atomerőmű

címke rss

Mindent bevetve hűtik a japán atomerőművet

Időjárás2011.03.18, 16:33

Egyelőre lefújták a pihentető medencékben fekvő nukleáris üzemanyagrudak vízágyúzását a Fukusima-1 atomerőműnél a túl erős sugárzás miatt, de a helikopteres vízpótlás sikeres volt. Az 1-es blokk fűtőelemei háromnegyedrészt használhatatlanná váltak a katasztrófában. Egyeé magyar szakértő szerint bátrabb fellépéssel el lehetett volna érni azt, hogy az atomerőmű blokkjai kibírják addig, amíg a hűtésüket kívülről meg tudják oldani.

"Hősöknek kell nevezni őket" - Elszánt brigád küzd a felrobbant japán atomerőműben

Nagyvilág2011.03.19, 16:25

Az életét kockáztatja a japán földrengés után megsérült fukusimai atomerőműben az a brigád, amely az evakuálás után is a helyszínen maradt, hogy elhárítson egy esetleges atomkatasztrófát. A hatalmas sugárzásban dolgozó, sötét labirintusokban kúszó-mászó munkások egy amerikai szakértő szerint igazi hősök, mert könnyen halálos sugárdózis érheti őket, miközben több társuk már oda is veszett a robbanásokban és a szivárgó reaktornál.

A csernobili baleset egészségügyi hatásai Európában és Magyarországon

Egészség2011.03.18, 16:38

A japán földrengés miatt megsérült fukusimai atomerőben zajló események miatt felelevenítjük azt a 2006-ban készült felmérést, amely azt vizsgálta, hogy az 1986-os csernobili balesetnek milyen egészségügyi hatásai voltak, illetve vannak Európában és Magyarországon.

Dacolnak a japán veszéllyel a bankárok

Archívum2011.03.16, 14:47

Sorra menekítik ki a cégek Japán földrengés, szökőár és radioaktív sugárzás miatt sújtott területéről munkatársaikat. Több nagybank egyelőre nem lépett, továbbra is a fukusimai atomerőműben történt robbanások által fenyegetett japán fővárosban tartják alkalmazottaikat. A japán tőzsdét kedden bedöntötte a katasztrófa, de szerdán javult a japán tőzsdeindex.

A legfőbb egészségügyi kockázatok atomerőmű-robbanás után

Egészség2011.03.18, 16:37

A japán Fukushima-Daiichi erőműben történt robbanások és tűz hatására egy órán át a sugárzás 400 milli-Sv/óra volt. Összehasonlításképpen: éves szinten 100 mSV sugárzás már rákos daganatok kialakulásához vezethet. A sugárzás leginkább a pajzsmirigyrák kialakulásának kockázatát növeli.

A paksi atomerőmű felülvizsgálatát kéri az LMP

Itthon2011.03.15, 16:49

Független szakértőkkel vizsgáltatná meg a paksi atomerőművet az LMP. A párt a japán földrengés után az ázsiai ország atomerőműveiben történtek miatt sürgeti a nyílt vizsgálatot.

Tűz volt a szlovákiai Mohi atomerőműben

Nagyvilág2011.02.02, 12:27

Tűz ütött ki november végén a szlovákiai Mohi atomerőműben, de a hatóságok nem tájékoztatták róla a közvéleményt - közölte az egyik szlovák hírportál szerdán. Az ország atombiztonsági felügyelete szerint a baleset nem veszélyeztette a környezetet.

Tíz év múlva kezdheti az áramtermelést az első lengyel atomerőmű

Nagyvilág2011.01.25, 19:12

Lengyelország két atomerőmű megépítését is tervezi, az első 2020-ban, a második 2030-ban kezdheti meg az áramtermelést.

Orosz pénzből épülhet meg a Csernobil óta halogatott fehérorosz atomerőmű

Nagyvilág2011.01.20, 18:43

Új atomerőmű épülhet Fehéroroszországban, miután Oroszország úgy döntött, hogy hitellel támogatja Minszk régi tervét. Bár az erőmű terveit a csernobili katasztrófa óta jegelik, Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy döntés született a létesítményről, és ennek értelmében "hozzásegítik" a fehéroroszokat az új atomerőműhöz.

