áruhitel

címke rss
Ennél az üzletláncnál már fizetés nélkül is lehet vásárolni

Ennél az üzletláncnál már fizetés nélkül is lehet vásárolni

A Walmart és az Affirm Holdings kedden olyan új együttműködést jelentett be, ami megkönnyítheti a vásárlók életét. Az amerikai kiskereskedelmi lánc üzleteiben található kioszkoknál áruhitel is igényelhető, amit ráadásul percek alatt elbírálnak. Ez pedig az ünnepi időszakban kifejezetten előnyös lehet a fogyasztóknak.

Másfél millió forint hitelt vettek fel hamis papírokkal

Gazdaság2020.09.16, 12:17

A Tatabányai Járási Ügyészség az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be huszonhárom személlyel szemben, akik hamis munkáltatói igazolásokkal igényeltek olyan áruvásárlási kölcsönöket, amelyek megfizetése nem állt szándékukban. Több év börtön várhat rájuk.  

Már felvehető kölcsön hangalapú aláírással is

Gazdaság2020.01.10, 10:35

Azok az ügyfelek, akik áruhitelt vagy személyi kölcsönt vesznek fel, ezentúl szóban is nyilatkozhatnak a hitelszerződés elfogadásáról a távoli felek közt létrejött szerződés keretében, melyet a hitelnyújtó cég egy videós azonosítással végez el. A Cofidis sajtóközleményében kiemeli, hogy konstrukciójuk a maga nemében az első ilyen Magyarországon.

Nagyon megugrott az áruhitelek és a személyi kölcsönök felvétele

Gazdaság2019.12.11, 14:09

Az utóbbi két hónapban megugrott a fedezetlen, elsősorban kisebb összegű személyi kölcsönök és áruhitelek felvételének száma - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője.

Apa és fia együtt akarta átverni a bankot, hogy tévét tudjanak venni

Itthon2019.10.01, 18:23

Csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt emeltek vádat azzal a két férfival szemben, akik úgy akartak hitelre televíziót venni, hogy hamis munkáltatói igazolást nyújtottak be.

MNB: Vigyázzunk a karácsonyi hitelek felvételénél!

Gazdaság2018.12.05, 12:21

Akár 45 ezer forintnyi eltérés is lehet a visszafizetendő tartozásnál egy egyéves futamidejű, 200 ezer forintos „karácsonyi" fogyasztási hitelnél. Egyre több a változó kamatozású fogyasztási hitel, aminél a kamatváltozás kockázatára is figyelni kell - írja közleményében a jegybank.

Kölcsönből vagy hitelből mosogassunk?

Gazdaság2018.11.16, 11:48

Minél nagyobb a család, vagy minél többen jönnek össze egy-egy ünnep vagy csak kerti grillezés alkalmával, annál több a koszos edény, a mosogatni való és a ránc a homlokon. Vagyis egy mosogatógép beszerzése már igazán nem úri luxus.

Miből vegyünk laptopot?

Gazdaság2018.11.02, 11:03

Egy-egy nagyobb kiadás, jelentősebb értékű vásárlás nem sorolható mindig a rongyrázás vagy a meggondolatlan luxuskiadás kategóriájába. Sokszor a józan ész vagy akár a kényszer is szülhet extra kiadást. Tegyük fel, hogy valaki fel akar mondani a munkahelyén, hogy önállóan boldoguljon.

Hamis adatokkal vett fel áruhitelt egy hahóti férfi

Itthon2018.08.21, 16:56

Áruhitelt vett fel, hogy megvárásoljon egy mobiltelefont egy hahóti férfi. Mivel tudta, hogy nem kaphatná meg a kölcsönt, hamis adatokat írt a hiteligénylő lapra. Sikerrel járt. A telefont eladta, a hitelt viszont másfél év után sem kezdte el törleszteni. A csaló most bíróság elé állhat, mert vádat emeltek ellene.

