül, amelyek közül kiemelkedik a jövő februári DK-találkozó a belgák ellen, idegenben. Erről is beszélt az Origónak adott exkluzív interjúban.
Alexander Zverev ismét legyőzte Marin Cilicet
A német Alexander Zverev három szettben legyőzte a horvát Marin Cilciet a férfi teniszezők londoni világbajnokságának első, vasárnapi játéknapján.
- címkék:
- ATP-világbajnokság
- ATP
- Címkefelhő »
Federer továbbra is nyerő szériában
Nem okozott szenzációt a Londonra utolsóként kvalifikált Jack Sock az ATP Finals első napján. A Boris Becker csoport nyitányán Roger Federer 1 óra 31 perc alatt, 6:4, 7:6-ra győzte le az amerikait. Ez volt a svájci 53. megnyert meccse a szezonzáró történetében.
- címkék:
- Roger Federer
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
ATP-vb: Federer-Zverev a slágermeccs a csoportkörben
Elkészítették a férfi teniszezők évzáró tornájának, a vasárnap kezdődő ATP-világbajnokságnak a csoportbeosztását.
- címkék:
- ATP
- Címkefelhő »
Új szabályokkal tennék gyorsabbá és látványosabbá a teniszt
Új szabályokkal csatáznak a következő nemzedék legjobb férfi teniszezői az U21-es ATP-világbajnokságon, amelyet keddtől szombatig rendeznek meg első alkalommal Milánóban.
Novak Djokovic tíz év után nincs a tízben
A férfi teniszezők aktuális világranglistájának legnagyobb szenzációja, hogy a szerb Novak Djokovic tíz év után nincs az első tízben. Az amerikai Jack Sock a 22. helyről a karriercsúcsot jelentő kilencedikre lépett előre, miután múlt héten megnyerte a párizsi ATP-tornát.
- címkék:
- Novak Djokovic
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Jack Sock pályafutása negyedik ATP-tornagyőzelmét aratta
Jack Sock játszmahátrányból nyerte meg a 4,27 millió euró (1,3 milliárd forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna vasárnapi döntőjét Párizsban.
- címkék:
- jack sock
- Párizs
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Jack Sock egy selejtezős játékossal döntőzik Párizsban
A 16. helyen kiemelt amerikai Jack Sock és a selejtezőből főtáblára jutott szerb Filip Krajinovic játssza vasárnap a döntőt a 4,27 millió euró (1,3 milliárd forint) összdíjazású keménypályás párizsi férfi tenisztornán.
Fájdalmai miatt visszalépett a világelső Nadal
A világelső Rafael Nadal térdsérülésre hivatkozva visszalépett a selejtezőből főtáblára jutott szerb Filip Krajinovic elleni negyeddöntőtől a 4,27 millió euró (1,3 milliárd forint) összdíjazású keménypályás párizsi férfi tenisztornán.
- címkék:
- Rafael Nadal
- ATP
- Címkefelhő »
Nadal az év végi világelső
A dél-koreai Csang Hje On párizsi legyőzésével év végi világelső lett Rafael Nadal a férfi teniszezők ranglistáján.
- címkék:
- Rafael Nadal
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Fucsovics a 8 között a bázeli ATP 500-as tornán
A bázeli ATP 500-as tenisztorna nyolcaddöntőjében Fucsovics Márton a nyolcadik helyen kiemelt Leonardo Mayerrel találkozott. Nem tartott azonban sokáig kettejük csatája, az argetnin játékos az első szett harmadik játéka után feladta a mérkőzést, így a magyar teniszező jutott a nyolc közé.
- címkék:
- Fucsovics Márton
- Bázel
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Könnyed sikerrel kezdett Federer Bázelben
A 19-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federer könnyedén verte az amerikai Frances Tiafoe-t az 1,8 millió euró (554 millió forint) összdíjazású keménypályás bázeli férfi tenisztorna nyitókörében.
- címkék:
- Roger Federer
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Mégis visszatér a korábbi világelső
A sérülés miatt nyár óta nem versenyző Novak Djokovic és Stan Wawrinka is decemberben, egy abu-dzabi bemutató tornán tér vissza a teniszpályára.
- címkék:
- Novak Djokovic
- Stan Wawrinka
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Milos Raonic idén már nem teniszezik
A kanadai Milos Raonic sérülés miatt a tervezettnél korábban kénytelen befejezni az idei teniszszezont.
