asztronauta

címke rss

Elhalasztotta a holdraszállását a NASA, még két évet kell várni - videó

Az amerikai ûrhivatal (NASA) kedden bejelentette, hogy még legalább két évet kell várni, míg asztronautái több mint 50 év után ismét a Holdon landolhatnak.

Súlyos vád a NASA ellen: megölték az ûrhajósaikat

Tudomány2023.11.28, 08:03

20 évvel ezelõtt megsemmisült a Columbia ûrrepülõgép a földi visszatéréskor, amikor épp Texas állam felett haladt 60 kilométer magasságban, a hangsebesség 18-szorosával. A katasztrófában meghalt a Columbia mind a hét ûrhajósa. A tragédiát az okozta, hogy 16 nappal korábban, 2003. január 16-án, a fellövéskor levált az üzemanyagtartály szigetelõanyagának egy kis darabja,és átlyukasztotta a szárnyat, A sérülésrõl tudott a NASA, mégsem tett semmit a következõ két hétben az ûrhajósok megmentése érdekében. A személyzetet nem tájékoztatták a sérülésrõl, így az asztronauták nem tudták, hogy akár végzetes is lehet majd számukra a visszatéréss. ...

Sikeresen elstartolt az orosz-amerikai közös ûrexpedíció

Tudomány2023.09.15, 20:30

Elindult a Nemzetközi Ûrállomásra (ISS) pénteken a kazahsztáni Bajkonurból a Szojuz MSz-24 orosz ûrhajó, fedélzetén két orosz ûrhajóssal és egy amerikai ûrhajósnõvel.

Négy ország négy ûrhajósa indult a Nemzetközi Ûrállomásra

Tudomány2023.08.26, 23:06

Négy ország, négy asztronautájával a fedélzetén szombaton útnak indult a Nemzetközi Ûrállomásra az új legénység a floridai Kennedy Ûrközpontból.

Négy ûrhajós indult a Nemzetközi Ûrállomásra

Tudomány2023.08.26, 10:59

Négy ország négy ûrhajósa indult el szombaton a Cape Canaveral-i Kennedy Ûrközpontból a Nemzetközi Ûrállomásra (ISS) a SpaceX ûrhajójával.

Elõször látták az asztronauták az ûrhajót, mellyel megkerülik a Holdat

Tudomány2023.08.09, 10:33

A négy ûrhajós, aki egy év múlva megkerülheti a Holdat, elõször tekinthette meg az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) ûrhajóját, mellyel útnak indulnak.

Ûrhajóst ábrázoló faragványt fedeztek fel egy 16. századi katedrálison

Gazdaság2023.06.15, 13:55

A nyugat-spanyolországi Salamanca város Catedral Nueva nevû katedrálisát a 16. században kezdték építeni, és a 17. században készült el. Díszes bejáratán és falrészein megannyi érdekes véset figyelhetõ meg. Ezek közé tartozik a sisakjával, ûrhajós ruhájával, az abból kilógó csövekkel és csizmájával egy asztronautának kinézõ emberalak is. Joggal merülhet fel tehát a kérdés: mit keres egy asztronauta a kora újkori spanyol katedrális falán?

A leghosszabbtól a legveszélyesebbig: Képeken a történelem legemlékezetesebb ûrsétái

Travelo2023.03.17, 18:20

Pontosan 58 évvel ezelõtt, 1965. március 18-án történt a világ elsõ ûrsétája: a szovjet Voszhod–2 ûrhajósa, Alekszej Leonov 12 percet töltött kint az ûrben. E jeles nap alkalmából összegyûjtöttük az univerzum eddigi legemlékezetesebb és legveszélyesebb ûrsétáit. 

Visszatért a Nemzetközi Ûrállomásról három orosz kozmonauta

Tudomány2022.09.29, 19:28

Biztonságban visszatért a Nemzetközi Ûrállomásról (ISS) három orosz kozmonauta csütörtökön.

Februárban lövik fel a Boeing elsõ, emberes ûrjármûvét

Tudomány2022.08.26, 13:43

Februárban indul a Nemzetközi Ûrállomásra (ISS) a Boeing elsõ, embert szállító ûrkapszulája, a Starliner - jelentette be csütörtökön a NASA.

