Atomerőmű SE Paks
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kosárlabda
- foci
- magyar foci
- Kaposvár
- férfi kosárlabda
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Utolsó másodperces kosárral nyert a ZTE
A ZTE csapata bő egy másodperccel a vége előtt szerzett kétpontos kosárral harcolta ki a győzelmet a vendég Atomerőmű ellen pénteken a férfi kosárlabda NB I-ben.
Előnyben a Falco és a Szolnok a férfi kosárlabda-bajnokság elődöntőjében
A Falco és a Szolnok is saját közönsége előtt szerzett előnyt a férfi kosárlabda NB I elődöntőjének első mérkőzésén, hétfőn.
Mindenki a Szolnok ellen: kezdődik a kosárbajnokság rájátszása
Kedden megkezdődik a magyar férfi kosárlabda-bajnokság rájátszása, amelynek a legnagyobb kérdése, hogy van-e bármi esély a Szolnok megállítására. Kihívók persze akadnak szép számmal, hiszen a Falco és a címvédő Alba Fehérvár is a bajnoki címre pályázik, de az Olaj az alap- és középszakasz alapján egy hangyányit kiemelkedik a mezőnyből. És persze azt se feledjük: egy három győzelemig tartó párharcban bármi a feje tetejére állhat.
Idegenben tudott győzni az Atomerőmű SE
Menesztették az Atomerőmű SE férfi kosárcsapatának edzőjét
Menesztették posztjáról Teo Cizmicet, a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Atomerőmű SE horvát vezetőedzőjét.
Győztek az esélyesek a kosárlabda NB I-ben
Két mérkőzést rendeztek a magyar férfi felnőtt kosárlabdabajnokság NB I/A csoportjában, és mindkétszer a papírformának megfelelő eredmény született.
Utolsó másodperces dobással nyert a Pécs
Elképesztő mérkőzésen, két ponttal nyert a Pécs a Kaposvár otthonában a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján.
Magyar trió érezését jelentette be az Atomerőmű SE
Három magyar játékost igazolt a paksi Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapata pénteken, de a mostani idényben várakozáson alul teljesítő együttes további, külföldi játékosok szerződtetésére is készül.
A Körmendé a bronz
A Magyar Kupa-győztes Egis-Körmend nyerte a bronzérmet a férfi kosárlabda NB I-ben, miután a harmadik helyért zajló párharc harmadik, utolsó mérkőzésén Pakson 11 ponttal legyőzte az Atomerőműt, ezzel 2-1-re megnyerte a párharcot.
Kosárlabda NB I: Egyenlített az Atomerőmű
Az Atomerőmű hazai pályán győzött a Kecskemét ellen, ezzel egyenlített a férfi kosárlabda NB I elődöntőjében zajló párharcban.
- címkék:
- kosárlabda
- Atomerőmű SE Paks
- Címkefelhő »
Két másodpercen múlt a szolnoki kosársiker
A címvédő Szolnok csatlakozott a már pénteken továbbjutott Alba Fehérvárhoz a férfi kosárlabda NB I döntőjében, miután vasárnap saját közönsége előtt, hosszabbításos mérkőzésen legyőzte az Atomerőmű csapatát, és ezzel 3-2-re megnyerte az elődöntős párharcot.
Egyenlített az Atomerőmű és a Kaposvár
Az Atomerőmű és a Kaposvár férfi kosárlabdacsapata is egyenlített a bajnokság elődöntőjében, mivel mindkettő nyert szombaton, hazai pályán.
Meghalt az Atomerőmű 21 éves kosarasa
Elhunyt Morgen Ferdinánd, az élvonalbeli Atomerőmű SE 21 éves kosárlabdázója. A magyar bajnok center két hete főartéria-elégtelenség miatt szívműtéten esett át, és szerda este lett rosszul.