- címkék:
- Milos Raonic
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Roger Federer elgázolta a világelsőt
Nem jött össze a kínai dupla a ranglistavezető Rafa Nadalnak, mert pekingi diadala után egy héttel, a sanghaji ATP Masters 1000-s verseny döntőjében nem bírt legnagyobb riválisával, Roger Federerrel. A svájci egy pillanatra nem adott esélyt a spanyolnak. Idei hatodik, pályafutása 94. tornáján maradt veretlen. Legközelebb Bázelben csaphatnak össze.
- címkék:
- Rafael Nadal
- Roger Federer
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Elődöntőt ért Nadal tizedik sikere Dimitrov ellen Sanghajban
A világelső Rafael Nadal három játszmában győzött Grigor Dimitrov ellen az 5,9 millió dollár (1,56 milliárd forint) összdíjazású sanghaji keménypályás férfi tenisztorna pénteki negyeddöntőjében, így 10-1-re alakította egymás elleni mérlegüket.
- címkék:
- Grigor Dimitrov
- Rafael Nadal
- ATP
- Címkefelhő »
Nadal és Federer is menetel Sanghajban
Rafael Nadal és Roger Federer is nyolcaddöntőbe jutott az 5,9 millió dollár (1,56 milliárd forint) összdíjazású sanghaji keménypályás férfi tenisztornán.
- címkék:
- Rafael Nadal
- Roger Federer
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Venus Williams kiesett Hongkongban
A hétszeres Grand Slam-bajnok Venus Williams a nyolcaddöntőben kiesett az 500 ezer dollár (116 millió forint) összdíjazású hongkongi keménypályás női tenisztornán.
- címkék:
- Venus Williams
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Újabb Kyrgios-botrány: összeveszett a bíróval, levonult a pályáról
John Isner meccslabdát hárítva jutott be a második fordulóba az 5,9 millió dollár (1,56 milliárd forint) összdíjazású sanghaji keménypályás férfi tenisztornán. Nick Kyrgios pedig botrányos körülmények között adta fel a versenyt.
- címkék:
- Nick Kyrgios
- Stan Wawrinka
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Cilic simán jutott elődöntőbe Tokióban
Marin Cilic magabiztos sikerrel jutott elődöntőbe a Tokióban zajló 1,56 millió dollár (411 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.
- címkék:
- Marin Cilic
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Fucsovics még idén beverekedné magát a top százba
Egyetlen pontra állt múlt szombaton Fucsovics Márton attól, hogy bebiztosítsa helyét a top százban, az ATP-ranglistán. Az orleans-i Challenger elődöntőjében, három meccslabdáról elvesztett mérkőzés után sokáig ült az öltözőben magába roskadva, de az elmúlt hónapokban azt is megtanulta, hogy kell a pozitívumokra koncentrálni. A héten itthon készül a szezon utolsó hat versenyére és a szerdai edzés után video-interjút adott az Origónak.
- címkék:
- Fucsovics Márton
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Thiemnek nem megy ősszel, ismét korán kiesett
A második helyen kiemelt Dominic Thiem három szoros szettben kikapott az amerikai Steve Johnsontól a Tokióban zajló 1,56 millió dollár (411 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna első fordulóján, kedden.
- címkék:
- Milos Raonic
- Dominic Thiem
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Bagdatisznak fel kellett adnia a döntőt, Isztomin győzött
Az üzbég Gyenyisz Isztomin nyerte meg az egymillió dollár (260 millió forint) összdíjazású csengtui keménypályás férfi tenisztornát, mivel Markosz Bagdatisz feladta a vasárnapi döntőt.
Fucsovics három meccslabdáról kapott ki az elődöntőben
Fucsovics Márton szettelőnyről kapott ki a 127 ezer euró (39,4 millió forint) összdíjazású orléans-i keménypályás férfi tenisztorna elődöntőjében, pedig három meccslabdája is volt.
- címkék:
- Fucsovics Márton
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Babos már negyeddöntős Taskentben
Babos Tímea magabiztos győzelemmel jutott a negyeddöntőbe szerdán a 250 ezer dollár (58 millió forint) összdíjazású taskenti keménypályás női tenisztornán.
- címkék:
- Babos Tímea
- Taskent
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Fucsovicsot élteti az egész teniszvilág
Fucsovics Márton vezetésével a magyar Davis-kupa csapat 3-1-re legyőzte Oroszországot, ezzel 22 év után kvalifikálta magát a Világcsoportba, ahol Belgiummal játszik majd. A történelmi tettre a teniszvilág is felfigyelt, a Baseline magazin Fucsovicsot választotta meg a hét legjobb teniszezőjének, valamint a hét legszebb jelenetét is neki, valamint Balázs Attilának tulajdonítják.
