AS Monaco FC

címke rss

A százados C. Ronaldo elintézte a szétesett Bayernt

Archívum2017.04.13, 02:13

A Real Madrid idegenben 2-1-re legyőzte a Bayern Münchent a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A németek az első félidőben még vezettek, sőt tizenegyest is hibáztak, de a második játékrészben emberhátrányba kerültek, és teljesen összeestek, így nehéz helyzetből várhatják a visszavágót. Az Atlético Madrid és a Leicester City mérkőzése nem hozott meglepetést, de egy vitatható büntetőt igen: a spanyolok 1-0-s előnnyel utazhatnak az angliai visszavágóra. 

Robbantás Dortmundban, elmaradt a BL-meccs

Archívum2017.04.12, 08:42

Több robbanás történt az AS Monaco elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre tartó Borussia Dortmund buszának közelében. A német csapat spanyol játékosa, Marc Bartra és a csapatot kísérő egyik motoros rendőr megsérült. A mérkőzést elhalasztották, és szerdán 18.45-től pótolják. A rendőrség késő este azt közölte, hogy a három robbanótöltetet a szálloda kijáratánál rejtették el, és akkor hozták működésbe, amikor a busz elhaladt mellettük. Az már biztos, hogy a csapat volt a célpont, és egy levelet is találtak, amelyben valaki magára vállalja a robbantást. Azt azonban még nem közölték, ki az. Az ügyet nem terrortámadásként, hanem emberölési kíssérletként ...

Gólzáporra felkészülni! Monaco-Manchester City BL nyolcaddöntő - élő

Archívum2017.03.15, 20:06

A Manchester City és a Monaco a lefújás pillanatában klasszikussá váló 5-3-as első meccset játszott Angliában, ami a hihetetlen fordulatok mellett ráadásul nyiltva hagyta a továbbjutás kérdését is. Guardiola csapata most megmutathatja, hogy tud ellenállni Európa legjobb támadósorának. Élő közvetítésünkben, szokás szerint, a másik meccsre is odafigyelünk, mert ösztöneink azt súgják, hogy az Atlético Madrid–Bayer Leverkusen csata sem egy unalmas 0-0 lesz.

Buffon Casillas ellen és a franciák új csillaga

Archívum2017.02.21, 16:26

Kedden és szerdán két-két mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője, és, ha európai értelemben vett nagyágyú igazából csak egy játszik, mégpedig a Juventus, mégis felelőtlenség lenne azt mondani, hogy híján leszünk az izgalmaknak.  

Varázslatos PSG-gól; Balotelli: piros!

Archívum2016.12.21, 23:29

A hazai pályán futballozó PSG 5-0-ra legyőzte a Lorient együttesét a francia bajnokság 19. fordulójában. A találkozó első és legszebb gólját Thomas Meunier szerezte, a belga válogatott hátvéd egy gyönyörű csel és egy pazar helyzetfelismerést követően emelt a kapuba.

A 90. percben indult be a Bajnokok Ligája

Archívum2015.08.19, 23:02

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik selejtezőkörének szerdai első mérkőzései után a párharcok felében jó eséllyel meg lehet tippelni a továbbjutó csapatot: kétgólos hazai győzelmének köszönhetően a Valencia nyeregben érezheti magát, a Sahtar és a Dinamo Zagreb pedig már idegenben is nyerni tudott. A Celtic és a Basel viszont az utolsó másodpercekben hibázott. 

BL: alaposan belehúzott a Monaco és a Lazio

Archívum2015.08.07, 12:55

Az olasz bronzérmes Lazio a német Bayer Leverkusennel, a francia bronzérmes Monaco pedig a spanyol Valenciával találkozik majd a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik, a csoportkörbe jutásért sorra kerülő fordulójában.

Mourinho lát valamit Falcaóban

Archívum2015.07.03, 16:02

A Chelsea labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette az AS Monaco kolumbiai válogatott csatárát, Radamel Falcaót, aki az előző szezont a Manchester Unitedben töltötte.

Két elrontott tizenegyessel is nyolc között az Atlético

Archívum2015.03.17, 23:48

Tizenegyesekkel jutott tovább a tavalyi Bajnokok Ligája-döntős Atlético Madrid labdarúgócsapata a sorozat idei nyolcaddöntőjében, miután legyűrte a három büntetőt is hibázó Bayer Leverkusent. Az Arsenal közel állt ahhoz, hogy hazai 3-1-es vereség után idegenben harcolja ki a továbbjutást, de hiába nyert 2-0-ra a Monaco ellen, idegenben szerzett kevesebb góllal kiesett.

164 centisen is futballsztár lett - Ludovic Giuly-sztárportré

Archívum2008.12.16, 12:55

Manapság a futballisták többsége igazi gladiátornak számít, és nagyon ritka a kifejezetten alacsony termetű játékos - akik viszont így is megállják a helyüket, az esetek többségében valóban klasszis focisták. Ez a megállapítás tökéletesen illik Ludovic Giulyre is, akinek a francia válogatottal nem volt sok szerencséje, azonban klubsikerei (elsősorban az FC Barcelonával elért diadalok) valamelyest kárpótolták. Bemutatjuk a PSG 32 esztendős, 164 centi magas villámszélsőjét.

