atlétika

címke rss

Ez a tíz magyar atléta lehet a 2023-as budapesti vb sztárja

Archívum2021.10.28, 20:54

A Magyar Atlétikai Szövetség nem mindennapi dologba vágott bele akkor, amikor pályázott és elnyerte a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát. A Nemzeti Atlétikai Stadion már javában épül, a világ harmadik legnagyobb sporteseménye pedig kevesebb mint két év múlva hazánkba érkezik. Most nézzük meg, hogy kik lehetnek azok a magyar atléták, akik a legjobb eredményt érhetik el hazai pályán!

37 évesen is ott lenne Párizsban a háromszoros olimpiai bajnok atléta

Archívum2021.10.27, 11:35

Shelly-Ann Fraser-Pryce, a jamaicaiak világklasszis sprintere 34 évesen is remek formában érzi magát, és azt mondta, akár a 2024-es párizsi olimpián is rajthoz állhat.

Az utcán lőtték agyon a vb-bronzérmes sztársportolót

Archívum2021.10.23, 12:41

Gyilkosság áldozata lett Alex Quinonez, a férfi 200 méteres síkfutás 2019-es világbajnoki bronzérmese.

Már a manipuláltnak vélt eredmények sem állhatnak a magyar atléta útjába

Archívum2021.10.19, 09:09

Szikszai Róbert olimpiai ötödik lehetett volna diszkoszvetésben azzal az új egyéni csúcsával, amit október elején dobott. Azonban a nyíregyházi atléta néhány, a kvalifikációs időszak utolsó pillanatában szürreálisan nagyot dobó riválisa miatt végül nem lehetett ott Tokióban. Cserébe 66.93 méteres októberi dobásával már nagyon hamar biztosította helyét a 2022-es esztendő legnagyobb világeseményein.

Őrizetbe vették a meggyilkolt kenyai hosszútávfutó férjét

Archívum2021.10.15, 09:10

Őrizetbe vették a megölt Agnes Jebet Tirop kenyai kétszeres világbajnoki bronzérmes, olimpiai negyedik helyezett kenyai hosszútávfutó gyilkossággal gyanúsított férjét - közölte csütörtök este a kenyai bűnügyi igazgatóság (DCI).

Sírva telefonált a sztársportolót meggyilkoló férj az áldozat családjának

Archívum2021.10.14, 13:54

Szerdán járta be a világsajtót, hogy holtan találták otthonában Agnes Tirop kétszeres világbajnoki bronzérmes, olimpiai negyedik helyezett kenyai hosszútávfutót. Eddig csak feltételezések voltak, mára kiderült, ki ölte meg az atlétát.

Megöltek egy 25 éves sztársportolónőt

Archívum2021.10.13, 16:02

Holtan találták otthonában Agnes Tirop kétszeres világbajnoki bronzérmes, olimpiai negyedik helyezett kenyai hosszútávfutót.

Esély a sikeres életre: Sportösztöndíj a számok fényében - USA

Archívum2021.10.12, 13:43

Bár a sportösztöndíjak célja a lehető legjobbat kihozni a korszakos tehetségekből, a hatásuk jóval nagyobb, mint azt sokan gondolnák. Az Egyesült Államokban például a támogatott sportolók mindössze két százalékából lesz profi játékos. Hogy mire mennek a többiek? Diplomájuk segítségével más, sokkal hétköznapibb terület sztárjai lehetnek.

Holtan találták a háromszoros világbajnok futót

Archívum2021.10.12, 11:42

Holtan találták West Pokot-i családi farmján a mezeifutásban háromszoros világbajnok kenyai Hosea Mwok Macharinyangot.

Kenyai győzelmek a világ egyik legrégebbi maratoni futóversenyén

Archívum2021.10.12, 10:59

Kenyai győzelmeket hozott a Boston Maraton történetének 125. versenye. A nőknél Diana Kipyogei, a férfiaknál Benson Kipruto volt a legjobb.

A diszkoszvető Szikszai Róbert világbajnoki szintet dobott

Archívum2021.10.12, 11:09

Szikszai Róbert a hétvégi szentesi dobóversenyen nagy egyéni csúccsal teljesítette a 2022-es szabadtéri Európa-bajnokság és világbajnokság indulási szintjét is.

A világbajnok nyerte a Chicago Marathont

Archívum2021.10.10, 20:50

A férfiaknál az etióp Seifu Tura, míg a nőknél a kenyai Ruth Chepngetich nyerte meg vasárnap a Chicago Marathont.

