atomenergia

címke rss

Közel három év után tárgyalt újra atomügyben Észak- és Dél-Korea

Nagyvilág2011.07.22, 12:02

Két év és nyolc hónap után találkozott újra Észak- és Dél-Korea atomügyekben illetékes főtárgyalója pénteken az indonéziai Balin. A vita korábban a két ország között Észak-Korea kísérleti atomrobbantásai miatt alakult ki.

Mivel fűtünk húsz év múlva?

Itthon2011.07.19, 08:03

Húsz év múlva is a Paksi Atomerőmű lesz a legfontosabb energiatermelő egység Magyarországon - derül ki a kormány által múlt héten elfogadott hosszú távú energiastratégiából. A kormány úgy számol, hogy a megújuló energiaforrások használata lassan terjed majd el, a földgáz továbbra is fontos lesz, a legtöbb energiát pedig a lakások felújításával lehet megtakarítani. 2030 után a paksi mellett újabb atomerőmű épülhet, viszont eltűnt a tervek közül a dunai vízierőmű.

Kártérítést kapnak szenvedéseikért a fukusimai kitelepítettek

Időjárás2011.07.06, 16:47

A saját lakhelyen kívül töltött minden egyes hónapért 100 ezer jen (228 ezer forint) kártérítést fizet a fukusimai nukleáris katasztrófa minden érintettjének az erőmű üzemeltetője, a Tepco áramszolgáltató vállalat. Stressztesztnek vetik alá az összes atomerőművet Japánban.

Harminchatmilliárd forintra biztosítja magát a Paksi Atomerőmű

Gazdaság2011.07.04, 15:37

Nukleáris kár felelősségbiztosításának jövő évi újrakötésére kér ajánlatokat a Paksi Atomerőmű. A felelősségbiztosítás jogszabályban meghatározott összege káreseményenként megközelítőleg 36 milliárd forint.

Sugárzásmérőt kapnak a fukusimai gyerekek szeptemberben

Nagyvilág2011.06.28, 11:30

Egy sérült tartályból ismét 15 tonnányi radioaktív víz jutott a talajba a fukusimai atomerőműben kedden, mire az üzemeltető cég, a Tepco meg tudta szüntetni a szivárgást. Közben a Tepco közgyűlésén haragos részvényesek vitáztak a cég jövőjéről, többen azt követelték, a cég mondjon le az atomenergiáról.

Fukusima sem ásta alá az atomterveket

Időjárás2011.06.27, 23:06

Hősiesen küzdöttek a gyorsan túlmelegedő reaktorokkal a fukusimai dolgozók, de nem lett volna szükség az óriási teljesítményre, ha az üzemeltető és a japán nukleáris biztonsági hivatal jobban odafigyel a szökőárveszélyre - állapította meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség. Míg Japánban, Németországban és Olaszországban alig akad határozott támogatója a nukleáris energiának, addig Magyarországon a lakosság 40 százaléka inkább atompárti.

A brit kormány az új atomerőművekre alapozza energiapolitikáját

Nagyvilág2011.06.23, 20:00

A fukusimai katasztrófa után az atomenergiával szemben megnyilvánuló bizalmatlanság ellenére Nagy-Britannia úgy döntött, hogy új atomerőműveket épít. A brit kormány nyolc helyszínt jelölt meg. Az új létesítményekre azért van szükség, mert a régi erőműveket sorra bezárják.

Nagyobb szigort akar az ENSZ atomellenőre

Időjárás2011.06.20, 16:09

Véletlenszerű mintavétellel a világ összes atomerőművét ellenőrizni kéne a fukusimai katasztrófa tanulságait levonva - javasolja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója. A japán Amano Jukija szerint szigorítani kell az atomenergia felhasználására vonatkozó nemzetközi biztonsági előírásokat.

Hasad-e a magyar atom?

Vélemény2011.06.16, 08:37

A japán cunamikatasztrófa eddigi legjelentősebb energiapolitikai hatása, hogy a német kancellár meghirdette: országa végleg kiszáll az atomenergiából. Az olaszok népszavazáson döntöttek az erőművek újranyitása ellen. Itthon viszont szokatlan politikai egységgel döntöttek Paks bővítése mellett. Kinek van itt igaza?  

Olasz sajtó: Berlusconi belebukhat a referendumba

Nagyvilág2011.06.14, 17:19

Eltérő módon ítélik meg az olasz sajtóban a vasárnap és hétfőn tartott népszavazás eredményét, ahol a voksolók elsöprő többsége elutasította a Silvio Berlusconi főbb programpontjait. Az ellenzéki lapok a kormány összeomlásáról írnak, míg a Silvio Berlusconihoz kötődő újságok szerint az emberek félelme győzött a népszavazáson, ami nincs kihatással a kormány jövőjére.

