Artisjus

címke rss

Nem az üres cédék hozzák el a pophajnalt

Vélemény2013.10.22, 12:02

Az állam egy mindössze látszólagos egyetértést rúg fel a könnyűzenészeket megillető jogdíjak elosztásának újraszervezésével L. Simon László szerint. Hogyan segítheti a jogdíjak elosztásának új rendszere a fiatal zenészeket, és miért nem kell attól tartani, hogy egy lila szervezet ezentúl csak a balettet támogatja majd?

Válasz Lovasi Andrásnak a jogdíjakról

Vélemény2013.10.16, 10:27

A szerzői jogdíjak egy részének újraosztása nem lenyúlás, és pont azokat segíti, akik nem a haszonélvezői egy bejáratott, viszonylag szűk rétegnek kedvező rendszernek - állítja L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke és a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának elnöke. Miért gondolja az állam, hogy hatékonyabban segíti a zenei életet, ha a jogdíjak egy része fölött a Nemzeti Kulturális Alap rendelkezik?

Lovasi András nem higgadtan a jogdíjakról

Vélemény2013.10.14, 16:15

Nagy felzúdulást okozott a magyar zenészek körében, hogy az Artisjus helyett a Nemzeti Kulturális Alaphoz került a magánmásolási jogdíjak 25 százaléka, és ezentúl a zenészek közös jogkezelő testülete helyett az NKA dönt majd a szétosztásukról. Lovasi András, a Kispál és a Borz egykori és a Kiscsillag jelenlegi frontembere az alábbi nyílt levelet írta L. Simon Lászlónak, az NKA alelnökének.

L. Simon nyugtatja a háborgó művészeket

Itthon2013.10.07, 16:07

Már több mint 1400 művész aláírta azt a petíciót, amellyel az ellen tiltakoznak, hogy az Országgyűlés elvegye tőlük a jogdíjak 25 százalékát. A Nemzeti Kulturális Alap fideszes alelnöke, L. Simon László szerint azonban továbbra is részesülni fognak a jogdíjakból, csak azok negyedét ezentúl a közös jogkezelők helyett a Nemzeti Kulturális Alap szakkollégiumai osztják szét. A törvénymódosításról hétfőn szavaz a parlament.

Befagynak a zenefelhasználás után járó jogdíjak

Archívum2013.09.16, 14:16

Az Artisjus által meghatározott befizetési kötelezettséget a 2013-as árszinten fagyasztják be 2014-re és 2015-re, míg a háttér jellegű élőzene után fizetendő összeg az eddigi felére csökken.

Újra Majkáék a legnépszerűbbek

Kultúra2013.09.16, 13:17

Nyáron helyreállt a rend a magyar YouTube-slágerlistán: újra a hiphop volt a legnépszerűbb műfaj, ByeAlex pedig visszaesett a középmezőnybe.

Immunis a Kedvesem kenyérre ByeAlex

Life.hu2013.09.06, 16:10

Az énekes menedzsmentje jogi eljárással fenyeget egy pékséget, amely a "Kedvesem" című dalról nevezte el fitneszkenyerét. Alex a Life.hu-nak azt mondta, nem érdekli a kenyérügy.

Szorgosan termelnek a magyar zeneszerzők

Kultúra2013.06.21, 15:20

A zene ünnepe, június 21. alkalmából az Artisjus nyilvánosságra hozott néhány érdekes adatot a 2012-es zenei termésről. 

Védjük Amerikától a filmet és zenét

Kultúra2013.06.19, 16:55

A film és a zene szabad kereskedelme nem szerepel az EU és az Egyesült Államok közti tárgyalásokon - legalábbis egyelőre. Így maradhatnak a kvóták.

ByeAlex legyőzte Majkát

Kultúra2013.06.11, 10:04

A Kedvesem vezeti a tavaszi magyar YouTube-slágerlistát. Majka és társai a második és harmadik helyen.

