Árvácska
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magazin
- Ranódy László
- Szakadék (film)
- Rómeó és Júlia
- Ponyvaregény (film)

Könyvek, amelyek kifacsarják a lelkedet, és nem hagynak semmilyen reményt
Már bőven benne járunk a tavaszban, zöldellnek a fák, süt a nap, és egy kis melegség költözött az emberi szívekbe. Tavasszal minden fény sokkal szebb, és mindenben ott van a megújulás és a remény érzése.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem tudod, milyen növényeket ültess tavasszal? Ne aggódj, segítünk!
Beköszöntött a tavasz, ideje kertészkedni! A konténeres kertészkedés tökéletes módja annak, hogy végre elbúcsúztassuk a hideg hónapokat, és örüljünk a tavasznak. Ha a kerti talaj még túl hideg ahhoz, hogy bármit kiültessünk, érdemes cserepekben gondolkozni.
Ranódy László, a rendező, aki szépirodalommal lázadt a kommunizmusban
A magyar filmtörténet legszebb irodalmi adaptációi közül legalább kettő – a Pacsirta és az Árvácska – Ranódy László nevéhez köthető. Pályája szintén szépirodalmi feldolgozással indult, 1949-ben, Nádasdy Kálmán társrendezőjeként jegyezte az első, teljes hosszában színes magyar filmet, a Fazekas Mihály elbeszélő költeményéből készült Ludas Matyi-t. De mielőtt a Nyugat szerzőinek – Babits Mihály, Móricz Zsigmond és főleg Kosztolányi Dezső – írásaihoz fordult volna, kortársai (Illyés Gyula, Darvas József, Urbán Ernő) műveiből, forgatókönyveiből dolgozott. Ranódy a második világháború utáni "klasszikus", irodalmi alapanyagra hagyatkozó mmagyar ...
Virágkonyha Halmos Monikával: A jó erkölcs jelképe, az árvácska
Bortésztában sült dália? Rózsalekváros palacsinta virágszirmokkal tarkítva? Körömvirágos pogácsa? A konyhakert a legfinomabb hozzávalókat rejtheti! Enni való szirmokkal érkezik a gasztroforradalom a LifeNetworkön: Virágkonyha Halmos Monikával.
Turbolyás tojáskrém vadárvácskával
A turbolya vértisztító, anyagcsere-serkentő hatású, a vadárvácska pedig elűzi a rossz kedvet!
- címkék:
- virág
- Árvácska
- konyha
- tojáskrém
- Címkefelhő »
Még több film, amely tönkretette az életünket
Szerencsésen megúszta az, aki a gyerekként látott filmekből csak visszatérő rémálmokat szedett össze szomjhalálról, tűzvészről vagy gyomorba petéző szörnyekről. Az viszont tényleg rosszul járt, aki a kék hajú Kate Winslet hatására örökre kiábrándult a szerelemből, komoly étkezési parákat okozott nála a majomagy, vagy retro sci-fik fokozták magányosságát. Két hete egy cikkben szedtük össze, az Origo Filmklub szerzőinek mely filmek okoztak traumatikus élményeket. Úgy látszik, nem vagyunk egyedül, rovatunkat azóta elárasztották a sokkos emlékek. Ezekből a sztorikból válogattunk még párat.
- címkék:
- Kovi
- All Summer in a Day
- Lángnyelvek (film)
- Ben Hur
- Egy makulátlan elme örök ragyogása
- Árvácska
- Indiana Jones és a végzet temploma
- Rómeó és Júlia
- Ponyvaregény (film)
- Vissza a jövőbe
- Különben dühbe jövünk
- A bolygó neve: Halál
- Őrült Stone, avagy 2008: A patkány éve
- Napfény (film)
- Változó állapotok
- Címkefelhő »
Czinkóczi Zsuzsa: Nem létszükségletem a címlap
Czinkóczi Zsuzsa még csak hétéves volt, mikor az Árvácska címszereplőjeként taxi hordta otthonról, a víz és villany nélküli tanyáról a forgatási helyszínekre. Az ösztönös filmszínészi tehetséggel megáldott kicsi lány hamar megtanulta, hogyan fér meg egymás mellett a cannes-i vörös szőnyeg mesevilága és a szükséglakás valósága. Később felelősségteljes fiatal anyaként életre szóló döntést hozott, mikor lemondott a hivatásos színészi pályáról, de ha hívták - a házfelügyelői vagy takarítói munkákat megszakítva -, olyan filmekben mutatta meg mindig hiteles játékát, mint Mészáros Márta Napló-trilógiája. A rendezőnő legújabb alkotásában, aaz ...
- 1