Új szelek fújnak Monacóban

Archívum2008.09.21, 13:38

A jelenlegi egymás után a harmadik szezon, amikor az AS Monaco hiányzik a nemzetközi porondról, ami korábban elképzelhetetlen volt a nagyhercegség csapatánál. Az együttes az elmúlt években erős "sztártalanításon" ment keresztül, ami a nyáron tovább folytatódott, és a csapat mestere, Ricardo Gomes a Ligue 1 egyik legalacsonyabb átlagéletkorú keretével dolgozva próbálja meg legalább egy kicsit visszahozni a dicsőséges időket Monte-Carlóba.

Futballistát vegyenek! - Nene, Thiago Neves

Archívum2008.09.01, 07:10

Az RCD Espanyol kölcsönvette az AS Monaco brazilját, Nenét, s megszerezte az RSC Anderlecht argentin védőjét, Nicolás Pareját.

Nem volt kiért izgulni az UEFA-kupa-sorsoláson

Archívum2008.08.29, 18:12

Monacóban elkészítették a labdarúgó UEFA-kupa első fordulójának párosítását, a legnagyobb favoritnak tartott olasz AC Milan a svájci FC Zürich gárdájával találkozik. Az első mérkőzéseket szeptember 18-án, a visszavágókat október 2-án rendezik. A párharcok továbbjutói a 40 csapatos csoportkörben folytatják szereplésüket.

ManUnited-Zenit meccs a Szuperkupáért

Archívum2008.08.28, 15:16

Péntek este eldől, hogy a Bajnokok Ligája-győztes Manchester United, vagy az UEFA-kupa-győztes Zenit lesz az öreg kontinens királya labdarúgásban, ugyanis Monacóban ez a két csapat játssza az Európai Szuperkupa-mérkőzést.

Egy BL-csoportban a Real, a Juve és a Zenit

Archívum2008.08.28, 20:40

Csütörtökön Monacóban elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája 2008/09-es szezonjának csoportbeosztását. A legjobbak közé visszatérő Juventusnak nem lesz könnyű dolga, ha túl akarja élni a csoportkört, hiszen a továbbjutásért a spanyol bajnok Real Madriddal és az UEFA-kupa-győztes Zenittel is meg kell küzdenie. Nehéz csoportba került Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV Eindhoven is, amely az FC Liverpoollal, az Olympique Marseille-jel és az Atlétio Madriddal találkozik majd.

Ligue 1: már megint mindenki a Lyon ellen

Archívum2008.08.08, 19:03

Szokás szerint a francia pontvadászat rajtol elsőként a topligák közül, és a Ligue 1 kezdetén immár évek óta az a legnagyobb kérdés: sikerül-e valamelyik gárdának végre megelőznie az Olympique Lyont? A hétszeres bajnokcsapat legnagyobb ellenfele az Olympique Marseille és a Girondins Bordeaux lehet, és a Paris SG-nél is szeretnének végre visszakerülni az élmezőnyben - de a nagy fogadkozásnak az elmúlt években egyszer sem lett foganatja.

Futballistát vegyenek! - Villa, Tiago

Archívum2008.08.03, 10:02

Az AS Monaco védője, Sylvain Monsoreau az AS Saint-Etienne-be szerződött. Az AS Roma bejelentkezett a Valencia CF csatáráért, David Villáért.

Futballistát vegyenek! - Giuly, Tamas

Archívum2008.07.19, 11:55

A Stade Rennes középpályása, Jérome Leroy 2010-ig meghosszabbította szerződését. Az AS Monaco érdeklődik a Girondins Bordeaux argentin szélsője, Alejandro Alonso iránt.

Futballistát vegyenek! - Moutinho, Malbranque

Archívum2008.07.15, 07:17

A Chelsea FC érdeklődik a Sporting CP középpályása, Joao Moutinho iránt. Az AS Monaco csatárát, Jérémy Menezt a Portsmouth FC vinné.

Futballistát vegyenek! - Xabi Alonso, Villa

Archívum2008.06.16, 07:59

Az AS Monaco védője, Jérémy Berthod az AJ Auxerre-be igazolt. A Sevilla FC brazil csatár, Luís Fabiano 2011-ig meghosszabbította szerződését.

Végre izgalmas volt a francia bajnokság

Archívum2008.05.22, 18:01

A bajnoki cím ugyan sorozatban hetedik alkalommal is az Olympique Lyoné lett a Ligue 1-ben, de az elmúlt évekhez képest ezúttal sokkal izgalmasabb volt a francia élvonal küzdelme - az aranyérem sorsa csak az utolsó fordulóban dőlt el. A bajnokság egyébként hozta a tőle megszokott kiszámíthatatlanságot, és alig volt csapat amely folyamatosan hasonló teljesítményt nyújtott volna, leszámítva talán az FC Metzet, amely végig pocsék volt.

