AS Roma

címke rss

Totti még hat évig Rómában maradna

Archívum2005.05.24, 15:55

Olasz sajtóértesülések szerint Francesco Totti újabb öt évre aláírt az AS Roma labdarúgócsapatához.

Kiesett az Atalanta, megmenekült a Roma

Sport2005.05.23, 07:27

A már bajnok Juventus döntetlent játszott Livornóban, míg a sereghajtó Atalanta sorsa végleg megpecsételődött, miután hazai pályán kikapott az AS Romától az olasz labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában.

Zola nélkül nem megy a Cagliarinak

Sport2005.05.13, 10:23

Az olasz élvonal tagjai közül a Cagliari foglalkoztatja a legkevesebb játékost: Daniele Arrigoni eddig mindössze 23 futballistát küldött pályára a szezon során, és nem kevesebb, mint kilenc olyan játékos akad, aki ötnél kevesebb mérkőzésről hiányzott. Az állandóság eddig jót tett a csapatnak, hiszen a piros-kékek a kilencedik helyen állnak, és jóval közelebb vannak az európai kupaszereplést jelentő helyekhez, mint a kiesőzónához. A hajrára azonban lehet, hogy elfáradt a csapat, hiszen a legutóbbi hét fordulóban nyeretlen maradt.

A kupában sem tudott nyerni a Roma

Archívum2005.05.11, 23:16

Az AS Roma hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el az Udinese ellen a labdarúgó olasz kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Együtt maradhat a Totti, Montella, Cassano trió

Archívum2005.05.03, 12:33

Az AS Roma labdarúgócsapatának új sportigazgatója, Daniele Prade kijelentette, hogy Francesco Totti és Antonio Cassano is az együttesnél marad. 

Hozta a kötelezőt a Milan a Parma ellen

Sport2005.04.24, 00:38

A címe megvédéséért harcoló, BL-elődöntős AC Milan könnyedén győzött a vendég AC Parma ellen az olasz labdarúgó-bajnokságban. A múlt vasárnap a Milant, hétközben pedig az AS Romát megverő Siena ezúttal kikapott hazai pályán az Udinesétől.

1970: pénzfeldobással vesztett a Roma

Archívum2005.04.22, 12:04

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt április 22-én!

Az Inter Juve-veréssel segített a Milannak

Sport2005.04.21, 10:12

Ismét holtverseny van az olasz labdarúgó-bajnokság élén, miután a 32. fordulóban a Juventus hazai pályán kapott ki 1-0-ra az Intertől, míg a Milan egygólos győzelmet aratott a Chievo felett. A veronai csapat kivételével a többi alsóházi csapat pontot szerzett a játéknapon, az igazi bravúr a Siena nevéhez fűződik, a toszkánok a Romát fektették kétvállra az Olimpiai-stadionban.

Tottit öt Serie A-meccsre eltiltották

Sport2005.04.21, 23:00

Az Olasz Profi Labdarúgóliga öt mérkőzésre eltiltotta Francesco Tottit, az AS Roma csapatkapitányát, akinek ráadásul 15 ezer euró bírságot is be kell fizetnie.