Az ûrben nem kötelezõ menstruálni - így élnek az ISS nõi asztronautái

Life.hu2022.07.23, 13:39

Egy férfiak által uralt szakterületen nõnek lenni hatalmas kihívás, hát még a Földtõl több mint 400 kilométernyire!

Kína újabb ûrhajósokat küldött ûrállomása kiépítésének befejezésére

Tudomány2022.06.05, 13:39

Kína három újabb ûrhajóst küldött vasárnap az ûrállomása kiépítésének befejezésére - jelentette a kínai állami sajtó.

Harry herceg elmesélte, mi akar lenni a kisfia, Archie, ha felnõ

Life.hu2022.04.19, 21:54

A lassan harmadik évét betöltõ Archie-nak már most nagyon komoly tervei vannak.

Elképesztõ ûrsétát tett két ûrhajós

Tudomány2022.03.24, 11:43

Hétórás ûrséta után visszatért a Nemzetközi Ûrállomásra (ISS) szerdán a német Matthias Maurer és az amerikai Raja Chari ûrhajós.

A világ legszebb légköri jelensége, ahogyan még soha nem láttad!

Unilife.hu2021.10.24, 16:09

A sarki fény nem véletlenül vált a világ leggyönyörûbb légköri jelenségévé. A Nemzetközi Ûrállomás asztronautái elképesztõ fotókat készítettek a Hold által megvilágított Földrõl, mely bámulatos látványt nyújtott, és most elérhetõek a nagyközönség számára is.

Jeff Bezos ûrhajója is a kozmoszba indul

Tudomány2021.07.13, 19:03

Megkapta az amerikai kormány engedélyét Jeff Bezos ûripari vállalata, a Blue Origin, hogy embereket juttasson a világûrbe, köztük magát az amerikai milliárdost is.

Kína csütörtökön három asztronautát küld az ûrállomására

Tudomány2021.06.16, 15:09

Kína három asztronautát küld fel csütörtökön a kialakítás alatt álló ûrállomására - adta hírül a kínai sajtó a Kínai Emberes Ûrrepülésért Felelõs Ügynökség (China Manned Space Agency, CMSA) szerdai bejelentésére hivatkozva.

Testi fogyatékossággal rendelkezõ asztronautákat keresnek ûrexpedíciókra

Life.hu2021.06.09, 16:59

Az Európai Ûrügynökség alsó végtaghiányos vagy alacsony termetû embereket ösztönöznek arra, hogy jelentkezzenek a kövekezõ Holdexpedícióra.

Meghalt Michael Collins

Tudomány2021.04.28, 20:51

Életének 91. évében rákban meghalt Michael Collins amerikai asztronauta, az Apollo-11 legénységének tagja - közölte családja szerdán.

Megérkezett a Nemzetközi Ûrállomásra a SpaceX ûrhajó négy asztronautával a fedélzetén

Tudomány2021.04.24, 17:47

Megérkezett a Nemzetközi Ûrállomásra a SpaceX magánvállalat Crew Dragon Endeavour ûrkapszulája négy asztronautával a fedélzetén - közölte szombaton a NASA.

Így változik meg az emberi szervezet egy év súlytalanság során

Unilife.hu2021.04.17, 13:19

Lehet, hogy egyszer az ûrben vagy a Marson fogunk élni, azt azonban még nem tudjuk biztosan, hogy mi történne az emberi szervezettel, ha elköltöznénk a Földrõl, pedig biztos, hogy a gravitációváltozás nem múlik el nyomtalanul.

Várja az ûrhajósjelöltek jelentkezését az Európai Ûrügynökség

Tudomány2021.03.31, 18:07

Szerdától várja az ûrhajósjelöltek jelentkezését az Európai Ûrügynökség (ESA), amely több mint egy évtized után elõször toboroz új ûrhajósokat.

Ilyen még nem volt: egyetlen profi sem lesz a SpaceX fedélzetén

Tudomány2021.03.30, 18:33

Kiválasztották azt még a hiányzó két embert, akik Jared Isaacman amerikai milliárdossal részt vehetnek a SpaceX magán ûrvállalkozás Földet megkerülõ Inspiration4 misszióján 2023-ban - közölte kedden a cég.