Klasszis gólvágó a joruba törzsből

Archívum2008.03.24, 08:50

Az Arsenal FC szurkolói elsősorban a holland Robin van Persie-től várták ebben a szezonban, hogy az FC Barcelonának eladott Thierry Henry nyomába lép a gólszerzést illetően, azonban a németalföldi támadó sérülése miatt nem tudta pótolni a franciát. Az Ágyúsok legnagyobb szerencséjére azonban a togói Emmanuel Adebayor igen: az AS Monaco egykori csatára a Premier League-ben futószalagon ontja a gólokat.

Kiesett a MU és a Chelsea, hatot kapott a Werder

Archívum2008.03.09, 11:43

A házigazda Manchester United nagy meglepetésre kikapott a Portsmouth-tól a labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében, ezzel búcsúzott a sorozattól. Ugyanerre a sorsra jutott a címvédő Chelsea is, amelyet a Ferenczi Istvánnal felálló Barnsley győzött le 1-0-ra. A Bundesliga-rangadón a Bayern München 2-0-ra verte a Hajnal Tamással felálló Karlsruhét, a Stuttgart 6-3-ra ütötte a Brement.

Toni ijedtében mesterhármast szerzett

Archívum2008.02.18, 14:28

Huszti Szabolcs csapata, a Hannover hazai pályán három góllal kikapott a listavezető Bayern Münchentől a német labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. A bajorok mindhárom találatát a világbajnok olasz válogatott támadó, Luca Toni szerezte, akinek a meccs előtti napon kirabolták olaszországi otthonát. A Serie A-ban a Fiorentina egy góllal nyert a Catania ellen, s ezzel három pont az előnye a negyedik, még BL-szereplést érő helyért folyó versenyben a Milannal szemben. A Primera Divisiónban a harmadik Villarreal és a negyedik Atlético is kikapott, az FA-kupában öngóllal nyert a Portsmouth a Preston ellen. A Ligue 1-ben a Bordeaux 6-0-ra ...

Futballistát vegyenek! - Cole, Dabo

Archívum2008.01.31, 07:44

A Sunderland AFC veterán csatára, Andy Cole kölcsönbe a másodosztályú Burnley FC-be került. Az AS Monaco megegyezett az uruguayi Danubio középpályásával, Ignácio Gonzálezzel.

Futballistát vegyenek! - Gilberto, Bade

Archívum2008.01.28, 07:12

A Hertha BSC brazil középpályása, Gilberto közel áll ahhoz, hogy a Tottenham Hotspurbe igazoljon. Az AS Monaco balhátvédje, Olivier Veigneau az MSV Duisburgba szerződött.

Őrült fiatalításba kezdett az AS Monaco

Archívum2008.01.16, 07:50

A tradicionális nagycsapatok közül jelenleg még az AS Monaco áll a legjobban a Ligue 1-ben, de persze a nagyhercegség együttese sem lehet elégedett a jelenlegi nyolcadik pozíciójával. A 2004-ben még BL-döntőt játszott gárda az utóbbi időben visszasüllyedt a középszerűségbe, de a szurkolók számára bíztató, hogy mostanában egyre több fiatal, saját nevelésű játékos kap lehetőséget Ricardo Gomes mestertől - aki a januárban eladta a csapat egyik legjobb focistáját, a cseh Jan Kollert.

Fejre állt a francia bajnokság tabellája

Archívum2007.12.24, 08:34

A francia bajnokságra az utóbbi években jellemző volt, hogy az úgynevezett "kiscsapatok" rendre felborítják a papírformát, ám ami eddig a 2007-2008-as pontvadászatban történt, az alighanem példátlan. Az előző szezon első tíz helyezettje közül ugyanis féltávnál csak három klub telel a mezőny első felében, vagyis teljesen olyan a helyzet, mintha megfordították volna a táblázatot. Egy kivétellel: a listavezető továbbra is az Olympique Lyon...

Újra bombaformában a Juventus csillaga

Archívum2007.12.19, 11:18

Aligha akad még egy olyan válogatott, amely megteheti, hogy nem veszi számításba az olasz élvonal góllövőinek aktuális listavezetőjét, aki az adott ország történetének harmadik legeredményesebb játékosa a címeres mezben. A francia szövetségi kapitány, Raymond Domenech azonban a fenti tények ellenére is rendre mellőzi David Trézéguet-t, aki pedig a Juventusban bombaformában futballozik, és a klub történetének legeredményesebb légiósának mondhatja magát.

Isten teremtménye gólokkal segíti az Arsenalt

Archívum2007.11.14, 07:13

Az Arsenal FC togói légiósa, Emmanuel Adebayor már az AS Monaco futballistájaként is sikeres volt, hiszen játszott a 2004-es Bajnokok Ligája-döntőn, de igazán csak az Ágyúsok színeiben robbant be a nemzetközi futballba. Thierry Henry nyári távozásával rá is nagyobb felelősség hárul a londoni gárdánál, de Adebayorra eddig nem lehet panasz, hiszen máris hét gólnál jár a Premier League-ben - és látszik rajta, hogy élvezi a játékot.