Az olaszok az atomenergia ellen szavaztak

Nagyvilág2011.06.13, 23:49

Érvényes az olasz népszavazás, amelyen az elsöprő többség minden kérdésben a kormánnyal szembeni álláspontra voksolt - derült ki a nem végleges eredményből. Silvio Berlusconi miniszterelnök elismerte a vereségét, és tudomásul vette, hogy az olaszok elutasítják az atomenergiát.

Akadályozzák a japán városok az atomerőművek újraindítását

Nagyvilág2011.06.09, 12:16

Az önkormányzatok tiltakozása miatt jövő áprilisra leállhat mind az ötvennégy atomreaktor Japánban. A japán gazdasági minisztérium szerint évi 40 milliárd dolláros kiadással járhat, ha más fűtőanyag után kell nézniük a hőerőműveknek.

Döntött a német kormány: 2022-ig fokozatosan szerelik le az atomerőműveket

Nagyvilág2011.06.06, 12:13

Nem egyszerre, hanem fokozatosan állítja le 2022-ig atomerőműveit Németország a német kormány által hétfőn elfogadott törvény értelmében. Az országban összesen 17 atomerőmű van, a legidősebbeket már az idén tavasszal lekapcsolták az energiahálózatról.

Népszavazást tartanak Olaszországban az atomenergia hasznosításáról

Nagyvilág2011.06.01, 18:32

Az olasz kormány megpróbálta megakadályozni, hogy népszavazást tartsanak a nukleáris energia hasznosításáról, de a semmítőszék szerdán elfogadta a baloldali pártok érvelését, ezért már nyomják a szavazócédulákat. A voksolást június 12-én és 13-án tartják meg.

Alábecsülték a szökőár veszélyét Japánban egy jelentés szerint

Nagyvilág2011.06.01, 08:09

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség legújabb jelentése szerint a japán hatóságok alábecsülték annak a veszélyét, hogy földrengés és szökőár sújthatja a fukusimai atomerőművet, amely a márciusi természeti katasztrófában sérült meg. A küldöttség jelentése szerint azonban Japán gyorsan reagált a vészhelyzetre.

Szaúd-Arábia 16 atomreaktort épít 2030-ra

Nagyvilág2011.06.01, 10:25

A következő tíz évben 7-8 százalékkal is nőhet Szaúd-Arábia energiaszükséglete, ezért az arab ország a következő húsz évben 16 atomreaktort épít, összesen több mint 100 millió dollárért.

A kisebbik rosszat választotta az "atomenergia főpapnője"

Nagyvilág2011.06.01, 15:32

Alig több mint fél év alatt meggondolta magát a német kormány az atomenergiáról. Tavaly ősszel még áterőltették az erőművek működésének meghosszabbítását a törvényhozáson, most viszont úgy döntöttek, 2022-ig teljesen leszámolnak a nukleáris energiatermeléssel. Angela Merkel belátta, hogy értelmetlen ellenállni az egyre hangosabb ellenzőknek, mert ez csak az egyre erősebb Zöld pártnak kedvez.

A színfalak mögött pörög a kormány a sokmilliárdos atomüzleten

Itthon2011.05.26, 14:59

Bár a kormány és a Magyar Villamos Művek nem veri nagydobra, a színfalak mögött már javában zajlik az új paksi atomreaktorok előkészítése. Egy kormányzati tisztviselő szerint az Orbán-kormány nem kívánja újra megnyitni a vitát az atomenergiáról, és ez látszik abból, hogy már konkrét reaktorgyártókkal tárgyalnak. Az atomlobbi eközben még többet akar: azt szeretnék elérni, hogy két évtized múlva Paks mellett még egy atomerőmű épüljön.

Sosem látott eseményekre is tesztelik a paksi erőművet

Időjárás2011.05.18, 11:06

Nem sikerült megállapodniuk az európai atomenergia-hivataloknak, hogy a fukusimai nukleáris baleset után milyen szempontok szerint ellenőrizzék az európai nukleáris erőműveket. A paksi erőművet elvileg úgy tervezték, hogy átlagosan 10 000 évente egyszer bekövetkező külső események ellen is védve legyen, de elképzelhető, hogy ott is szigorítani kell majd.

Meghalt egy munkás a sérült fukusimai atomerőműben

Nagyvilág2011.05.14, 08:32

Bár állítólag nem érte sugárfertőzés, összesett és a kórházban meghalt egy hatvanas éveiben járó munkás a földrengésben megsérült japán atomerőműben. A tokiói kormány jelentős támogatást szavazott meg az erőmű üzemeltetőjének, mert az nem képes egyedül fedezni az óriási költségeket.