Befejezõdött a repedések szigetelése a Nemzetközi Ûrállomáson

Tudomány2021.03.11, 20:56

Befejezõdött a Nemzetközi Ûrállomás (ISS) Zvezda moduljának törzsén keletkezett repedések szigetelése - közölte csütörtökön az orosz Energia rakéta- és ûripari vállalat.

Hisztérikus rohama volt, sokat szenvedett odafent, de visszatért az elsõ nõi ûrhajós

She2021.03.05, 18:16

Valószínûleg a Volga-menti kis faluban született Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova álmában nem gondolta volna, hogy egyszer majd történelmet ír, mégpedig a világ elsõ nõi ûrhajósaként. Pedig nagyon is messzire sodorta a szél a szegény családból származó kislányt.

Elképesztõ: a spenót lehet a kulcs az emberek Marsra juttatásában

Life.hu2021.02.13, 08:21

A spenót lehet a kulcs az ûrhajósok védelmében és az emberek Marsra juttatásában. A tudósok szerint a fiktív tengerész, Popeye kedvenc eledele megvédheti az ûrhajósok szívét a sugárzástól és a gravitációtól a Mars felé vezetõ hosszú úton.

Ne engedd, hogy a magány bekerítsen, így kerülheted el

Unilife.hu2021.01.12, 17:50

A koronavírus idején egyre több ember válik depresszióssá, miután karanténba kényszerült a világ. Egy asztronauta saját tapasztalatait osztja meg, hogy segítsen abban, hogyan lehet leküzdeni a folyamatos egyedüllét okozta lelki válságot.

Elsõ díjat nyert el a NASA pályázatán a magyar Puli Space

Tudomány2020.07.17, 17:39

Elsõ díjat nyert az amerikai ûrügynökség (NASA) "Honey, I shrunk the NASA payload" (Drágám, összepréseltem a NASA hasznos terhét) kihívásán a magyar Puli Space csapatának Puli Lunar Water Snooper (holdi vízszaglászó) elnevezésû detektora.

Módosítani kellett a Nemzetközi Ûrállomás pályáját

Tudomány2020.07.12, 10:48

Módosítani kellett a Nemzetközi Ûrállomás (ISS) pályáját a Progressz MSZ-15 teherûrhajó fogadására - közölte a Roszkoszmosz orosz ûrügynökség szombaton.

Stílusosan indulnak az ûrbe a SpaceX elsõ asztronautái

Tudomány2020.05.25, 12:24

Stílusosan indulnak az ûrbe a SpaceX ûripari vállalat Crew Dragon ûrhajójának elsõ asztronautái: az egyrészes, fekete-fehér színû, elegáns szkafandert viselõ ûrhajósok egy Tesla elektromos autóval érkeznek szerdán a kilövõpadhoz.

A Hold elsõ átfogó geológiai térképét adták közre amerikai kutatók

Tudomány2020.04.23, 19:54

Az amerikai geológiai társaság (USGS) közzétette a Hold elsõ hiteles, átfogó geológiai térképét, amely segít megmagyarázni a Föld legközelebbi szomszédjának 4,5 milliárd éves történetét.

Rengetegen akarnak ûrhajósok lenni

Tudomány2020.04.03, 14:44

Több mint 12 ezer nõ és férfi jelentkezett asztronautának az amerikai ûrkutatási hivatal által kiírt pályázatra.

Ûrhajósok szerint így vészelhetjük át a karantént

Tudomány2020.03.27, 09:23

Az Európai Ûrügynökség (ESA) kötelékében dolgozó német asztronauták adtak tanácsokat a kis térben, másokkal együtt eltöltött hosszú idõ átvészeléséhez egy csütörtöki élõ internetes adásban.