Futballistát vegyenek! - Wicky, Di Natale

Archívum2007.08.24, 08:03

A Celta Vigo brazil balszélsője, Nené az AS Monacóban kötött ki. A Chelsea FC megszerezte az FC Barcelona brazil jobbhátvédjét, Juliano Bellettit.

Fradi-védőt tesztelne a Monaco

Archívum2007.08.22, 14:36

A klub hivatalos honlapjának információja szerint a francia bajnokság egyik élcsapata, az AS Monaco tesztelné a Ferencváros fiatal labdarúgóját, Nagy Józsefet.

Már csak szép emlék a BL-döntő a Monacónál

Archívum2007.08.13, 06:32

A 2004-2005-ös szezon óta, amikor még BL-döntőt játszhatott a gárda, az AS Monaco együttese nem tudta kiharcolni az európai kupaszereplést, pedig a nagyhercegség csapata papíron nem rendelkezik rossz játékoskerettel. Az előző szezonban a menet közben a kispadra került Laurent Banide hiába vezette az utolsó helyről a kilencedik pozícióba az együttest, ez is kevés volt ahhoz, hogy maradhasson az alakulat élén - utódja, a Girondins Bordeaux-tól elcsábított Ricardo Gomes pedig egyelőre nem szállítja az eredményeket.

Futballistát vegyenek! - Dede, Schorch

Archívum2007.07.29, 12:58

Az FC Sochaux leigazolta az AS Monaco támadóját, Nicolas Maurice-Belayt. A Toulouse FC kölcsönvette az FC Nantes argentin védőjét, Mauro Cettót.

Futballistát vegyenek! - Smiljanic, Bozsinov

Archívum2007.07.10, 09:10

Az Udinese kapusa, Morgan de Sanctis a Sevilla FC-be igazolt. A Sunderland AFC alighanem leigazolja a Southampton FC védőjét, Chris Bairdet. Az RC Strasbourg az AS Monaco balhátvédjével, Manuel dos Santosszal erősítene.

Rutintalan világbajnok lett a Bordeaux új edzője

Archívum2007.06.15, 08:07

Felemás idényt zárt a Girondins Bordeaux, hiszen a klub rontott az egy évvel korábbi helyezésén, és csak hatodik lett a francia pontvadászatban, ugyanakkor öt év után ismét nyert valamilyen trófeát a ligakupa elhódításával. A vezetőség marasztalta is a trénert, a brazil Ricardo Gomest, aki azonban elfogadta az AS Monaco ajánlatát, így a Bordeaux-nak új szakvezetőt kellett keresnie - a megoldás pedig az a Laurent Blanc lett, aki korábban sehol sem dolgozott vezetőedzőként.

Bajnok a Manchester, Geráék folytatják

Archívum2007.05.09, 10:52

Az Arsenal hazai pályán 1-1-es döntetlen játszott a címvédő Chelsea együttesével az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában, ami azt jelenti, hogy a Manchester United behozhatatlan előnyre tett szert, és megszerezte a bajnoki címet. A másodosztály utolsó fordulójában Kevin Phillips mesterhármasának és Gera Zoltán góljának köszönhetően 7-0-s győzelmet aratott a West Bromwich Albion, így megszerezve a 4. helyet a Wolverhampton ellen folytathatja a rájátszást. Olaszországban Vieri a félpályáról talált a hálóba, a BL-döntős AC Milan pedig lecsúszott a dobogós helyezésről. A spanyol rangadón a Real Madrid hazai pályán legyőzte és megeelőzte ...

Az OM kiütötte a Lille-t

Archívum2007.04.08, 23:41

Óriási a tömörülés a francia labdarúgó-bajnokság "felsőházában", a második Lens-t és a 13. Monacót mindössze kilenc pont választja el egymástól. Vasárnap két meccset rendeztek, és a győztes csapatok nagyot léptek előre, a Sedan vendégeként 2-0-ra diadalmaskodó Toulouse felkerült a dobogóra, míg a Lille elleni rangadón remeklő Marseille - a szombati tabellaálláshoz képest a tizenegyedik pozícióból - egészen az ötödik helyre jött fel.

Bölöni az Emirátusokba szerződött

Archívum2007.04.04, 13:51

Két hónapra az Egyesült Arab Emirátusokba szerződött Bölöni László, az ősszel Monacóból menesztett szakembert. A tréner az al-Naszr csapatának irányítását vette át két hónapra.

A Bölöni-utóddal magához tért a Monaco

Archívum2007.03.16, 10:13

Az AS Monacónál a szezon elején nagyon bíztak abban, hogy Bölöni Lászlóval a kispadon a gárda ismét kiharcolhatja az európai kupaszereplést. Az erdélyi szakvezető azonban csak tíz mérkőzésen irányította a nagyhercegség csapatát, és amikor menesztették, akkor az együttes utolsó előtti volt a tabellán. A helyére került Laurent Banide-dal viszont a Monaco megindult felfelé, és 28 játéknap után már a 14. helyen áll - pedig a szakvezetőt csak ideiglenes megoldásnak szánták.

