AS Roma

címke rss

Klose-pech, Henry-tripla, Roma-bánat

Sport2007.09.30, 02:43

A labdarúgó Bundesliga 8. fordulójának rangadóján a Bayern München idegenben egy góllal legyőzte a Bayer Leverkusent, s ezzel megerősítette első helyét a tabellán. A Karlsruhe - Hajnal Tamással a soraiban - 3-1-re nyert a Dortmund ellen, s már dobogós. A Werder Bremen 8-1-re diadalmaskodott a Bielefeld ellen, a Premier League-ben a Portsmouth-Reading találkozó azonban még ennél is több gólt hozott, a hazaiak ugyanis 7-4-re nyertek. Az Arsenal, a Liverpool és a Manchester United egyaránt 1-0-ra nyert idegenben, a Chelsea viszont még vendéglátóként is csak döntetlent ért el a Fulham ellen. A Serie A csúcsrangadóján az AS Roma - tíz emmberrel ...

Csak Totti számít pótolhatatlannak a Románál

Archívum2007.09.29, 15:06

Pazarul kezdte az idényt az AS Roma együttese, amely öt forduló után veretlenül áll a Serie A élén, és a Bajnokok Ligájában is győzelemmel rajtolt. A Farkasok számára a következő egy hónap akár meghatározó is lehet a szezon alakulása szempontjából, hiszen az Internazionale elleni rangadót követően a BL-ben a Manchester United otthonában lépnek pályára, az AC Milan elleni összecsapásra pedig október végén kerül sor.

Bayern-öröm, Chelsea-bukta, Real-remi

Sport2007.09.24, 00:25

Az éllovas AS Roma 2-2-es döntetlent játszott a vendég Juventusszal az olasz labdarúgó-bajnokság vasárnapi rangadóján, a fővárosiak először hibáztak ebben a szezonban. A címvédő Inter "átmentette" isztambuli formáját, s csak egy pontot szerzett a sereghajtó Livorno otthonában. A Premier League csúcsmeccsén a Manchester United viszonylag könnyedén győzte le 2-0-ra a José Mourinho távozása után először meccselő Chelsea-t. Hajnal Tamás végig játszott a Bayern München ellen, a Karlsruhe a magyar légiós jó teljesítménye ellenére is 4-1-re kikapott a Bundesligában. A Real Madrid szenvedett az újonc Valladolid ellen, Javier Saviola mentettt ...

Kiss Balázsék nem kímélik a konyhásokat Tatán

Archívum2007.08.29, 10:11

A birkózóknál az idei esztendő egyik meglepetésembere a kötöttfogású Kiss Balázs, aki 96 kilogrammban az Európa-bajnokságon bronzérmes lett, míg a Magyar és a Román Nagydíjat megnyerte. Nem véletlen tehát, hogy a szakági vezetés neki szavazott bizalmat, mikor arról volt hivatott dönteni, hogy ki induljon az azerbajdzsáni, olimpiára kvalifikáló világbajnokságon a súlycsoportban.

Szuperkupát nyert a Roma és a Sevilla, otthon égett a Real

Sport2007.08.20, 00:25

Az első mérkőzésen aratott hazai 1-0-s sikerét követően a Sevilla a visszavágón idegenben 5-3-ra verte a Real Madridot, így kettős diadallal hódította el a Spanyol Szuperkupát. Olaszországban az AS Romáé lett a trófea, miután 1-0-ra győzött az Internazionale otthonában.

Futballistát vegyenek! - Van der Vaart, Recoba

Archívum2007.08.14, 08:08

Az Olympique Lyon az FC Barcelona középhátvédjével, Lilian Thurammal erősítene. A Real Madrid brazil jobbhátvédje, Cicinho az AS Romába tart. Az AS információ szerint az Atlético Madrid szeretné szerződtetni a Boca Juniors játékmesterét, Juan Román Riquelmét.

Chivu barátnője elszólta magát Inter-ügyben

Archívum2007.07.25, 18:03

Christian Chivu, az AS Roma labdarúgócsapatától a bajnoki címvédő Internazionaléhoz igazol, a futballista 15 millió euróért vált klubot.

A Roma a legaktívabb olasz csapat a játékospiacon

Archívum2007.07.20, 09:24

A Serie A élcsapatai közül eddig egyértelműen az AS Roma volt a legaktívabb a játékospiacon, a Farkasok négy új futballistát is igazoltak, akik közül a brazil Juan és a francia Ludovic Giuly a legismertebb név. Ráadásul egyelőre a kulcsemberek közül senki sem távozott, és ha ez így is marad, akkor a fővárosi gárda akár a bajnoki címért is versenyben lehet az új szezonban.

Totti fenyegetőzik a késői rajt miatt

Sport2007.07.19, 15:50

Francesco Totti azzal fenyegetőzik, hogy kilép az olasz játékos-szakszervezetből, ha a labdarúgó-bajnokság rajtját nem hozzák egy héttel korábbra.

Giulyről alkudozik a Barca és a Roma

Archívum2007.07.17, 11:06

Az AS Roma szeretné megszerezni a francia Ludovic Giulyt az FC Barcelonától, de a két labdarúgóklub egyelőre nem tudott megállapodni a vételárban.

Cristian Chivu, a zűrös átigazolások specialistája

Sport2007.07.16, 12:50

Az elmúlt hetek egyik legzavarosabb átigazolási ügylete Cristian Chivu körül zajlott: az AS Roma védőjét hol az FC Barcelonával, hol a Real Madriddal, hol pedig az FC Internazionaléval hozták össze, ám a jelek szerint úgy tűnik, hogy a hátvéd marad a Farkasoknál. A még mindig csak 27 esztendős játékos már 11 éve élvonalbeli labdarúgónak mondhatja magát, és hét éve ő hazája válogatottjának csapatkapitánya.