ByeAlex a tél nagy nyertese

Archívum2013.03.14, 10:54

Még mindig Majka vezeti a magyar YouTube-slágerlistát, de ByeAlex nagyon gyorsan jön felfelé.

Még mindig nem unják a magyarok Majkát

Archívum2012.12.07, 15:17

Ősszel is a Belehalok volt a legnézettebb magyar YouTube-videó. Paródiái is tarolnak.

A ValóVilág sztárja lenyomta az operett válófélben lévő sztárházaspárját

Life.hu2012.09.25, 23:54

A kubai ritmus lenyomta Bereczkiéket. Többen voltak kíváncsiak VV Cristofel slágerére, mint az operettvilág válófélben lévő sztárházaspárja, a Szinetár-Bereczki páros dalára a 2012. nyári Artisjus-YouTube magyar 30-as toplistája szerint.

Nyáron is a Belehalok tarolt a YouTube-on

Archívum2012.09.21, 11:09

Majkáék száma az első, paródiája a harmadik legnézettebb klip; tarol a rap és a vicces videó. A YouTube-on népszerű számokat alig játsszák a rádióban.

Miért éppen Presser Gábor?

Archívum2012.09.18, 23:24

Az idén először és utoljára nyilvános, hogyan díjazza a zeneszerzőket és dalszövegírókat a saját jogvédő egyesületük alapítványa. Miért Presser és Bródy kapja a legtöbbet a könnyűzenei szerzők közül? Miért nem kap egy fillért sem Nagy Feró vagy Szikora Róbert? Támogatja-e a szakma a fiatalokat, és ha igen, hogyan? Van-e bárki másnak köze hozzá, hogyan osztják el a jogdíjaikat a szerzők?

Elindul az EU az egységesebb zenei piac felé

Archívum2012.07.11, 16:41

A kis országok zenéjét külön intézkedések is védik az Európai Bizottság irányelv-tervezetében.

Két év múlva érkeznek a kalózgyilkos online tékák

Techbázis2012.07.11, 15:19

Megágyazni készül az Európai Unió a Netflixnek a Hulunak és az összes többi online film-, és zeneipari szolgáltatócégnek azzal, hogy egységes szerzői jogi feltételek bevezetését tűzte ki tagállamainak.

Majkát hallgatták a magyarok legtöbbet idén

Archívum2012.06.21, 12:00

A weben fogyasztott magyar zenei tartalmak népszerűségét mostantól hivatalosan is méri az Artisjus Egyesület. Március óta már a YouTube-megtekintések után is kapnak jogdíjat az előadók.

Kesztyűs kézzel bánna a kormány a magyar torrentezőkkel

Techbázis2012.06.06, 16:27

Az új büntető törvénykönyv tervezete szerint nem büntethető az, aki nem üzletszerűen használja a fájlmegosztó szolgáltatásokat. A filmeket, zenéket és szoftvereket nagy tételben megosztókat ugyanakkor továbbra is börtön fenyegetné. A határ félmilliós kárnál van meghúzva.

Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez

Techbázis2012.02.10, 20:02

Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai internetszolgáltatókat arra, hogy monitorozzák felhasználóik adatforgalmát, és összemossa a magánhasználatú zene- és filmletöltéseket a kereskedelmi szintű tevékenységgel.

A Megaupload nélkül is boldogulnak a magyar kalózok

Techbázis2012.01.21, 19:00

Szakértők szerint nem csökken az illegális letöltések száma a világ egyik legnagyobb fájlcserélő oldalának lezárása után sem. A Megaupload helyett a magyar átlagnetező inkább sms-ben előfizethető warezoldalakat látogat, hosszú távon azonban rá is hatással lehet a szerzőijogsértésekkel szemben szigorúbb fellépést hirdető amerikai politika.

Az Artisjus-matrica miatt drágulnak a külső merevlemezek

Techbázis2012.01.13, 12:46

2012-től a külső merevlemezekre és SSD-meghajtókra is üres adathordozói díjat kell fizetnie a hazai vásárlóknak.  Egy egy terabájtos külső merevlemez ára 2200 forinttal nő a díj kiterjesztésének eredményeként.  