Kezd magára találni a PSG

Archívum2007.02.17, 23:55

A szezont borzasztóan kezdő Paris Saint-Germain az utóbbi hetekben ismét régi önmagát idézi: a fővárosiak - akik a múlt héten a Monacót győzték le 4-2-re - most az UEFA-kupában szereplő Nancy otthonában diadalmaskodtak.

Tavaszi meneteléssel feledtetné a botrányokat a PSG

Archívum2007.02.12, 08:53

A hét végén a Paris Saint-Germain egy meglehetősen régóta húzódó negatív szériának vetett véget, hiszen az AS Monaco 4-2-es legyőzése azt jelentette, hogy a párizsiak tucatnyi mérkőzés után végre megint nyerni tudtak a Ligue 1-ben. Persze a csapat még így is a kiesés ellen küzd Franciaországban, ugyanakkor még mind az UEFA-kupában, mind a francia kupában versenyben van, egy nagy meneteléssel tehát elfogadhatóvá teheti az idényt, ha kitűnővé nem is.

Idegenben vitézkedett az OM és a Monaco

Archívum2007.01.15, 13:28

Vasárnap két idegenbeli sikerrel fejeződött be a francia labdarúgó-bajnokság 20. fordulója: a Monaco a St. Etienne, míg az Olympique Marseille a Rennes vendégeként diadalmaskodott. A hercegségbeliek tizenötödikek a tabellán, a kikötővárosiak pedig feljöttek a dobogóra.

Nagy zakót kapott a Bordeaux

Archívum2006.12.03, 00:07

A Lyon továbbra is egyeduralkodó a Ligue 1-ben, ezúttal a Le Mans-t verte a bajnok 1-0-ra, és így óriási fölénnyel vezeti a tabellát. Ami a többieket illeti, a Lens meglepően simán, 3-0-ra győzte le a Bordeaux-t, a St. Etienne nagyot ugrott előre a Lorient elleni sikerrel, a Monaco pedig kezd magára találni, erről árulkodik a Valenciennes elleni 3-0-s diadal. Vadócz Krisztián még a kispadra sem fért oda az Auxerre-nél, amely otthon ikszelt a Nice-szel.

Pontot szerzett a Monaco Lille-ben

Archívum2006.11.26, 00:42

Az idén gyengélkedő Monaco meglepetésre ponttal távozott a Lille otthonából a francia bajnokság 15. fordulójában. A Sochaux hét találkozó óta veretlen, ezúttal a Lorient ellen győzött 3-1-re, a Marseille viszont az utolsó előtti Troyes ellen csak 1-1-re volt képes.

Megtáltosodott a Monaco

Archívum2006.11.12, 23:01

A közel egy órán át emberhátrányban játszó Monaco 4-0-ra kiütötte a Troyes együttesét a francia labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. Bölöni László korábbi csapata idegenbeli sikerével elkerült a kieső helyről. A Marseille az év elején a Lyon nagy üldözője volt, vasárnap viszont ismét botlott, s a Lille elleni rangadón elszenvedett veresége után mindössze nyolcadik, míg fordulóbeli riválisa második a tabellán.

A kupában sem megy a Monacónak

Archívum2006.10.25, 08:35

Az AS Monaco a nyolcaddöntőben búcsúzott a labdarúgó francia Ligakupától, mivel büntetőkkel vereséget szenvedett a másodosztályú Reimstől.

Bölönit kirúgta a Monaco

Archívum2006.10.24, 19:04

A csapat gyenge szereplése miatt az AS Monaco vezetősége menesztette Bölöni László vezetőedzőt, s helyére eddigi segítőjét, Laurent Banide-ot nevezte ki. A nagyhercegség együttese mindössze a 19. helyen áll a francia labdarúgó-bajnokságban.

Hat piros lap a francia focibajnokságban

Archívum2006.10.22, 09:47

A francia labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójának szombati játéknapján a harmadik Nancy és a negyedik Toulouse is nyert: előbbi otthon verte a Nantes együttesét, míg utóbbi Monacóban diadalmaskodott. A nap nyolc találkozóján hat piros lapot osztottak ki a bírók.

BL: összekerült a Barca és a Chelsea

Archívum2006.08.27, 17:58

Monacóban elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását. Az A csoportban összekerült egymással a címvédő Barcelona és az angol bajnok Chelsea, a tavalyi szezon után ismét szembe került egymással a Lyon és a Real Madrid, a MU és a Celtic brit házicsarát vívhat. A csoportkörben három magyar játékos, Tőzsér Dániel (AEK Athen), Juhász Roland (Anderlecht) és Fehér Csaba (PSV) lesz érdekelt.

Tíz magyarért szoríthatunk az UEFA-kupában

Archívum2006.08.27, 02:38

Monacóban kisorsolták a labdarúgó UEFA-kupa első fordulójának párosításait. A Fehérvár csütörtöki, selejtezőbeli búcsújával magyar csapat nélkül rajtoló sorozatban a Csertői-gárdát búcsúztató svájci Grasshoppers a svéd Atvidabergsszel kezd.

Ki megy ma? - Zikosz, Kanu

Archívum2006.08.16, 08:46

Az AS Monaco görög középpályása, Vaszilisz Zikosz hazatért az AEK Athénhez, a francia klub pedig a helyére megvette az Olimpiakosz elefántcsontparti játékosát, Yaya Tourét.