Irán beindította első atomerőművét

Nagyvilág2010.11.27, 17:01

Atomerőművet indított Irán az ország déli részén. Az erőművet még Németország kezdte el 1975-ben, most Oroszország fejezte be.

Hosszú haladékot adott az atomenergiának a német parlament

Nagyvilág2010.10.28, 18:26

Megszavazta az atomerőművek üzemidejének meghosszabbítását a Bundestag, így 2035-ig biztosan termelnek áramot Németországban nukleáris reaktorban. A döntés ellen az ellenzéki pártok, a környezetvédő szervezetek és az önkormányzati közműcégek is tiltakoztak, a nagy konszernek kiszolgálásával vádolva a kereszténydemokrata-liberális kormányt.

Letettek a temelini atomerőmű kibővítéséről a csehek

Gazdaság2010.10.13, 11:06

A cseh CEZ villamosművek a tervek szerint elhalasztja a temelini atomerőmű bővítését - írja szerdai számában a Hospodarske Noviny az ipari miniszterre hivatkozva.

Az olasz atom ellen tüntetett a Greenpeace Bécsben

Időjárás2010.09.15, 17:33

Olasz atomerőmű-tervek ellen tüntetett szerdán délelőtt a Greenpeace környezetvédő szervezet mintegy negyven aktivistája Olaszország bécsi nagykövetségénél.

Műszaki hiba miatt állt le egy orosz atomerőmű

Nagyvilág2010.06.09, 16:07

Egy törött szivattyű miatt automatikusan leállt szerda hajnalban egy orosz atomerőmű Szentpétervár közelében. Állítólag a hiba miatt nem emelkedett a megengedett fölé a radioaktivitás.

Harminc év után újra atomerőművet épít az USA

Archívum2010.02.17, 19:38

Egy 1979-es nukleáris baleset óta először építhetnek új atomerőművet Amerikában, mindjárt kettőt. Barack Obama elnök a bejelentéskor érzékeltette, hogy ez csak a kezdet, az ország vezető szerepre törekszik a technológiában.

Műszaki hiba miatt volt vészleállás egy orosz atomerőműben: nem nőtt a sugárzás

Nagyvilág2010.01.10, 15:54

A gőzgenerátor csöveinek szivárgása miatt vészleállás volt vasárnap délelőtt egy orosz atomerőműben. Az erőművet felügyelő állami cég szerint a technikai hiba miatt nem nőtt a környéken a háttérsugárzás, a hibát pedig körülbelül négy nap alatt ki tudják javítani.

2030-ig megépül a második román atomerőmű

Archívum2009.12.29, 16:35

Románia 2030-ig megépíti második atomerőművét.

Újabb két blokkot építenek Temelínben

Archívum2009.08.03, 13:29

A cseh CEZ villamos művek hétfőn pályázatot hirdetett a temelíni atomerőmű bővítésére. A cég szóvivője hétfőn azt mondta, hogy a pályázaton európai vállalatok vesznek majd részt.

Máris eldöntené az atomkérdést a kormány

Itthon2009.03.13, 16:44

Még ebben a félévben eldöntené a kormány a Paksi Atomerőmű bővítésének kérdését: az elvi felhatalmazásról szóló határozati javaslatot pénteken nyújtották be a parlamentnek. Korábban Gyurcsány Ferenc kormányfő még azt mondta, erről a kérdésről népszavazáson kell dönteni.

Nagy lyukakat tömhet be Gyurcsány láthatatlan ötlete

Itthon2009.02.20, 17:36

Bár Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a januári gázválságra hivatkozva jelentette be héfői parlamenti beszédében, hogy a kormány a paksi atomerőmű bővítését kezdeményezi, a fejlesztésre azért is szükség van, mert 2025-ig több elavult erőművet bezárhatnak. A kormány konkrétumokat nem árul el a paksi bővítésről, a parlament azonban várhatóan látatlanban is megszavazza majd a fejlesztést, mert a Fidesz is támogatta korábban a hasonló ötleteket. A beruházás 12 év alatt készülhet el, ára 1500 milliárd lehet.