Magyar és orosz siker a Budapest Maratonon

Archívum2021.10.10, 13:29

Nem kedvezett az időjárás a maratonistáknak hétvégén a Budapest Maratonon, de így is több mint háromezren vágtak neki a 42 kilométernek.

Szabó Nóra és Szemerei Levente nyerték a 10 kilométert a budapesti futófesztiválon

Archívum2021.10.09, 20:59

Szemerei Levente és Szabó Nóra nyerte a 10 kilométeres futóversenyt a 36. SPAR Budapest Maraton Fesztivál szombati versenynapján.

Újabb doppingbotrányba keveredett az olimpiai bajnok sportoló

Archívum2021.10.06, 09:10

A jamaicai 4x100 méteres váltóval olimpiai és világbajnok Nesta Carter újabb doppingügybe keveredett, melynek tárgyalását jövő héten kezdi meg az ország doppingellenes testülete.

Kalkidan Gezahegne megdöntötte a női 10 km világcsúcsát

Archívum2021.10.03, 13:31

A bahreini Kalkidan Gezahegne 29:38 másodperces idővel diadalmaskodott a Giants Geneva 10 kilométeres futóversenyen vasárnap, ezzel öt másodpercet faragott a táv férfiakkal együtt futott viadalokon számított világcsúcsából.

Visszavonult a magyar atlétika első világbajnoki érmes magyar futója

Archívum2021.09.28, 21:49

Baji Balázs kedd este Facebook-oldalán jelentette be, hogy elérkezett aktív versenyzői pályafutása végéhez. „Gátak nélkül folytatom" – írta, utalva arra, hogy csatlakozik a 2023-as budapesti világbajnokságot szervező csapathoz és egyéb módokon is hozzá kíván járulni a magyar atlétika fejlődéséhez.

Két év után először tudott befejezni egy maratont a háromszoros olimpiai bajnok

Archívum2021.09.26, 15:03

Az etióp Guye Adola nyerte vasárnap a hagyományos maratoni futóversenyt Berlinben, honfitársa, a nagy esélyes Kenenisa Bekele harmadik lett.

Maráz Zsuzsanna második lett a Spartathlonon

Archívum2021.09.25, 18:51

Maráz Zsuzsa a nők között a második helyen ért célba a Spartathlon ultrafutó-versenyen.

Fontos információ derült ki az atlétikák marihuána-használatával kapcsolatban

Archívum2021.09.22, 17:00

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője szerint kevés az esély rá, hogy tovább enyhíti a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a kannabisz-használatra vonatkozó szabályokat.

Visszavonul a női maratonfutás világcsúcstartója

Archívum2021.09.22, 15:18

Visszavonul Mary Keitany kenyai hosszútávfutó, a női maraton egyik világcsúcstartója.

Két 6. helyet hozott a magyar atléták számára a szezon egyik utolsó nemzetközi versenye - videó

Archívum2021.09.19, 18:29

Trayvon Bromell a világ idei legjobbjával nyerte a 100 méteres síkfutást az idény egyik utolsó nagy atlétikai versenyén, a Continental Tour Gold sorozatának kenyai állomásán, ahol Gyurátz Réka és Rába Dániel is a hatodik helyen végzett kalapácsvetésben.

Újabb nagy sporteseményt kellett elhalasztani a koronavírus-járvány miatt

Archívum2021.09.18, 16:37

A koronavírus-járvány miatt jövő márciusra halasztották az idei Tokió Marathont, ugyanakkor a jövő évi versenyt törölték a szervezők.

Lehet, hogy engedélyezett lesz a marihuána az atléták számára

Archívum2021.09.16, 09:31

Könnyen lehet, hogy lekerül az atléták számára tiltott szerek listájáról a marihuána, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kezdeményezi a szer státuszának felülvizsgálatát. 

Gátfutásban kell keresni a magyar atlétika egyik legnagyobb tehetségét

Archívum2021.09.16, 08:09

Molnár Janka, a Budafoki MTE fiatal atlétája fantasztikus évet tudhat maga mögött: U23-as magyar csúcsot döntött 400 méteres gátfutásban, az egyik legrangosabb hazai megmérettetésnek számító Szuperliga döntőjében pedig három aranyérmet nyert. A tehetséges versenyző az SzPress Hírszolgálatnak a közeljövő nagy világeseményeiről is beszélt, benne a 2023-as budapesti világbajnokságról.

Már a 14. világrekord dőlt meg atlétikában 2021-ben

Archívum2021.09.15, 07:38

A burundi Francine Niyonsaba megjavította a női 2000 méter világcsúcsát kedden este a Zágrábban rendezett atlétikai versenyen, melyen a négy magyar induló közül a gerelyhajításban harmadik Szilágyi Réka szerepelt a legjobban.

