árvíz
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
A legtöbb folyón már levonulóban az ár
A hétfői tavaszi napsütés sokat segített az árvízi és a belvízi helyzeten is. A hazai folyók legnagyobb részén az árhullám már az alsó szakaszokon jár, a Hortobágy-Berettyó és néhány másik folyó kivételével a legtöbb helyen már apad a víz. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság még 2402 kilométer töltésen védekezik az árvíz, 212 ezer hektáron a belvíz ellen.
Naponta százmilliókba kerül az árvíz és a belvíz
Hétfőn még napsütésre, utána viszont sok helyen komolyabb csapadékra számítanak az Országos Vízügyi Főigazgatóságnál. Az ország nyugati és középső területein már mindenhol apadás jellemző, keleten viszont áradnak a folyóink. 2472 kilométer hosszú folyószakaszon van készültség, és 216 ezer hektárnyi földterületet belvíz borít.
Árvízvédelmi készültség az ország legtöbb pontján
Továbbra is nő a belvízzel elöntött területek nagysága az országban, összességében mintegy 216 ezer hektár föld áll víz alatt. Számos folyón a legmagasabb fokozatú az árvízvédelmi készültség. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn akár órákon át napsütésre lehet számítani, jelentősebb csapadékra nem kell készülni.
Újabb 13 ezer hektár víz alatt
Már 216 ezer hektárnyi terület van víz alatt az országban. Három településen az árvíz, nyolcvan településen pedig a belvíz miatt kell védekezni.
- címkék:
- Magyarország
- árvíz
- belvíz
- Címkefelhő »
A napsütés segíthet az árvízi védekezésben
Az időjárás alakulása segíthet az árvízi helyzeten, számottevő mennyiségű csapadék ugyanis sehol sem valószínű. A folyók magyarországi szakaszain összesen több mint kétezer-ötszáz kilométeren van árvízvédelmi készültség.
- címkék:
- árvíz
- belvíz
- Címkefelhő »
Kétezer-ötszáz kilométeren van árvízvédelmi készültség
Az országban mintegy 2519 kilométeren volt érvényben árvízvédelmi készültség szombat kora este az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) adatai szerint. A Közép-Tisza vidékén a Zagyva kivételével minden folyó árad, folytatódott a védekezés a Marcalnál is, a Hortobágy-Berettyó vizét pedig átemelik a Hármas-Körösbe.
A Tisza árad, utakat zártak le
A folyók nagy része árad, a Zagyva azonban apad, több mint 500-an dolgoznak a gátakon. Borsodban öt, Veszprémben négy utat zártak le.
- címkék:
- Tisza
- árvíz
- belvíz
- Címkefelhő »
Újabb árhullám vonul keleten
Közel 200 ezer hektárnyi terület van víz alatt, ebből 90 ezer hektár szántó. A Tiszán és a Bodrogon továbbra is elsőfokú az árvízvédelmi készültség, a Marcal már a kerteket is elöntötte.
Nincs akadálya az árvízi védekezésnek
Bakondi György szerint rendelkezésre áll az ár- és belvízi védekezéshez szükséges szakértelem.
Apadnak a folyók Zalában
A homokzsákos védekezést tovább folytatják a Principális-csatornán. A vízállások még magasak a zalai folyókon és patakokon, de már folyamatos az apadás.
- címkék:
- Zala megye
- árvíz
- Címkefelhő »