árupiac
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Több mint 3 százalékot esett a BUX
Több mint 700 pontot zuhant a BUX-index, amiben elemzõk szerint elsõsorban az olaj árának nem várt csökkenése játszotta a fõ szerepet.
Légitársaságok: 7,4 milliárdos mínuszt várnak
A világ légitársaságait tömörítõ IATA repülési szövetség adatai szerint az ágazat 2001. szeptember 11-e óta 36 milliárd dollár veszteséget halmozott föl. A biztonsági kockázatok mellett az olaj árának emelkedése is ebbe az irányba hat: egy dollárnyi olajáremelkedés egymilliárd dolláros többletköltséget okoz a világ légitársaságainak.
Van elég olaj, de nehéz hozzáférni
Egyelõre nem kell aggódni amiatt, hogy elfogy a föld olajkészlete. A jelenleg bizonyítottan kitermelhetõ mennyiség ugyanis évtizedek óta 40 évre elég. A gondot inkább a készletek elhelyezkedése jelenti.
Rekordszinten az orosz olajtermelés
Oroszország nyersolaj kitermelése szeptemberben napi 9,53 millió hordóval, 40 ezer hordós emelkedéssel, augusztushoz képest, újabb rekordot ért el a Szovjetunió felbomlása utáni években.
Venezuela olajjal segíti az USA-t
Olajszállítmányokkal segít Venezuela az Egyesült Államokon. A venéz szállítmány a Katrina és Rita hurrikánok miatt kiesett termelés pótlására szolgál. Azt egyelõre nem hozták nyilvánosságra, hogy hány hordó kõolajat szállítanak az USA-nak.
Tizenegy forinttal csökken a benzin ára
Továbbra is magas benzinárakra kell felkészülni a világpiaci helyzet miatt. Szombattól azonban az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésének eredményeként 11 forinttal lesz kevesebb a benzin, és a gázolaj ára a Mol kutaknál.
Dupla annyi olaja van Szaúd-Arábiának
Szaúd-Arábia bizonyított és kitermelhetõ kõolaj-tartaléka a legújabb kutatások alapján körülbelül a duplája annak, mint ami jelenlegi mennyiségként ismert.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- árupiac
- kutatás
- olajpiac
- Címkefelhõ »
A 70 dolláros olaj sokkolná a világgazdaságot
A világgazdaság ellenállóképessége a magas energiaárakkal szemben tartósan 70 dollár feletti olajárak esetén erõteljesen csökkenne. Az ilyen árszint felboríthatja a Magyarországhoz hasonló, nettó olajimportõr feltörekvõ gazdaságok, de még az Egyesült Államok fizetési mérlegét is, áll a Fitch Ratings Londonban kiadott globális elemzésében.
Csúcson zártak a nyugat-európai tõzsdék
Hétfõn 40 havi csúcson zártak a vezetõ nyugat-európai tõzsdeindexek, mivel a Rita hurrikán a vártnál kisebb kárt okozott az Egyesült Államok olajipari berendezéseiben, és ennek köszönhetõen csökkent a kõolaj ára. A befektetõk figyelme elsõsorban a biztosítókra, és a vegyipari cégekre irányult.
Újra nyitnak a finomítók a Rita után
Csökkent az olajár mert visszaálltak a termelésbe a Rita hurrikán miatt bezárt texasi olajfinomítók. A finomítók nem szenvedték meg annyira a hurrikán pusztítását, mint ara számítani lehetett. A nyílt tengeri olajfúró-tornyokon sem keletkezett akkora kár, mint azt korábban jósolták.
- címkék:
- árupiac
- olajpiac
- Címkefelhõ »
Az olajár azonnal reagál Rita gyengülésére
Az európai részvénypiacok pénteken várhatóan némi emelkedéssel nyitnak az utóbbi napok lejtmenete után, mert a legújabb jelentések szerint a Rita hurrikán ereje fogyatkozni látszik a Mexikói-öbölben és a vihar valószínûleg elkerüli a texasi olajipari berendezéseket. Az olaj ára péntek reggel már csökkent. Ugyanakkor az amerikai energiaügyi miniszter csütörtök este még azt közölte, hogy a Rita hurrikán a következõ hetekben fennakadást okoz a benzinellátásban.
