átépítés

címke rss

Novembertől kerülje a Ferenciek terét

Itthon2012.10.24, 14:24

Aluljáró helyett zebrán, a felszínen lehet majd átkelni gyalogosként a Ferenciek terén, autóval pedig már csak a Március 15 tere felől lehet majd felhajtani az Erzsébet hídra - egyebek mellett ilyen változások lépnek majd életbe a tér novemberben kezdődő átépítése után. A 2014 márciusi befejezésig azonban a felbontások miatt várható dugók miatt érdemes lesz elkerülni a környéket.  

50 millióból terveztetik meg az új Széll Kálmán teret

Itthon2012.09.18, 14:48

Pályázatot írtak ki a Széll Kálmán tér átépítésére. A tervekre bruttó 49 milliót, a tér átépítésére több mint 3 milliárd forintot szánnak.

Népszabadság: Átépítői felszabadítanák a volt Moszkva teret

Itthon2011.06.30, 08:10

A lehető legolcsóbb megoldással szeretnének jól működő közösségi teret létrehozni a Széll Kálmán teret átépítő tervezők - mondta el Finta József építész a Népszabadságnak. A napilap csütörtöki számában az áll, hogy a Főmterv az egykori Moszkva tér peremére tolná ki a megállókat, a síneket és a busz utakat, felszabadítva a tér közepét az embereknek.

Hárommilliárdból szabadul meg a 60-as évek hangulatától a volt Moszkva tér

Gazdaság2011.06.07, 15:57

Három pályázó közül a Főmterv Zrt. nyerte meg a Széll Kálmán térré változott Moszkva tér átépítésére kiírt ötletpályázatot - közölte a városfejlesztési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes. A teret hárommilliárd forintra becsült, állami finanszírozású projektben építik át, és elsősorban a közlekedési kapcsolatokat rendezik.

Jön majd a szupernagy hadronütköztető is

Tudomány2008.10.15, 08:53

A nagy hadronütköztető (Large Hadron Collider, LHC) építése még javában zajlott, amikor 2006 júliusában a CERN-tanács már a későbbi átépítéséről döntött. A 2012-2017 között tervezett fokozatos átalakítás eredményeként jön majd létre a "szuper" LHC (SLHC). Alapjában véve egyetlen, de nagyon lényeges jellemző változik majd meg: az SLHC-ban tízszer több proton-proton ütközés megy majd végbe időegység alatt, mint az LHC-ban. Ezzel alaposabban meg lehet majd vizsgálni a korábban az LHC-ban észlelt jelenségeket, és lehetőség nyílik arra, hogy ritkábban végbemenő, még az LHC-ban sem tanulmányozható dolgokat is szemügyre vegyenek.

Nyártól építik át a budapesti Kossuth teret

Itthon2008.04.14, 14:27

Az év második felétől kezdődik meg a fővárosi Kossuth tér átépítése. Az még nem dőlt el, hogy mélygarázs is épül-e a tér alá, vagy csak új park lesz.

Többet érhet a bevallottnál az Orbán-villa

Itthon2005.12.16, 19:28

Nagyobb az alapterülete és sokkal többet ér az Orbán-villa, mint azt a volt miniszterelnök állítja - írja a Népszabadság. A lap szerint a Cinege utcai épületen teljes átépítést végeznek: kibővítik és korszerűsítik a családi házat, amelyben 2003. óta, lakhatási engedély nélkül él Orbán Viktor és családja.

Luxusház lehet a rózsadombi hotelből

Itthon2005.03.10, 13:42

Százlakásos luxustársasház lehet a 15 éve félkészen álló egykori Rózsadomb Hotel épületéből - írja a Népszabadság. A polgármester szerint az átépítés másfél éven beül befejeződhet. A Fővárosi Tervtanács ugyanakkor nem ért egyet az elképzeléssel.

Idén sem újítják fel a Fradi-pályát

Gazdaság2003.04.29, 08:24

A korábban nagy lendülettel induló stadion-rekonstrukciós program kifulladni látszik. A székesfehérvári pálya felújítását ugyan befejezik, de a debreceni stadion, illetve a Fradi-pálya átépítése egyelőre lekerült a napirendről, és a felújítás várhatóan idén sem kezdődik el - írja keddi számában a Világgazdaság.

A Moszkva tér átépítését követelik fideszes polgármesterek

Itthon2002.12.12, 12:38

Fideszes polgármesterek szerint tíz- és százezreknek büntetés, hogy nem teszik rendbe a Moszkva teret. A politikusok felhívták a figyelmet arra, hogy a 2-es metró felújításával a teret is rendbe kellene hozni. Demszky Gábor főpolgármester korábban azt mondta: nagy valószínűséggel a 4-es metró megelőzi a Moszkva teret.