atomfegyver

címke rss

Az atomfegyverek használata sem kizárt az indiai-pakisztáni konfliktusban

Nagyvilág2019.02.28, 12:44

Nem valószínû, de nem is lehet kizárni annak esélyét, hogy India és Pakisztán atomfegyvert vet be egymás ellen - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértõ csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Ez lehet Donald Trump és Kim Dzsongun találkozójának eredménye

Nagyvilág2019.02.26, 15:55

Február 27-én és 28-án tartják Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ második csúcstalálkozóját a Vietnami Szocialista Köztársaság fõvárosában, Hanoiban. Washington legfõbb célja ezzel kapcsolatosan Észak-Korea atomfegyver-mentesítése, míg Phenjan azt akarja elérni, hogy elõször enyhítsék, majd pedig szüntessék is meg a rá kirótt nemzetközi szankciókat, illetve szorosabb gazdasági kapcsolatokat kíván létesíteni Amerikával. Áttörés a mostani találkozón egyik témában sem várható, az csak hosszabb távon következhet be, de folytatódhat a júniusi, szingapúri csúcson elkezdõdött konstruktív párbeszéd.

Tiltakozó zöldpárti EP-képviselõket vettek õrizetbe Belgiumban

Nagyvilág2019.02.20, 16:39

Õrizetbe vettek négy zöldpárti európai parlamenti képviselõt szerda délelõtt Belgiumban, amiért az amerikai nukleáris fegyverek európai jelenléte ellen tüntetve engedély nélkül behatoltak egy légitámaszpont területére.

Amerikai tábornok: Az észak-koreai hadsereg nagyszerû és veszedelmes

Nagyvilág2019.02.13, 07:25

Észak-Korea változatlanul katonai fenyegetést jelent, atomfegyverprogramjának még a csökkentését sem kezdte meg - állította Robert Abrams tábornok, a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok vezetõje kedden, az amerikai szenátus fegyveres erõkkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán.

Észak-Koreának részletesen ismertetnie kell nukleáris és rakétabázisait

Nagyvilág2019.01.31, 23:07

Észak-Koreának részletesen fel kell tárnia nukleáris és rakétabázisainak lelõhelyeit, hogy felszámolásuk ellenõrizhetõ legyen - hangsúlyozta Stephen Biegun, az amerikai külügyminisztérium észak-koreai különmegbízottja.

Phenjan leszerelheti a jongbjoni atomlétesítményt és a Szohe rakétakísérleti telepet

Nagyvilág2018.09.19, 10:31

Észak-Korea beleegyezett abba, hogy nemzetközi szakértõk jelenlétében véglegesen leszereli a jongbjoni atomlétesítményt és a Szohe rakétakísérleti telepet, amennyiben az Egyesült Államok is teljesíti a szingapúri amerikai-észak-koreai megállapodásban foglaltakat - jelentette be Mun Dzse In dél-koreai elnök Kim Dzsong Un észak-koreai vezetõvel tartott közös sajtótájékoztatón Phenjanban.

Vadvédelmi terület lett az egykori atomfegyvergyár térsége

Nagyvilág2018.09.16, 15:42

Túrázók és kerékpározók vehették birtokba a hétvégén azt az új amerikai vadvédelmi területet, amelyet egy volt atomfegyvergyár helyén alakítottak ki Colorado államban.

Észak-Korea bontani kezdte egyik rakétakísérleti telepét

Nagyvilág2018.07.24, 09:15

Észak-Korea megkezdte a Szohe rakétakísérleti telep központi létesítményeinek a lebontását, ami az elsõ kézzelfogható jele lehet annak, hogy Phenjan betartja Washingtonnak erre tett ígéretét – közölte mûholdas felvételekre hivatkozva a 38 North nevû, washingtoni székhelyû hírportál hétfõn.

Kim Dzsongun nem akar atombombát

Nagyvilág2018.06.01, 04:48

Észak-Korea változatlanul, következetesen és szilárdan elkötelezett a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése mellett - tudatta Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel csütörtökön Kim Dzsongun, az ország vezetõje a KCNA helyi állami hírügynökség jelentése szerint.

Látványos visszalépésre készül Észak-Korea

Nagyvilág2018.04.29, 09:35

Észak-Korea májusban végleg bezárja phungeri nukleáris gyakorlóterét, a létesítmény felszámolása nyilvánosan, amerikai és dél-koreai biztonsági szakértõk és újságírók jelenlétében zajlik majd - közölte vasárnap Jun Jon Csan dél-koreai elnöki szóvivõ.

Történelmi csúcstalálkozó lesz a két Korea között

Nagyvilág2018.03.06, 13:28

Csúcstalálkozót tart Szöul és Phenjan Észak- és Dél-Korea határán áprilisban - jelentette be kedden a Kék Ház, a szöuli elnöki hivatal miután visszatért Észak-Koreából Mun Dzse In dél-koreai elnök küldöttsége.