Csökkenhet az olajtartalék Magyarországon
Nyolc EU-tagországban, köztük Magyarországon is az elõírt 90 napos mérték alá csökkenhet a stratégiai olajkészletek szintje. A Nemzetközi Energiaügynökség ugyanis a Katrina hurrikán pusztításait követõen bejelentette, hogy az üzemanyaghiány enyhítésére 30 napon át napi 2 millió hordónyi olajat szabadít fel tagállamai együttes stratégiai tartalékaiból.
Bezárják a Rita útjába kerülõ finomítókat
Noha a Rita hurrikán gyengülni látszik, az olajvállalatok mégis bezárják az útjába kerülõ olajfinomítóikat. A térség olajtermelõ- és finomítókapacitásának jelenleg csak 30 százaléka üzemel, ráadásul még a korábbi hurrikán, a Katrina okozta pusztítást sem heverte ki teljesen az olajipar. A Moody's szerint a hurrikán-szezon olyan mértékben veri fel a gázárakat, hogy az kihathat az amerikaiak fogyasztási szokásaira.
GKI: Öt százalékos lesz a hiány 2005-ben
A GKI gazdaságkutató intézet szerint öt százalékos hiány várható 2005-ben. Az intézet ugyanakkor növelte a GDP növekedésének elõrejelzését is. A GKI ugyanakkor figyelmeztet: a világpiacon elszabadult olajár hamarosan megjelenik a hatósági árakban is.
- címkék:
- árak
- árupiac
- elõrejelzés
- olajpiac
- GKI
- GDP
- Címkefelhõ »
Újabb hurrikán veri fel az olajárat
Újabb hurrikán fenyegetése miatt szöktek fel az olajárak szerdán. A Rita névre keresztelt vihar miatt 67,50 dollárra drágult a nyersolaj hordója. A vihar jelenleg a Mexikói-öbölbe tart, amely az USA legnagyobb olajkitermelõ területe. A válságot fokozza, hogy a Katrina hurrikán pusztítása után még mindig nem sikerült helyreállítani több finomítót az USA déli részén.
Termelésnövelést ajánlott fel az OPEC
A Kõolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) kedden felajánlotta termelésének napi 2 millió hordós növelését október 1-tõl három hónapra, amennyiben az szükséges. Az OPEC vezetõi azonban úgy vélik, hogy a jelenleg kõolajjal bõségesen ellátott piacon többletkereslet nemigen fog jelentkezni.
2030-ig megduplázódhatnak a nyersolajárak
A nyersolajárak megduplázódhatnak a következõ 25 évben - állítja a hamburgi HWWI gazdaságkutató intézet és a Berenberg Bank közös tanulmányában. A hordónkénti olajárak 2,5 százalékos éves infláció mellett 120 dollárra emelkedhetnek a Brent típusú olaj mostani 63 dollár körüli áráról.
Két dollárt ugrott az olajár
Két dollárt emelkedett a kõolaj ára Londonban és New Yorkban. Egy hordó nyugat-texasi nyersolaj 65,09 dolláron zárt a New York.i árutõzsdén. Az olajár emelkedését az a hír okozta, amely szerint az utóbbi héten 6,6millió hordóval csökkentek az USA olajtartalékai.
Októbertõl enyhítenek a benzináron
A kormány javaslata szerint október elsejétõl 5 százalékponttal csökkenne a motorbenzin és a gázolaj áfakulcsa. Amennyiben az Országgyûlés jövõ hétfõn elfogadja a törvénymódosító javaslatot, az üzemanyagok ára literenként 11-12 forinttal csökkenhet.