Az első meccsen eldöntötte a továbbjutást az Atomerőmű a Magyar Kupában
Az Atomerőmű hazai környezetben 107-64-re nyert a Falco ellen a férfikosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Percek alatt szétfoszlottak az Atomerőmű esélyei Ukrajnában
Az Atomerőmű kikapott az ukrán Himik vendégeként a férfikosárlabda Eurochallenge-kupa csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában, így vereséggel zárta első idényét a sorozatban.
Három másodperccel a vége előtt még vezetett, mégis kiesett a paksi kosárcsapat
Az Atomerőmű hazai pályán egypontos vereséget szenvedett kedden a lett Ventspilstől a férfikosárlabda Eurochallenge-kupa ötödik fordulójában, ezzel eldőlt, hogy már nem juthat tovább.
Osztrák ellenfelet vertek az Atomerőmű kosarasai
Az Atomerőmű hazai pályán huszonkét ponttal nyert kedden az osztrák Traiskirchen ellen a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa selejtezőjének első mérkőzésén.
- címkék:
- kosárlabda
- Atomerőmű SE Paks
- Címkefelhő »
Az Albacompnak nem sikerült egy volt NBA-kosarast igazolnia, a Paksnak viszont igen
Nick Fazekas nem lesz az Albacomp játékosa, az Atomerőmű azonban egy volt NBA-kosarassal, Lee Nailonnal erősödött.
Tizennégypontos vereség is belefért az Albacompnak a Magyar Kupában
Az Albacomp, az Atomerőmű és a Sopron is bejutott a férfikosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjébe.
Négy vereség után a Debrecen ellen javított az Atomerőmű
Könnyedén, 34 ponttal nyert a Paks a Debrecen ellen az UNIQA férfikosárlabda NB I-ben. A nőknél a Szeged hasonlóan simán verte a Vasast.
A Nagykanizsa megőrizte előnyét a sakkcsapat-ob-n
A sakkcsapat-bajnokság első osztályában lejátszották az ötödik fordulót. Meglepetésre az éllovas Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram együttese hazai pályán csak 7,5-4,5-re győzte le a BEAC csapatát. A címvédő Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg nem tudta csökkenteni hatpontos hátrányát, hasonló eredményt ért el a Tabáni Spartacus gárdájával szemben. Nagy meglepetés, hogy a harmadik helyezett Atomerőmű SE Paks csak 6-6-ot játszott a sereghajtó Pénzügyőrrel. Javított az MTK-Erzsébetváros, negyedszer nyert a Hungaropharma Decs. Két hét múlva játsszák a hatodik kört, többek között sor kerül a Paks-Aquaprofit rangadóra.
Elküldi rutinos labdarúgóit a Paks
Hat tapasztalt játékosától megválik a Paksi FC élvonalbeli labdarúgócsapata, így januárban Molnár Zoltán, Kriston Attila, Salamon Miklós, Márkus Tibor, Hanák Viktor és Buzás Attila sem már pályára a Tolna megyei együttes színeiben.
Elvérzett a Falco Pakson
A címvédő Szombathely vereséget szenvedett Pakson a férfikosárlabda-bajnokság szerdai rangadóján.
Tököli megtréfálta a Haladást
A Paks némi meglepetésre elhozta a három pontot a Haladás otthonából a labdarúgó Soproni Liga 14. fordulójában.
A Nagykanizsa nyerte a sakkrangadót
Vasárnap lejátszották a sakkcsapat-bajnokság első osztályában a második fordulót. A nagy érdeklődéssel várt és az internetes élő közvetítés segítségével kitüntető figyelemmel kísért rangadón az Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram 7,5 - 4,5-re legyőzte a címvédő Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp együttesét. Rendkívül izgalmas volt a mérkőzés, győzelmével a tavalyi ezüstérmes helyet cserélt a tabellán a bajnokkal, és 2 pontos előnyt szerzett a nagy riválissal szemben. Hasonló arányban nyert az Atomerőmű SE Paks, az MTK-Erzsébetváros és a Haladás-Szova Szombathely csapata. A Makó és az MLTC 7-5-re győzött. A drezdai sakkolimpia miatt a bajnokkság ...
