átépítés

címke rss

Májustól változik a vonatok közlekedése a kelebiai vonalon

Itthon2022.04.19, 16:25

Május elsejétől szünetel a vonatközlekedés a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vonalon elővárosi, a Keleti pályaudvar és Délegyháza közötti szakaszán is átépítése miatt. A vonal Budapest és Délegyháza közötti elővárosi szakaszát, valamint a Délegyháza-Kunszentmiklós és Kelebia közötti térséget is a Volánbusz járataival lehet elérni - közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.

Öt nagy módosítással tér vissza az Ausztrál Nagydíj a hétvégén

Gphírek2022.04.04, 14:57

Az F1 a 2020-ban törölte az Ausztrál Nagydíjat a COVID19 megjelenése miatt. 2 év kihagyás után tér vissza a mezőny Melbourne-be, az Albert Park Circuit az elmúlt hónapok során számos módosításon ment keresztül. Az utcai pálya számos emlékezetes versenynek adott otthont, mióta 1996-ban először felvették a naptárba, és gyakran választották az új szezon nyitányának is, illetve megállapodásban is rögzítették, hogy az ausztráloknál kezdődhessen a szezon. De mivel az autók most nagyon különböznek attól, mint 26 évvel ezelőtt, úgy döntöttek, hogy a pályát frissítik a 2022-es visszatérése előtt, hogy jobban feküdjön az új szabályoknak megfeelelően ...

Videóval! Újranyitott a magyar gasztronómia bölcsője, a Gundel

Travelo2021.12.10, 08:14

December 8-án újra szélesre tárta kapuit az ikonikus hely, ahova nekünk is szerencsénk volt betérni. Megkóstoltuk az ételeket, és bejártuk a nagyjából 6000 négyzetméteres épületet, aminek nevét a világ már rég óta ismeri. Ezen a gasztronómiai időutazáson a Gundel egyik vezetője és ismert chefje kalauzolt minket végig, tartsanak velünk!

Mérföldkőhöz érkezett az egyik Tisza-híd modernizálása

Gazdaság2021.01.22, 13:00

Jól halad a tokaji Tisza-híd modernizálása és átépítése: az 1961-ben elkészült átkelőt megújító projektben újabb részt adnak át hétfőtől a gyalogos forgalomnak.

2021 végére újulhat meg a Blaha Lujza tér

Itthon2019.05.29, 11:52

A tervek szerint 2021 végére újulhat meg a Blaha Lujza tér több mint négymilliárd forintos fővárosi és kormányzati forrásból, a rekonstrukció során felújítják az aluljárót is.

Így legyen szép télikerted a terasz beépítésével!

Archívum2019.04.23, 11:12

Télikert tavasszal? Igen! A nevével ellentétben ez nem csupán hideg időben kihasználható tér. A terasz beépítésével egy kiváló, egész évben használható kertrészre tudsz szert tenni, ami nem csupán a természet szerelmeseit fogja feltölteni.

Átépítés és felújítás a Budapest Airport 2A terminálján

Travelo2018.02.16, 19:50

Május végéig 3000 négyzetméteren kicserélik a 2A Terminál elhasználódott padlóburkolatát, valamint még idén számos további, az utasok kényelmét szolgáló átépítést és felújítást hajt végre a Budapest Airport.

Csak Michelisz Norberttel együtt érdekes a Hungaroringnek a WTCR

Gphírek2018.02.02, 08:50

A tervek szerint augusztusban megkezdődhet a Hungaroring teljes átépítésének első üteme. A tribünök és a közművek felújítása után a garázssor és a kiszolgáló épületek lebontása, újjáépítése következhet. Az F1-es Magyar Nagydíj helye biztos, emellett a Michelisz Norbert nevével fémjelzett WTCR megtartása nemzeti-, a MotoGP Mogyoródra csábítása pedig személyes ügy Gyulay Zsolt számára. Interjú a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójával.

Változtatnak a pályákon, hogy még izgalmasabb legyen az F1

Gphírek2017.12.05, 16:29

A Liberty Media vizsgálja, hogyan fokozhatnák tovább a versenyek izgalmait. Ennek érdekében a Formula-1 új tulajdonosa a versenypályák egyes szakaszait átépíttetné, illetve újfajta aszfalttal burkoltatná le. Ross Brawn előrebocsátotta: nem lesz több tripla F1-es hétvége, mint amilyet 2018 júniusára terveznek.

