AS Roma

címke rss

Aldair hazatér Rómából

Sport2001.10.07, 16:30

Az olasz AS Roma labdarúgócsapatának veterán brazil védője, Aldair úgy nyilatkozott: a 2002-es világbajnokságot követően visszatér szülőhazájába, és ott folytatja pályafutását. A 35 éves védő térdsérülése miatt tavaly már majdnem befejezte a futballt.

Rangadót nyert az AS Roma

Sport2001.09.29, 23:00

A címvédő AS Roma nyerte az olasz labdarúgó bajnokság szombat esti rangadóját a Juventus otthonában.

Torinói csúcsrangadó az olasz bajnokságban

Sport2001.09.28, 12:53

A tavalyi élethalálharcot követően idén már az ötödik fordulóban összefut egymással a Juventus és az AS Roma labdarúgócsapata. A Serie A hétvégi rangadóját a torinói Stadio delle Alpiban játsszák, ahol a mutatott forma alapján a hazaiak esélyesebbnek tűnnek a címvédőnél.

Heti futballprogram (szeptember 24-30.)

Sport2001.09.25, 13:19

Arról, hogy a futballszurkolók is megkapják a szokásos heti "terhelésüket", az UEFA gondoskodik, hiszen ez a hét sem múlik el nemzetközi kupaforduló nélkül. A Bajnokok Ligájában a harmadik kör következik, míg az UEFA Kupában az első menetet zárják. A két slágermérkőzés: Bayer Leverkusen-Barcelona, Deportivo-Manchester United. A hétvégi kínálatból a Tottenham-MU, a Newcastle United-Liverpool, a Bordeaux-PSG és a Juve-AS Roma derbiket előzi meg a legnagyobb várakozást.

Elmúlhat Róma futballdicsősége

Sport2001.09.24, 12:24

Kevés olyan ország van Európában, ahol az élvonalbeli klubok földrajzi elhelyezkedése annyira egyenlőtlen, mint Olaszországban. Itáliában jelenleg egyértelmű az északi fölény, Rómától délebbre csak a Lecce állja még a sarat, a többi nagymúltú déli klub a második ligában szerepel. Az északi régió idén azonban egyelőre nem csak létszámban, hanem a pályán elért eredményeket tekintve is vezet, "köszönhetően" a két római egyesület, az AS Roma és a Lazio megmagyarázhatatlan (?) gyengélkedésének.

Először nyert a Roma

Sport2001.09.23, 19:31

Az Internazionale pontszámban beérte a szombaton Leccében gólnélküli döntetlent játszó éllovas Juventust (10 pont), miután vasárnap 1-0-ra győzött a második számú torinói együttes vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában.

Vádemelés Roma-vezetők ellen

Sport2001.09.18, 13:29

Vesztegetési kísérlet gyanújával vádat emeltek Franco Sensi és Fabrizio Lucchesi, a legutóbbi olasz labdarúgóbajnok AS Roma elnöke, illetve sportigazgatója ellen.

A római birodalom bukása?

Sport2001.09.17, 16:14

Nem volt jó hétvégéjük a fővárosi csapatoknak Olaszországban, hiszen egyik római csapat sem tudott nyerni a Serie A harmadik fordulójában. A rosszabbul a címvédő AS Roma járt, amely a Piacenza ellen szenvedett vereséget, de a Lazio sem lehet büszke a Torino elleni hazai gól nélküli döntetlenre. Az éllovas Juventusszal egyedül a két milánói gárda, az Internazionale és az AC Milan tartja a lépést.

Capello négyéves szerződést kötne az MU-val

Sport2001.09.16, 14:36

A Sunday Mirror értesülései szerint 2,8 millió fontos fizetésért, négy évre Manchesterbe szerződne Fabio Capello, az olasz AS Roma labdarúgócsapatának trénere. A United vezetői, élükön Peter Kenyonnal cáfolták az információt, noha az már napokkal korábban kiderült: Capellót valóban felkérték a távozó Sir Alex Ferguson utódjának.

Piacenzában is bukott az olasz bajnok

Sport2001.09.16, 18:00

Továbbra sem megy a címvédőnek, a Serie A 3. fordulójában az AS Roma 2-0-ra kikapott a Piacenza vendégeként. A Manchester felé kacsingató Capello gárdája még nyeretlen, akárcsak a Bolognában buktázó Parma. Megőrizte veretlenségét, s feljött a második helyre a Veneziát legyűrő Inter, harmadszor ikszelt a Lazio, hazai pályán a Torinóval.

Nyomul a Milan

Sport2001.09.16, 23:45

A Serie A 3. fordulójának vasárnapi mérkőzésén az előző fordulóban a bajnok AS Roma otthonában ikszelő Udinese fogadta az AC Milan gárdáját. És ismét csak Muzzi lőtte a "kis Juve" találatát, ez azonban most kevés volt a pontszerzéshez, a túloldalon Sevcsenko és Pippo Inzaghi is beköszönt. Azaz tartják a lépést a vörös-feketék, mi több, két milánói alakulat üldözi a torinói hibátlanokat.

Zidane-nal vagy nélküle?