Hátrányból fordított a Paks
A Paks hazai pályán egy góllal nyert a kiesőjelölt Siófok ellen a labdarúgó Soproni Liga 13. fordulójában.
Legyűrte a Paksot, beérte a Debrecent az Újpest
Az Újpest hazai pályán 3-1-re legyőzte a Paks együttesét a labdarúgó Soproni Liga 12. fordulójában, ezzel pontszámban beérte a listavezető Debrecent.
Bárányos duplájával nyert a Nyíregyháza
A Nyíregyháza Bárányos Zsolt duplájával nyert a Paks otthonában a labdarúgó Soproni Liga tizenegyedik fordulójában.
Ligakupa: nem született gól Újpesten
A bajnokságban listavezető Újpest hazai környezetben gólnélküli döntetlent játszott a Pakssal a labdarúgó Ligakupa C csoportjának 2. fordulójában.
Nagy verést kapott Fehérváron a Paks
A Fehérvár néggyel válaszolt a paksiak góljára labdarúgó Soproni Liga 10. fordulójában.
Vicces öngóllal mentett pontot az Újpest Kispesten
A listavezető Újpest 1-1-es döntetlent játszott a Budapest Honvéd otthonában a labdarúgó Soproni Liga 9. fordulójában. A 83. percben szerzett góllal nyert a Kaposvár a vendég Siófok ellen, a Fehérvár viszont már 8. percben eldöntötte a meccset a Diósgyőr otthonában. A Paks hazai pályán egygólos hátrányból fordított a Győr ellen, a Vasas a ZTE legyőzésével emlékezett Illovszky Rudolfra.
Két gólt szerzett, 1-1-et játszott a Paks
A házigazda ZTE nem bírt a Pakssal a labdarúgó Soproni Liga 8. fordulójában.
Öt Vasas-gól a Paks ellen, három kiállítás Kaposvárott
A címvédő MTK hazai környezetben 1-1-es döntetlent ért el a Győr ellen a labdarúgó Soproni Liga 7. fordulójában. A másik öt mérkőzésen fölényben voltak az otthon játszók, a Diósgyőr, a Kecskemét, a Vasas és a Kaposvár is pont nélkül küldte haza ellenfelét, a kakukktojás a Fehérvár volt, amely Kispesten nyert 2-1-re.
Magyar Kupa: három NB I-es csapat is búcsúzott
Az NB I-es csapatok közül a Zalaegerszeg, a Paks és a Nyíregyháza is búcsúzott a labdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójában. Megszenvedett a továbbjutásért az Újpest is, amely csak büntetőkkel nyert a Vecsés vendégeként.
Három perc alatt fordított az MTK
A címvédő MTK a 87. és 90. percben szerzett gólokkal fordított és nyert a Paks ellen a labdarúgó Soproni Liga 5. fordulójában. Győztes mérkőzésen mutatkozott be az FC Fehérvár kispadján Varga István, a fehérváriak a REAC vendégeként nyertek 2-1-re. A Győr Bajzát Péter góljával nyert Kaposváron. A Kecskemét a Nyíregyházával, míg a Debrecen az Újpesttel ikszelt.
A Vasas messze nem Fener, nyolc gól Kaposváron
A labdarúgó Soproni Liga harmadik fordulójának szombati játéknapján az MTK a Fáy utcában ütötte ki a Vasast, míg az Újpest Siófokról távozott győztesen. A Paks öt gólt szerezve hozta el a három pontot Kaposvárról, míg a Nyíregyházát magabiztosan elintéző újonc Haladás már második a tabellán.
Anand lehajrázta a norvég csodagyereket
Mainzban Viswanathan Anand nyolcadszor nyerte meg a Grenkeleasing Rapid Világbajnokságot. Az indiai világbajnok a döntőben fölényes biztonsággal 3-1-re legyőzte a 17 éves norvég Magnus Carlsent. A 3. helyért Polgár Judit az orosz Alekszander Morozeviccsel csatázott, nagy küzdelem után 2,5-1,5-re vesztett. Szocsiban, a GP viadal negyedik fordulójában remizett a bolgár Ivan Cseparinov, megőrizte félpontos előnyét, az orosz Peter Szvidler nyert az azeri Tejmur Radzsabov ellen. Pakson, a Marx György emlékversenyen egy pontra növelte előnyét a 18 éves francia Maxime Vachier-Lagrave. Krasznoturinszkban, a női szuperversenyen a bolgár exvvilágbajnoknő ...