Merkel szakértői tíz évet adnának még az atomerőműveknek

Nagyvilág2011.05.11, 11:13

Az atomenergiáról való teljes lemondást ajánlja, és ezt legkésőbb 2021-ig megvalósíthatónak is tartja az a bizottság, amelyet Angela Merkel kancellár bízott meg a vizsgálattal. A szakértőket meglepte a végleges leállás felgyorsítása, Merkel június közepére ígért döntést.

Az atomenergia használata ellen tüntettek Japánban

Nagyvilág2011.05.07, 17:20

Egy nappal az után, hogy Kan Naoto japán miniszterelnök leállíttatta a hamaokai atomerőművet, több ezren tüntettek az atomenergia használata ellen Tokióban. A tüntetők egyelőre szkeptikusak, hogy valójában mikor állítják le az erőművet. Az atomerőmű üzemeltetője szerint kérdéses, hogyan lehet megoldani a térség energiaellátását a környék egyetlen atomerőműve nélkül, ezért további tárgyalásokat szorgalmaznak.

A fukusimai atomkatasztrófa csábította az utcára a német tiltakozókat

Nagyvilág2011.04.25, 21:57

Több mint hatvanezer ember tüntetett Németországban az atomerőművek betiltásáért, valamint a líbiai és az afganisztáni háború ellen. A hagyományos húsvéti békemenet keretében összesen száz városban vonultak az utcára az emberek. A tüntetéseket egy nappal a csernobili atomkatasztrófa 25. évfordulója előtt tartották.

Senki nem ismeri pontosan az alacsony sugárdózis hosszú távú hatásait

Tudomány2011.04.14, 08:16

Miközben a fukusimai eredetű radioaktív anyagok szintje messze az egészségügyi határérték alatt van még Japán túlnyomó részén is, valójában senki nem tudja pontosan, hogy a sok millió embert érintő, kis mértékű többletterhelésnek mik lesznek a hosszú távú egészségügyi hatásai.

Hosszú távra szól a japán erőmű körüli kitelepítés

Gazdaság2011.04.01, 16:24

Miután a fukusimai atomerőmű körüli talajvizekben és a tengervízben is magas radioaktív sugárzást észleltek, a japán kormányszóvivő jelezte, hogy a kitelepítések hosszú távra szólnak. Az erőmű húszkilométeres körzetében a halottakat sem keresik a sugárzásveszély miatt.

Két sérültje van a svájci atomenergia szövetségen robbant levélbombának

Nagyvilág2011.03.31, 12:28

Levélbomba robban a svájci atomenergiai vállaltokat tömörítő Swissnuclear központjának hatodik emeletén, két nő megsérült, őket kórházban ápolják - írja a BBC. Állapotukról egyelőre annyit tudni, hogy nincsenek életveszélyben.

Kiugróan magas a radioaktivitás a fukusimai erőműben

Nagyvilág2011.03.27, 15:08

A fukusimai atomerőmű kettes reaktorának alsó részében lévő vízben tízmilliószorosa a sugárzás szintje a normálisnak. A helyreállításon dolgozó munkásokat evakuálták. Később az eredeti közleményt is kiadó tokió áramszolgáltató egyik szóvivője rossz mérésre hivatkozva cáfolta a sugárzás szintjét, elnézést kért a hibáért, de új adatot nem közölt. Kínában közben elenyésző mennyiségű radioaktív anyagot mértek a levegőben.

Tízezrek tüntettek Németországban az atomerőművek ellen

Nagyvilág2011.03.26, 16:43

Több tízezren tüntettek szombaton az atomenergia használata ellen két német tartományban, egy nappal a tartományi választások előtt. Az országban felerősödtek a követelések, hogy Németország végleg mondjon le az atomenergia használatáról, holott korábban Angela Merkel kancellár a hét legrégebben működő német atomerőmű működését három hónapra felfüggesztette. Az erőművek kérdése az éppen zajló tartományi választások egyik legfontosabb kampánytémája Németországban.

Nemzeti érdekharcok állhatnak az európai atomvita középpontjában

Gazdaság2011.03.22, 14:57

Úgy tűnik, hogy a múlt héten bejelentett atomerőművi biztonsági tesztek mégsem lesznek olyan szigorúak, ahogy az kezdetben látszott, és a tagállamok anyagi érdekeik mentén igen távol kerültek bármilyen közös állásponttól - derül ki az EurAktiv hirportál összeállításából.