Futballistát vegyenek! - Bellamy, Jorge Andrade

Archívum2007.07.08, 12:56

A Bayer Leverkusen leigazolta az AS Roma francia középpályását, Ricardo Fatyt. Az 1. FC Nürnberg új szerzeménye a Feyenoord görög csatára, Angelosz Hariszteasz. A Sevilla FC csapatkapitánya, Javi Navarro meghosszabbította szerződését.

Chivu több pénzt akar kisajtolni a Realból

Archívum2007.07.05, 13:24

Az AS Roma elfogadta Chivuért a Real Madrid 18 millió eurós ajánlatát, ugyanakkor a román labdarúgó nemet mondott a királyi gárdának, mert kevesellte a fizetését.

Román sztárhátvéddel erősít a Real Madrid?

Sport2007.07.03, 17:02

Román sajtóértesülés szerint a Real Madridban folytatja pályafutását az AS Roma védője, Cristian Chivu. Korábban az Internazionale és a Barcelona is ajánlatott tett Chivuért a Serie A ezüstérmesének, ám végül a spanyol bajnok szerezte meg a 26 esztendős futballistát.

Tottié az Aranycipő

Sport2007.06.18, 17:53

Miután utolsóként vasárnap este a spanyol labdarúgó-bajnokság is befejeződött, véglegessé vált, hogy Francesco Totti, az AS Roma kiválósága kapja az Európa gólkirályának járó Aranycipőt.

Drámázott a Real, parádézott a Barca

Sport2007.05.20, 23:14

A Sevilla hátrányból fordítva, a Real Madrid egy utolsó percben szerzett találattal, a Barcelona pedig hatgólos győzelemmel őrizte meg pozícióját a spanyol bajnoki aranyéremért zajló versenyfutásban. Olaszországban a már bajnok Internazionale döntetlent játszott az Atalanta otthonában, míg a biztos második AS Roma kikapott a Cagliari vendégeként az utolsó előtti fordulóban.

Nem bírt kupacsodát tenni az Inter

Archívum2007.05.17, 20:31

Az AS Roma nyerte a labdarúgó olasz kupát, miután hazai 6-2-es sikerét követően a csütörtöki visszavágón 2-1-es vereséget szenvedett a bajnok Internazionale otthonában.

Tottiék megszórták az Intert a kupadöntőben

Archívum2007.05.09, 23:28

Az AS Roma hazai pályán 6-2-re kiütötte a címvédő, s egyáltalán nem tartalékos csapattal felálló Internazionalét a labdarúgó olasz kupa fináléjának első mérkőzésén.

A Chelsea került egy lépéssel közelebb a BL-döntőhöz

Sport2007.04.26, 15:35

2005-höz hasonlóan ismét a Bajnokok Ligája elődöntőjében találkozott egymással a Chelsea és a Liverpool, a londoni gárda hazai pályán 1-0-ra nyerte a találkozót Joe Cole góljával, és ezzel egy lépéssel közelebb került a május 23-i athéni fináléhoz.

Rooney a hajrában tréfálta meg a Milant

Sport2007.04.26, 15:37

Nemcsak az európai futball megmentése, de a revánsvágy is fűtötte az AC Milan együttesét, az olasz futballcsapat ugyanis a három angol gárda mellett kakukktojásként szállt harcba a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Ráadásul a Manchester United otthonában kellett helyt állniuk Kakáéknak, ahol legutóbb az AS Roma szenvedett kiütéses, 7-1-es vereséget. Nos, a küldetés nem járt sikerrel, ám a Milan 3-2-es veresége biztató lehet az olaszoknak a visszavágót tekintve. A meccs hőse a két gólt (a győztes találatot a 91. percben) szerző Wayne Rooney volt.

Ziccert hibázott a Chelsea, bajnok az Inter

Sport2007.04.23, 07:35

A címvédő Chelsea gól nélküli döntetlent ért el a Newcastle United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában. José Mourinho együttese tehát nem tudta kihasználni, hogy a listavezető Manchester United szombaton 1-1-et játszott a Middlesbrough csapatával, így a két elitgárda között maradt a hárompontos differencia. Az Internazionale megszerezte története 15. olasz bajnoki címét, miután Sienában győzött, míg legnagyobb riválisa, az AS Roma kikapott az Atalanta otthonában. Spanyolországban kikapott a címvédő Barcelona, a Bundesligában győzött Huszti Szabolcs csapata, a francia ligában dobogós a Bordeaux, skót bajnok lett ...

A Sampdorián töltötte ki dühét a Roma

Sport2007.04.16, 08:40

A Bajnokok Ligája elődöntőjében megsemmisítő, 7-1-es vereséget szenvedő Roma az olasz bajnokság 32. fordulójában javított, a Farkasok a négy forduló óta veretlen Sampdoriát intézték el 4-0-ra. Koman Vladimir ezúttal nem jutott szóhoz a genovaiaknál. A másik római csapat, a zsinórban nyolc győzelmet arató Lazio meglepetésre ikszelt a sereghajtó Ascoli otthonában, míg a BL-ben vitézkedő Milan München után Messinában is kétgólos sikert aratott.

Koman a Roma ellen is bizonyíthat

Sport2007.04.13, 12:58

A La Gazzetta dello Sport szerint ismét a kezdőcsapatban kap helyet Koman Vladimir, a Sampdoria magyar középpályása, aki múlt heti debütálásakor gólpasszal mutatkozott be a Serie A-ban. A genovai együttes ezúttal a Bajnokok Ligájában csúfos, 7-1-es zakót elszenvedő AS Roma otthonába látogat.