Anand-Carlsen döntő Mainzban, Cseparinov vezet Szocsiban
Mainzban, a 13. Grenkeleasing rapid világbajnokságon a címvédő Viswanathan Anand és a trónkövetelő Magnus Carlsen játssza a döntőt. Az indiai világbajnok és a 17 éves norvég csodagyerek is veretlenül játszotta végig a négyes tornát. Polgár Judit a hat partiból 1,5 pontot gyűjtött, de Ananddal kétszer remizett. Szocsiban, a Grand Prix-viadalon a harmadik forduló után bolgár Ivan Cseparinov vezet. Drámai csatában nyert az amerikai Gata Kamsky ellen. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk remek partiban győzte az örmény Levon Aronjant, a másik öt parti remivel végződött. A Pakson zajló Marx György emlékversenyen őrzi félpontos előnyét a francia Maaxime ...
Kamsky Ivancsukot vert, Vachier-Lagrave tartja magát, Sztefanova hasít
Szocsiban, a Grand Prix-tona második fordulójában az amarikai Gata Kamsky világossal legyőzte az első helyre rangsor ukrán Vasziij Ivancsukot. A játéknap meglepetéseként a bolgár Ivan Cseparinov sötéttel mért vereséget az orosz Peter Szvidlerre. Iskolajátékkal nyert az örmény Levon Aronjan, futópárja a végjátékban a végzetet jelentette a cseh David Navara számára. A Pakson zajló Marx György emlékverseny hetedik játéknapja után is a francia Maxime Vachier-Lagrave vezet félpontos előnnyel. Berkes Ferenc kikapott a holland David Stellwagentől. A női világbajnokság főpróbáján, az Észak-Ural Kupa szuperversenyen a bolgár exvilágbajnoknő,, ...
Négy 1-0 és paksi sötétség a Soproni Ligában
Négy találkozó is 1-0-ra végződött a labdarúgó Soproni Liga második fordulójában: a Diósgyőr a Kaposvárt, ZTE a Kecskemétet, a Fehérvár a Haladást, a Nyíregyháza pedig a Siófokot verte hazai pályán egy góllal. A Paksi FC-REAC bajnoki a világítás meghibásodása miatt 50 perces késéssel kezdődött csak el, s a változás a fővárosi csapatot dobta fel, amely 3-1-re győzött idegenben.
Három remi a paksi sakktornán
A Pakson zajló Marx György-emlékverseny hatodik fordulójában három döntetlen született. Berkes Ferenc ellen az éllovas francia Maxime Vachier-Lagrave a Grünfeld védelmet választotta, gyalogot áldozott, érdekes küzdelemben született meg a pontosztozkodás. Ács Péter esélyes állást rontott el, majd kiharcolta a döntetlent a holland Daniel Stellwagennel szemben. Az örmény Gabriel Szargiszjan nem tudott visszavágni a szlovén Alekszander Beljavszkijnak az első körben elszenvedett vereségéért.
Ács megfosztotta veretlenségétől Beljavszkijt
A Pakson zajló Marx György-emlékverseny ötödik fordulójában Ács Péter sötéttel legyőzte az éllovas szlovén Alekszander Beljavszkijt. A paksi sakkozó bástyájával betört a második sorra, látványos kiskombinációval a 28. lépésben feladásra kényszerítette rutinos ellenfelét. Esélyes állást rontott remire Berkes Ferenc. Az örmény Gabriel Szargiszjan minőségáldozatos lépésimétléssel megmentette a fél pontot. Másodszor győzött a francia Maxime Vachier-Lagrave, aki félpontos előnnyel vezet a torna első félideje után.