Ki megy ma? - Kepa, Di Vaio

Archívum2006.08.04, 08:46

Az FC Internazionale világbajnok középhátvédje, Marco Materazzi négy évvel meghosszabbította szerződését. Az AS Monaco végleg megszerezte a Valencia CF olasz csatárát, Marco di Vaiót, aki az előző szezon második felében kölcsönben szerepelt a franciáknál.

Nedved sem hagyja cserben a Juventust

Archívum2006.07.27, 13:21

Nem hagyja el a másodosztályba visszasorolt Juventust Pavel Nedved, az olasz bundabotrányba keveredett klub cseh futballsztárja. A 33 éves, aranylabdás középpályás annak ellenére döntött a Serie B mellett, hogy hívta az AS Monaco, továbbá szaúdi és katari klubok is megkeresték.

Ki megy ma? - Matuzalem, Yobo

Archívum2006.07.24, 06:29

Az Everton FC nigériai védője, Joseph Yobo négy évvel meghosszabbította szerződését. Az AS Monaco középhátvédjét, Gael Givet-t a Juventus FC szerezné meg. A Valencia CF bejelentkezett a Benfica szélsőjéért, Simao Sabrosáért.

Ki megy ma? - Gourcuff, De la Pena

Archívum2006.06.23, 08:18

Az AC Milan leigazolta a Stade Rennes fiatal középpályását, Yohann Gourcuffot. Az FC Sochaux ifjú csatára, Jérémy Menez az AS Monacóba szerződött.

Jámbor László a DVSC-től a Monacóhoz távozott

Archívum2006.06.14, 12:58

Jámbor László, a bajnok Debreceni VSC erőnléti edzője a francia AS Monaco labdarúgócsapatánál vállal munkát. A debreceni klub honlapja szerint Jámbor megígérte a vezetőségnek, amint sikerül a városnak felépítenie a szükséges infrastruktúrát és a klub változatlanul igényt tart a szolgálataira, szívesen visszatér a hajdúsági városba.

Négyet vágott a Lyon, hármat a Bröndby

Archívum2006.03.13, 07:30

Az elmúlt hetekkel ellentétben ezúttal nem spóroltak a gólokkal a francia bajnokságban, különösen a Lyon és a Monaco járt élen a látványos játékban. A dánoknál rögtön rangadóval kezdődött a tavaszi szezon, és a Bröndby IF legyőzte az FC Köbenhavnt, ismét nyílttá téve az aranyért folytatott küzdelmet. A horvátoknál véget ért az alapszakasz, Oroszországban pedig a Szuperkupával megkezdődött az idény - és "természetesen" a szurkolói rendbontások sem maradtak el.

Pontot szerzett Párizsban a Marseille-tartalék

Archívum2006.03.07, 15:54

Az ismét téliesre fordult időjárásnak köszönhetően nem csak Magyarországon maradt el bajnoki mérkőzés, hanem még jó néhány országban Európában. A franciáknál lejátszották a Paris Saint-Germain-Olympique Marseille "örökrangadót", amelyen azonban nem a pályán történtek voltak a főszerepben, Ukrajnában pedig a Sahtar Doneck "braziltalanítva" nem tudott nyerni, és így nőtt a hátránya a Dinamo Kijevvel szemben.

Átigazolási körkép a Ligue 1-ből

Archívum2006.02.10, 07:27

A francia egyesületek nem vitték túlzásba az igazolásokat a télen, a legtöbben egyáltalán nem vagy csak alig szerződtettek új játékosokat, a pénzmozgás pedig rendkívül ritka jelenség volt a piacon. A kölcsönszerződések vitték a prímet, illetve a klubok az ingyen megszerezhető futballistákat részesítették előnyben, így aztán a Ligue 1 harminc új szerzeménye közül csak hétért kellett fizetni.

Serie A: botlott a Juve, nyertek a milánóiak

Archívum2006.01.19, 10:15

A Juventus idegenben nem bírt a Chievóval az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában, így nyolc pontra csökkent az előnye a tabellán.

Ki megy ma? - Böhme, Koke

Archívum2006.01.17, 16:57

A Charlton Athletic csatára, Jason Euell másfélmillió fontért a Birmingham Citybe igazolt. A Benfica védője, Manuel dos Santos az AS Monacóban kötött ki. A Borussia Mönchengladbach középpályása, Jörg Böhme a Fulham FC-nél szerepel próbajátékon.

Vieri a Monacóhoz szerződik

Archívum2006.01.09, 20:22

Christian Vieri, az AC Milan olasz válogatott támadója a francia élvonalban szereplő AS Monaco labdarúgócsapatához szerződik.

Ki megy ma? - C. Ayala, Cafú

Archívum2006.01.08, 12:20

Már csak a szokásos, alapos orvosi vizsgálat akadályozhatja meg a francia balhátvéd, Patrice Evra manchesteri szerződését. Sir Alex Ferguson a hosszú időre kidőlt argentin Gabriel Heinze pótlására igazolta le az AS Monaco válogatott játékosát.