Gólzápor és utcai harcok Manchesterben

Sport2007.04.11, 11:45

A Manchester United kedden este lehengerlő teljesítményt nyújtva, látványos gólokkal 7-1-re kiütötte a vendég AS Romát a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján: Sir Alex Ferguson vezetőedző szerint ez volt az Old Trafford történetének legnagyszerűbb estéje az európai porondon.

Hét MU-gól és fantasztikus Chelsea-hajrá a BL-ben

Sport2007.04.11, 11:24

Noha mindkét kedden pályára lépett angol csapat kedvezőtlen helyzetből készülhetett a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős visszavágójára, végül a Manchester United és a Chelsea is négy közé jutást ünnepelhett a játéknap végén. A Vörös Ördögök az Old Traffordon ritkán látható parádés teljesítménnyel 7-1-re legyőzték az első meccsen még 2-1-es diadalt arató AS Romát, míg José Mourinho 1-1-ről induló londoni kékmezesei Valenciában 1-0-s hazai vezetésről - Michael Essien utolsó pillanatban szerzett találatával - fordítottak, és elődöntőbe kerültek. A Chelsea a Liverpool-PSV (3-0 lett az első meccs vége), a ManUnited pedig a Bayern Müünchen-Milan ...

Tartalékosan is nyert a Roma, két pontot elhagyott az Inter

Sport2007.04.07, 23:24

A Manchester United elleni BL-negyeddöntő visszavágójára készülő Roma tartalékos felállással is biztosan, 2-0-ra nyert a Catania ellen, amely a saját stadionjának betiltása miatt Leccében fogadta a fővárosiakat. A Roma győzelmével két pontot hozott az Interen, amely a Reggina vendégeként 0-0-ra végzett, igaz, a milánóiaknak ez is bőven belefér, hiszen így is tizennyolc ponttal vezetik a tabellát.

Scholes elrontotta a MU római BL-estéjét

Sport2007.04.05, 16:38

A AS Roma Paul Scholes kiállítását követően közel egy órán át emberelőnyben játszott a Manchester United ellen, és ezt kihasználva 2-1-re győzött a Bajnokok Ligája-negyeddöntő szerdai odavágóján. A játéknap másik angol-latin párharcán a Chelsea ellen a szünetben még a Valencia vezetett, és a londoni vendéglátók fordítani nem, csak egyenlíteni tudtak, így igen nehéz dolguk lesz az április 10-én rendezendő spanyolországi második mérkőzésen.

Ferguson a Romát dicséri, a bírót kritizálja

Sport2007.04.05, 22:09

A labdarúgó Bajnokok Ligája két szerdai negyeddöntője más-más eredménnyel zárult, a négy csapat trénere mégis nagyon hasonlóan, bizakodva beszélt a jövő heti visszavágókkal kapcsolatban és egyaránt elismerően szólt aktuális ellenfele képességeiről.

Futballistát vegyenek! - Brown, Flamini

Archívum2007.04.04, 06:36

A Newcastle United kiszemeltje a Manchester United védője, Wes Brown. Az FC Barcelonát az AS Roma középpályásával, Daniele de Rossival hozták kapcsolatba.

A Parma sem okozott gondot az Internek

Sport2007.04.01, 23:30

Bár az első játékrészt még kihúzta 0-0-val a kiesőhelyen álló Parma a San Siróban a Serie A 30. fordulójában, de a második félidőben a bajnoki címtől karnyújtásnyira lévő Internazionale Maxwell és Crespo révén megtörte ellenfelét, és a 2-0-s győzelemmel tovább növelte előnyét a Milan ellen remiző Romával szemben. A Fiorentina kétgólos előnyt herdált el Bergamóban, a Livorno 4-1-re kiütötte a Cataniát a triplázó Cristiano Lucarelli vezérletével, aki megszerezte századik gólját az olasz élvonalban. A dobogós Lazio Udinében gólparádézott (4-2).

Crouch triplázott, vert helyzetből fordított a MU

Sport2007.04.01, 10:15

A házigazda FC Liverpool Peter Crouch mesterhármasával magabiztos győzelmet aratott az Arsenal felett az angol labdarúgó Premier League 31. fordulójának nyitómérkőzésén. Sikerével a hazai gárda megelőzte fővárosi riválisát a tabellán és feljött a harmadik helyre. A listavezető Manchester United 0-1 fordította meg a meccset hazai pályán a Blackburn ellen, míg a Bundesligában a Bayern 2-0-ra verte az ugyancsak a bajnoki címre hajtó Schalkét. Franciaországban a Marseille kikapott a Lorient-től, az olasz rangadón a Roma és a Milan megosztozott a pontokon.

Liverpooli és római rangadóra figyel a futballvilág

Sport2007.03.30, 15:51

Bár az igazi nagy csatákat kedden és szerdán a Bajnokok Ligája negyeddöntőben játsszák, a hétvége sem maradhat izgalmas labdarúgó-mérkőzés nélkül. Angliában a Liverpool-Arsenal összecsapás jelenti a forduló rangadóját, míg Olaszországban szombaton csap össze az AS Roma és az AC Milan. Spanyolországban a Barcelona a Deportivót fogadja, a Sevilla az Osasuna otthonába látogat, míg a német bajnokság csúcsmeccsén a listavezető Schalke a címvédő Bayern Münchennél teszi tiszteletét.

Gera után a hazai csapatkapitány is kidőlt

Sport2007.03.23, 20:30

Kihirdette kezdőcsapatát Zoran Filipovic, a története első hivatalos mérkőzésére készülő Montenegró labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya. A kapuban a tatabányai Poleksic áll majd, a legnagyobb sztár, az AS Roma klasszisa, Mirko Vucinic játéka azonban kérdéses.