Óriási fordítás: A Fradi először nyerte meg az Atlétikai Magyar Csapatbajnokságot

Archívum2021.09.13, 09:08

Az utolsó szám döntött az elsőségről a Ferencváros javára, amely így megnyerte az idei atlétikai csapatbajnokságot, Székesfehérváron.

A kétszeres olimpiai bajnok futó jó döntésnek tartja, hogy idén már nem versenyez

Archívum2021.09.11, 12:04

A férfi 100 méteres síkfutás tokiói olimpiai bajnoka, az olasz Marcell Jacobs úgy érzi, jól döntött, hogy a játékok után minden idei versenyét visszamondta.

Kozák Luca remekül helyt állt a Gyémánt Liga döntőjében - videó

Archívum2021.09.10, 11:48

A 100 m gáton hetedik Kozák Luca szerint jó eredményt ért el az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat zürichi döntőjében, amelyen már a fináléba jutás is nagy presztízsnek számít.

Korábban csak hárman voltak képesek arra, amit az orosz rúdugró véghez vitt

Archívum2021.09.10, 10:41

Az olimpiai ezüstérmes Anzselika Szidorova csütörtökön este szabadtéren a harmadik, összességében pedig a negyedik női rúdugró lett, aki átjutott az ötméteres álomhatáron.

Legyőzték a tokiói olimpián három érmet nyerő sztáratlétát - videó

Archívum2021.09.10, 08:43

A férfiaknál az olimpiai ezüstérmes Fred Kerley, a nőknél pedig az ötszörös ötkarikás aranyérmes Elaine Thompson-Herah nyerte a 100 méteres síkfutást az atlétikai Gyémánt Liga szezonzáró zürichi viadalának második, csütörtöki napján.

A főtéren ugrotta a világ idei legjobbját az olimpiai bajnok atléta

Archívum2021.09.08, 20:33

Két olimpiai bajnok is győzött az atlétikai Gyémánt Liga zürichi versenyének első, szerdai napján.

A világ legjobbjai ellen futhat a magyar atléta az év egyik utolsó csúcsversenyén

Archívum2021.09.07, 21:23

Szerdán és csütörtökön Zürichben rendezik meg a Gyémánt Liga döntőjét, amelyen Kozák Luca révén magyar versenyzőnek is szurkolhatunk.

Fair play világnap

Archívum2021.09.07, 11:30

2020 óta szeptember 7. a Fair Play Világnapja, így mi is megemlékezünk néhány olyan sporttettről, amely megmutatta, hogy az élsportolók is emberek, és nem feltétlenül az eredmény, hanem sokkal inkább egymás és a küzdelem tisztelete fontos a számukra.

Molnár Janka három számban is győzött az atlétikai Szuper Liga döntőjében

Archívum2021.09.07, 21:08

Molnár Janka három számban, 400 méter gáton, illetve 200 és 400 méteren is diadalmaskodott az atlétikai Magyar Szuper Liga fináléjában, melyet a budapesti Lantos Mihály Sportközpontban rendeztek.

A paralimpiai bajnok Ekler Luca ötödik lett 400 méteren Tokióban

Archívum2021.09.04, 15:22

Ekler Luca az ötödik helyen végzett szombaton 400 méteres síkfutásban a tokiói paralimpián.

Történelmet írt a 100 méteres síkfutást megnyerő amerikai sprinter a brüsszeli Gyémánt Liga-versenyen

Archívum2021.09.07, 21:11

A tokiói olimpián ezüstérmes amerikai Fred Kerley nyerte a férfi 100 méteres síkfutást az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat brüsszeli versenyén pénteken, amivel páratlan bravúrt ért el a sorozat történetében.

Sporttörténelmi magyar aranyérem - 10. nap

Archívum2021.09.03, 17:02

Kiss Péter Pál révén megszületett a magyar kajak-kenuzás első paralimpiai aranyérme, míg Pap Bianka háromra növelte Tokióban nyert medáljainak számát. Cikksorozatunkban napról - napra összefoglaljuk a paralimpia legfőbb történéseit.

Ekler Luca bejutott a 400 méteres síkfutás döntőjébe a paralimpián

Archívum2021.09.03, 16:04

Ekler Luca a várakozásnak megfelelően biztosította helyét a 400 méteres síkfutás szombati döntőjében a tokiói paralimpián.

