Asperger-szindróma

címke rss

Alíz Csodaországból - A világ egy autista kislány szemével

Life.hu2017.03.17, 20:26

Érkezésünkkor Alíz már nagyon izgatott volt, tudta, hogy ma egy idegen néni és egy bácsi érkezik hozzájuk és fotó is készül majd róla. Ez alkalomból reggel kifejezetten arra kérte anyukáját, hogy a pörgős szoknyáját vehesse fel, mint mondta, az jól mutat a fényképen. Az, hogy a kislány ilyen összefüggést állapított meg az öltözködés és a fotózás között, meg is lepte egy kicsit az anyukáját, Alíz elvarázsolt világáról ugyanis még a szüleinek is sokat kell tanulniuk. 

Autista a gyerekem, de nem zseni

Kultúra2016.04.19, 16:18

Zsombi nem engedi, hogy megöleljék, de egy-egy kitüntetett pillanatban anyja azért megpuszilhatja a kamasz fiút, aki jó előre beírja a naptárba a lomtalanítást, hogy kiszuperált kütyükkel bővíthesse gyűjteményét. Zsombi informatikus adatrögzítőnek tanul, anyja szerint lehet, hogy csak negyvenéves korára lesz önálló. Zsombiról kilencévesen állapították meg, hogy autista.

Hihetetlen dolgot tett a MÁV egy autista kisfiúért

Archívum2016.04.05, 08:38

Egy anyuka megható levelet tett közzé az egyik Facebook-csoportban, miszerint a MÁV dolgozói valami olyan dolgot tettek egy autizmussal élő kisfiú kedvéért, amit tényleg bearanyozza a napjait, és a miénket is! 

Megfenyegette anyját egy fiú, hogy megöli, ha nem sterilizáltatja magát

Archívum2015.11.18, 13:21

Éveken át tartotta rettegésben családját a 15 éves Michael, akiről később kiderült: Asperger-szindrómája van.

Putyin cáfolta, hogy Asperger-szindrómás lenne

Gazdaság2015.02.06, 16:45

Újságírói kérdésre válaszolva cáfolta Putyin szóvivője, hogy az orosz elnök Asperger-szindrómás lenne. A Pentagon egy kiszivárgott jelentés szerint Putyin nyilvános szerepléseiről készült felvételek alapján jutott arra a következtetésre, hogy az autizmus enyhe formájában szenved.

Putyinnak Asperger-szindrómája van a Pentagon szerint

Nagyvilág2015.02.05, 14:18

Az amerikai védelmi minisztérium egyik titkos, belső kutatócsoportja évekre visszamenően megvizsgálta a Vlagyimir Putyin nyilvános szerepléseiről készült videofelvételeket, és ennek alapján arra a megállapításra jutottak, hogy az orosz elnök Asperger-szindrómában szenved.

Az 53 éves Susan Boyle végre bepasizott

Life.hu2014.11.29, 13:50

Susan Boyle 53 évesen végre bepasizott! Éljen!  

Aspergeres gyerekek- időben ismerd fel a tüneteket!

Life.hu2014.08.09, 21:32

Az Asperger-szindróma a mai napig a legtitokzatosabb "betegségek" közé tartozik. Jellemzője a szociális készségek, az empátia hiánya valamint a magas fokú zárkózottság. A tüneteggyüttest az autizmus enyhébb formájának is tekintik.

Susan Boyle Asperger-szindrómás

Life.hu2013.12.09, 11:26

Az énekesnő fellélegzett, amikor megtudta, hogy ebben a kórban szenved.

Az autista kamasznak nagyobb az IQ-ja, mint Einsteinnek

Egészség2013.05.11, 12:13

A 14 éves amerikai tinédzser egyetemen tanul kvantumfizikát, és a média csak úgy emlegeti, mint a jövő Nobel-díjasa.