Újabb teherszállítmányt küldött a Nemzetközi Ûrállomásra a SpaceX

Tudomány2020.03.07, 15:29

Újabb teherszállítmányt indított el sikeresen a Nemzetközi Ûrállomásra (ISS) a SpaceX amerikai ûrkutatási vállalat pénteken; egyúttal ez volt az 50. próba, amelynek során az ûrhajót felvivõ rakétát úgy térítették vissza a Földre, hogy újra felhasználható legyen.

Több ezer döbbent nézõ szeme elõtt jelent meg Florida egén az ''ördög vasvillája''

Tudomány2020.01.29, 15:48

1986. január 28-án kora reggel emberemlékezet óta nem tapasztalt kemény hideg köszöntött a floridai Cape Canaveral ûrkikötõre: a hõmérõ higanyszála – 1 fokot mutatott. A Challenger ûrrepülõgép, az amerikai ûrsikló-flotta harmadik szolgálatba állított egysége, többszöri halasztás után, éppen a tízedik küldetésére készült. Az amerikai ûrkutatási hivatal, a NASA STS-51-L kódjelû misszióját országszerte fokozott érdeklõdés kísérte, mivel az ûrhajózás történetében ez lett volna az elsõ olyan alkalom, amikor egy önkéntes civil, Christa McAuliffe gimnáziumi tanárnõ jut el a kozmoszba a Challenger fedélzetén. Ezért nem véletlen, hogy a helyyszínen ...

Két asztronauta hat órán át sétált a nyílt kozmoszban

Tudomány2020.01.25, 21:17

Több mint hatórás sikeres ûrsétát hajtott végre szombaton a Nemzetközi Ûrállomás (ISS) két asztronautája, a küldetés során megszüntették a szivárgást a sötét anyag és antianyag után kutató alfa-mágneses spektrométer egyik hûtõcsövén.

Egy nõi nyomozó lehet a második magyar ûrhajós

Life.hu2019.12.29, 17:27

Farkas Bertalan után újra magyar ûrhajós léphet az ûrbe. Az asztronauta kiképzése 2020 és 2024 között történik meg, az elsõ jelentkezõk egyike pedig egy hölgy, Vincze Szilvia.

Elõször tesz ûrsétát egy nõi páros

Tudomány2019.10.05, 19:56

A Nemzetközi Ûrállomáson dolgozó ûrhajósok három hónap alatt tízszer mennek ûrsétára, hogy kicseréljék a napelemek akkumulátorait és megjavítsák a különbözõ berendezéseket - közölték pénteken a houstoni Johnson Ûrközpontban tartott sajtóértekezleten.

Meglepõ dolgot vettek észre a Holdra szállásról készült képen

Tudomány2019.10.04, 18:56

Egy amatõr fotós úgy döntött, felújítja a Holdra szállás egyik ikonikus képét, amelyen Buzz Aldrin ûrhajós éppen az amerikai zászló elõtt pózol. A fotó kidolgozása után Aldrin arca tisztán láthatóvá vált: a kamerába pillantott és mosolygott.

Brad Pitt: "Ki volt a jobb, Clooney, vagy én?"

Archívum2019.09.17, 09:55

"Ki volt a jobb, Clooney, vagy én?" - többek között ezt a kérdést is feltette a Nemzetközi Ûrállomás amerikai ûrhajósának Nick Hague-nek Brad Pitt, aki a hamarosan a mozikba kerülõ Ad Astra - Út a csillagokba címû sci-fi fõszerepét játssza.

Brad Pitt az ûrállomáson dolgozó asztronautákat kérdezheti

Archívum2019.09.16, 14:49

Brad Pitt, aki a hamarosan a mozikba kerülõ Ad Astra - Út a csillagokba címû sci-fiben asztronautát alakított, hétfõn a Nemzetközi Ûrállomáson dolgozó Nick Hauge ûrhajóssal beszélget - közölte a NASA vasárnap.

Ûrutazáshoz passzoló bõröndöt promóz a legfiatalabb asztronauta jelölt

Travelo2019.07.22, 07:38

Holdbéli vakációkhoz tervezett bõröndöt egy londoni stúdió, a reklámozásban a világ legfiatalabb ûrhajós tanonca is részt vesz.

Kevés nyugati gyerek lenne ûrhajós

Techbázis2019.07.19, 16:18

Kínában viszont a legnépszerûbb hivatás a gyerekek között.