- címkék:
- Fucsovics Márton
- Davis-kupa
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
A teniszben is elkezdik tesztelni a legújabb technológiákat
Vonalbírók helyett számítógépes rendszer segíti majd a vezetőbíró munkáját a november 7. és 11. között zajló milánói U21-es tenisz-világbajnokságon.
- címkék:
- sólyomszem
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Babosék párosban már az elődöntőben
Babos Tímea és a cseh Andrea Hlavackova elődöntőbe jutott a kanadai Québecben zajló, 227 ezer dollár (57 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
- címkék:
- Babos Tímea
- Québec
- ATP
- Címkefelhő »
ATP-ranglista: Babos közel a top 50-hez, Fucsovics rontott
A Montrealban is győztes német Alexander Zverev egy helyet javított a férfi teniszezők világranglistáján, amelyet továbbra is a brit Andy Murray vezet, míg a női teniszezők világranglistáján a torontói tornán döntős Jelina Szvitolina és Caroline Wozniacki is egy helyet lépett előre, de továbbra is a cseh Karolina Pliskova vezet.
Wozniacki az első döntős Torontóban
A hatodik kiemelt Caroline Wozniacki két szettben legyőzte az amerikai Sloane Stephenst a 2,7 millió dollár (690 millió forint) összdíjazású torontói keménypályás női tenisztorna szombati elődöntőjében.
- címkék:
- Caroline Wozniacki
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Nadal egyelőre nem lesz világelső
Az első helyen kiemelt Rafael Nadal hatalmas meglepetésre kikapott a mindössze 18 éves kanadai Denis Shapovalovtól az 5,27 millió dollár (1,36 milliárd forint) összdíjazású montreali keménypályás férfi tenisztorna csütörtöki nyolcaddöntőjében, ezzel elesett a világelsőség megszerzésének lehetőségétől.
- címkék:
- Rafael Nadal
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
A világelső sérülés miatt visszalépett Cincinnatiben
A világranglistát vezető és a cincinnati tornán az első helyen kiemelt Andy Murray lemondta a szereplést a jövő heti, 4,97 millió dollár (1,29 milliárd forint) összdíjazású amerikai teniszviadalon.
- címkék:
- Andy Murray
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Federer könnyedén a nyolcaddöntőben
Roger Federer magabiztos teljesítménnyel jutott a legjobb 16 közé az 5,27 millió dollár (1,36 milliárd forint) összdíjazású montreali keménypályás férfi tenisztornán.
- címkék:
- Roger Federer
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Verdasco kiemeltként a nyitófordulóban búcsúzott
Fernando Verdasco kiemeltként búcsúzott a 1,5 millió euró (457 millió forint) összdíjazású hamburgi salakpályás tenisztorna nyitófordulóban szerdán.
- címkék:
- Fernando Verdasco
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Fucsovics Márton megőrizné a helyét a top 100-ban
A férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján Fucsovics Márton új karriercsúccsal a 99. helyre lépett előre. Az első 100-ban legutóbb 2003. március 16-án volt magyar Sávolt Attila, aki másfél éve a 25 esztendős teniszező edzőjeként dolgozik. Ennek apropóján beszélgetett az Origo Fucsovics Mártonnal.
- címkék:
- Fucsovics Márton
- TOP 100
- videó
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Federer, az angyalarcú ragadozó
Ha valaki egy éve ilyenkor azt mondta volna, hogy a 2017-es szezon a teniszezőknél Roger Federerről és Rafa Nadalról szól majd, valószínűleg, a két érintett is csak mosolygott volna. Most viszont, túl az idei harmadik Grand Slamen ott tartunk, hogy szinte elképzelhetetlen, ne az egyikőjük zárja az évet a ranglista élén.
- címkék:
- Roger Federer
- Wimbledon
- ATP
- Címkefelhő »
A 36 éves Federer lett Wimbledon királya
A 36 éves svájci Roger Federer minden nehézség nélkül nyerte meg a wimbledoni nyílt teniszbajnokságot, miután a döntőben 6-3, 6-1, 6-4-re legyőzte a horvát Cilicet. Ezzel Federer történelmi, nyolcadik győzelmét aratta Wimbeldonban.