Hatalmas a tömörülés a Lyon mögött

Archívum2006.01.05, 07:39

A jelek szerint a címvédő Olympique Lyon jó eséllyel pályázik arra, hogy a francia labdarúgás történetében először sorozatban öt bajnoki címet nyerjen: a legutóbbi négy kiírás győztese ugyanis most is meggyőző fölénnyel áll a tabella első helyén. A címvédő mögött ugyanakkor hatalmas a tömörülés, a második RC Lenst és a kilencedik AS Saint-Etienne-t mindössze három pont választja el egymástól, míg a hátsó régióban az utolsó három helyezett kissé leszakadt a mezőnytől, vagyis a kiesés elleni küzdelem kevésbé izgalmasnak ígérkezik.

Ki megy ma? - Evra, Toldo

Archívum2006.01.05, 07:34

Az FC Nantes érdeklődik az Olympique Marseille brazil jobbhátvédje, Demetrius Ferreira iránt. A L'Equipe értesülései szerint az AS Monaco balhátvédje, Patrice Evra a Manchester Unitedben köthet ki.

Fantomjátékossal hozták hírbe az Arsenalt

Archívum2006.01.04, 07:38

Az internet korában nincs a földnek olyan szeglete, amelyről ne lehetne szinte bármilyen információt beszerezni a világhálón, azonban sokszor magunk is eltűnődünk azon, hogy ezen hírek mennyire lehetnek hitelesek. Hiszen ha egy tréfás kedvű futballszerető feltesz a hálóra egy saját maga által kreált oldalt (teszem azt a Srí Lanka-i pontvadászatról), akkor nincs olyan ember Magyarországon, aki arról megállapítja, hogy valóban Ázsiában készült-e vagy sem.

Dárdaiék is 32 között az UEFA-kupában

Archívum2005.12.16, 07:57

A Hamburger SV és az AS Monaco is bejutott a labdarúgó UEFA-kupa legjobb 32 csapata közé: a német együttes 2-0-ra győzte le a cseh Slavia Prahát - amely veresége ellenére is továbbkerült -, míg a franciák a CSZKA Szófia ellen nyertek. A B csoportból a Palermo és az Espanyol csatlakozott a már korábban továbbjutott Lokomotiv Moszkvához, míg a C jelű ötösből a Steaua Bucuresti mellett a Lens és Dárdai Pál együttese, azaz a Hertha BSC lett a befutó.

Ki megy ma? - Helguera, Wlodarczyk

Archívum2005.12.02, 07:14

A Real Madrid focistája, Iván Helguera három évvel meghosszabbította szerződését. Az Olympique Marseille legújabb kiszemeltje az AS Monaco togói csatára, Emmanuel Adebayor.

UEFA-kupa: bukott a Viking, remekel a Sahtar

Archívum2005.11.04, 08:03

A Kovács Pétert sérülés miatt továbbra is nélkülöző, a nyitókörben meglepetésre a tavaly Bajnokok Ligája-döntős AS Monacót legyőző norvég Viking Stavanger kétgólos vereséget szenvedett Hamburgban, a labdarúgó UEFA-kupa csoportkörének második fordulójában. A norvégoknak ez volt a 23. idegenbeli nemzetközi kupamérkőzésük, és továbbra is nyeretlenek vendégként.

Négy UEFA-kupa-mérkőzés góljai

Archívum2005.10.21, 11:01

Csütörtökön lezajlott az UEFA-kupa csoportkörének első fordulója, amely során magyar játékosok is pályára léptek. Dárdai Pál győzelemre vezette a Herthát, Dragóner Attila, illetve Szekeres Tamás csapata azonban vereséget szenvedett. Kovács Péter norvég együttese meglepetésre legyőzte a tavaly BL-döntős Monacót, ám magyar csatár sérülése miatt nem lehetett részese a sikernek. Most megnézheti a magyar érdekeltségű találkozók összefoglalóját.

Francesco Guidolin a Monaco új edzője

Archívum2005.10.04, 17:34

A francia élvonalban szereplő AS Monaco labdarúgócsapatának vezetői kedden hivatalosan is bejelentették, hogy az olasz Francesco Guidolin lesz az együttes új vezetőedzője. A hírt a Gazzetta dello Sport már megszellőztette, az olasz sportlap azonban csak csütörtökre jelezte a hivatalos megerősítést.

Nem lesz könnyű dolga a Monaco új edzőjének

Archívum2005.09.28, 07:38

Mindössze hét fordulót kellett várni a francia bajnokság első edzőváltására, de azt kevesen gondolták volna, hogy az éppen az AS Monacónál történik. A nagyhercegség csapata a nyáron alaposan megerősítette keretét, de az eredmények ennek ellenére elmaradtak, sőt Didier Deschamps azzal vádolta a vezetőséget, hogy nem teremtette meg számára a megfelelő lehetőséget a jó szereplésre, ám a Stade Rennes elleni hazai vereség után maga mondott le a posztjáról.