50 éve volt a holdra szállás, gyereknek tartottak elõadást a tudományfesztiválon

Itthon2019.07.20, 07:58

A napokban volt 50 éve, hogy az amerikai Apollo-11 legénysége a levegõbe szállt a Kennedy Ûrközpontból, hogy megkíséreljen a Holdra szállni. Maga a konkrét "földet érés" július 20-án este következett be. Ennek apropóján gyerekeknek tartottak ismeretterjesztõ elõadásokat az 50 évvel ezelõtti eseményekrõl a Hegyvidéki Gyermek- és Ifjúsági Táborban.

Megjelent a hosszú távú ûrutazás hatásait összegzõ ikertanulmány

Tudomány2019.04.12, 14:47

A hosszú tartózkodás az ûrben nem károsítja tartósan az asztronauták egészségét és testi állapotát – állapították meg a Scott Kelly asztronautával és ikertestvérével, Markkal végzett tanulmányban.

Ez lett volna az elsõ páros nõi ûrséta, nem jött össze

Tudomány2019.03.29, 17:44

Ûrsétát kezdett pénteken Nick Hague és Christina Koch amerikai ûrhajós a Nemzetközi Ûrállomás áramfejlesztési rendszerének korszerûsítése keretében.

Nem sci-fi a marsi zöldségtermesztés

Tudomány2019.01.10, 01:08

Csaknem három mázsa - talaj, napfény és növényvédõszerek nélkül termelt - zöldséget takarítottak be a Német Ûrközpont (DLR) antarktiszi növényházában tavaly, a kísérleti program elsõ évében.

Rejtett, halálos veszély leselkedik az emberekre a Holdon

Tudomány2018.12.18, 14:35

A Holdon élni veszélyesebb lehet, mint azt korábban gondoltuk. Egy kutatás szerint a Hold porát belélegezve rákos megbetegedés alakul ki a tüdõben.

A Holdra szállás témájában hirdettek pályázatot diákoknak

Tudomány2018.10.14, 14:41

Jövõre lesz fél évszázada, hogy ember járt a Holdon, ebbõl az alkalmából pályázatot írt ki a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) általános és középiskolás diákok számára.

Nõk, akik nem féltek meghódítani a világûrt!

She2018.10.10, 16:36

A világon eddig nagyon kevés embernek adatott meg az a feledhetetlen élmény, hogy saját szemével is megcsodálhassa Földünket a világûrbõl. És ennek a kevés embernek is csak körülbelül 10%-a volt nõ.

Astro Alex a világûrbõl szállt be a Kraftwerk koncertjébe

Tudomány2018.07.22, 12:43

Különleges élményben lehetett részük a Kraftwerk stuttgarti koncertjén a német kultzenekar rajongóinak: egy duett erejéig Alexander Gerst német ûrhajós is bejelentkezett élõben a Nemzetközi Ûrállomásról.

A filctoll, amely megmentette a Holdra szállást

Tudomány2018.06.30, 21:13

Az 1960-as években az Egyesült Államok és a Szovjetunió között folyó ûrverseny idejébõl maradt fenn az a legenda, miszerint az USA rengeteg pénzt költött az ûrben használható toll készítésére, míg az oroszok ezt simán megoldották: ceruzát használtak. A világûrben, a súlytalanság viszonyai között történõ jegyzetelés azonban korántsem annyira egyszerû feladat, mint amilyennek gondolnánk. Kevéssé ismert, hogy egy íróeszköz mentette meg a történelem elsõ Holdra szállását is.

Láthatatlan és halálos veszély rejtõzik a Holdon

Tudomány2018.05.18, 20:56

Nagy veszélyt jelenthet a Hold pora az oda látogató asztronauták számára – derítette ki egy új kutatás.

Meghalt Magyari Béla ûrhajós

Tudomány2018.04.23, 14:06

68 éves korában meghalt Magyari Béla, aki Farkas Bertalan tartalékaként megkapta az ûrhajóskiképzést - írta a Privátbankár.hu a családtól kapott információk alapján.