Ikszelt a Roma, hűtheti a pezsgőt az Inter

Sport2007.03.19, 18:37

A Serie A 29. fordulójában a listavezető Internazionale Zlatan Ibrahimovic duplájával legyőzte az Ascolit, és mivel a második helyezett Roma ikszelt az egy órát emberhátrányban játszó Fiorentina otthonában, így a kék-feketék előnye 11 fordulóval a vége előtt 18 pontra nőtt. Az angol bajnokságban az Everton a 90. percben szerzett Johnson-góllal 1-0-ra verte az Arsenalt, az Aston Villa-Liverpool meccs 0-0 lett. A spanyoloknál emberelőnyben nyert a Real, emberhátrányban didalmaskodott a Deportivo.

Doni nem akar olasz válogatott lenni

Archívum2007.03.13, 06:59

Doni, az AS Roma labdarúgócsapatának kapusa menedzserén keresztül tudatta, hogy nem kíván olasz válogatott lenni, kizárólag szülőhazája, Brazília színeiben szeretne pályára lépni.

BL: Milan-Bayern, Roma-MU az elődöntőért

Sport2007.03.09, 13:07

A májusi döntő helyszínén, Athénban kisorsolták a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párosítását, a Milan a Bayern Münchennel került össze, a PSV a 2005-ös győztes Liverpoolt kapta, a Roma a Manchester United ellen készülhet, a Chelsea pedig a Valencia testén keresztül juthat a négy közé.

Semmit sem ér a Barca liverpooli BL-diadala

Sport2007.03.07, 09:57

A labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő keddi visszavágóján a címvédő FC Barcelona ugyan legyőzte idegenben az FC Liverpoolt, ám 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal mégis a tavalyelőtti győztes angolok jutottak be a legjobb nyolc közé. A Premier League-aranyérmes Chelsea 0-1-ről fordított a Porto ellen Londonban, és ezzel szintén negyeddöntős, csakúgy, mint a Lyonban meglepetésre simán, 2-0-ra nyerő AS Roma. Az Inter nem tudott gólt szerezni Valenciában, így a 0-0-nak a spanyolok örülhettek. A Mestalla-stadionban játékosbunyó is volt.

Csak szenvedett a tökutolsó ellen a Roma

Archívum2007.03.03, 23:45

Hatalmas meglepetésre majdnem kikapott Ascoliban az AS Roma együttese az olasz bajnokság 27. fordulójában. Az utolsó helyen szerénykedő hazaiak a 85. percig őrizték előnyüket, Wilhelmsson azonban megmentette a fővárosiakat a blamától.

Palermóban ikszelt a Milan, Veronában a Roma

Sport2007.03.01, 06:14

Csupán gólnélküli döntetlenre futotta Palermóban az AC Milan erejéből az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának rangadóján, s mivel az Empoli győzni tudott a Messina ellen, a milánói együttes visszacsúszott a hatodik helyre. Az AS Roma Francesco Totti két góljának köszönheti a pontszerzését a Chievo ellen, a kiesési rangadón nem bírt egymással a Parma és az Ascoli. Az Udinese lefékezte, de megállítani nem tudta az Intert.

Ambrosini volt a Milan nyerőembere a Samp ellen

Sport2007.02.26, 02:34

Folytatta egyedülálló menetelését a listavezető Internazionale, miután az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában zártkapus találkozón Cesenában három góllal nyert a Catania ellen. A milánóiak megszakítás nélkül 17. bajnokijukat zárták győzelemmel. Háromgólos győzelmet aratott az Internazionalét üldöző AS Roma is, a Milan pedig a 90. percben szerzett találattal verte a Sampdoriát.

Derbi Madridban, Ronaldo-láz Milánóban

Archívum2007.02.23, 12:36

A spanyol futballbajnokság hétvégi fordulójában az európai labdarúgás egyik legnagyobb presztízsű városi derbijét rendezik: a fővárosi Atlético Madrid a Real Madridot fogadja. Olaszországban a múlt héten parádézó Ronaldo játéka, Angliában pedig a bajnoki küzdelmek helyett ezúttal a Chelsea és az Arsenal vasárnapi kupadöntője a sláger.

Ronaldo duplázott, az Inter nem hibázott, a Roma kikapott

Sport2007.02.18, 01:09

A Bajnokok Ligájában még érdekelt három olasz csapat már szombaton letudta a 24. fordulóra kiírt mérkőzését, a két milánói alakulat egyaránt egygólos győzelmet aratott, a Roma viszont kikapott Empoliban. Az Inter a Cagliarit verte 1-0-ra, megszerezve ezzel zsinórban 16. győzelmét, míg a Milan 4-3-ra győzött Sienában, Ronaldo két góllal járult hozzá a piros-feketék diadalához.

Roma-Inter finálét rendeznek az olasz kupában

Sport2007.02.02, 07:46

Az AS Roma után az Internazionale is bejutott a labdarúgó olasz kupa döntőjébe, miután az elődöntő visszavágóján hazai pályán gólnélküli döntetlent ért a Sampdoria ellen és összesítésben három góllal bizonyult jobbnak riválisánál.

Brémai csúcsrangadó, utolsó esély előtt a Roma

Archívum2007.02.02, 15:28

A Serie A-ban és a Bundesligában is csúcsrangadóra kerül sor a hétvégén, mindkét bajnokságban az első helyezett csap össze a másodikkal, de amíg a németeknél a Werder-Schalke ütközet eredményétől függetlenül mindkét csapatnak esélye marad a bajnoki címre, addig az olaszoknál a Roma az utolsó esélyét ragadhatja meg, ha győzni tud a 11 pontos előnnyel vezető Inter otthonában. Angliában egymásnak feszül a két liverpooli csapat, a Manchester pedig rázósnak ígérkező londoni túrán vesz részt a Tottenham vendégeként, spanyolhonban a Valencia-Atlético párosítás emelkedik ki a programból.

