Arsenal FC

címke rss

Csalással vádolják a Liverpoolt a hamis koronavírustesztek miatt

Sport2022.01.11, 17:07

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) és a Ligakupa-sorozat lebonyolításáért felelõs EFL múlt héten engedélyezte a Liverpool számára az Arsenal elleni elõdöntõ elsõ mérkõzésének elhalasztását, ugyanis Jürgen Klopp csapatában több játékosnak is pozitív lett a koronavírus tesztje. Néhány nappal késõbb azonban a német edzõ azt mondta, hogy egyetlen kivételtõl eltekintve minden teszt fals pozitív volt. A Pool riválisai azt szeretnék, hogy kivizsgálják az esetet, azonban az EFL szerint erre nincs szükség, mert a Liverpool edzõközpontja zárva maradt, így nem folytatódhatott a normális munka.

Szenzáció az FA-kupában: másodosztályú csapat ejtette ki az Arsenalt

Sport2022.01.09, 20:14

Az angol labdarúgó FA-kupa harmadik fordulójában az Arsenal 1-0-ra kikapott a másodosztályú Nottingham Forest csapatától City Groundon, így az észak-londoni csapat története során másodszor esett ki ilyen korán a sorozatból.

Pár hete még nevettek az Arsenalon

Sport2022.01.07, 05:55

Augusztusban még úgy látszott, hogy az Arsenalról képtelenség lesz pozitív dolgokat írni. Mikel Arteta csapata három vereséggel kezdte a Premier League 2021/22-es szezonját, ezzel beállított egy 67 éves negatív rekordot. Az Ágyúsok dühös szurkolói ekkor az edzõ kirúgását követelték, azonban a baszk szakember megkapta a bizalmat, mostanra pedig bebizonyosodott, hogy jó döntés volt a kispadon tartani, mert jelenleg a megújult Arsenal az angol bajnokság egyik legüdébb színfoltja.

Újabb koronavírusos esetek Liverpoolban, elhalasztanák az Arsenal elleni rangadót

Sport2022.01.04, 21:44

A Liverpool FC hivatalos kérelmet nyújtott be a csütörtöki, Arsenal elleni Ligakupa-elõdöntõ elsõ mérkõzésének elhalasztására, mivel a klubnál megszaporodtak a koronavírusos esetek.

Megvan a világ leggazdagabb focicsapatának elsõ sztárigazolása

Sport2022.01.04, 18:28

Spanyol sajtóértesülések szerint elhagyja a La Ligában címvédõ Atlético Madrid labdarúgócsapatát Kieran Trippier, aki visszatér hazájába és a Newcastle United játékosa lesz.

Nõügyek, verekedés a pályán, ostoba nyilatkozatok: ezekért váltottak le csapatkapitányokat

Sport2022.01.04, 06:02

Nõügyek, ámokfutás, nyomásgyakorlás. Sok minden állhat a háttérben, ha egy edzõ úgy dönt, elveszi a kapitányi karszalagot a játékosától. Pierre-Emerick Aubameyang a legfrissebb áldozat, az õ lefokozásától hangos most a sportsajtó. A gaboni csatárral történtek apropóján összegyûjtöttünk pár ügyet, aminek az lett a vége, hogy megfosztották a csapatkapitányokat a karszalagjuktól.

A Manchester City botrányos meccsen gyõzte le az Arsenalt

Sport2022.01.01, 15:42

Az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának nyitómérkõzésén a listavezetõ Manchester City drámai mérkõzésen 2-1-re legyõzte az Arsenal csapatát az észak-londoni Emirates Stadionban, ezzel Pep Guardiola együttese sorozatban a 11. mérkõzését nyerte meg a Premier League-ben.

Gyönyörû sarkazós gólt lõtt az Arsenal focistája - videó

Sport2021.12.21, 23:21

Az Arsenal 5–1-re legyõzte otthon a harmadosztályú Sunderland csapatát az angol labdarúgó Ligakupa negyeddöntõjében.

Az Arsenal nyerte a Premier League egyetlen szombati meccsét

Sport2021.12.18, 20:44

Az Arsenal könnyedén legyõzte idegenben a Leeds United csapatát az angol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában.