Átmentek a hazugságvizsgálaton az ufót látott ûrhajósok

Tudomány2018.04.09, 14:34

Csaknem fél évszázada borzolja a kedélyeket a másodikként Holdra szállt ûrhajós, Buzz Aldrin kijelentése, aki azt állítja „ufókat" látott a Holdon. Aldrin után több más úrhajós, például Al Worden is hasonló tapasztalatokról számolt be. A szakemberek most a legmodernebb berendezésekkel vizsgálták meg ezeket az állításokat.

A súlytalanságban növekszik a testhõmérséklet

Tudomány2018.01.05, 11:25

A súlytalanságban jelentõsen megnövekszik az asztronauták testhõmérséklete. Ennek fõ oka, hogy az izzadság a világûrben nem párolog olyan jól, mint a Földön.

Csaknem kétmillió dollárért kelt el a holdporos zacskó

Tudomány2017.07.21, 14:26

Egy New York-i árverésen 1,8 millió dollárért (471,5 millió forintért) adták el csütörtökön azt a cipzáras zacskót, amelyben az Apollo 11 ûrmisszió holdköveket hozott a Földre.

Közülük választják ki az elsõ Mars-utazókat

Tudomány2017.06.08, 06:18

Az amerikai Országos Repülésügyi és Ûrhajózási Hivatal (NASA) bejelentette: kiválasztotta azokat az asztronautákat, akiket a tervezett Mars-utazásra készítenek fel.

A Holdra készülnek az oroszok

Tudomány2017.03.18, 15:44

Megkezdõdött a Fegyeracija (Szövetség) típusú, a Föld-közeli pályán való repülésre és holdutazásra is alkalmas új orosz ûrhajó építése - közölte pénteken Koroljovban Vlagyimir Szolncev, az Energija ûrrakéta-építõ vállalat vezérigazgatója.

Nem lesz móka és kacagás az elsõ Hold-túra

Tudomány2017.03.02, 16:30

Szûnni nem akaró hányinger, felpuffadt arc, állandó vizelési inger – bár az ûrturizmus kétségtelenül látványos kikapcsolódási forma, az egy hétig tartó, Hold körüli kaland korántsem lesz olyan kellemes élmény, mint azt a leendõ utasok hiszik. Szakértõk mesélnek a várható egészségügyi hatásokról, illetve kockázatokról.

Már nagyon várják ezt a rakományt a Nemzetközi Ûrállomáson

Tudomány2016.12.10, 18:40

Japán teherûrhajót indított pénteken a Nemzetközi Ûrállomásra égetõen szükséges ellátmánnyal a fedélzetén, miután december elején a szintén legénység nélküli orosz Progressz MSZ-4 teherszállító ûrhajó megsemmisült.

Kórházba került az amerikai ûrhajózás pionírja

Archívum2016.12.08, 09:45

Kórházba került John Glenn, az elsõ amerikai ûrhajós, aki megkerülte a Földet - közölte egy kórházi illetékes.

Kórházba került az ûrhajós legenda

Tudomány2016.12.08, 04:42

Kórházba került John Glenn, az elsõ amerikai ûrhajós, aki megkerülte a Földet - közölte egy kórházi illetékes szerdán.

Kiderült, miért romlik az ûrállomások dolgozóinak látása

Tudomány2016.11.29, 12:47

A hosszú küldetést teljesítõ ûrhajósok mintegy kétharmada maradandó látáskárosodással tér vissza a Földre. A régóta ismert probléma megfejtésével most rukkoltak elõ amerikai kutatók. 

Az ûrbõl is szavaztak az amerikai elnökválasztáson

Tudomány2016.11.08, 11:58

Az amerikai választók új csúcsot állítottak be a múlt héten – de nem létszámban, hanem magasságban. A jelenleg egyetlen ûrben tartózkodó amerikai is leadta a szavazatát, jelentette be hétfõn a NASA.

Sikeresen leszállt az ûrállomás három asztronautája

Tudomány2016.10.30, 08:53

Sikeresen landolt vasárnap Kazahsztánban a Nemzetközi Ûrállomás három asztronautája - jelentették be egy idõben az orosz és az amerikai ûrközpontban.

