Arthur

címke rss

Ráunhatott Natalie Portmanre a közönség

Archívum2011.04.11, 14:34

Russell Brand dominálta az amerikai mozikat a hétvégén: az első helyen továbbra is a Hopp című film áll, amelyben ő szinkronizálja a nyuszi főhőst, a második helyet pedig a főszereplésével készült Arthur-remake szerezte meg. A múlt hétvégén bemutatott Hopp bevétele 42%-ot esett vissza, és második hétvégéjén 21,7 millió dollárt hozott. A gyerekfilm pénteken riválist kap majd: akkor mutatják be a Rio című animációs filmet, de az előrejelzések szerint így is eléri majd a 100 millió dolláros összbevételt. Helen Mirren és Russell Brand az Arthur című filmben Az 1981-es Arthur remake-je és a Hanna (hazai premier: június 9.) című Joe Wrighht-film ...

Elhunyt Bálint István

Film2007.10.12, 12:30

Bálint István, a Halász Péter-féle színházi csoport tagja és az abból kinövő New York-i Squat Színház meghatározó alakja október 11-én, csütörtökön hosszan tartó, súlyos betegség után amerikai otthonában elhunyt.

Luc Besson: Most járjuk az örömtáncot

Film2007.08.09, 11:26

Arthur és a villangók című filmjének díszbemutatójára érkezett múlt hét szerdán Budapestre Luc Besson és adott interjút az [origo] filmklub újságírójának. Minden idők legsikeresebb francia rendezője negatív jelzőként használja a "felnőtt" szót, távol tartja magát az internettől és nem tartja problémásnak a fűszívás ábrázolását egy gyerekfilmben.

Arthur kiesett az Oscar-versenyből

Film2007.01.18, 13:19

Besson öt évet áldozott rá az életéből, most pedig, az utolsó pillanatban, kizárták a filmjét az Oscar-versenyből. Az indoklás: az Arthur és a villangók nem elég animációs.

Arthur csodaországban

Film2007.01.18, 13:24

Az Arthur és a villangók szórakoztató akciómese. Félig animált, félig élőszereplős, telis-tele utalásokkal más filmekre meg a felnőtt világ jelenségeire. Kavalkád, különösebb értelem nélkül.

Madonna Luc Bessonnal dolgozik

Film2004.10.22, 12:55

Luc Besson animációs filmet rendez saját gyermekkönyvsorozata alapján. A női főszereplőnek Madonna kölcsönzi a hangját. Az Arthur nevű kisfiú kincskereső kalandjairól szóló produkció 2006-ra várható.

Előző
  • 1
  • 2
Következő