Világcsúccsal szerzett arany és egy bronz a keddi termés - 7. nap

Archívum2021.09.01, 17:48

Ekler Luca fantasztikus versenyzéssel, 653 centiméteres világcsúccsal nyerte a távolugrást Tokióban, míg Dávid Krisztina sportlövészetben szerzett bronzérmet! Cikksorozatunkban napról - napra összefoglaljuk a paralimpia legfőbb történéseit.

Ekler Lucát meglepte az ugrás, amivel paralimpiai bajnok lett

Archívum2021.08.31, 16:23

Biztonságinak szánta első kísérletét Ekler Luca, aki saját világcsúcsát kétszer megjavítva nyerte meg a T38-as kategóriában a távolugrást a tokiói paralimpián.

Megvan a magyar csapat negyedik aranyérme a tokiói paralimpián

Archívum2021.08.31, 13:26

A távolugrók T38-as kategóriájában induló Ekler Luca megszerezte a magyar küldöttség negyedik aranyérmét a tokiói paralimpián.

Két pontszerző helyet szereztünk hétfőn Tokióban - 6. nap

Archívum2021.08.30, 17:40

Két pontszerző hellyel gazdagodott a magyar küldöttség a hétfői napon Tokióban. Cikksorozatunkban napról - napra összefoglaljuk a paralimpia legfőbb történéseit.

Tokióban megszületett a női sprinterek Usain Boltja, akinek már csak a világcsúcs hiányzik

Archívum2021.08.30, 13:55

Már nem hiányzik sok ahhoz, hogy az atlétika történetének leginkább megdönthetetlennek hitt világrekordjait végre túlszárnyalják. Florence Griffith Joyner 1998-ban, 38 évesen tragikus hirtelenséggel hunyt el, de örökségéhez a 2021-es esztendőig senki sem tudott közel kerülni. Most a jamaicaiak már a 10.49-es rekordját ostromolják 100 méteren, és 200-on is közelednek a 21.34-es űridejéhez.

Világrekorder sportoló végezte el a Barcelona meccsén a kezdőrúgást - videó

Archívum2021.08.30, 07:41

Yulimar Rojas a tokiói olimpián ugrott világcsúcsot hármasugrásban. A venezuelai atléta most abban a megtiszteltetésben részesülhetett, hogy ő végezhette el a kezdőrúgást a Barcelona-Getafe spanyol bajnoki mérkőzésen.

Megdőlt a világrekord női félmaratoni futásban

Archívum2021.08.29, 15:28

Az etióp Yalemzerf Yehualaw 19 másodperccel megdöntötte a félmaratoni táv női világcsúcsát az észak-írországi Larne-ban rendezett vasárnapi futóversenyen.

Ismét nyert a világcsúcsot ostromló ötszörös olimpiai bajnok sprinter - videó

Archívum2021.08.28, 19:20

A Tokióban olimpiai bajnok Armand Duplantis nyerte a férfi rúdugrók versenyét az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat párizsi versenyén szombaton.

Doppingolás miatt eltiltották a világbajnok orosz triatlonost

Archívum2021.08.28, 15:20

Határozatlan időre eltiltották Vlagyimir Turbajevszkij világbajnok orosz triatlonost a versenyzéstől, miután doppingoláson érték.

A jamaicai sztársportolónő bizonyította, a családalapítás után is lehet kimagaslóan teljesíteni

Archívum2021.08.27, 13:36

A 34 éves Shelly-Ann Fraser-Pryce csütörtök este élete legjobbjával, 10.60 másodperccel nyerte a női 100 métert a lausanne-i atlétikai Gyémánt Liga-viadalon, amivel szerinte ismét bizonyította, hogy családalapítás után is lehetséges kimagaslóan teljesíteni.

Minden idők harmadik leggyorsabb futását hozta a svájci verseny - videó

Archívum2021.08.27, 07:35

Shelly-Ann Fraser-Pryce 10.60-at futott 100 méteren, Yulimar Rojas 15.11 métert ugrott hármasugrásban a Gyémánt Liga Lausanne-i állomásán.

Eljegyezték a tokiói olimpia egyik legnagyobb sztárját

Archívum2021.08.26, 07:52

Sydney McLaughlin fantasztikus szezont tudhat maga mögött: előbb megdöntötte, majd megjavította a 400 méteres gátfutás világrekordját. Ha ez nem lenne elég, augusztus utolsó napjaiban megkérték a kezét.

Majdnem négy évtizede fennálló magyar csúcs dőlt meg atlétikában - videó

Archívum2021.08.25, 08:11

Két hazai atléta is győzni tudott a Magyar Nagydíjsorozat budapesti versenyén, amelyen Palkovits István U23-as magyar rekordot futott 3000 méteres akadályfutásban.