Olasz kupa: átlépett a Milanon az AS Roma

Sport2007.02.01, 09:26

Az AS Roma bejutott a labdarúgó olasz kupa döntőjébe, miután az elődöntő visszavágóján, hazai pályán 3-1-re nyert az AC Milan ellen, és összesítésben két góllal bizonyult jobbnak riválisánál. A fővárosiak még egy tizenegyest is kihagytak, a 67. percben Francesco Totti hibázott.

Az Inter nyert, Materazzit megint lefejelték

Sport2007.01.29, 10:14

Az AC Milan a Parmát, az AS Roma pedig a Sienát verte 1-0-ra az olasz labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában. Az Inter továbbra is megállíthatatlan: az éllovas milánói gárda ezúttal a Sampdoria vendégeként diadalmaskodott.

Nem bírt egymással a Milan és a Roma a kupában

Archívum2007.01.26, 06:40

Kétgólos előnyt herdált el az AC Milan labdarúgócsapata, amely hazai pályán 2-2-es döntetlen játszott az AS Romával az olasz kupa elődöntőjének első összecsapásán.

Tottit megbüntették, de játszhat az Inter ellen

Sport2007.01.23, 19:53

Az Olasz Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága egy mérkőzésre eltiltotta Francesco Tottit, az AS Roma kapitányát, mert vasárnap az 1-1-re végződött Livorno elleni bajnokin megütötte az ellenfél egyik játékosát.

Megállíthatatlan az Inter, botlott a Roma

Sport2007.01.21, 22:26

Az éllovas Internazionale tovább növelte előnyét: a milánói gárda két góllal nyert a vendég Fiorentina ellen, míg a tabellán második AS Roma döntetlent játszott Livornóban, az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában.

Kupaelődöntős a Sampdoria és a Roma

Archívum2007.01.17, 20:12

A Sampdoria és az ASD Roma is bejutott a labdarúgó olasz kupa elődöntőjébe. A genovai együttes hazai győzelmét követően idegenben is nyert a Chievo ellen, míg az AS Roma idegenben ért el döntetlent a Parma ellen. A hazaiak ugyan kétszer is vezetést szereztek, de a fővárosiak mindkétszer egyenlíteni tudtak, másodjára a 85. percben, így elkerülték a hosszabbítást.

Rekordot döntött az Inter

Sport2007.01.13, 23:31

Az Internazionale 3-1-re nyert Torinóban az olasz labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában, ezzel a sorozatban aratott győzelmeket illetően rekordot döntött a Serie A-ban. A milánói gárda egymás után 12. alkalommal gyűjtötte be a három bajnoki pontot, így az AS Roma előző szezonban elért 11 meccsből álló sikerszériáját adta át a múltnak.

Előnyt szerzett a Sampdoria és a Roma

Sport2007.01.11, 08:23

Az olasz kupa negyeddöntőjének első felvonásán a Sampdoria és a Roma is hazai pályán szerzett előnyt, a genovaiak 1-0-ra verték a Chievót, a fővárosiak pedig az év végi formát 2007-re is átmentő Totti, Mancini duó góljaival 2-1-re győzték le a Parmát. A visszavágókra egy hét múlva kerül sor.

Három brazil a Serie A álomcsapatában

Sport2007.01.07, 13:37

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is összeállítottuk Európa öt legerősebb pontvadászatának álomtizenegyét. A válogatásnál (a mutatott teljesítmény mellett persze) mindössze három megszorítást alkalmaztunk: csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik egész évben ugyanabban a bajnokságban szerepeltek, valamint a csapat hadrendjének lehetőleg az adott liga leggyakoribb vagy legeredményesebb formációját kellett mintáznia, azaz a valóságban is elképzelhető legyen egy ilyen összetételű gárda.

Beállította a Roma csúcsát az Inter

Sport2006.12.23, 18:11

Az éllovas Internazionale 1-0-s hátrányt ledolgozva 2-1-re legyőzte az Atalantát az olasz labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában, ezzel beállította az AS Roma idén - de még az előző szezonban - elért Serie A-rekordját, amely 11, sorozatban megnyert mérkőzést jelent.

Közelít a Roma csúcsához az Inter

Sport2006.12.21, 09:33

A Roma az előző idényben olasz rekordot állított fel, amikor sorozatban tizenegy mérkőzést nyert meg a Serie A-ban, az Internazionale jó eséllyel pályázik arra, hogy megdöntse ezt, ugyanis Roberto Mancini csapata a Lazio legyőzésével már tíznél jár. Az Olimpiai-stadionban aratott 2-0-s diadal értékét növeli, hogy a milánóiak Zlatan Ibrahimovic kiállítása miatt egy félidőt emberhátrányban futballoztak. A 17. fordulót a Roma, a Palermo és a Milan is sikerrel zárta, a Farkasok Torinóból hozták el a pontokat, a szicíliaiak az Ascolit lépték le 4-0-ra, míg a piros-feketék a Catania ellen nyertek 3-0-ra.

Megbukott a doppingteszten a Milan csatára

Sport2006.12.21, 21:24

Marco Borriello, az AC Milan labdarúgója megbukott a doppingvizsgálaton, szervezetében az AS Roma ellen november 11-én 2-1-re elveszített bajnoki után kortizont mutattak ki.