- címkék:
- Roger Federer
- Wimbledon
- ATP
- Címkefelhő »
Tenisztörténelmi nap lehet a péntek Wimbledonban
Miközben Fucsovics Márton és Balázs Attila már visszatér salakra és Braunschweigben próbál ranglistapontokat gyűjteni, Wimbledonban szinte új verseny kezdődik a második héttel. A nőknél és férfiaknál egyaránt a világelsőség is tét, de amíg a férfiaknál óriási meglepetés lenne, ha nem a Murray, Nadal, Federer, Djokovic négyesből nyerne valaki, addig a nőknél szinte bárki célba érhet a versenyben maradt legjobb 16 közül.
- címkék:
- tenisz
- Wimbledon
- WTA
- ATP
- Címkefelhő »
Fucsovics soha nem látott magasságokban a wimbledoni torna előtt
Fucsovics Márton 29 helyet javítva a 107. helyen áll a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, megjavítva eddigi karriercsúcsát.
Federer szettveszteség nélkül nyerte a hallei tornát
Roger Federer sikerével zárult az 1,8 millió euró (565 millió forint) összdíjazású hallei füvespályás férfi tenisztorna: a svájci klasszis a vasárnapi fináléban Alexander Zverevet győzte le.
- címkék:
- Roger Federer
- tenisz
- ATP
- Halle
- Címkefelhő »
Fucsovics Márton ATP Challenger tornát nyert!
Fucsovics Márton pályafutása eddigi legnagyobb sikerét produkálva, megnyerte a 127 000 euró összdíjazású, ilkley-i ATP Challengert. A döntőben 6:1, 6:4-re győzte le az ausztrál Alex Boltot. A bravúros diadal 110 pontot ér, amivel 513 pontja lesz, és az ATP-világranglistán a top 100 küszöbére kerül – a jelenleg 103. Lukas Lackónak 511 pontja van. Az ünnepélyes eredményhirdetés közben derült ki az igazi szenzáció, a diadal selejtező nélküli wimbledoni főtáblát is ér!
- címkék:
- Fucsovics Márton
- Ilkley
- győzelem
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
2020-ig London marad a szezonzáró ATP-vb házigazdája
London marad 2020-ig a férfi teniszezők szezonzáró ATP-világbajnokságának a házigazdája.
- címkék:
- London
- házigazda
- 2020-ig
- ATP
- Címkefelhő »
Kiesett a világelső Rómában
A világelső Andy Murray címvédőként már a legjobb 32 között búcsúzott a római salakpályás tenisztornán, miután két sima szettben kikapott az olasz Fabio Fogninitől.
- címkék:
- Andy Murray
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Zseniális, ahogy Nadal az agyát programozza
Bár Rafael Nadal szerint az a lényeg, hogy újabb döntőbe jutott, és nem Novak Djokovic legyőzése (hét vereség után) a meghatározó, azért érdemes elidőzni a két óriás ötvenedik találkozójánál. Nem túlzás azt állítani, hogy a Mutua Madrid Open szombati első elődöntő mérkőzése volt az idei európai salakos szezon eddigi legfontosabb párbaja. Nadal (spanyol, 4.)–Djokovic (szerb, 2.) 6:2, 6:4. Elemzés.
- címkék:
- Novak Djokovic
- Rafael Nadal
- ATP
- Címkefelhő »
Tud még harcolni az öreg német
A 39 éves Tommy Haas küzdelmes mérkőzésen jutott be a nyolcaddöntőbe a 482 ezer euró (149 millió forint) összdíjazású müncheni salakpályás férfi tenisztornán.
- címkék:
- Tommy Haas
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Megszenvedett az első kiemelt a budai salakon
Az első helyen kiemelt francia Lucas Pouille háromjátszmás mérkőzésen győzött a cseh Jiri Vesely ellen, míg a harmadik helyen kiemelt olasz Fabio Fognini nem jutott be a negyeddöntőbea 482 ezer euró (150 millió forint) összdíjazású, budapesti salakpályás férfi tenisztornán.
- címkék:
- Fabio Fognini
- Budapest
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Továbbjutott a magyar páros a pesti ATP-tornán
Balázs Attila, Borsos Gábor duó két sima szettben győzött hétfőn a Budapesten zajló 482 ezer euró (150 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztorna párosversenyének nyolcaddöntőjében.
Az időjárás miatt nem jön a világelső Budapestre
A világelső Andy Murray mégsem indul a szombaton kezdődő, 482 ezer euró (150 millió forint) összdíjazású budapesti salakpályás férfi tenisztornán.