"Nem megyünk sehova" - helyszíni riport Tokióból az On The Spot riportereitől

Nagyvilág2011.03.20, 21:18

A külföldiek nagy része menekül Tokióból a múlt heti földrengés, szökőár és az azt követő nukleáris vészhelyzet miatt. A japánok nem pánikolnak, türelmesen várják az áramkimaradások miatt elvétve járó vonatokat, felvásárolták a bicikliket, hogy legyen mivel munkába menni a benzinellátás akadozása alatt is. Úgy tűnik, mindenre felkészültek, de azt ők sem tudják, hogyan lehet kiüríteni a 35 milliós várost, ha atomkatasztrófa alakul ki. Helyszíni riport a japán fővárosból a földrengés után.

Atombaleset: megelőzhető-e a frontális ütközés?

Vélemény2011.03.17, 09:33

A fukusimai atombaleset háttérbe szorította a híradásokban azt, hogy Japán lakossága és az ország katasztrófaelhárítói rendkívül magas hatásfokkal kezelték a természeti katasztrófát az utóbbi egy hétben. De mi az, ami egy atomkatasztrófánál egyáltalán megtehető?

"Hősöknek kell nevezni őket" - Elszánt brigád küzd a felrobbant japán atomerőműben

Nagyvilág2011.03.19, 16:25

Az életét kockáztatja a japán földrengés után megsérült fukusimai atomerőműben az a brigád, amely az evakuálás után is a helyszínen maradt, hogy elhárítson egy esetleges atomkatasztrófát. A hatalmas sugárzásban dolgozó, sötét labirintusokban kúszó-mászó munkások egy amerikai szakértő szerint igazi hősök, mert könnyen halálos sugárdózis érheti őket, miközben több társuk már oda is veszett a robbanásokban és a szivárgó reaktornál.

Németország átmenetileg lekapcsolja hét atomreaktorát

Nagyvilág2011.03.15, 15:10

Németország három hónapra lekapcsolja hét, 1980 vége előtt üzembe helyezett atomreaktorát, és kötelezettséget vállal az ország minden atomerőművének biztonsági felülvizsgálatára - jelentette be Angela Merkel német kancellár. Szombaton 60 ezer német alkotott élőláncot Stuttgart közelében, hogy követelje az atomenergia használatának beszüntetését.

Tíz év múlva kezdheti az áramtermelést az első lengyel atomerőmű

Nagyvilág2011.01.25, 19:12

Lengyelország két atomerőmű megépítését is tervezi, az első 2020-ban, a második 2030-ban kezdheti meg az áramtermelést.

Orosz pénzből épülhet meg a Csernobil óta halogatott fehérorosz atomerőmű

Nagyvilág2011.01.20, 18:43

Új atomerőmű épülhet Fehéroroszországban, miután Oroszország úgy döntött, hogy hitellel támogatja Minszk régi tervét. Bár az erőmű terveit a csernobili katasztrófa óta jegelik, Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy döntés született a létesítményről, és ennek értelmében "hozzásegítik" a fehéroroszokat az új atomerőműhöz.

Sok milliót vesztett a szerb atomvonat őrzésén a rendőrség

Itthon2010.12.06, 16:06

Tízmilliós nagyságrendű veszteséget jelentett a magyar rendőrségnek az a szerb atomszállítmány, amely két hete haladt át az országon. A kiégett fűtőanyagok szállításának költségét elvileg az USA teljes egészében állta volna, de a rendőrség a rakomány biztosításáról kötött szerződésben sokkal kisebb összeget kért, mint amennyibe a szállítás végül ténylegesen került.

"Látszólag egyszerű ügy" - hogyan lehet atomvonattal átszelni Magyarországot?

Itthon2010.12.02, 09:06

Szigorú titoktartás, többéves szervezés, és egy nagy köteg engedély megszerzése után szelheti át Magyarországot egy olyan atomvonat, mint amelyik két hete haladt át az országon. Bár általában kevés figyelmet kapnak, évente több atomvonat is megfordul nálunk. Kinek éri meg anyagilag, hogy veszélyes anyagot fuvaroznak az országon át, miért kell körbehajóznia az elhasznált atomhulladéknak egész Európát és mi köze ehhez az USA-nak?

Terroristáktól féltették a Magyarországon áthaladó atomvonatot

Itthon2010.11.22, 16:55

Több mint hat éve készültek annak a nukleáris anyagnak az elszállítására, amely Magyarországon keresztül hagyta el Szerbiát a hétvégén. A vonatban nagy tisztaságú uránt vittek, a vonat útját azért titkolták, mert a benne szállított anyag terrorista akció célpontja lehetett volna. Valamikor a jövőben még egy atomvonat áthalad majd Magyarországon, akkor Budapestről szállítanak majd el veszélyes anyagot.