Hétközi fordulóval folytatják a spanyolok és az olaszok

Sport2006.12.19, 20:24

Két európai topligában, a spanyolban és az olaszban is hétközi fordulóval folytatódik az erőltetett bajnoki menetelés. A háromnapos Primera-kör legizgalmasabb összecsapásának a csütörtöki Barcelona-Atlético meccs ígérkezik, de várhatóan nem lesz feszültségmentes a Bilbao-Zaragoza, és a Sevilla-Depor meccs sem. Olaszországban a listavezető Inter a Laziónál vendégeskedik, míg a milánóiak elsőszámú üldözője, a Roma Torino pillanatnyilag egyetlen első osztályú csapatánál vizitál.

BL: pimasz Ronaldinho, továbbjutó Barca

Sport2006.12.06, 12:41

Négy csapat számára még komoly téttel bírt a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó körének keddi játéknapja. Az A csoportban a Barcelona a Werder Brement fogadta, s az első 20 percben nyújtott remek játéknak köszönhetően 2-0-ra nyert, bebiztosítva ezzel BL-nyolcaddöntős helyét. A D csoportban az AS Roma számára egy pont is elegendő volt a Valencia ellen, végül Panucci találatával 1-0-ra nyertek a Farkasok.

Totti rövid, Nesta hosszú időre dőlt ki

Archívum2006.12.04, 21:28

Francesco Totti bokasérülése miatt nem játszik a Valencia elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, pedig csapata, az AS Roma számára a továbbjutásról dönt az összecsapás.

Filkor játszott, Burdisso triplázott az Interben

Sport2006.11.30, 01:06

Az AS Roma több kulcsjátékosát nélkülözve magabiztosan nyert a labdarúgó olasz kupa nyolcaddöntőjében a másodosztályú Triestina ellen, így kettős győzelemmel jutott tovább. Az Internazionale tartalékos összeállításban is simán, 4-0-ra verte hazai pályán a Messinát, a negyeddöntőbe masírozó milánóiaknál lehetőséghez jutott a 18 éves magyar tehetség, Filkor Attila is.

A hét világválogatottja (2006. november 13-19.)

Sport2006.11.27, 06:23

A hét közben néhány Eb-selejtező mellett számtalan barátságos válogatott mérkőzést rendeztek, amelyeken kevés kiemelkedő teljesítmény akadt - a hét végi bajnokikon viszont annál több. A csúcsot az AS Roma gárdája jelentette, amely 7-0-ra verte a Cataniát, és ennek eredményeképpen a Farkasoktól ketten is bekerültek álomcsapatunkba.

AS Roma - az örök második?

Archívum2006.11.26, 13:50

Három csapatról szól idén a Serie A, a triumvirátus tagjai az FC Internazionale, a Palermo és az AS Roma. A fővárosiak (a 13. forduló előtti helyzetet vizsgálva) a szicíliaiakkal holtversenyben a legtöbb gólt rúgták eddig a bajnokságban, emellett a legkevesebbet kapták - nem mellesleg a Farkasokat erősíti az olasz labdarúgás korszakos zsenijének tartott Francesco Totti. Ennek ellenére a rómaiak 2001 óta nem nyertek semmit és könnyen lehet, hogy ebben az idényben sem törik meg az átok.

BL: Ballackot szidják, Gerrardot dicsérik

Sport2006.11.23, 13:34

Gyengén sikerült Michael Ballack visszatérése Németországba: José Mourinho edző szerint többek között a német futballista gyenge játéka az oka annak, hogy a Chelsea szerda este pont nélkül távozott Brémából a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulóját követően.

BL: meglepné a Werder a Chelsea-t

Sport2006.11.22, 12:45

Szerdán újabb nyolc mérkőzést bonyolítanak a labdarúgó Bajnokok Ligájában, az 5. forduló legnagyobb csatáját minden bizonnyal Brémában vívják, ahol a Werder egy esetleges Chelsea elleni győzelemmel kéznyújtásnyi közelségre kerülne a továbbjutáshoz. A B csoportban az Inter-Sporting párharc a 16 közé kerülésről dönthet, A C-ben a Liverpool és a PSV már páholyban van, A D jelűben pedig a Valencia mellé az AS Roma zárkózhat fel.

Hetet lőtt a Roma, meglógott az Inter

Sport2006.11.19, 22:38

Az AS Roma hazai pályán 7-0-ra kiütötte a Catania együttesét az olasz labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. A Catania - amely Mascara kiállítása miatt már a 15. perctől emberhátrányban játszott - ezzel története legnagyobb különbségű vereségét könyvelte el.

Két újonc az olasz válogatott keretében

Archívum2006.11.13, 06:29

Alberto Aquilani és Cristian Brocchi személyében két újonc kapott meghívót a világbajnok olasz labdarúgó-válogatott húszfős keretébe a szerdai, Törökország elleni barátságos mérkőzésre. Aquilani az AS Roma, Brocchi az AC Milan középpályása.

Totti duplája döntött a San Siróban

Archívum2006.11.11, 22:35

Tizenkilenc éves negatív sorozatot tört meg a Roma a Serie A 11. fordulójában, a fővárosi csapat 1987 óta nem tudott nyerni a Milan vendégeként, most sikerült, Francesco Totti két góljának köszönhetően. A nap másik találkozóját a Fiorentina a hajrában fordította a maga javára az Atalanta ellen.

Drogba hajrágóljával elkeserítette a Barcát

Sport2006.11.01, 00:02

A labdarúgó Bajnokok Ligája keddi csúcsrangadóján a címvédő FC Barcelona az utolsó pillanatig vezetett a Chelsea ellen, a hajrában azonban Didier Drogba döntetlenre mentette a találkozót. Az A csoport másik meccsén a Werder Bremen idegenben kiütötte a Levszki Szófiát. A B jelű kvartettben a Bayern München gól nélküli döntetlent játszott a Sporting Lisboával, így bejutott a nyolcaddöntőbe, míg az Inter moszkvai sikerével már második. A Liverpool és a PSV Eindhoven egyaránt 16 közé jutott: előbbi a Bordeaux-t, utóbbi pedig a Galatasarayt győzte le. A D csoportból a Valencia a Sahtarral, a Roma pedig az Olimpiakosszal ikszelt, a spanyook ...