Tököli és a romlott sütemény kifogott a Kecskeméten
A Paks Tököli Attila két góljával nyert az újonc, története során első alkalommal az élvonalban szereplő Kecskemét otthonában a labdarúgó Soproni Liga első fordulójában.
Reminapot tartottak Pakson
A Pakson zajló VI. Marx György emlékverseny második fordulójában három döntetlen született. A viadal doyenje, az 55 éves szlovén Alekszander Beljavszkij nem tudta győzelemig fokozni kedvezőbb állását a legfiatalabb résztvevő, a 18 esztendős francia Maxime Vachuer-Lagrave ellen. Nehéz perceket élt át a világossal játszó Berkes Ferenc, a holland Daniel Stellwagen nyerőesélyt szalasztott el. Értékes a címvédő Ács Péter az örmény Gabriel Szargiszjannal szemben sötéttel elért remije.
Hatodszor sakkoznak Pakson Marx György emlékére
Pakson, a hat éve elhunyt Marx György atomfizikus emlékére, a Paksi Atomerőmű Rt. szponzorálásával július 24. és augusztus 4. között hatrésztvevős, kétfordulós nemzetközi nagymesterversenyt rendeznek. A tavalyi tornán junior világbajnok, olimpiai ezüstérmes válogatottunk, Ács Péter aratott győzelmet. A paksi sakkozás másik büszkesége, Berkes Ferenc számára a drezdai sakkolimpiára történő eredményes felkészülés része a torna. A legmagasabb értékszámú résztvevő a francia Maxime Vachier-Lagrave, az örmény olimpiai bajnokcsapat tagja, Gabriel Szargiszjan, a hollandok tehetsége, Daniel Stellwagen mellett a rutinos szlovén Alekszander Belljavszkij ...
Oláh-dupla és Honvéd-diadal a Soproni Ligában
Három találkozót rendeztek vasárnap a labdarúgó Soproni Ligában: a Kaposvár a REAC, míg a Honvéd a Tatabánya ellen nyert vendéglátóként három góllal, a Siófok-Paks bajnoki döntetlenre végződött. A magyar futballidény a hétfőn 18 órakor kezdődő Zalaegerszeg-Fehérvár összecsapással zárul.
BL: a Rangersre is gyúrhat az MTK
Akár az UEFA-kupa-döntős Glasgow Rangers is az MTK Budapest ellenfele lehet a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörében.
Fél pont döntött a Csuti javára a sakk-csb-n
Hatodszor bajnok a Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg SK. A sakkcsapatbajnokság utolsó fordulóját a Ramada Plaza Hotel konferenciatermében rendezték meg. Izgalmas véghajrában a zalaegerszegiek 8-4-re legyőzték a bronzérmes Paks együttesét, fél ponttal előzték meg az Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram csapatát. A címvédő az újonc Kazincbarcika ellen valamennyi idegenlégiósát bevetve 10,5-1,5-re nyert, de ez is kevés volt tavalyi sikerük megismétléséhez. A borsodi együttes a súlyos vereség ellenére is ötödikként zárta első idényét a legjobbak között. Nagy csata dúlt a kiesési rangadókon is. A BEAC gárdája nagy hajrával végül megőrizte helyét ...
Pont nélkül maradt Pakson az Újpest
A Paks feszült hangulatú mérkőzésen, magabiztosan nyert a vendég Újpest ellen a labdarúgó Soproni Liga 27. fordulójában.
Otthon bukta el pontelőnyét az MTK
A listavezető MTK Budapest hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a Vasastól a labdarúgó Soproni Liga 26. fordulójában, ezzel az Újpest és a címvédő Debrecen pontszámban befogta a kék-fehéreket - utóbbi együttes 4-0-ra ütötte a REAC-ot. A Győr Pakson bukott el, a Zalaegerszeg erejéből új edzővel is csak 0-0-ra futotta, a Tatabánya 3-0-ra kapott ki Siófokon.