Gyurcsány: Nincs értelme kismértékû benzinárcsökkentésnek
A benzinár alakulásába való kormánybeavatkozás lehetõségérõl beszélt Gyurcsány Ferenc, aki azonban azt is leszögezte, hogy csak az érzékelhetõ mértékû árcsökkentésnek van értelme. "Egyfajta gyakorlatot nem érdemes folytatni, azt, ami két forinttal csökkentette a benzin árát" - jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint akkor szabad csökkenteni, ha az érzékelhetõ. A kormányfõ felhívta a figyelmet a január 1-jétõl életbe lépõ általános forgalmi adó csökkentésre, amely 10-15 forinttal csökkentheti a benzin árát.
Fõleg Európát veszélyezteti a magas olajár
Az európai gazdaságot fenyegeti leginkább a stagnálásba süllyedés veszélye a jelenlegi energiaár-környezetben - írta az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (ECOFIN) értekezlete elõtt Gordon Brown, brit pénzügyminiszter.
Késõbb drágít a magasabb benzinár
Az [origo] utánanézett, hogy milyen területeken okozhat drágulást a magasra szökõ olajár. A leginkább érzékeny személyszállításban csak a légitársaságok emelnek az idén, a taxitarifák, és a buszjegyek ára csak jövõre változik. A mezõgazdasági termelõk, a pékek és a kereskedõk is csak késõbb tudják beépíteni áraikba az olajár felszökésének többletköltségét.
Magyarország felszabadít kõolajkészletébõl
Magyarország a Nemzetközi Energiaügynökség kérésére egy-két napi fogyasztásnak megfelelõ mennyiséget szabadít fel kõolajkészletébõl, ami áttételesen a benzinárak elszabadulásának megakadályozását is szolgálja - közölte pénteken László Boglár kormányszóvivõ.
EU: A magas olajáraknak korlátozott hatásuk lesz
Az Európai Bizottság szerint lassítani fogják a magas olajárak az Európai Unióban a gazdaság növekedési ütemét, de csak kismértékben. A bizottság felhívta az uniós tagországok figyelmét, hogy tartózkodjanak az olaj- és az energiaárak drágulását kivédõ, egyes iparágakat érintõ döntésektõl.
Esik az olaj ára az USA jó készletadatai miatt
A várakozásoknál sokkal jobbak az amerikai kormány energetikai tájékoztató hivatala (EIA) múlt heti olaj- és benzintartalék-adatai, így csökkenni kezdett a szabadpiaci olajár.
Szatyorban lopják az olajat Kínában
Nejlonszatyrokban lopnak kõolajat parasztok közép Kínában. A tolvajok akár napi egy hordó nyersolajat is elhordanak, amelyet aztán helyi finomítóknak adnak el.
- címkék:
- Kína
- árupiac
- olajpiac
- Címkefelhõ »
Kezd magához térni az USA olajipara
A termelés visszaállításán dolgozik az Egyesült Államok olajipara a Katrina hurrikán pusztítása után. A termelésbe visszaálló finomítók, és az import olaj várhatóan sikeresen mérsékelik majd a rekordmagasságba emelkedett üzemanyagárat.
Japán 7 millió hordó olajat dob piacra
Japán 7,3 millió hordó olajat és olajterméket dob fokozatosan piacra, annak érdekében, hogy enyhítse az amerikai termelés kiesése miatt keletkezett hiányt.
- címkék:
- árupiac
- piac
- olajpiac
- Címkefelhõ »
Napokon belül 300 forint lehet a benzinár
A jelentõsen megemelkedett nemzetközi üzemanyagárak a motorbenzinek esetében már most 25-30 forintos literenkénti áremelkedést indokolnának Magyarországon. A gázolaj esetében is szükség lenne 10-15 forintos emelésre - tudtuk meg a Moltól.
Kiírni sem tudják a benzinárakat a britek
Nagy-Britanniában literenkénti 1 fontos - azaz 360 forintos -, soha nem látott kiskereskedelmi benzinárra készülnek a forgalmazók a Katrina hurrikán okozta ellátási szûkösség miatt. Egy gyakorlati probléma is felmerült: az égbe szökõ árak kiírásához elõbb több ezer kutat át kell állítani, mert a kijelzõk többsége nem is tud ilyen magas egységárat mutatni.