Több amerikai atomfegyverrel nagyobb lehet a biztonság

Nagyvilág2018.02.06, 10:45

Paradox módon nõhet a biztonság, ha több atomfegyvert készít az Egyesült Államok, mert ezen a téren a kiegyensúlyozottság teremt stabilitást - mondta Kaló Márton Amerika szakértõ kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Így néznek ki az amerikai atomtervek

Nagyvilág2018.02.03, 07:36

Amerikai tisztségviselõk felvázolták egy pénteki sajtótájékoztatón Washingtonnak az atomfegyverek alkalmazásával kapcsolatos terveit.

Már Indiának is van nagy hatótávolságú atomfegyvere

Nagyvilág2018.01.18, 18:44

India sikeresen tesztelt atomtöltet hordozására alkalmas nagy hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakétát csütörtökön.

Atomháborútól tart Ferenc pápa

Nagyvilág2018.01.15, 13:15

Ferenc pápa attól tart, egy váratlan esemény sodorja háborúba a világot - írta az Ansa olasz hírügynökség hétfõn.

Kim Dzsong Un büszke Észak-Korea atomkapacitásának gyors fejlõdésére

Nagyvilág2017.12.22, 08:13

Büszkeségét fejezte ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezetõ országa atomkapacitásának gyors fejlesztése miatt - jelentette pénteken a KNCA hivatalos észak-koreai hírügynökség.

Kim Dzsongun nem tárgyal az amerikaiakkal

Nagyvilág2017.12.19, 04:59

Visszautasította kedden Észak-Korea Rex Tillerson amerikai külügyminiszter ajánlatát, miszerint az Egyesült Államok kész feltétel nélkül párbeszédet kezdeni a kommunista diktatúrával.

Ez hiányzik, hogy Észak-Korea támadni tudja Amerikát

Nagyvilág2017.11.29, 15:17

A szeptemberi rakétakilövés után Észak-Korea újabb interkontinentális ballisztikus rakétát bocsátott fel. A rakéta elérte a 4445 kilométeres magasságot, 53 perc alatt 950 kilométert repült, majd Japán partjairól 250 kilométerre nyugatra a tengerbe csapódott. Az észak-koreai televízió adását megszakítva számolt be a sikerrõl, de azt külföldi szakértõk is elismerik, hogy az ilyen magasságot elérõ rakétának már van olyan íve, amellyel el lehet érni az Amerikai Egyesült Államok fontosabb városait. De ez még nem elég az atomcsapáshoz.

Ferenc pápa: Ne a katonai erõ uralja a nemzetközi kapcsolatokat

Nagyvilág2017.11.10, 15:04

Nem szabad, hogy a nemzetközi kapcsolatokat a katonai erõ, a kölcsönös megfélemlítés, a hadiarzenálokkal való hivalkodás uralja Ferenc pápa szerint, aki a Vatikánban a nukleáris leszerelésrõl zajló nemzetközi találkozón mondott beszédet pénteken.

Trump arra kérte Kínát, szakítsa meg kapcsolatait Észak-Koreával

Nagyvilág2017.11.09, 16:22

Donald Trump amerikai elnök kínai látogatása során azt kérte, hogy Kína gyakoroljon nagyobb nyomást Észak-Koreára nukleáris és rakétaprogramjának feladása érdekében, és szakítsa meg vele pénzügyi kapcsolatait.

Atomfegyverrel felszerelhetõ amerikai gépek gyakorlatoztak Dél-Korea fölött

Nagyvilág2017.08.31, 14:56

Atomfegyverrel is felszerelhetõ amerikai bombázók gyakorlatoztak a dél-koreai légierõvel közösen csütörtökön. Két nappal azután, hogy Észak-Korea ballisztikus rakétát lõtt ki, amely átrepült Japán felett, mielõtt a Csendes-óceánba csapódott.

Meddig feszítheti a húrt Kim Dzsongun?

Nagyvilág2017.08.29, 17:40

A Koreai-félsziget alig két és fél Magyarország nagyságú, a történelemben mégis sok háborút vívtak érte. Legutóbb 1950 és 1953 között dúltak itt véres harcok, hogy aztán a békeszerzõdésben a háború elõtti helyzetet rögzítsék. Most is úgy tûnik, hogy semelyik érintett fél számára nincsen olyan cél, amit egy esetleges háborúval elérhetne. Közben mind szavakban, mind katonai erõdemonstrációban túllépték már a határt a felek. Meddig lehet feszíteni a húrt? Vajon lesz-e újabb háború a Koreai-félszigeten?

Kína is Kim Dzsongun ellen fordult

Nagyvilág2017.07.09, 08:15

Kína beszüntette katonai kapcsolatait Észak-Koreával - jelentette ki a kínai védelmi minisztérium egyik képviselõje a Channel News Asia szingapúri hírtelevíziónak nyilatkozva.