Kétfõs ûrhajó indult a kínai ûrállomásra

Tudomány2016.10.17, 10:17

Kína sikeresen felbocsátott a világûrbe hétfõn egy ûrhajót, fedélzetén két asztronautával, akik egy hónapot fognak tölteni a Föld körül keringõ kínai ûrállomáson.

Károsíthatja a szívet a holdutazás

Egészség2016.07.29, 16:55

A Holdra utazás megnöveli annak kockázatát, hogy az ûrhajós szív- és érrendszeri probléma miatt haljon meg.

Kikötött az ûrhajósokat szállító Szojuz az ûrállomáson

Tudomány2016.07.09, 12:09

Kikötött a Nemzetközi Ûrállomáson szombat reggel az egy amerikai, egy japán és egy orosz asztronautát szállító Szojuz ûrhajó.

A jövõ tele lesz hibákkal

Techbázis2016.06.28, 11:51

Két interjúalanyunk, Chris Hadfield, és Jon Evans is egyetértett abban, hogy a hibák a jövõben sem szûnnek meg, de ez éppen így van jól. Mesterséges intelligenciáról, robotokról, automatizálásról, kiborgokról és örök életrõl vitáztak a második Brain Bar Budapest elõadói.

Az ûrbe telefonál Zuckerberg a Facebookon

Techbázis2016.05.31, 12:53

A Nemzetközi Ûrállomás ûrhajósaival fog élõben csevegni Mark Zuckerberg, június elsején mi is követhetjük a beszélgetést a NASA Facebook-oldalán.

Mégis sikerült felfújni az ûrállomás új lakómodulját

Tudomány2016.05.29, 09:25

A NASA-nak szombaton, második próbálkozásra sikerült lassan felfújnia a Nemzetközi Ûrállomás új, kísérleti lakómodulját, két nappal azután, hogy az elsõ próbálkozás kudarccal végzõdött.

Megérkezett a világ elsõ felfújható szobája az asztronautáknak

Tudomány2016.04.11, 15:29

A SpaceX teherûrhajó elsõbbségi küldeményt szállított a Nemzetközi Ûrállomásra vasárnap. Eljuttatta a világ elsõ ûrhajósoknak szánt felfújható szobát a létesítményre.

Egy év után nem kér többet a világûrbõl

Tudomány2016.03.12, 18:04

Nyugdíjba vonul Scott Kelly, az az amerikai asztronauta, aki honfitársai közül a legtöbb idõt töltötte a világûrben - jelentette be az amerikai ûrkutatási hivatal.

Nem találja ki, mi hiányzik a legjobban az asztronautának az ûrben

Tudomány2016.02.16, 11:25

Egyéves ûrben tartózkodás után a jövõ hónapban tér vissza a Földre Scott Kelly, a Nemzetközi Ûrállomás asztronautája. Ebbõl az alkalomból interjút készítettek vele, amelyben elárulta, mi hiányzik neki legjobban a földi életbõl.

Varga Viktor durva szerelésben tolja

Life.hu2016.01.20, 17:02

Az énekes síelni volt, de a róla készült képen inkább hasonlít egy asztronautához, mint egy síelõhöz.

Embereket visz az ûrbe Elon Musk

Techbázis2015.12.03, 10:56

A NASA hivatalosan is megrendelte elsõ személyszállító ûrutazását a SpaceX-tõl. Elon Musk cége 2017-ben küldhet asztronautákat a Nemzetközi Ûrállomásra. Bár a Falcon 9 rakéta már egyszer csõdött mondott, így mégis függetlenednének az oroszok drága Szojuzaitól.

Gondoltad volna? Így lehet az ûrben hajat mosni

Life.hu2015.11.09, 14:15

Az ûrben nem olyan egyszerû még a leghétköznapibb dolgokat sem megtenni. Komoly feladat fogat mosni, enni vagy aludni is.

Ismét ûrhajósokat toboroz a NASA

Tudomány2015.11.05, 14:02

Hamarosan megkezdi új ûrhajósok toborzását az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) a Marsra való utazás elõkészületeinek jegyében.