Franciaország új atomerőművet épít

Archívum2009.01.30, 19:50

Az elnöki hivatal közleménye szerint a normandiai Penly-ben 2012-ben kezdődhet meg egy második, a jelenleg legkorszerűbbnek számító harmadik generációs atomfúziós reaktor építése Franciaországban, amelynek megvalósításában az állami tulajdonú Électricité de France (EdF) mellett a magánkézben lévő GdF-Suez is szerepet kap. A reaktor 2017-ben kezdheti meg működését.

13 pontos Albacomp-siker a kosárrangadón

Archívum2009.01.25, 22:32

Az Albacomp magabiztosan győzött a vendég Atomerőmű ellen a férfi kosárlabda NB I vasárnapi rangadóján. Az újonc EnterNet-NTE Hegyvidék 14. mérkőzését veszítette el, ezúttal a tabellán második Pécstől kapott ki hazai pályán. Az összecsapás legeredményesebbje a hazaiakat erősítő Keresztes Rafael lett 20 ponttal.

Megvan az Atomerőmű új edzője

Sport2009.01.22, 21:16

Dzunics Braniszlav az Atomerőmű SE férfikosárlabda-csapatának új vezetőedzője.

Négy vereség után a Debrecen ellen javított az Atomerőmű

Archívum2009.01.21, 19:56

Könnyedén, 34 ponttal nyert a Paks a Debrecen ellen az UNIQA férfikosárlabda NB I-ben. A nőknél a Szeged hasonlóan simán verte a Vasast.

Lemondott az Atomerőmű kosáredzője

Archívum2009.01.18, 23:01

A szombati, hazai pályán elszenvedett súlyos vereség után vasárnap lemondott Sabáli Balázs, az Atomerőmű SE NB-I-es férfikosárlabda-csapatának vezetőedzője. A paksiak szombaton hazai pályán kaptak ki 84-49-re a PVSK-tól.

Bolgárok tüntettek egy atomerőmű újraindításáért

Nagyvilág2009.01.18, 16:45

Több mint tízezren tüntettek Bulgáriában a kozloduji atomerőmű régi, már leállított reaktorainak újraindításáért. A gázválság súlytotta országban az EU-csatlakozás miatt kellett korábban kivonni a forgalomból az elavult reaktorokat.

Megtáltosodott a Nyíregyháza kosárcsapata

Archívum2009.01.17, 21:18

Azt követően, hogy szerdán az Atomerőmű ellen diadalmaskodott, most a második helyen álló Dombóvár otthonában nyert a Nyíregyháza az UNIQA férfi kosárlabda NB I-ben.

Lengyelország is atomerőműveket akar

Gazdaság2009.01.16, 14:22

Lengyelország 2020-ra áramszükséglete 15 százalékát atomenergiából akarja fedezni, - mondta a lengyel gazdasági miniszterhelyettes, Joanna Strzelec-Lobodzinska pénteken a lengyel PAP hírügynökségnek.

Nyíregyházi bravúr az Atomerőmű ellen

Archívum2009.01.14, 21:25

A Nyíregyháza hazai környezetben hatalmas csatában nyert a bajnokság második helyén álló Atomerőmű ellen az UNIQA férfi kosárlabda NB I-ben.

Teljes áramkimaradás fenyegeti Szlovákiát

Nagyvilág2009.01.12, 19:17

Szlovákiát a teljes áramkimaradás fenyegeti, miután az éjjel tűz ütött ki egy hőerőműben, így azt le kellett állítani. Robert Fico miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy az apátszentmihályi atomerőmű második reaktorát hamarosan újra működésbe helyezik. A bezárt reaktor üzembe helyezése ellentétes lenne az EU jogrendjével - közölte az unió.

Újraindít egy atomreaktort a gázhiány miatt Szlovákia

Nagyvilág2009.01.10, 21:07

Egy héten belül újraindítja a bohunicei atomerőmű második blokkját Szlovákia. Az európai uniós csatlakozás feltételeként tavaly decemberben leállított reaktor újraindítását a gázhiánnyal indokolta Robert Fico szlovák kormányfő. A Greenpeace azonnal tiltakozott a lépés ellen.

Bolgár atomerőmű-részt vett az RWE

Archívum2008.12.19, 16:09

A német RWE 49 százalékos részesedést szerzett Bulgária új atomerőművében, amelynek az építése jövőre kezdődik.