Havonta 13 panasz érkezik szabálytalan árubemutatók miatt

Gazdaság2017.09.12, 11:39

Idén havonta átlagosan 13 panasz érkezett a szabálytalan árubemutatók miatt, 2015-ben azonban ez a szám még 43 volt - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Új pénzügyi partnere van a Media Marktnak

Gazdaság2017.01.23, 15:36

Pénzügyi partneri megállapodást írt alá a Budapest Bank a Media Markttal. A műszaki-elektronikai áruházlánc 24 üzletében a BB fogja biztosítani az áruhitelt és a hitelkártyákat.

Kiderült, mire költene idén a legtöbb magyar

Gazdaság2015.06.23, 11:37

A magyarok 40 százaléka tervezi idén, hogy növelni fogja kiadásait. Elsősorban lakásfelújításra, háztartási gép- és bútorvásárlásra költenének. A lakáspiac és a vásárlási szándék növekedése miatt várhatóan több hitelt fognak felvenni az emberek.

A kánikula legalább a hűtőeladásoknak kedvez

Gazdaság2014.07.17, 10:21

Június és július akár háromszorosra is felhúzhatja a frizsider-eladásokat hitelből az átlagos hónapokhoz képest.

Körültekintően kell kezelni az áruhitelt

Archívum2011.12.28, 21:39

Az áruhitel-szerződések megkötése előtt fokozott óvatossággal kell eljárni és érdemes az okirat apró betűs részeit is figyelmesen áttanulmányozni - tanácsolják egyaránt a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége és a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

Olcsóbbak lettek az áruhitelek

Gazdaság2011.12.15, 21:22

Átlagosan 10 százalékkal olcsóbban lehet az idén karácsonykor áruhitelhez jutni, mint egy évvel ezelőtt - derül ki a Bankometer legújabb elemzéséből. A bankok az emelkedő alapkamat és növekvő kockázatok ellenére csökkentették kamataikat.  

Megnyíltak a szlovák pénztárcák karácsonykor

Archívum2010.01.11, 12:18

Bár a válság miatt sokan fogadkoztak, hogy visszafogják kiadásaikat, a karácsonyhoz kötődő vásárlások mégis megnyitották a pénztárcákat Szlovákiában - legalábbis erre lehet következtetni az újonnan felvett áruhitelek volumenéből és a bankkártyák használatának intenzitásából - írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.

Válsághíradó: erősebb a forint, vita a krízisalapról, dönt az MNB

Archívum2009.06.21, 22:30

Pénteken különösebb ok nélkül erősödött a forint, közvetlenül a zárás előtt nagyot esett a budapesti tőzsdeindex, miközben az orosz kormány is beszállt a Mol-Szurgut kötélhúzásba. Vita alakult ki a krízisalapról, külföldi elemzők szerint Magyarországnak újabb IMF-hitelre lesz szüksége, Bajnai Gordon szerint azonban jó eséllyel ez elkerülhető. Hétfőn dönt a kamatszintről az MNB. Hajnali válsághíradó.

A v�ls�g alatt is n�pszer�ek az �ruhitelek

Gazdaság2009.06.19, 09:25

�ruhitelek szezonja van, a napokban k�t m�szaki �ruh�z is nulla sz�zal�kos �ruhitelt k�n�lt. Az �ruhitel ig�nyl�se �s megszerz�se�gyorsnak �s egyszer�nek t�nik: n�h�ny pap�r kit�lt�se �s n�h�ny m�sik bemutat�sa ut�n m�r vihetj�k is haza a kiv�lasztott term�ket. A lehet�s�g vonz�, k�s�bb is r��r�nk kifizetni a plazmat�v�t vagy laptopot, de �rdemes �tgondolni, hogy meg�ri-e lek�tni magunkat, adott esetben ak�r �vekre is, valamint hogy a t�rleszt�r�szletekre minden h�napban marad-e p�nz. Hogyan vegy�nk fel �ruhitelt, mik a buktat�k, mi t�rt�nik, ha nem tudunk t�rleszteni?

Előző
  • 1
Következő