arzén

címke rss

Az arzént is meg lehet szokni

Itthon2013.02.04, 11:45

Naponta több száz hektoliter vizet zötyögtet a honvédség újév óta a magyar vidék útjain, hogy jusson tiszta azoknak is, akiknél a csapból csak arzénes víz folyik. A katonák egyelőre többnyire tétlenül álldogálva töltik a napjaikat, mert senki nem szólt az embereknek, hogy lesz tiszta víz. Igaz, a többségük eddig sem tudta, hogy mérgezettet iszik.

Egymillió liter vizet osztott szét a honvédség

Itthon2013.02.05, 16:30

Több mint egymillió liternyi arzénmentes vizet osztott szét a honvédség az ország 13 megyéjében két hónap alatt. Február második felében munkába állítják a saját fejlesztésű - bármilyen szennyes vízből ihatót készítő - berendezést is.

A szűz lányok nem jöttek, a mérgezett víz maradt

Itthon2013.04.02, 10:20

Több mint nyolcszázezer magyar csapjából egészségkárosító hatású víz folyik, miközben hazánk már az uniós csatlakozáskor kötelezettséget vállalt a minőség javítására. Az elmúlt 12 évben annak ellenére nem történt szinte semmi, hogy az EU több mint százmilliárd forintot adott a feladatra. Akinek érdeke lett volna, hogy jó vizet igyon, az nem is tudott a problémáról, aki pedig tehetett volna valamit, annak nem volt érdeke, hogy haladjon az ügy. Az unió pénzét ellopni is macerás lett volna, úgyhogy a nagy részét nem is költötték el.

Több az arzén a német sörökben

Időjárás2013.04.08, 16:13

Számos németországi gyártású sör több arzént tartalmaz, mint a víz, amelynek felhasználásával készült. A mérgező anyag koncentrációja esetenként meghaladja az egészségügyi határértéket a szűréshez használt kovaföld miatt.

Mi a vacsora, drága? Mi lenne? Arzén

[origo] Gasztro2013.06.10, 08:26

Arzénnal mindig szerettek ölni a nők. Volt, aki válás helyett használta, volt, aki tömeggyilkosságra.   

Szorongsz? Így segít az arzén

Life.hu2013.07.02, 10:04

Megfázás, hurut, hasmenés - és ez csak három baj és betegség, amin az egyik legismertebb és legrosszabb hírű méreg, az arzén segíthet!

Ilyen az élet a világ legszárazabb vidékén

Időjárás2013.11.05, 14:28

Nem igazán egy elhagyatott, csontszáraz észak-chilei fennsíkon akar az ember teljesen víz nélkül maradni. Az Atacama-sivatag nagy részére 1 milliméternél is kevesebb csapadék hull évente.

Mely élelmiszerekben van a legtöbb arzén?

Egészség2013.11.28, 13:03

Nemcsak az ivóvízből, de élelmiszerekből is juthat kimutatható mennyiségű arzén a szervezetünkbe - állapította meg egy amerikai kutatás. Az eredmények szerint a sör, a fehérbor, a kelbimbó és egyes halfélék jelenthetnek kiemelt kockázatot.

Szűk körnek osztanak csak lapot az év egyik legnagyobb bizniszében

Itthon2014.04.22, 12:12

A sok teketóriázás után az elmúlt hónapokban végre elkezdték szétosztani azt a több mint százmilliárd forint uniós pénzt, amit az ivóvízminőség javítására fordíthat az ország. A kormány sok önkormányzattól elvette a döntést, hogy gyorsítsa a munkát, és állami felügyelet mellett választották ki, kire bízzák a munkát. Az eddigi nyertesek között ott van Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor vejének üzlettársa és egy vidéki fideszes képviselő vállalkozása is.

Arzénes kaliforniai borok buktak le

[origo] Gasztro2015.03.23, 13:37

Arzénnel mérgezett borok forgalmazását észlelték az Amerikai Egyesült Államokban – a termékek méreganyag tartalma jóval meghaladta ez egészségügyi határértéket, így fogyasztásuk megnövelheti a rák és szívbetegségek kialakulásának kockázatát.