Célba ért a tüntetésekkel lassított német atomhulladék

Nagyvilág2010.11.09, 22:12

Megérkezett úti céljához az a német atomhulladék-szállítmány, amelyet közel négy napon át próbáltak feltartóztatni környezetvédő aktivisták. A hulladék 92 óra alatt tette meg Franciaországból az 1500 kilométeres utat, ami rekord lassúnak számít.

Birkanyájjal állják útját a német atomhulladéknak

Nagyvilág2010.11.08, 19:15

Birkákkal és kecskékkel próbálják útját állni a zöld aktivisták annak a francia atomhulladék-szállítmánynak, amelyet vonattal vittek Németországba az elmúlt 3 napban. A szállítmányt a vasútról hétfőn teherautókra rakták át, de a célig hátralévő 20 kilométeren 1600 tüntető és 2000 birka torlaszolja el az útját.

Szétverték az atomvonat elleni tüntetést a német rendőrök

Nagyvilág2010.11.07, 17:25

Könnygázzal és vízágyúval oszlatta fel a német rendőrség azokat az aktivistákat, akik megpróbálták útját állni egy Franciaországból érkező atomvonatnak. Az aktivisták szerint az atomhulladékot szállító szerelvény nem biztonságos, a vonat ellen korábban tízezrek tüntettek békésen is. A vasárnapi összecsapásokban tucatnyian sérültek meg.

Hosszú haladékot adott az atomenergiának a német parlament

Nagyvilág2010.10.28, 18:26

Megszavazta az atomerőművek üzemidejének meghosszabbítását a Bundestag, így 2035-ig biztosan termelnek áramot Németországban nukleáris reaktorban. A döntés ellen az ellenzéki pártok, a környezetvédő szervezetek és az önkormányzati közműcégek is tiltakoztak, a nagy konszernek kiszolgálásával vádolva a kereszténydemokrata-liberális kormányt.

Letettek a temelini atomerőmű kibővítéséről a csehek

Gazdaság2010.10.13, 11:06

A cseh CEZ villamosművek a tervek szerint elhalasztja a temelini atomerőmű bővítését - írja szerdai számában a Hospodarske Noviny az ipari miniszterre hivatkozva.

Az atomerőművek megtartásáról döntött a német kormány

Nagyvilág2010.09.06, 09:29

Több mint tíz évvel meghosszabbítják az atomerőművek élettartamát Németországban a kormány vasárnap esti döntése értelmében. A parlament jóváhagyására is szükség van a nagy viták által övezett hosszabbításhoz, amelyet Angela Merkel kancellár azzal indokolt, hogy egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő megújuló energia.

Extraadóval fenyegeti az atomerőműveket Merkel

Archívum2010.08.26, 18:29

A német kancellár a fűtőelemek után fizetendő adón felül további adó kivetésével fenyegette meg az atomerőművek üzemeltetőit.

Nukleáris fűtőelemekké alakítanák a leszerelt amerikai és orosz atombombákat

Nagyvilág2010.04.14, 00:42

A leszerelt atomfegyverekből megmaradt plutónium felszámolásáról kötött egyezményt kedden az USA és Oroszország. A két ország azt tervezi, hogy 17 ezer atombombára elegendő plutóniumot alakítnak át atomerőművekben használható fűtőelemekké, a folyamat azonban évtizedekig is eltarthat.

Megfejné a nagybankokat a német kormány - gazdasági lapszemle

Archívum2010.03.23, 08:15

A bankoktól szedné be a német kormány a jövőbeli bankmentések forrását; az EKB elnöke szerint az euróövezetnek kellene kihúzni a bajból Görögországot; Bill Gates befektetne a Toshiba atomreaktor-bizniszébe; másfél milliárd dolláráért venné meg a Time Warner az MGM filmstúdiót; elengedték Haiti államadósságának több mint egyharmadát.

Az EU és az USA is támogatna újabb szankciókat Irán ellen

Nagyvilág2010.03.03, 20:06

Provokatívnak nevezte Irán magatartását az Európai Unió és az Egyesült Államok a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szerdai tanácskozásán és kifejezésre juttatta, hogy támogatna újabb szankciókat.

Saját szakállára dúsít uránt Irán

Nagyvilág2010.02.07, 11:37

Nukleáris fűtőanyaga 20 százalékosra dúsítására utasította az iráni elnök az ország atomenergia-ügynökségének vezetőjét. Ez feltehetően azt jelzi, hogy kudarcba fulladt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által szorgalmazott uráncsere-egyezmény.