Nem jár a 3-as villamos a hónap végén

Itthon2017.09.19, 16:32

Átépítési munkálatok miatt megváltozott útvonalon, csak a déli szakaszon jár szeptember utolsó két hétvégéjén a 3-as villamos Budapesten.

A kétmilliárdot is meghaladja a magyar futballstadion átépítése

Sport2017.06.15, 20:49

A tervek szerint nyáron megkezdődik a labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC stadionjának teljeskörű átépítése.

Elátkozott sorsú hajó volt a Balaton Titanicja

Tudomány2019.05.30, 13:47

A balatoni hajózástörténet máig legnagyobb katasztrófájának, a Pajtás csavargőzös hullámsírba merülésének napján, 1954. május 30-án ragyogó napsütés köszöntött a gyermeknap alkalmából a magyar tengerhez kiránduló családokra és turistákra. A balatonfüredi mólón a Siófok felől érkező kirándulóhajóra várakozó emberek nem sejthették, hogy sokan közülük ekkor már az utolsó perceiket élik. Az akkor történteket a Dunán, a Hableánnyal történt baleset kapcsán elevenítettük fel.

Luxushotel lesz a Duna-parti pártszékházból

Travelo2017.10.17, 16:03

Luxushotel lesz a Duna-parti pártszékházból

Felzúgtak a láncfűrészek a Városligetben

Itthon2016.03.17, 13:30

Emelőkosárból, magasban lévő faágak levágásával kezdődött meg a Városliget parkrehabilitációja csütörtökön. A Városliget átépítéséért felelős cég azt írja, hogy a régi épületek bontását is megkezdik.

Elintéztük, felszabadulhat a körút

Itthon2015.03.26, 16:42

Felszabadulhat a Szent István körút, cikkünk megjelenése után a BKK közölte: kisebb területet is elég lezárni a 4-6-os villamos pályafelújítása miatt. A Combinók útvonalán sok helyen még akadozik a forgalom, Budán a legrosszabb a helyzet.

A Ferenciek terén megint minden átalakul

Itthon2013.07.21, 08:14

Hétfő reggel 7 órakor ismét megnyitják a járművek előtt a budapesti Irányi utcát, miután a Ferenciek tere átalakításánál befejezik az aszfaltozást.

A képviselők parkolása 85 millióba kerül

Itthon2013.05.10, 06:11

A Kossuth tér átépítése miatt a közeli mélygarázsban tudnak csak parkolni a Parlamentben dolgozók.

14 milliárdból építik át a Kossuth teret

Gazdaság2013.03.19, 10:26

A KÉSZ Zrt. nyerte a Kossuth tér átépítésére kiírt tendert. 2014 márciusára kell elkészülniük a munkával.

Szombaton zárják le az aluljárót a Ferenciek terén

Itthon2012.11.28, 16:01

Szombaton zárják le véglegesen az aluljárót a Ferenciek terén. A tér átalakítása hétfőn kezdődött, és 2014 márciusáig tart.

Mától ne menjen a Ferenciek terére!

Itthon2012.11.26, 13:34

Megkezdődött az átépítés a főváros egyik legforgalmasabb terén, hatalmas dugók várhatók az Erzsébet híd körül.

Minden megváltozik a Baross téren

Itthon2012.11.16, 19:06

A fővárosi Keleti pályaudvar előtt december közepéig tartanak majd a munkák.

Már a jövő héten feltúrják a Ferenciek terét

Itthon2012.11.12, 14:39

Az alpolgármester szerint már csak a fellebbezési határidő lejáratát várják. A felújítás legérzékenyebb pontja a Március 15. tér lesz.

Novembertől kerülje a Ferenciek terét

Itthon2012.10.24, 14:24

Aluljáró helyett zebrán, a felszínen lehet majd átkelni gyalogosként a Ferenciek terén, autóval pedig már csak a Március 15 tere felől lehet majd felhajtani az Erzsébet hídra - egyebek mellett ilyen változások lépnek majd életbe a tér novemberben kezdődő átépítése után. A 2014 márciusi befejezésig azonban a felbontások miatt várható dugók miatt érdemes lesz elkerülni a környéket.  

50 millióból terveztetik meg az új Széll Kálmán teret

Itthon2012.09.18, 14:48

Pályázatot írtak ki a Széll Kálmán tér átépítésére. A tervekre bruttó 49 milliót, a tér átépítésére több mint 3 milliárd forintot szánnak.