Globális energiaválságtól tart a Nemzetközi Energiaügynökség
Az OECD-országok energiaügyi koordináló szerve világméretû energiaválságot valószínûsít, miután a Katrina hurrikán közel 90 százalékát bénította meg a Mexikói-öböl menti amerikai olajkitermelõ és -feldolgozó létesítményeknek. Az Egyesült Államokban példátlan benzináraktól tartanak.
Az USA megtöbbszörözte olaj megrendeléseit
Londoni kereskedõk szerint az amerikaiak a szokásosnak többszörösét rendelték benzinbõl európai szállítóiktól a hét eleje óta. A rendelések összmennyisége közel jár a háromnegyed millió tonnához, legalább 15-20 tankhajónyi plusz szállítmányt foglaltak le a héten.
- címkék:
- USA
- árupiac
- amerikai gazdaság
- olajpiac
- Címkefelhõ »
Az olaj drágulásával visszatérhet a szén
Az olaj drágulása, készleteinek várható kimerülése miatt újra növekedhet a szén jelentõsége, feltéve, hogy sikerül környezetbarát technológiákat kifejleszteni - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- Kína
- árupiac
- szén
- drágulás
- olajpiac
- Napi Gazdaság
- Címkefelhõ »
Nem lesz tartósan 70 dollár felett az olaj
Londoni elemzõk egyelõre nem jósolnak tartósan 70 dollár feletti olajárszintet. A jelenlegi rekordárak tartósodása ugyanis már éreztetné makroszintû hatásait az amerikai gazdaságban.
Katrina az olajárat is felkorbácsolta
Az olajárak rekordmagasságba ugrottak, amint a Katrina hurrikán a legveszélyesebb szintre emelkedett. A Mexikói-öbölben lezért le kellett állítani a nyersolaj kitermelését - írja a BBC.
Jön a hetvendolláros olaj
Csütörtökre virradóra az elektronikus kereskedésben a piaci olajár elérte a hordónkénti 68 dolláros rekordárat. Ennek fõ oka az újabb hurrikánveszély, valamint az amerikai benzinkészletek csökkenése.
Hatvanhat dollár felett az olaj
Szerdán a kora reggeli órákban a nyersolaj szabadpiaci ára 66 dollár fölé kúszott, elsõsorban az ellátással kapcsolatos aggodalmak erõsödése miatt.
- címkék:
- dollár
- árupiac
- olajpiac
- Címkefelhõ »
IMF: Kockázatos a tartósan magas olajár
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelenleg már úgy ítéli meg, hogy a tartósan magas olajárak egyre inkább veszélyeztetik a világgazdasági növekedést. A szervezet erre az évre átlagosan 51 dolláros hordónkénti árral számol.
- címkék:
- dollár
- árupiac
- olajpiac
- IMF
- Címkefelhõ »
Tovább csökken az olaj ára
Csütörtök reggel, átmeneti technikai kiigazítás után, kissé tovább csökkent a kõolaj ára a szabadpiacon a szerdai zuhanás után, mert kiderült, hogy a magas árak már csökkentik a keresletet és veszélyeztetik a vállalati profitokat.
- címkék:
- New York
- árak
- árupiac
- olajpiac
- Címkefelhõ »
Sztrájkok miatt drágul a réz
Tovább emelkedett tegnap a réz ára a londoni tõzsdén: 3600 dollár felett is kötöttek határidõs üzletet. A jegyzés végül 3590 dolláron zárt. A színesfém eddig tizenöt százalékkal drágult január óta - írja a Napi Gazdaság.
Drágítja a repülõjegyeket a magas olajár
A vezetõ négy amerikai légitársaság a magas olajárra hivatkozva drágítja jegyeit. Elemzõk szerint ezzel együtt sem kizárható újabb légitársaság-csõd sem.