India is atomtöltetû rakétákat tesztelt

Nagyvilág2017.04.27, 16:15

Indiában sikeresek voltak a rakétasztetek. Már legalább 3000 kilométer távolságra is képesek eljuttatni rakétáikat. 

Megelõzõ csapást mérhet az USA Észak-Koreára

Nagyvilág2017.03.20, 08:48

Az Egyesült Államoknak fel kell készülnie arra, hogy megelõzõ csapást tudjon mérni Észak-Koreára, mert a hadi kommunista diktatúra egyre jobban tökéletesíti nukleáris csapásmérõ képességét – jelentette ki Devin Nunes republikánus képviselõ vasárnap a Fox Newson.

Trump: Washington nem hagyja, hogy Irán atomfegyverhez jusson

Nagyvilág2017.02.16, 00:06

Soha nem engedem meg, hogy Iránnak atomfegyvere legyen - mondta Donald Trump Benjámin Netanjahuval tartott közös sajtótájékoztatóján. Az amerikai elnök Izraelt és a palesztinokat is önmérsékletre szólította fel, és azt is kifejtette, hogy a kétállami és az egyállami megoldást is elfogadhatónak tartja a béke megteremtéséhez.

Több százezren tüntettek Iránban Trump ellen

Nagyvilág2017.02.10, 18:04

Százezrek vonultak pénteken az iráni nagyvárosok utcáira az iszlám forradalom 38. évfordulóján, éltetve az országot irányító vallási vezetõket, halált kiáltva az Egyesült Államokra és Izraelre, szitkokat szórva Donald Trump új amerikai elnökre, aki a minap "figyelmeztetésben" részesítette a perzsa államot újabb ballisztikusrakéta-kísérlete miatt.

Pakisztán szerint India titkos atomvárost épít

Nagyvilág2017.02.09, 13:38

India nukleáris készleteket halmoz fel, és "titkos atomvárost" épít, ahol termonukleáris fegyvereket és interkontinentális rakétákat állítanak majd elõ - állította a szomszédos Pakisztán külügyi szóvivõje, Nafísz Zakaria egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Trump: Észak-Koreának nem lesz Amerikát elérõ atomfegyvere

Nagyvilág2017.01.03, 07:03

Donald Trump megválasztott amerikai elnök hétfõn este szükségesnek tartotta leszögezni, hogy Észak-Korea nem fogja tudni befejezni egy, az Egyesült Államok területét elérni képes nukleáris fegyver kifejlesztését.

Trump bõvítené az amerikai atomarzenált

Nagyvilág2016.12.22, 20:58

Egész addig, míg "a világ jobb belátásra nem tér", az Egyesült Államoknak meg kell erõsítenie nukleáris képességeit – állapította meg Donald Trump, a januárban hivatalba lépõ amerikai elnök. 

Kim Dzsongun miatt fog össze az Egyesült Államok és Kína

Nagyvilág2016.09.20, 04:34

Az Egyesült Államok és Kína a jövõben az eddiginél szorosabban együttmûködik az ENSZ Biztonsági Tanácsában és jogérvényesítõ fórumokon keresztül, Észak-Korea ötödik nukleáris rakétatesztjét követõen - közölte a Fehér Ház.

Izrael 200 nukleáris robbanófejet irányít Iránra

Nagyvilág2016.09.17, 10:04

Colin Powell volt amerikai külügyminiszter feltört és kiszivárogtatott e-mailjeibõl Izrael nukleáris képességeirõl derülnek ki titkok.

Cáfolják, hogy Törökországból Romániába vinnék az amerikai atomfegyvereket

Nagyvilág2016.08.18, 16:13

Spekulációnak nevezte csütörtökön Mihnea Motoc román védelmi miniszter az Euractiv hírportál értesülését, miszerint az Egyesült Államok megkezdte az eddig Törökországban tárolt atomfegyvereinek Romániába szállítását.

Az atomfegyverek globális leépítésére buzdít Obama

Nagyvilág2016.05.27, 12:44

Az atomfegyverek számának világszintû csökkentésére szólított fel Barack  Obama  amerikai elnök az elsõ atombomba-támadást elszenvedett Hirosimában.

Kim Dzsongun küzdeni fog a világ atomfegyver-mentesítéséért

Nagyvilág2016.05.08, 08:26

Észak-Korea nem fogja használni nukleáris fegyvereit, csak akkor, ha atommal rendelkezõ "agresszív erõk" támadnak rá - mondta Kim Dzsongun észak-koreai vezetõ, akinek a kormányzó Koreai Munkáspárt kongresszusán elhangzott beszédét vasárnap közölte a KCNA hivatalos hírügynökség.

