atombomba

címke rss

Amerikai atombombát találhatott egy búvár a kanadai partoknál

Nagyvilág2016.11.07, 20:24

A hivatásos búvár véletlenül akadt a szerkezetre, amelyről a kanadai védelmi minisztérium azt állítja, hogy az 1950-ben eltűnt „atombomba” lehet. A szerkezetben azonban nem volt plutónium, így atomrobbanástól nem kell tartani az amerikai hadsereg szerint.

Bármikor újra atombombát robbanthat Észak-Korea

Nagyvilág2016.09.12, 07:44

Észak-Korea befejezte az előkészületeket újabb, immár hatodik kísérleti atomrobbantásához – adta hírül a Yonhap dél-koreai hírügynökség szöuli kormányforrásokra hivatkozva.

Balul sült el az első kísérleti víz alatti atomrobbantás

Tudomány2016.07.25, 18:09

Hetven évvel ezelőtt, 1946. július 25-én az USA hadserege új típusú nukleáris tesztet hajtott végre. Először robbantottak víz alatti atombombát. A kísérleti robbantás meglehetősen balul sikerült. Ennek ellenére ezt még további négy robbantás követte egészen 1962-ig.

Visszakerülnek Japánba a hirosimai túlélők festményei

Kultúra2016.07.13, 13:51

Egykori hirosimai középiskolások az ötvenes évek óta Nagy-Britanniában őrzött festményei kerülnek vissza Japánba - adta hírül a BBC News. Az alkotásokat az atombomba robbanását túlélő diáklányok, a hirosimai metodista középiskola tanulói készítették.

Hirosima túlélői

Fotó2016.05.26, 18:15

1945. augusztus 6-án reggel az Amerikai Egyesült Államok Enola Gay nevű B-29-es bombázója atombombát dobott a Japán fő szigetén található Hirosima városára. Az atomtámadás körülbelül 150 ezer életet követelt, körülbelül 70 ezer azonnal meghalt, a többiek a sugárzás okozta betegségek következtében. Barack Obama lesz az első hivatalban lévő amerikai elnök, aki a támadás óta Hirosimába látogat május 27-én. Johannes Eisele, az AFP fotósa a látogatás apropóján készített portrésorozatot a túlélőkről. 

Egyre nagyobb a nyomás Obamán a hirosimai útja előtt

Nagyvilág2016.05.24, 09:37

A Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadás ellentmondott a nemzetközi jog alapját képező emberiességi elveknek - közölte Kisida Fumio japán külügyminiszter kedden, három nappal Barack Obama amerikai elnök hirosimai látogatása előtt.

Obama nem kér bocsánatot Hirosimáért

Nagyvilág2016.05.03, 06:40

Barack Obama május végén Japánban részt vesz a legfejlettebb ipari országok csúcstalálkozóján. Hivatalosan még nem erősítették meg az elnök hirosimai látogatását, de szóvivője azt kijelentette, ha oda is megy, bocsánatot kérni nem fog.

Nem kért bocsánatot Hirosimában John Kerry

Nagyvilág2016.04.11, 09:13

Meglátogatta a hirosimai emlékművet az amerikai külügyminiszter hétfőn. Nem kért bocsánatot, de miniszter még sosem járt a támadás helyszínén.

Atombombával fenyegeti Washingtont egy észak-koreai propagandafilm

Nagyvilág2016.03.26, 14:52

Utolsó esély címmel négyperces propagandafilmet készített Észak-Korea, amelynek a végén azt mutatják be, hogy hogyan pusztítanák el az Egyesült Államok fővárosát, Washingtont egy tengeralattjáróról indított atombombával. A dél-koreaiak közben légballonokkal juttattak több tízezer szórólapot északra, az egyiken az áll: "Tűzáradat hulljon a nukleáris megszállottra, Kim Dzsong Unra".

Atombombát akart lőni az USA a Holdra

Tudomány2016.03.16, 15:29

Az 50-es évek végén az Egyesült Államok nukleáris fegyver bevetését tervezte a Holdon, a projektből azonban végül semmi sem lett.