- címkék:
- árupiac
- légi közlekedés
- olajpiac
- Címkefelhõ »
Csúcsra tart az aranyár
A kõolaj drágulása és a gyenge dollár viszi a 17 éves csúcs közelébe az aranyárat. Elemzõk szerint ha az arany átlépi a 450 dolláros unciánkénti árat, újabb drágulás várható.
Hatvanöt dollár fölé emelkedett az olajár
Újabb rekordot döntött a hetek óta szárnyaló olajár, és elérte a 65 dolláros hordónkénti szintet. Az elégtelen finomítói kapacitások és a bizonytalan politikai helyzet miatt további emelkedés várható. Az olajcégek részvényei mindenütt szárnyalnak.
Több ezer vállalat sáros az ENSZ botrányában
Vállalatok ezreirõl derült ki, hogy kenõpénzt fizettek ENSZ-tisztviselõknek a világszervezet iraki, "olajat élelmiszerért" elnevezésû programjához kapcsolódóan - írta vizsgálatok alapján a The NewYork Times szerdán.
- címkék:
- árupiac
- olajpiac
- ENSZ-tisztviselõ
- Címkefelhõ »
275 forint fölé is mehet a 95-ös benzin ára
Kedden reggel újabb rekordokat állított fel a nyersolaj ára a szabadpiacon a hordónkénti 64 dollár feletti árral, mivel aggodalmat kelt a szaúd-arábiai terrorista támadások lehetõsége. Az amerikai olajfinomítókkal kapcsolatos technikai problémák a benzinellátás zavaraival kapcsolatos félelmeket táplálják - ez pedig a benzinárak rekordszintet megközelítõ emelkedéséhez vezet. Magyarországon augusztusban akár a 275 forintot is meghaladhatja a 95-ös ára.
63 dollár közelében az olajár
Hétfõ délelõtt újabb rekordokat, 63 dollár közeli szintet ért el a kõolaj ára a szabadpiacon, mert a hét végén újabb amerikai finomítók hagyták abba a termelést hibajavítások miatt, miközben az elemzõk a hét végi, vártnál jobb foglalkoztatási adatokból erõs gazdasági növekedésre, nagy üzemanyag-keresletre következtetnek. Növelte a piacon az idegességet az is, hogy az Egyesült Államok szaúd-arábiai nagykövetsége hétfõn és kedden zárva tart, terrortámadások veszélye miatt.
Állandósul a 60 dolláros olajár
Tartósan hatvan dollár fölött maradhat a nyersolaj hordónkénti ára a Mol Rt. szerint. A vállalat az olaj- és olajtermék piacon kialakult helyzetrõl és a várható trendekrõl tartott sajtóbeszélgetést. A Mol elõrejelzése szerint augusztusban a benzin Magyarországon átlagosan 275, a dízelolaj 260-265 forintba fog kerülni; a földgáz pedig jelentõsen drágul a következõ hónapokban.
Kína 4000 kilométer autópályát épít évente
Négyezer kilométer autópályát adnak át évente. A kínai kormányzat gõzerõvel erõlteti a projektet, amely összesen 85 000 kilométeres autópálya-hálózat megépítését irányozza elõ. Az autópályákat hazai kivitelezõk készítik, jóval a világpiaci ár alatt. A megtérülés - állami garanciavállalás mellett - is kétséges, sok helyen ugyanis elõbb van autópálya, mint elegendõ autó. A kormányzatnak azonban nincs választása: ez az egyetlen módszer, hogy odavonzzák a befektetõket az elmaradottabb területekre.
- címkék:
- Kína
- közlekedés
- árupiac
- autópálya
- Címkefelhõ »
Húsz százalékkal is drágulhat a cukor
A drága olaj miatt a befektetési alapok újabban nagyobb mennyiségben vásárolnak mezõgazdasági termékeket - derül ki a Barclays Capital, egy londoni befektetési cég felmérésébõl. A londoni Economist Intelligence Unit elemzõ cég szerint a megnövekedett kereslet és a rossz indiai termés miatt a cukor ára több mint 20 százalékot emelkedhet.