- címkék:
- Budapest
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Még nem döntött a világelső Budapestről
Andy Murray az első hivatalos mérkőzésén lépett pályára azóta, hogy március elején, Indian Wellsben kikapott Vasek Pospisiltől, majd könyöksérülés miatt visszalépett Miamitól. A ranglistát tavaly november óta vezető skót szeretne győzelmi eséllyel indulni a párizsi Grand Slamen, ezért lehet, hogy a jövő héten Budapesten is elindul.
Novak Djokovic: Nem teniszrobot, csak egy esendő ember
Novak Djokovic 2005 óta tagja a profi tenisz elitjének, gyakorlatilag tizenegy éve top hármas játékos, óriási bajnok, élő legenda. Néhányan az elmúlt években olykor földönkívülinek gondolták, de ő is csak ember és esendő. Az eddigi pályafutásában kétszer tudott rátalálni a csúcshoz vezető ösvényre. Azt gondolhatnánk, hogy már pontosan tudja, milyen út vezet oda, most mégis az a kérdés, rátalál-e harmadszor is. Elemzés.
- címkék:
- Novak Djokovic
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Johnson és Bellucci a houstoni döntőben
A hazai közönség előtt szereplő Steve Johnson a brazil Thomaz Bellucci ellen lép pályára az 535 ezer dollár (157,8 millió forint) összdíjazású, houstoni salakpályás férfi tenisztorna fináléjában.
- címkék:
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Roger Federer: "Szeretnék világelső lenni"
Az idén harmadszor, sorozatban negyedszer is jobbnak bizonyult Roger Federer a legnagyobb riválisánál, Rafa Nadalnál. A Miami Open döntője (Federer–Nadal 6:3, 6:4) nem volt annyira sima, mint a három héttel korábbi találkozójuk Indian Wellsben, a 3. fordulóban. Roger Federer 35 évesen, pályafutása során másodszor (először 2006-ban) csinálta meg, hogy az Australian Open és Indian Wells után a floridai ATP1000-s versenyen is veretlen maradt. Így természetesen óriási előnnyel vezeti a 2017-es ranglistát (4045 pont, a második Nadalnak 2235 pontja van, Djokovicnak 475), de mi jöhet még?
A káprázatos Federer ötödször nyert Indian Wellsben
Az elképesztő formában teniszező svájci Roger Federer 6-4, 7-5-re legyőzte honfitársát, Stan Wawrinkát az Indian Wellsben zajló férfi tenisztorna döntőjében. Federer ezzel az Ausztrál Open után az ötödik Grand Slamként emlegetett kaliforniai versenyen is nyerni tudott, elkápráztatva ezzel a sportvilágot. A bázeli teniszező így rekordot döntött, ő lett minden idők legidősebb Masters-győztese.
- címkék:
- Roger Federer
- tenisz
- ATP
- Indian Wells
- Címkefelhő »
Tékozló fiú vagy későn érő bajnok?
Fucsovics Márton négy éve a legjobb magyar férfi teniszező. Amikor 2010-ben wimbledoni bajnok lett a junior fiúknál, inkább az volt a kérdés, hány év kell neki, hogy a felnőttek között is meghatározó játékos legyen. Igaz, az elmúlt huszonöt év korosztályos wimbledoni győztesei közül több mint tízen szinte nyomtalanul koptak ki a teniszből. A 25. születésnapját február 8-án ünneplő Fucsovics Márton még útközben van, és nem tett le arról, hogy megvalósítsa az álmait, hogy egy nap akár világelső legyen.
- címkék:
- Fucsovics Márton
- Davis Kupa
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Williamsék jövőre akár Budapesten is játszhatnak
Budapesten olyan ATP 250-es versenyt rendeznek áprilisban, mint amilyet ezen a héten Dohában, Brisbane-ben és az indiai Csennaiban. Hivatalosan is elindult a 2017-es teniszidény. Tíz fontos kérdés és válasz 13 nappal az év első Grand Slam versenye előtt.
Londonért megy a harc Párizsban
A világelső Novak Djokovic magabiztos győzelemmel jutott be a nyolcaddöntőbe a 3,7 millió euró összdíjazású párizsi keménypályás férfi tenisztornán.
- címkék:
- Novak Djokovic
- Párizs
- tenisz
- ATP
- Címkefelhő »
Elit tenisztornák lesznek Budapesten
Jövőre ATP- és WTA-tenisztornának is otthont ad Budapest. A női elitmezőny 2013 után tér vissza Budapestre, a férfiak pedig még soha nem játszottak Magyarországon.
- címkék:
- tenisz
- WTA
- ATP
- Címkefelhő »