Sport2001.09.15, 16:06

A Real Madrid az AS Roma ellen parádés játékot nyújtva nyert a Bajnokok Ligájában, Vicente del Bosque edző azonban ennek ellenére a Betis elleni, szombat esti találkozón változtat a kezdő tizenegyen. Persze, kevés tréner lenne, aki kihagyná a kezdők közül a világ egyik legjobb játékosát, Zinedine Zidane-t, még ha eddig vele nem is ment a csapatnak.

Francia edzőpárbaj Londonban

Sport2001.09.14, 14:21

Minden pályán félárbocra eresztett fekete zászlóval és karszalagokkal emlékeznek meg az amerikai tragédiáról az angol labdarúgó-bajnokságban. A Premier League hét végi, ötödik fordulójának rangadóját Newcastle-ban játsszák, ahol a bajnok Manchester United vendégeskedik. A hét szenzációját egyébként is a MU szolgáltathatja: a hírek szerint ugyanis az olasz bajnok AS Roma mesterét, Fabio Capellót szemelték ki Ferguson utódjának.

Capello Manchesterben edzősködne

Sport2001.09.13, 15:08

Fabio Capello, az AS Roma labdarúgócsapatának vezetőedzője szívesen lenne szakmai főnök a Manchester Unitednél.

Elmaradnak az európai kupamérkőzések

Sport2001.09.12, 11:12

Először a Bayern München szóvivője jelentette be, majd az UEFA is megerősítette a hírt, amely szerint elmradnak a Bajnokok Ligája és az UEFA Kupa küzdelmei. Fabio Capello, az AS Roma és Arséne Wenger, az Arsenal trénere már kedden is protestált a meccsek ellen.

Svédasztal futballínyenceknek

Sport2001.09.10, 11:50

Svédasztal futballínyenceknek - így lehetne találóan jellemezni az előttünk álló hét futballprogramját, hiszen mind az európai kupák első fordulójában, mind pedig a legerősebb nemzeti pontvadászatokban több rangadót játszanak. A Bajnokok Ligájában az olasz és a spanyol bajnok találkozik, az AS Roma - Real Madrid slágermérkőzést pedig a hét végén a liverpooli (Everton FC - Liverpool FC) és a Ruhr-vidéki (Schalke 04 - Borussia Dortmund) derbi követi.

Ronaldo vasárnap játszani szeretne

Sport2001.09.04, 08:36

Ronaldo, az Internazionale labdarúgócsapatának térdsérülésből felépült brazil sztárja kijelentette: vasárnap az AS Roma elleni találkozón szeretne pályára lépni.

Bekezdett a Juve

Sport2001.08.27, 00:05

A Serie A első fordulójában Veronában ikszelt a bajnok AS Roma, a Brescia otthonában a Milan. Hazai pályán aratott fölényes győzelmet a Juventus a Venezia, illetve az Internazionale a Perugia ellen. Meglepetésre Firenzében nyert a újonc Chievo, csak döntetlenre futotta a Laziónak a Piacenzával szemben - Rómában.

Elégedetlenség az AS Románál

Sport2001.08.25, 15:46

A hét végén kezdetét veszi az olasz pontvadászat is, amelynek egyik legnagyobb esélyese a címvédő AS Roma. A Farkasoknál azonban nem a legjobb a hangulat a csapaton belül, mivel a vezetőség még mindig tartozik a játékosoknak némi prémiummal. A futballisták éppen ezért a hét közepén petíciót adtak át az egyesület elnökének, Franco Sensinek, hogy orvosolja a problémát.

Az Inter elnöke Montellát szeretné

Sport2001.08.09, 15:46

Massimo Moratti, az Internazionale labdarúgócsapatának elnöke szerződtetni kívánja Vincenzo Montellát, a bajnok AS Roma olasz válogatott csatárát.

Desailly iránt érdeklődik a Roma

Sport2001.08.06, 15:11

Világ- és Európa-bajnok védővel akar erősíteni az AS Roma. Fabio Capello vezetőedző azt szeretné, ha Marcel Desailly a Chelsea-től az olasz fővárosba igazolna.

Batistuta a brazilok ellen már játszana

Sport2001.08.02, 21:17

A biztos továbbjutónak számító argentin válogatott nélkülözi Gabriel Batistutát az Ecuador elleni labdarúgó világbajnoki selejtezőn. Az AS Roma csatára ellenben reméli, hogy a Brazília elleni szeptemberi rangadón már ismét Bielsa kapitány rendelkezésére állhat.

Veronában kezdenek a Farkasok

Sport2001.08.01, 11:54

A topligák közül utoljára az olasz bajnokság sorsolása is elkészült, és a bajnok AS Roma mestere, Fabio Capello elmondása szerint elégedett a párosítást készítő számítógép teljesítményével. A fővárosi együttes első rangadóját az ötödik körben, szeptember végén vívja, amikor is ellenfele a Juventus lesz.

A Farkasok nem költenek

Sport2001.07.22, 01:15

Miközben a többi olasz klubcsapat napról napra az újságok címlapján szerepelt a különböző őrült összegű átigazolások miatt, a bajnokcsapat, az AS Roma szinte a fű alatt kezdte meg a felkészülést a következő idényre. A Farkasok Magyarországtól nem messzire, az ausztriai Kapfenbergben készülnek az új bajnokságra, és bár sokan azt állították, hogy a csapat nem erősödött, ez egyáltalán nem igaz, sőt...

Előző
Következő