Népszabadság: Átépítői felszabadítanák a volt Moszkva teret

Itthon2011.06.30, 08:10

A lehető legolcsóbb megoldással szeretnének jól működő közösségi teret létrehozni a Széll Kálmán teret átépítő tervezők - mondta el Finta József építész a Népszabadságnak. A napilap csütörtöki számában az áll, hogy a Főmterv az egykori Moszkva tér peremére tolná ki a megállókat, a síneket és a busz utakat, felszabadítva a tér közepét az embereknek.

Hárommilliárdból szabadul meg a 60-as évek hangulatától a volt Moszkva tér

Gazdaság2011.06.07, 15:57

Három pályázó közül a Főmterv Zrt. nyerte meg a Széll Kálmán térré változott Moszkva tér átépítésére kiírt ötletpályázatot - közölte a városfejlesztési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes. A teret hárommilliárd forintra becsült, állami finanszírozású projektben építik át, és elsősorban a közlekedési kapcsolatokat rendezik.

Jön majd a szupernagy hadronütköztető is

Tudomány2008.10.15, 08:53

A nagy hadronütköztető (Large Hadron Collider, LHC) építése még javában zajlott, amikor 2006 júliusában a CERN-tanács már a későbbi átépítéséről döntött. A 2012-2017 között tervezett fokozatos átalakítás eredményeként jön majd létre a "szuper" LHC (SLHC). Alapjában véve egyetlen, de nagyon lényeges jellemző változik majd meg: az SLHC-ban tízszer több proton-proton ütközés megy majd végbe időegység alatt, mint az LHC-ban. Ezzel alaposabban meg lehet majd vizsgálni a korábban az LHC-ban észlelt jelenségeket, és lehetőség nyílik arra, hogy ritkábban végbemenő, még az LHC-ban sem tanulmányozható dolgokat is szemügyre vegyenek.

Nyártól építik át a budapesti Kossuth teret

Itthon2008.04.14, 14:27

Az év második felétől kezdődik meg a fővárosi Kossuth tér átépítése. Az még nem dőlt el, hogy mélygarázs is épül-e a tér alá, vagy csak új park lesz.

Többet érhet a bevallottnál az Orbán-villa

Itthon2005.12.16, 19:28

Nagyobb az alapterülete és sokkal többet ér az Orbán-villa, mint azt a volt miniszterelnök állítja - írja a Népszabadság. A lap szerint a Cinege utcai épületen teljes átépítést végeznek: kibővítik és korszerűsítik a családi házat, amelyben 2003. óta, lakhatási engedély nélkül él Orbán Viktor és családja.

Luxusház lehet a rózsadombi hotelből

Itthon2005.03.10, 13:42

Százlakásos luxustársasház lehet a 15 éve félkészen álló egykori Rózsadomb Hotel épületéből - írja a Népszabadság. A polgármester szerint az átépítés másfél éven beül befejeződhet. A Fővárosi Tervtanács ugyanakkor nem ért egyet az elképzeléssel.

Idén sem újítják fel a Fradi-pályát

Gazdaság2003.04.29, 08:24

A korábban nagy lendülettel induló stadion-rekonstrukciós program kifulladni látszik. A székesfehérvári pálya felújítását ugyan befejezik, de a debreceni stadion, illetve a Fradi-pálya átépítése egyelőre lekerült a napirendről, és a felújítás várhatóan idén sem kezdődik el - írja keddi számában a Világgazdaság.

A Moszkva tér átépítését követelik fideszes polgármesterek

Itthon2002.12.12, 12:38

Fideszes polgármesterek szerint tíz- és százezreknek büntetés, hogy nem teszik rendbe a Moszkva teret. A politikusok felhívták a figyelmet arra, hogy a 2-es metró felújításával a teret is rendbe kellene hozni. Demszky Gábor főpolgármester korábban azt mondta: nagy valószínűséggel a 4-es metró megelőzi a Moszkva teret.

Kedden lezárják a Bartók Béla utat

Itthon2002.06.08, 13:44

Kedden kezdődik az útpálya és a járda átépítése a Bartók Béla úton. A felújítás miatt lezárják a Bartók Béla utat, ezért a környéken jelentős torlódásokra kell számítani.

Százmilliókba kerül a hannoveri villamosok garázsa

Itthon2001.07.22, 01:38

Félmilliárd forintot kell költeni azoknak a garázsoknak az átépítésére, amelyekben éjszakánként állnak majd a hannoveri villamosok. Az első régi-új szerelvényt ma állítják forgalomba Kispesten. Közben a budapesti városatyák arról tanácskoznak, hogy kártérítéssel forduljanak-e a pénzügyi tárcához a BKV "kiszárítása" miatt.

Előző
  • 1
Következő