Egy pipa sprinter pipátlan háborúja a rekortánon

Archívum2021.08.23, 17:17

Hogyan jut el valaki 20 év alatt Hajdú-Bihar Megye székhelyéről Tokióig? Mi kell ahhoz, hogy valaki melegebb éghajlatra küldje a világ egyik legnagyobb sportszergyártóját, amelynek összértékét 37 milliárd dollárra becsülték az elemzők 2020-ban? Máris mutatjuk!

Alig maradt el a 33 éves világcsúcstól az olimpián triplázó sztáratléta - videó

Archívum2021.08.22, 10:04

A Gyémánt Liga-sorozat egyesült államokbeli versenyén, Eugene-ben szombaton az ötszörös olimpiai bajnok jamaicai atléta, Elaine Thompson-Herah megnyerte a 100 méteres síkfutás döntőjét. A tokiói olimpián három aranyérmet szerző futó kevéssel maradt el a szám 33 éves világcsúcsától.

17 évesen nyert bronzérmet a magyar atléta az U20-as világbajnokságon - videó

Archívum2021.08.21, 16:16

Tóth Anna a harmadik helyen ért célba 100 méteres gátfutásban a Kenya fővárosában, Nairobiban megrendezésre kerülő U20-as világbajnokság szombati napján. A 17 éves atléta a magyar csapat második érmét szerezte a korosztályos világeseményen - írja a MASZ honlapja.

A doppingvétség miatt eltiltott sztáratléta örül annak, hogy a sportága nagyobb figyelmet kap

Archívum2021.08.21, 10:16

Sha'Carri Richardson amerikai atléta örül neki, hogy a kannabisz-használat miatti egy hónapos eltiltása - amely miatt lemaradt a tokiói olimpiáról - ráirányította a figyelmet a sportágára.

Bronzérmet nyert a magyar hétpróbázó az U20-as atlétikai világbajnokságon

Archívum2021.08.19, 20:16

A hétpróbázó Szűcs Szabina bronzérmesként végzett a Nairobiban zajló U20-as atlétikai világbajnokságon.

A tokiói olimpia után máris elárverezte ezüstérmét egy atléta

Archívum2021.08.19, 09:22

Árverésre bocsátotta a tokiói olimpián szerzett ezüstérmét Maria Andrejczyk lengyel gerelyhajító, hogy egy szívbeteg csecsemő műtétjét finanszírozza belőle.

Nekünk szurkolhatsz a paralimpián: Atlétika csapat

Archívum2021.08.16, 14:13

Augusztus 25-én, Tokióban megkezdődik a XVI. Paralimpiai Játékok, ennek apropóján pedig bemutatjuk a magyar küldöttség tagjait. Ebben a cikkben jöjjenek paraatlétáink.

Hiába maradt le pár ponttal az olimpiáról a magyar atléta, nagy célokkal vág neki a következő éveknek

Archívum2021.08.17, 08:41

Két elúszott olimpiája sem roppantotta meg a diszkoszvető Huszák Jánost, akihez most „házhoz jön" a Gyémánt Liga.

A Duna alatt is áthalad a különleges szeptemberi futóverseny

Archívum2021.08.16, 12:18

Két országot érint, három folyót szel át és a Duna alatt is áthalad a Duplakanyar Futóverseny, amelyet szeptember 11-én rendeznek meg első alkalommal.

Kilenc év késéssel tiltottak el egy doppingoló atlétát

Archívum2021.08.16, 11:35

Kilenc évvel a londoni olimpia után, ahol hetedik lett, tiltották el a versenyzéstől Martina Ratej szlovén gerelyhajítót doppingvétség miatt.

Gyémánt Liga-számok is lesznek a jövő keddi budapesti atlétikai versenyen

Archívum2021.08.17, 08:39

Gyémánt Liga-számokat is rendeznek jövő kedden az MTK Budapest Lantos Mihály Sportközpontjában az atlétikai Magyar Nagydíj következő állomásán, amely a nemzetközi szövetség (WA) Kontinentális Kör sorozatába tartozó bronz minősítésű verseny lesz.

Az atlétika mostohagyermekei egy év alatt kétszer is körbegyalogolhatnák Magyarországot

Archívum2021.08.13, 09:19

Első olimpiáján Londonban egyéni csúcsot javítva 32. lett a 20 kilométeres gyaloglásban a nyíregyházi Helebrandt Máté, aki négy évvel később Rioban is javított a legjobbján, és ez már a 28. helyre juttatta. Tokióban ugyan elmaradt az újabb csúcsjavítás, de a 32 éves atléta így is a legsikeresebb olimpiájára gondolhat vissza.