Ismeri a torrentezők titkait egy új honlap

Techbázis2011.12.13, 18:37

Ukrán fejlesztők honlapja azt ígéri, megmutatja, hogy a látogató milyen filmeket, zenéket vagy programokat torrentezett le korábban saját számítógépére. Utánajártunk, mennyire lenyomozható a Bittorrent-forgalom, kell-e pánikolnia a kedvenc sorozatát a világhálón beszerző átlagembernek.

A magyar előadóknak is hozhat pénzt a YouTube

Techbázis2011.12.01, 21:28

YouTube.hu alatt lesz elérhető a közeljövőben a videomegosztó magyar tartalmakkal felpezsdített lokalizált verziója az IT café értesülései szerint.

Jogtalan rádiózásért fizetett egy szegedi szolárium

Gazdaság2011.11.07, 10:29

Nem tudta, hogy olyan rádióhallgatásért, amely során a vendégek is hallhatják a zenét, jogdíjat kell fizetni, ezért kéthavi számlának megfelelő díjat fizetett a jogdíjakért felelős Artisjusnak egy szegedi szoláriumszalon.

Matolcsy: Lesz online-szerencsejáték-adó

Gazdaság2011.09.13, 14:58

A nemzetgazdasági miniszter szerint az is eredmény, hogy a belső fogyasztás stagnál és nem csökken. Az online szerencsejátékok jövőre már adózni fognak, a SZÉP-kártyát jövőre bővítik, és melegétel-utalványként is használható lesz. A vendéglátósok könnyítésre számíthatnak a zenei jogdíjak fizetésében.

Az Artisjus megágyazna az iTunesnak

Techbázis2011.05.08, 14:22

Az internetes piac felé nyit új osztályvezetőjének kinevezésével az Artisjus. A zeneipari jogvédő szervezethez áprilisban csatlakozott Kitzinger Dávid internetes tanácsadó. A 35 éves szakember keltette életre többek közt a Nemzeti Audiovizuális Archívumot, de nevéhez fűződik a Gramofon Online és a Filmhíradók Online nevű multimédiás gyűjtemények elindítása, de részt vett kormányzati kulturális stratégia írásában is. A jogvédő szervezetnél a világhálós szolgáltatások mellett feladatai közé tartozik az írható CD-kre és más adathordozókra kirótt díjak felügyelete, és a hagyományos CD- és DVD-kiadványok jogosítása is.

Lekapcsolták az olcsó szlovák CD-k szállítóit

Techbázis2011.02.21, 13:22

A magyar adó- és vámhatóság munkatársai letartóztatták annak a két cégnek a vezetőit, amely Magyarországon hatalmas mennyiségben értékesített üres CD-ket és DVD-ket az interneten keresztül a hazai árak feléért, harmadáért, mivel sem áfát, sem üres adathordozók utáni díjat nem fizettek a lemezek után. Az [origo] által megkérdezett szakértő szerint azonban még korai lenne temetni a bolhapiacokon, webshopokban kínált olcsó lézerlemezeket.

Hatmillió forintot fizethet a Nokia az Artisjusnak

Techbázis2011.01.10, 15:43

A zenei jogvédő szervezet még 2008-ban perelte be a mobiltelefon-gyártót, mert az nem fizetett jogdíjat a készülékeivel együtt szállított memóriakártyák után.

Az MTV és az Artisjus is gazdagodik - vébé a kivetítők árnyékában

Tévé2010.06.06, 20:20

Nem tehet ki akárki egy plazmatévét vagy egy kivetítőt a kiskocsmája kertjébe a labdarúgó-világbajnokság alatt, a vendéglősnek, üzemeltetőnek egyeztetnie kell az Artisjusszal és az MTV-vel. A jelentősebb futballmeccsek idején nő a bevétel, ezt pedig megfizettetik a vendéglátósokkal - ennek ellenére egy hónapig a legtöbb szálloda, bár, kocsma, étterem arra készül, hogy focibarátokkal növelje forgalmát. Ha egy üzemegység lebukik, és utólag sem rendezi az ügyet, perre számíthat.