Cseh céggel épít atomerőművet Szlovákia

Gazdaság2008.12.17, 20:24

A Cseh Energetikai Műveket (CEZ) választotta a szlovák kormány stratégiai partnernek az új szlovákiai atomerőmű felépítéséhez - jelentette be Lubomír Jahnátek, gazdasági miniszter a szlovák kormány ülése után szerdán Pozsonyban.

Leállt a temelíni atomerőmű egyik blokkja

Nagyvilág2008.11.25, 20:43

Kedden leállt a csehországi temelíni atomerőmű kettes blokkja, miután az automatikus ellenőrzőrendszer leállította a reaktor működését. A leállás nem érintette a nukleáris berendezést, így környezeti veszéllyel nem kell számolni. Az okokat még keresik.

Villámcsapás miatt álltak le atomreaktorok Japánban

Nagyvilág2008.11.20, 07:31

Villámcsapás miatt csütörtökön leállt egy japán atomerőmű két reaktora. A hatóságok szerint sugárzó anyag szivárgását nem észlelték.

Műszaki szakembereket keres a paksi atomerőmű

Állás 20112008.11.05, 08:26

A paksi atomerőmű a következő években folyamatosan várja a középfokú képesítésű, műszaki területeken végzett szakembereket - mondta Dobos István, a Paksi Atomerőmű Zrt. humán igazgatója. Jövőre várhatóan 30-50 új műszaki munkaerőre lesz szükségük.

Újra nekiáll az atomreaktor leszerelésének Észak-Korea

Nagyvilág2008.10.14, 18:39

Ismét nekiáll a a jongbjoni atomreaktor leszerelésének Észak-Korea, és ezt ismét ellenőrizheti a Nemzetközi Atomenergiaügynökség. Phenjan legutóbb csütörtökön tiltotta ki az ellenőröket, mert az Egyesült Államok, bár korábban ígérte, nem vette le Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok feketelistájáról.

Parlamenti választásokat tartanak Litvániában

Nagyvilág2008.10.12, 09:17

Vasárnap reggel elkezdődött a litvániai parlamenti választás. Népszavazást is tartanak az ignalinai atomerőmű bezárásáról.

Irán mindenképpen folytatja az urándúsítást

Nagyvilág2008.10.05, 20:33

Irán akkor sem hagyna fel az urándúsítással, ha külföldi országok szavatolnák atomerőműveinek ellátását nukleáris fűtőanyaggal. Ugyanakkor bírálta az amerikai-indiai nukleáris együttműködésről szóló megállapodást, amely hosszú tilalom után lehetővé tenné, hogy Amerika nukleáris fűtőanyagot és technológiákat szállítson Indiának.

Füstöt észleltek egy észak-koreai atomlétesítményben

Nagyvilág2008.10.01, 08:02

Elkezdhette a nukleáris létesítmények újraindítását Észak Korea, miután egyik atomlétesítménynél füstöt észleltek a napokban. A kommunista ország már múlt héten bejelentette, hogy újra használatba veszi leállított atomerőművét, ezért az USA szerdán tárgyalásokat kezdeményezett az összeomló atomegyezmény megmentésére.

A sÖrdögök nyerték a Göcsej-kupát

Sport2008.09.28, 15:51

A Soproni sÖrdögök csapatának győzelmével ért véget a kosárlabda Göcsej-kupa férfitornája. A döntőben a soproniak az Atomerőmű együttesét győzték le tíz ponttal.

Újraindítaná leplombált atomerőművét Észak-Korea

Nagyvilág2008.09.24, 14:31

Észak-Korea kiutasította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit a tavaly leállított jongbjoni atomerőműből. Az erőmű létesítményeit lezáró NAÜ-plombákat eltávolították, és bejelentették, hogy egy héten belül újra radioaktív fútőanyagot visznek az erőműbe. A döntést azzal indokolták, hogy az USA ígérete ellenére nem vette le az országot a terrorizmust támogató államok listájáról.

Atomerőmű épül Bulgáriában

Archívum2008.09.03, 18:28

Szerdán megkezdődött a bulgáriai Belenében az új atomerőmű építése, amellyel Bulgária nemcsak az Európai Unió környezetvédelmi előírásainak tesz eleget, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy az ország visszaszerezze vezető áramexportőr szerepét a térségben.