A hajrában mentett pontot az AS Roma

Sport2006.10.25, 23:15

Az utolsó percben szerzett góllal mentett pontot az AS Roma hazai pályán az Ascoli ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában. A listavezető Palermo a Messinát, üldözője az Internazionale a Livornót győzte le.

Milan-veréssel élre állt a Palermo

Archívum2006.10.22, 22:47

Az Internazionale idegenben az Udinesével, míg nagy riválisa, az AS Roma hazai pályán a Chievóval nem bírt az olasz labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában, így mindkét gárda csak egy pontot szerzett. A forduló előtt az ötödik helyen álló Palermo meglepetésre kétgólos győzelmet aratott az eddig veretlen AC Milan otthonában, s ezzel a tabella élére ugrott.

Bukott a Roma és a Palermo, élre állt az Inter

Sport2006.10.15, 23:14

A játéknap előtt listavezető AS Roma és a második Palermo is vereséget szenvedett az olasz labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában. A fővárosiak a Reggina otthonában maradtak alul, míg a szicíliaiak  hazai pályán kaptak ki az Atalantától. A Internazionale Milánóban legyőzte a Cataniát, így átvette a vezetést a tabellán. A sereghajtó Fiorentina idegenben szerzett három pontot az Empoli ellen.

Dárdaiék Münchenből lopnának pontot

Archívum2006.10.13, 13:06

29 éve nem nyert Münchenben a Hertha BSC labdarúgócsapata, Dárdai Pál együttese azonban az idei forma alapján akár meglepetést is okozhat a Bayern vendégeként. A hétvégén nagy csata vár a Barcelonára, amely az augusztusi európai Szuperkupa-mérkőzésen elszenvedett vereség óta először meccsel a Sevillával.

A télen tovább erősödhet a Roma

Sport2006.10.06, 09:42

A Juventus FC kizárásával, illetve az AC Milan büntetésével a Serie A jelenlegi szezonjában a szokásosnál izgalmasabbnak ígérkezik a scudettóért folyó küzdelem. Öt forduló után az AS Roma áll az élen, amelyben rengeteg saját nevelésű focista szerepel, de a klub vezetősége a hírek szerint januárban szeretné tovább erősíteni a csapatot annak érdekében, hogy komolyan legyen esélyük az aranyéremre.

Élre állt a Roma, gödörben a Milan

Sport2006.10.02, 06:07

Az AS Roma hazai pályán legyőzte az eddig veretlen Empolit az olasz labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában, sikerével pedig az élre került, ugyanis az Internazionale csak döntetlent ért el Cagliariban.

Városi derbire készülnek a madridiak

Archívum2006.09.29, 13:59

A héten egyetlen igazi rangadót rendeznek nemzetközi topligákban, a spanyol labdarúgó-bajnokságban a Real Madrid az Atlético Madridot fogadja. Angliában a veretlen Aston Villa a Chelsea-hez látogat, az olaszoknál a hétközi BL-kudarc után javítana az Inter és a Roma, míg a németeknél a két veretlen csapat, a Hertha és a Nürnberg is otthon lép pályára.

BL: szenvedett a Barca, Milánóban nyert a Bayern

Sport2006.09.28, 12:51

A Bajnokok Ligája második fordulójának szerdai játéknapján az A csoportban a címvédő Barcelona csak Lionel Messi 89. percben szerzett találatával mentett pontot a Werder Bremen vendégeként, ugyanebben a négyesben a Chelsea Didier Drogba triplájával verte a Levszki Szófiát. A B jelű kvartettben az Internazionale odahaza szenvedett 2-0-s vereséget a Bayern Münchentől, igaz, a mérkőzést kilenc emberrel fejezték be a milánóiak. A C csoportban a Liverpool majdnem elszórakozta háromgólos előnyét a Galatasaray ellen, de a törökök végül csak 3-2-ig tudtak felzárkózni. A D négyes rangadóján a Valencia 2-1-re verte a Romát.

Romát vert az Inter, van pontja a Milannak

Sport2006.09.20, 23:44

Az AS Roma hazai pályán egygólos vereséget szenvedett az Internazionalétól az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának rangadóján.

Totti egyelőre nem tér vissza a válogatottba

Archívum2006.09.19, 18:03

Francesco Totti, az AS Roma csapatkapitánya mindaddig nem tér vissza a világbajnok olasz labdarúgó-válogatottba, amíg nem épül fel teljesen februári bokatörése után.

Élre ugrott az AS Roma, nem halad a Lazio

Sport2006.09.18, 07:29

Az AS Roma magabiztos, 3-1-es győzelmet aratott a Siena otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság második fordulójában. A bundabotrány miatt pontlevonással sújtott csapatok közül az SS Lazio (-11) hazai pályán szenvedett vereséget a Palermótól, míg a Fiorentina (-19) a Livorno vendégeként kapott ki.

KO-sikerrel kezdett a Barca, a Bayern és a Roma

Sport2006.09.13, 12:41

Négy csoportban nyolc mérkőzéssel megkezdődött a 2006-2007-es labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkör-sorozata. A címvédő Barcelona pazar játékkal 5-0-ra verte a bolgár Levszki Szófiát, míg a Bayern München a Szpartak Moszkva, az AS Roma pedig a Sahtar Donyeck ellen daidalmaskodott 4-0-ra. Idegenben, az Olimpiakosz otthonában diadalmaskodott a Valencia is, amelyben Morientes mesterhármast ért el.