Idén már nem versenyez a kétszeres olimpiai bajnok olasz sprinter

Archívum2021.08.12, 17:47

Legközelebb jövőre versenyez a kétszeres ötkarikás aranyérmes Lamont Marcell Jacobs - jelentette be közösségi oldalán csütörtökön a tokiói olimpián 100 méteren és a 4x100-as olasz váltóval is győztes sprinter.

Meghalt a korábbi világcsúcstartó atléta 26 éves fia

Archívum2021.08.11, 07:50

Alig 26 éves korában meghalt Cameron Burrell, a 100 méteres síkfutás korábbi világcsúcstartójának, Leroy Burrellnek a fia.

Itt van az olimpia legnagyobb és legnevetségesebb sportszerűtlensége - videó

Archívum2021.08.10, 07:34

A tokiói olimpia zárónapján a férfi maratonfutás versenye közben a francia Morhad Amdouni szándékosan felborította a hidratáló állomásra kihelyezett frissítő italokat, így a mögötte futó sportolóknak nem jutott víz. Az egész olimpia legsportszerűtlenebb jelenete volt, amit Amdouni még azzal fokozott, hogy azt állította, az egészet hazájáért, Franciaországért tette. Ami viszont nevetségessé tette: az amúgy Európa-bajnok futó a 17. helyen végzett - ennyit ért az egésszel.

Minden idők legjobb maratoni futója megvédte címét a tokiói olimpián - videó

Archívum2021.08.08, 11:11

A kenyai Eliud Kipchoge megvédte címét férfi maratonfutásban a tokiói olimpia zárónapján, vasárnap.

Embertelen körülmények között írt történelmet a hosszútávfutó klasszis a tokiói olimpián

Archívum2021.08.07, 16:59

A XXXII. nyári olimpiai játékok atlétikaversenyei a Tokiói Nemzeti Stadionban szombaton véget értek, a vasárnapi maratonit már Szapporóban bonyolítják le. Jakob Ingebrigtsen legyőzte kenyai riválisát 1500 méteren, Allyson Felix újabb rekordot döntött meg a 4*400-as amerikai váltóval aratott sikerével, Sifan Hassan földöntúli bravúrt végrehajtva az 5000 méter aranyérme és az 1500 ezüstérme után 10 000 méteren sem talált legyőzőre.

Elképesztő olimpiai rekorddal lett aranyérmes a 20 éves norvég sztáratléta - videó

Archívum2021.08.07, 16:25

A tokiói olimpián a férfi 1500 méteres síkfutás döntőjében olimpiai csúccsal lett aranyérmes a norvég Jakob Ingebrigtsen. Nézze meg a videós összeállítást a bravúros győzelemről!

Kettős kenyai siker női maratonfutásban

Archívum2021.08.07, 16:45

A várakozásoknak megfelelően kenyai siker született női maratonfutásban szombaton a tokiói olimpián, de nem a világcsúcstartó Brigid Kosgei, hanem honfitársa, Peres Jepchirchir győzött.

Bombameglepetést hozott a férfi 4*100 méteres váltó az olimpián - videó

Archívum2021.08.06, 17:13

Szokás szerint fantasztikus versenyeket hozott a női és a férfi 4*100 méteres váltó a tokiói olimpián is. A nőknél a papírformát is élmény volt nézni, a férfiaknál pedig egy óriási hajrát láthattunk.

A tizennegyedik nap Tokióban - KVÍZ

Archívum2021.08.06, 16:52

Szenzációs magyar teljesítmények tették sikeressé a napot! Te figyelemmel követtél minden versenyszámot? Teszteld tudásod, hogy mit jegyeztél meg a pénteki napról!

Minden idők legeredményesebb női atlétája lett a legendás sprinter

Archívum2021.08.06, 16:42

Női gerelyhajításban történelmi kínai, a férfi 4x100-as váltóban olasz aranyérem született, míg az amerikai Allyson Felix 400 méteren szerzett bronzérmével minden idők legeredményesebb női atlétája lett a tokiói olimpia pénteki napján.

Olimpiai jósda: Holland meglepi?

Archívum2021.08.06, 10:03

Ráfordultunk az ötkarikás játékok célegyenesére, de szombaton is lesz kikért izgulni. A sportslife.hu-n valamennyi játéknap előtt megpróbáljuk megfejteni, milyen eredményekre, meglepetésekre számíthatunk a legrangosabb sporteseményen. Figyelem, a tippek pontosságáért és komolyságáért garanciát nem vállalunk!