Megeszik az elsõ ûrsalátákat

Tudomány2015.08.10, 13:24

Augusztus 10-én, hétfõn kerül a Nemzetközi Ûrállomás asztronautáinak asztalára az elsõ, ûrben termesztett saláta.

Amatõr rádiós hívta fel az ûrállomást

Techbázis2015.08.07, 16:18

Egy amatõr rádiós felhívta a Nemzetközi Ûrállomást (ISS). Bármily meglepõ, egy alapfelszereléssel ezt bárki megteheti.

Tiroli sziklagleccseren szimulálják a marsi viszonyokat

Tudomány2015.08.03, 16:40

A tiroli Kaunertal sziklagleccserén szimulálják a marsi viszonyokat a hétfõn indult Amadee 15 elnevezésû expedíció földi "ûrhajósai" - jelentették be hétfõi sajtótájékoztatójukon.

A közösségi média sztárja lett a Star Trek ruhás ûrhajósnõ

Techbázis2015.05.20, 16:55

Az internet sztárja lett az elsõ olasz ûrhajósnõ, aki Star Trek ruhában szelfizett egy speciális kávés csészével. Samantha Cristoforetti a magyaroknak is üzent már, nem is egyszer!

A Progressz miatt késnek az asztronauták

Tudomány2015.05.07, 10:12

A Progressz orosz teherûrhajó küldetésének kudarca miatt késhet a Nemzetközi Ûrállomás legénységének következõ három tagjának felküldése.

Egy lépésre vagyunk a hibernálástól

Egészség2015.04.21, 10:31

A filmekbõl már ismert hibernálási eljárás gondolatból hamarosan valósággá válhat, ugyanis a kutatók vizsgálják az asztronauták ûrbeli hibernálásának lehetõségeit.

Az asztronauták visszatértek a Nemzetközi Ûrállomás amerikai moduljába

Tudomány2015.01.15, 08:07

A Nemzetközi Ûrállomáson tartózkodó asztronauták visszatértek az ûrbázis amerikai részébe, miután több mint tíz órát töltöttek az orosz szegmensben ammóniaszivárgás gyanúja miatt – közölte szerdán az amerikai ûrhajózási hivatal.

Az emberi test az ûrben - hat meglepõ tény

Tudomány2014.04.14, 15:33

Az alvászavartól a folyamatosan leépülõ izmokig egy sor nehézség teszi próbára a Nemzetközi Ûrállomás lakóinak életét. Miért lesznek magasabbak az ûrhajósok, és miért törnek össze dolgokat a visszatérés után? Mi lesz, ha a Marsra mennek majd?

Így mosnak hajat az ûrben - fantasztikus videó

Archívum2013.07.17, 10:28

Nem egyszerû dolog hajat mosni sem az ûrben - egy asztronauta most megmutatta, hogyan kell bánni az égnek álló hajszálakkal. Vicces felvétel.

Kínaiak az ûrben - ötödik alkalommal

Archívum2013.06.11, 17:45

Sikeresen elstartolt kedden a Sencsou-10 ûrhajó. Ezzel Kína ötödik olyan jármûvét küldte a világûrbe, amelyen emberek vannak.

Egy legenda távozott! Elhunyt Neil Armstrong, aki elsõként lépett a Holdra

Life.hu2012.08.26, 07:39

Amerikai sajtóértesülések szerint meghalt szombaton Neil Armstrong amerikai ûrhajós, aki elsõként lépett idegen égitest, a Hold felszínére 1969-ben.

A Naprendszer oázisa

Ozone Network2012.07.11, 10:44

2000. február 11-én 12:43-kor az Endeavour útnak indult floridai hazájából, benne hat nagyon izgatott asztronautával, akik már alig várták, hogy kívülrõl szemléljék a Földet.

Katonás, de kedves az elsõ kínai ûrhajósnõ

Archívum2012.06.15, 10:33

Elsõ alkalommal küld nõi asztronautát a világûrbe Kína. A 34 éves vadászpilótának ugyanazoknak a feltételeknek kellett megfelelnie, mint a férfi ûrhajósoknak.

Elõzõ
  • 1
Következõ