A Juventus nélkül rajtol az olasz élvonal

Sport2006.09.08, 10:40

A Serie A mindig is legkésőbb kezdődik a topligák közül, de most még a szokottnál is hosszabb időt kellett várni, hogy újra pályára lépjen az olasz élvonal. Az okok ismertek: a még tavasszal kirobbant bundabotrány után meglehetősen sokáig tartott, amíg az illetékesek meghozták a végső döntéseket, és így a rajt egészen szeptember második hétvégéjéig húzódott. A legnagyobb újdonság persze a Juventus FC hiánya, és könnyen lehet, hogy a torinóiak nélkül kétesélyessé csökken az aranyért folytatott küzdelem.

0-3-ról fordított az Inter a Roma ellen

Archívum2006.08.26, 23:24

Bár a Roma már 3-0-ra vezetett az Internazionale ellen az olasz Szuperkupa-döntőben, a kék-feketék egyenlítettek, majd a hosszabbításban Figo szabadrúgásgóljával fordítottak, és ezzel harmadszor hódították el a trófeát.

Totti benzinkutas akart lenni

Archívum2006.08.22, 12:57

Nagyon sok kisgyerek álmodozik arról, hogy egyszer majd világhírű focista lesz, és csak nagyon kevés olyan akad, aki ezt meg is tudja valósítani. Gondolhatnánk, hogy az AS Roma sztárja, Francesco Totti ezek közé tartozik, ám a Farkasok csapatkapitánya kisgyermekként teljesen másról ábrándozott, képzeletét a benzinkútnál dolgozók ragadták meg, és minden vágya az volt, hogy felnőttként ő is hasonló helyen tevékenykedhessen.

Főleg csatárposzton erősítene az AS Roma

Archívum2006.07.26, 08:32

A világbajnokság ugyan véget ért, de mindez nem jelenti azt, hogy a labdarúgásban megállt volna az élet: lassan már a topligákban szereplő egyesületek is megkezdik a felkészülést a következő szezonra. Mostantól egészen a szezon kezdetéig igyekszünk nap mint nap beszámolni arról, hogy egy-egy sztárklubnál miként zajlik a felkészülési időszak - ma az AS Roma került sorra.

Ki megy ma? - Chivu, Van Nistelrooy

Archívum2006.06.03, 12:25

Az AS Roma román hátvédjét, Cristian Chivut a Real Madrid és az FC Barcelona is szeretné leigazolni. A Valencia CF olasz védője, Emiliano Moretti elhagyná a klubot.

Vb 2006: peches focisták álomcsapata

Sport2006.05.19, 17:55

A németországi labdarúgó-világbajnokság 32 szövetségi kapitánya már kihirdette keretét, s bár a legnagyobb labdaművészek többsége mind ott lesz a június 9-én kezdődő futballcsúcson, a lemaradt labdarúgókból bombaerős válogatottat lehet összerakni. Nézzük, milyen 23-as kerettel vágna neki a vébének egy ilyen, nem mindennapi All Star-csapat. Egy olyan csapat, amelyet a pechesek válogatottjának is hívhatunk, hiszen minden labdarúgó álma, hogy kijusson a világbajnokságra, ám sok esetben egy rosszabb szezon, egy szerencsétlen nyilatkozat, vagy egy sérülés könnyen kapitányi mellőzéshez vezethet. Ez persze csak játék, ám All-Star-csapatunkk ...

Megvédte bajnoki címét a Juventus

Sport2006.05.17, 02:15

A Juventus nyerte a 2005/2006-os olasz labdarúgó-bajnokságot, miután az utolsó fordulóban 2-0-ra legyőzte a Reggina együttesét. A torinói gárda 29. bajnoki címét ünnepelhette Bariban. Az AC Milan 2-1-re verte az AS Romát, így elúsztak a fővárosiak BL-reményei, az Internazionale pedig döntetlent játszott Cagliariban. A két milánói együttes már korábban kiharcolta a második, illetve harmadik helyet. A negyedik, BL-indulást jelentő pozíció a Fiorentináé lett a Chievo ellen aratott sikerével.

Ki megy ma? - Ribéry, Jeremies

Archívum2006.05.13, 12:26

A Chelsea FC francia védője, William Gallas távozni szeretne a londoni klubtól. A skót Rangers FC dán szélsője, Peter Lövenkrands az AS Romába tart.

Totti visszatért, de az Interé lett a kupa

Archívum2006.05.12, 07:36

Francesco Totti ugyan visszatért a február végén elszenvedett bokatörése után, az Internazionale ennek ellenére viszonylag könnyedén, 4-2-es összesítéssel védte meg címét az AS Romával szemben a labdarúgó olasz kupa döntőjében.

A Serie A-ban is kiosztják az aranyérmeket

Archívum2006.05.12, 14:18

A négy topliga közül háromban már eldőlt a bajnoki cím, Olaszországban azonban csak a hétvégi záró forduló után kerül sor erre, igaz, a Juventus már csak akkor bukhatja el az aranyérmet, ha kikap a Regginától, a Milan pedig legyőzi az AS Romát. Marad azért izgalom az utolsó fordulóra a spanyoloknál és a németeknél is, elsősorban a BL-indulásról döntő mérkőzéseken. Az angoloknál már befejeződött a bajnokság, a szigetországban a Liverpool és a West Ham United szombati kupadöntőjével fejeződik be a szezon.  

Az Inter került közelebb a kupagyőzelemhez

Archívum2006.05.03, 23:07

Nem bírt egymással a Serie A-ban a Bajnokok Ligája-szereplésért versenyben lévő AS Roma és a következő szezonban már biztos BL-résztvevő Internazionale a labdarúgó olasz kupa döntőjének első mérkőzésén.