Fantasztikus rekordot döntött az 51 éves spanyol gyalogló

Archívum2021.08.06, 05:11

Tokióban a nyolcadik olimpiáján szerepelt a spanyol Jesús Ángel García, aki ezzel atlétikában rekorderré lépett elő.

Második legeredményesebb napját zárta a magyar csapat a tokiói olimpián

Archívum2021.08.05, 16:25

Magyar szempontból fantasztikusan kezdődött a tokiói olimpia tizenharmadik napja, hiszen Rasovszky Kristófnak köszönhetően egy ezüstéremmel gyarapodott a magyar küldöttség gyűjteménye. Majd a kajak-kenusaink is remekeltek: Tótka Sándor aranyat, Csipes Tamara pedig ezüstérmet nyert. Az öttusázó Marosi Ádám az első tízben fejezte be a nyitószámot, Gulyás Michelle és Kovács Sarolta pedig a 36 fős mezőny első felében. A magyar női vízilabda-válogatott viszont kikapott Spanyolországtól, így nem jutott be döntőbe.

Futamgyőzelemmel búcsúzott a magyar atléta a tokiói olimpiától

Archívum2021.08.05, 15:52

A hétpróbázó Krizsán Xénia kiváló 800 méteres futással, két helyet előrelépve a 13. helyen zárta a hétpróbát csütörtökön a tokiói olimpián.

Paralimpiai sportágbemutató - 1. rész

Archívum2021.08.11, 14:48

Az idei esztendőben a megszokottaknak megfelelően, nem csak olimpiai, hanem paralimpiai játékokat is rendeznek. A versenyek augusztus 24-én kezdődnek és egészen szeptember 5-ig tartanak. A közelgő esemény kapcsán bemutatjuk mind a 22 sportágat, amelyben megküzdenek a parasportolók.

Öt helyet javított az utolsó versenyszám előtt a magyar atléta a tokiói olimpián

Archívum2021.08.05, 08:49

A hétpróbázó Krizsán Xénia szépen teljesített gerelyhajításban és a 15. helyre lépett előre összesítésben a tokiói olimpián.

Hét centire volt saját világcsúcsától az olimpiai bajnoki címét megvédő atléta

Archívum2021.08.05, 08:32

Jamaicai, portugál és amerikai aranyérem született csütörtökön délelőtt a tokiói olimpia atlétikai versenyein.

Krizsán Xéniának már csak két versenyszám van hátra hétpróbában

Archívum2021.08.05, 03:49

A hétpróbázó Krizsán Xénia távolugrásban sem szerepelt jól csütörtökön a tokiói olimpián. A következő szám a gerelyhajítás lesz, végül a 800 méterrel zárul a verseny.

A tizenkettedik nap Tokióban - KVÍZ

Archívum2021.08.04, 17:04

Ma is sikerült egy ezüstéremmel bővíteni a magyar küldöttség kollekcióját. Te figyelemmel követtél minden versenyszámot? Teszteld tudásod, hogy mit jegyeztél meg a szerdai napról!

Egy 17 éves gimnazista közel járt ahhoz, hogy legyőzze a világ legjobb sprintereit

Archívum2021.08.04, 16:00

Rendkívül magas színvonalú versenyt hozott a 200 méter és a kalapácsvetés is a tokiói nyári olimpiai játékok szerdai napján. Túl vannak a többpróbázók az első napjukon, Krizsán Xénia a 19. helyen áll négy szám után hétpróbában.

Tolószékben vitték le a pályáról a zokogó hétpróbázót - videó

Archívum2021.08.04, 15:30

A női hétpróbázók szerdán reggel kezdték meg szereplésüket, de a kubai Yorgelis Rodrigeuz számára azonban az első szám, a 100 méteres gátfutás rajtja után néhány másodperccel véget is az olimpia, miután a második gát után láhatóan megsérült (combizom-szakadásnak tűnt), a harmadik gátra már nem is tudott rámenni, csak felborította, elesett, majd a földön ülve zokogott. Jöttek a segítők, akik ölben levitték a pályáról, majd kerekesszékben hagyta el az atlétikai stadiont.

Hihetetlenül kevés hiányzott a magyar atlétának a döntőbe jutáshoz - videó

Archívum2021.08.04, 07:04

Szűcs Valdó 13.40 másodperces időt futott a férfi 110 méteres gátfutás előföntőjében a tokiói nyári olimpiai játékok szerdai programjában. A magyar atléta úgy lett 13. összesítésben, hogy a döntőbe jutást érő 8. helytől alig nyolc századdal maradt el.