Kim Dzsongun készenlétbe helyezte az atomfegyvereket

Nagyvilág2016.03.04, 07:59

Nem tudni pontosan, mennyire kell komolyan venni az észak-koreai vezetõ lépését. 

Lengyelország nem tervezi atomfegyverek telepítését

Nagyvilág2015.12.06, 12:31

Lengyelország jelenleg nem készül arra, hogy csatlakozzon a taktikai atomfegyverek külföldi telepítését lehetõvé tevõ NATO-programhoz (Nuclear Sharing) - áll a lengyel nemzetvédelmi tárca hivatalos nyilatkozatában, mellyel a Tomasz Szatkowski védelmi miniszterhelyettes szombat esti kijelentése nyomán terjedõ értelmezéseket cáfoltak.

Atomtitkokkal akart kereskedni egy amerikai hivatalnok

Nagyvilág2015.05.08, 23:26

Vádat emelt az amerikai igazságügyi minisztérium pénteken az energiaügyi tárca és a Nukleáris Szabályozási Bizottság egy volt alkalmazottja ellen, aki azt tervezte, hogy vírushordozó e-maileket küld kormányzati alkalmazottaknak, ilyen módon jutva nukleáris fegyverekre vonatkozó információkhoz.

Több évtizedes csendet tört meg Washington

Nagyvilág2015.03.26, 21:05

Egyesült Államok példátlan lépéssel feloldotta a titkosítását egy 1987-es jelentésnek, amely bepillantást enged az izraeli atomfegyver-programba.

Putyin elgondolkodott az atomfegyverek bevetésén

Nagyvilág2015.03.15, 14:24

A kijevi államcsínyt követõen Oroszország készen állt atomfegyvereinek készenlétbe helyezésére is - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfõ a Rosszija 1 állami televíziónak dokumentumfilmjében, amelyet az orosz Távol-Keleten már levetítettek vasárnap.

Oroszország telepíthet atomfegyvert Krímben

Nagyvilág2015.03.11, 21:45

Oroszországnak joga van atomfegyvert állomásoztatni a Krímben, akkor is, ha ezt Kijev nem ismeri el - közölte egy orosz külügyminisztériumi osztályvezetõ.

Egy amerikai tudós Venezuelának akart atomtitkokat eladni

Nagyvilág2015.01.29, 00:28

Egy szakmailag csalódott amerikai atomtudós és felesége nukleáris titkokat próbáltak eladni Venezuelának. A venezuelai kormánytisztviselõ, akivel tárgyaltak, valójában az FBI fedett ügynöke volt, az esethez Venezuelának semmi köze nem volt. A tudós elismerte bûnösségét.

Kémkedés miatt elítéltek egy volt CIA-st

Nagyvilág2015.01.26, 23:55

Kémkedés miatt elítélték a CIA egyik volt tisztjét, mert információkat adott át a sajtónak. A férfi a CIA Iránnal foglalkozó részlegén dolgozott. Az újságíró, akivel a volt CIA-st kapcsolatba hozták, arról írt, hogy az amerikai hírszerzés tévedésbõl segíthetett Iránnak nukleáris fegyvereket létrehozni.

Atomtöltetet is szállíthat az indiai rakéta

Itthon2014.11.09, 09:05

India atomfegyver hordozására képes, közepes hatótávolságú rakétával hajtott végre sikeres kísérletet vasárnap.

Meghalt az évszázad kémperének koronatanúja

Nagyvilág2014.10.15, 10:31

1953-ban, a hidegháború csúcsán végezték ki a Rosenberg házaspárt az Egyesült Államokban, mert bûnösnek találták õket abban, hogy atomtitkokat adtak át a szovjeteknek. A vád sztár tanúja Ethel Rosenberg bátyja volt, aki július elsején elhunyt. A hírt azonban a család csak most jelentette be.

Kijev szerint Oroszország atomfegyverrel fenyeget

Nagyvilág2014.09.01, 18:53

Az ukrán védelmi miniszter szerint Oroszország elveszítette Ukrajnával szembeni "hibridháborúját", és nem hivatalos csatornákon keresztül már taktikai nukleáris fegyver bevetésével fenyegette meg Kijevet.

Hiperszonikus rakétahordozót fejleszt Kína

Techbázis2014.08.22, 12:49

Másodjára próbálkozott atomfegyverek szállítására alkalmas hiperszonikus hordozóplatform röptetésével Kína, ez alkalommal sikertelenül.

Sokáig megmarad a levegõben a kísérleti atomrobbantások szennye

Idõjárás2014.01.09, 13:05

Atomkísérletek nyomait fedezték fel a légkörben svájci orvoskutatók. A radioaktív részecskékbõl azonban olyan kevés jut az atmoszféra legalsó rétegeibe, hogy nem veszélyezteti az egészséget. 

Elõzõ
Következõ