Deschamps feláll a Monaco kispadjáról

Archívum2005.09.19, 19:14

Benyújtotta lemondását Didier Deschamps, a francia labdarúgó-bajnokságban szereplő AS Monaco vezetőedzője. Szerdán Troyes-ban Deschamps eddigi segítője, Jean Petit ül a kispadra.

Saviola most Sevillába megy kölcsönbe

Archívum2005.08.15, 13:07

Vége a Saviola-tengerikígyónak, legalábbis egyelőre: a tulajdonilag a Barcelonához tartozó, de az elmúlt szezont a Monaco együttesében töltő, 23 éves argentin csatár egy idényre a Sevilla labdarúgója lesz, kölcsönjátékosként. Az andalúzok mellett a Benfica, az Espanyol, az Atlético Madrid és a Santos is szóba került, miután Frank Rijkaard, a katalánok vezetőedzője nem tartott igényt a "Nyulacskára" mondván, a keret már teljes a 2005-2006-os idényre.

Husztival rajtol a francia bajnokság

Archívum2005.07.28, 10:46

A topligák közül szokás szerint a francia bajnokság kezdődik elsőként, a gallok már július végén bajnoki pontokért küzdenek, és mivel az átigazolási időszak augusztus végéig tart, így aztán a klubok keretei még korántsem véglegesek. Ezzel együtt a nagy kérdés továbbra is az, ami az előző években volt: jelesül, hogy meg tudja-e végre valaki szakítani az Olympique Lyon egyeduralmát. Erre a legesélyesebbnek megint az AS Monacót, a Paris-SG-t és az Olympique Marseille-t tartják, bár a nagycsapatok mostanában gyakran el szoktak maradni a várakozástól.

A Monaco nem várt sokat az erősítésekkel

Archívum2005.06.29, 07:39

Didier Deschamps munkásságával alapjában véve elégedettek lehetnek az AS Monaco vezetői, szurkolói, hiszen vezérletével a nagyhercegség csapata sorozatban harmadszor végzett a dobogón, és harcolta ki a Bajnokok Ligájában való részvétel jogát. Ez azonban kevés ahhoz képest, hogy a klub elöljárói a bajnoki cím megszerzését tűzték ki célul, ami nem lesz másként a következő idényben sem, és ennek érdekében máris megkezdődött a játékoskeret alapos átalakítása.

Ki megy ma? - Vieira, Speroni

Archívum2005.06.28, 11:07

A Fulham FC leigazolta a Watford izlandi csatárát, Heidar Helgusont 1,7 millió euróért. A Juventus hivatalosan is bejelentkezett az Arsenal FC francia középpályásáért, Patrick Vieiráért. Az AS Monaco balhátvédje, Patrice Evra valószínűleg még egy évig marad a nagyhercegségben.

Ki megy ma? - Leo, Güiza

Archívum2005.06.27, 10:41

Az AS Monaco közel áll ahhoz, hogy megszerezze az Internazionale holland szélsőjét, Andy van der Meydét. Az Olympique Lyon érdeklődik a Santos FC brazil válogatott balhátvédje, Leo iránt.

Ki megy ma? - Cris, Biscan

Archívum2005.06.17, 08:11

A Paris Saint-Germain leigazolta az AJ Auxerre elefántcsontparti csatárát, Bonanenture Kalout. A Sunderland AFC megegyezett az Ipswich Town középpályásával, Tommy Millerrel. Az AS Monaco svéd csatára, Pontus Farnerud visszatért az RC Strasbourghoz, ahol korábban már futballozott.

Ki megy ma? - Sensini, Berbatov

Archívum2005.06.17, 07:30

A West Ham United megszerezte a Manchester Unitedtől távozó északír kapust, Roy Carrollt. A Manchester City egymillió fontot ajánlott az Everton FC-nek Marcus Bentért. A Juventus francia középpályása, Olivier Kapo kölcsönbe az AS Monacóhoz került.

Ki megy ma? - Cassano, Hamann

Archívum2005.06.03, 07:48

A Juventus francia focistája, Olivier Kapo kölcsönbe az AS Monacóba kerülhet. A torinói csapat a hírek szerint Adrian Mutut plusz kilencmillió fontot ajánlott az AS Romának Antonio Cassanóért, míg a Zebrák horvát védőjét, Igor Tudort a Sampdoria szemelte ki.

Ki megy ma? - Gerard, Szabics

Archívum2005.05.31, 07:46

A Bayern München állítólag felvette a kapcsolatot a Celtic FC védőjével, Bobo Baldéval. Az FC Barcelona középpályása, Gerard az AS Monacóba szerződött. Az OGC Nice megszerezte a francia másodosztály gólkirályát, az FC Lorient elefántcsontparti csatárát, Bakari Konét.

Ki megy ma? - Aiyegbeni, Lakisz

Archívum2005.05.18, 08:39

A Newcastle United francia szélsője, Laurent Robert minden bizonnyal távozik a klubtól. Az Olympique Lyon az FC Nantes fiatal középpályását, Jérémy Toulalant szemelte ki. Az AS Monaco megszerezte a Stade Rennes középpályását, Olivier Sorlint, illetve a Borussia Dortmund francia kapusát, Guillaume Warmuzt.