Fantasztikus magyar hajrá hosszútávúszásban, remekül szerepeltek kajakosaink az előfutamokban

Archívum2021.08.04, 06:41

Magyar szempontból izgalmas versenyeket hozott hajnal, ugyanis Olasz Anna elképesztő hajrával olimpiai negyedik lett. Továbbá előfutamokkal folytatódott a kajak-kenu program, ahol  a tokiói olimpián. A férfi K-1 200 méteres sprintszámban Tótka Sándor mellett Csizmadia Kolos olimpia rekorddal jutott tovább a középfutamba, míg a női C-1 200 méteres távon Takács Kincső második hellyel biztosította az elődöntőt, ugyanebben a versenyszámban Balla Virág reményfutamból abszolválta az elődöntőt. A női K-1 500 méteres távon a kétszeres címvédő Kozák Danuta és Csipes Tamara is megnyerte az előfutamát. A férfi K-2 1000 méteren a friss olimpiaii ...

Elképesztő futással döntötte meg saját világcsúcsát a 21 éves sztáratléta

Archívum2021.08.04, 05:17

Rendkívül izgalmas hajnal előtt álltunk a tokiói nyári olimpiai játékok atlétikaversenyein, hiszen Krizsán Xénia, Rivasz-Tóth Norbert és Szűcs Valdó révén három magyar atlétának is szurkolhattunk. Ha ez nem lenne elég, Sydney McLaughlin elképesztő futása révén már a harmadik világcsúcsot láthattuk a japán fővárosban.

A tizenegyedik nap Tokióban - KVÍZ

Archívum2021.08.03, 16:16

Magyar éremesőt hozott a tokiói játékok tizenegyedik napja. Te figyelemmel követtél minden versenyszámot? Teszteld tudásod, hogy mit jegyeztél meg a keddi napról!

Minden idők második leggyorsabb futásával került Usain Bolt nyomdokaiba a sztársprinter

Archívum2021.08.03, 15:46

Ismét fantasztikus dolgoknak lehettünk a szemtanúi a tokiói nyári olimpiai játékok atlétikaversenyein. A keddi napon megdőlt egy újabb világrekord, számos fiatal versenyző pedig hatalmas lépést tett affelé, hogy akkora világsztárokká váljanak, mint amilyen a 100 méter után a 200 métert is megnyerő Elaine Thompson Herah, aki Rio után másodszor is összehozta ezt a duplát.

Olimpiai jósda: Ötkarikás őrültségek

Archívum2021.08.03, 00:27

Soha ennél rosszabb napot! De a jósda és az olimpia is pörög tovább, A sportslife.hu-n a kettőt összemixeltük, és valamennyi játéknap előtt megpróbáljuk megfejteni, milyen eredményekre, meglepetésekre számíthatunk a legrangosabb sporteseményen. Figyelem, a tippek pontosságáért (komolyságáért) garanciát nem vállalunk!

Szűcs Valdó remek futással bejutott az elődöntőbe a tokiói olimpián

Archívum2021.08.03, 12:59

Szűcs Valdó a harmadik helyen zárt a férfi 110 méteres gátfutás első előfutamában, amivel kiharcolta a helyét az elődöntőben a tokiói nyári olimpián.

Szenzációs világcsúccsal nyerte meg a férfi 400 gátat a norvég sztáratléta - videó

Archívum2021.08.03, 08:17

Fantasztikus döntőt hozott a férfi 400 méteres gátfutásé kedden a tokiói olimpián, melyen a világbajnok Karsten Warholm saját világcsúcsát közel egy másodperccel megdöntve nyert meg, az eddigi rekordnál szintén sokkal jobb idővel célba érkező amerikai Rai Benjamin előtt.

Szögi István nem jutott elődöntőbe 1500 méteren

Archívum2021.08.03, 03:16

Szögi István előfutamában a 12. helyen ért célba és nem jutott tovább az elődöntőbe 1500 méteren a tokiói olimpia atlétikaversenyeinek keddi napján.

Ugrás közben tört el a rúd, hatalmasat esett az amerikai sztáratléta - videó

Archívum2021.08.02, 16:48

A tokiói olimpián a női rúdugrás selejtezőjéből a Rióban ezüstérmes Sandi Morris nem tudott továbbjutni, ráadásul az egyik ugrása közben eltört a rúdja és hatalmasat esett.