Jóhiszemű iskolákat sarcolnak meg a szalagavatókért

Itthon2010.01.26, 11:32

Az Artisjus szerzői jogvédő egyesület évek óta próbál jogdíjat behajtani az iskolai szalagavatókon lejátszott zenékért, de még mindig van iskola, amelyet meglep, hogy ilyen díj egyáltalán létezik. A szerzői jogok védelméről szóló törvény külön jelzi, hogy haszonszerzéssel nem járó iskolai ünnepélyek után nem kell jogdíjat fizetni, de az Arisjus máshogy értelmezi a helyzetet. Az egyesület szerint az ünnepély csak a szalagok feltűzéséig tart, utána táncmulatság kezdődik, ami díjköteles.

A fájlcserélők kegyeit keresi az LMP

Techbázis2009.11.03, 16:59

Csökkentené a szerzői jogi oltalom idejét és törvénnyel védené a magáncélra fájlokat cserélőket a Lehet Más a Politika (LMP) nevű párt. Az LMP nemzetközi összefogást kezdeményez a más országokban működő, a szerzői jogok védelmének lazításáért küzdő kalózpártokkal. A magyar szerzői jogvédő szervezet, az Artisjus szerint a hasonló javaslatok visszafelé sülhetnek el. Gyors eredményt egyikük sem vár.

Az Artisjus megsarcolja a pendrive-okat is

Techbázis2009.03.03, 09:14

Az adathordozóknak ez a családja április 15-től már csak hologramos matricával és persze ennek megfelelő plusz költséggel kerülhet forgalomba.

Szerzői jogi esetek

Partytár2008.06.18, 00:52

Egyre több oldalon hallgathatunk, illetve tölthetünk le lemezlovasok és producerek által készített mixeket. Az ezzel kapcsolatos szerzői jogi kérdésekben az Artisjus jogi osztályának munkatársa, dr. Tóth Péter Benjamin segített kiigazodni.

Olcsóbbak lettek a memóriakártyák

Archívum2008.02.11, 08:36

A memóriakártyák, illetve a tárolóval felszerelt multimédiás eszközök után 20 százalékkal kevesebb jogdíjat kell fizetni idén - az Artisjus erről szóló közleménye a Magyar Közlönyben jelent meg.

Áremelés szerzői jogdíjak miatt

Techbázis2006.08.01, 15:21

Fű alatt, a közlönyben való közzététel és az érdekeltekkel való egyeztetés nélkül kíván új jogdíjakat kiróni egyes termékekre az Artisjus - adta hírül a Burn.hu. Az érdekvédők értetlenkednek és tiltakoznak.

A fogyasztóvédők együttműködnek az Artisjusszal

Techbázis2006.03.30, 10:09

Együttműködési megállapodást kötött egymással az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) és a szerzői jogokat védő Artisjus.

Leáldozhat a hazai amatőr híroldalaknak

Techbázis2005.03.30, 12:42

Akár be is zárhatják azokat a pusztán lelkesedésből fenntartott hazai híroldalakat, melyek tartalmukat más magyar weboldalakről gyűjtögetik. Míg a Világgazdaság értesülése szerint az MTI is fel kíván lépni az elcsent hírek használói ellen, az újságírószövetség az Artisjusszal egyeztet a szankciókat illetően.

Nem lehet egy rádiót bojkottálni

Kultúra2002.02.21, 11:38

Az Artisjus, a szerzői jogokkal foglalkozó hivatal szerint nem tilthatja meg egy előadó sem, hogy egy államilag elfogadott rádió az ő szerzeményeit játssza.

Előző
  • 1
Következő