Az Arsenal szurkolói felháborodtak a drága büfé miatt

Sport2021.12.17, 08:30

Az Arsenal szurkolóit valósággal megdöbbentette, hogy mennyi pénzbe kerül egy dupla baconös sajtburger és sült krumpli az Emirates Stadionban.

Bukás és rémálom: így tûnhet el a világ futballjából Európa egyik legjobb focistája

Sport2021.12.16, 13:40

Aaron Ramsey egész pályafutását beárnyékolták a kisebb és nagyobb sérülések, ettõl függetlenül szép karriert futott be az Arsenalnál. A fényesebb jövõ reményében azonban az olasz Juventushoz szerzõdött, ám hiába érkezett sztárként és lett Cristiano Ronaldo mögött a csapat legjobban keresõ játékosa, hamar rémálommá vált számára a klubváltás. A walesi válogatott sztár a rendszeres játéklehetõség helyett padmelegítõ lett a világ egyik legnagyobb klubjában. Dicsõség helyett pedig óriási bukással érhet véget a torinói kaland, de vajon van-e még számára visszaút?

Gyönyörû gólokkal nyert az Arsenal David Moyes 600. Premier League-meccsén

Sport2021.12.15, 23:10

Szerdán este a Premier League 17. fordulójának rangadóján az Arsenal 2-0 legyõzte a West Ham United csapatát az Emirates Stadionban.

A Barcelona az Arsenal sztárjára cserélné el világbajnok focistáját

Sport2021.12.15, 18:20

Az FC Barcelona az Arsenal sztárjára, Pierre-Emerick Aubameyangra szeretné elcserélni világbajnok labdarúgóját, Ousmane Dembélét.

Csapatot keres a Barcelona korábbi vb-bronzérmes focistája

Sport2021.12.13, 13:54

A belga Thomas Vermaelen szerzõdésének lejártával elhagyta a japán Vissel Kobe labdarúgócsapatát.

A Liverpool egy 11-essel gyõzte le Steven Gerrard csapatát

Sport2021.12.11, 18:12

Az angol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában a Liverpool 1-0-ra legyõzte Steven Gerrard vezette Aston Villát az Anfield Roadon.

Az Arsenal 40 millió eurót sem sajnálna Szoboszlai Dominikért

Sport2021.12.10, 21:28

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságbam szereplõ Arsenal a hírek szerint kész egy 40 millió eurós ajánlatot tenni a német RB Leipzig magyar válogatott középpályásáért, Szoboszlai Dominikért. A Bundesliga-csapat azonban nem szívesen válna meg az egyik legjobbjától.

Brutálisan arcon taposta az Arsenal focistáját az ellenfele - videó

Sport2021.12.07, 10:14

Az Everton egygólos hátrányból fordítva 2-1-re legyõzte a vendég Arsenalt az angol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának hétfõ esti zárótalálkozóján. A meccs alakulhatott volna másképp is, ugyanis a hazai csapat védõjét, Ben Godfrey már az elsõ félidõben ki lehetett volna állítani. 

Az Arsenal egy 92. perces bombagóllal kapott ki az Evertontól

Sport2021.12.06, 22:59

Az angol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának záró mérkõzésén az Everton 2-1-re legyõzte az Arsenal csapatát a liverpooli Goodison Parkban.

Rémisztõ pillanatok: baseballütõvel akarták kirabolni az Arsenal sztárfocistáját - videó

Sport2021.12.01, 09:59

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplõ Arsenal sztárfocistáját, Gabrielt baseballütõvel ki akarta rabolni két támadó, de elüldözte õket, ráadásul az egyik férfit sikerült is azonosítani.

Az Arsenal gyönyörû gólokkal gyõzte le a világ egyik leggazdagabb csapatát

Sport2021.11.27, 15:42

A Premier League 13. fordulójának nyitómérkõzésén az Arsenal 2-0-ra gyõzött hazai pályán a Newcastle United ellen.

A Liverpool kiütötte az Arsenalt

Sport2021.11.20, 21:01

Az angol bajnokság 12. fordulójának rangadóján a Liverpool 4-0-ra legyõzte az Arsenalt csapatát az Anfielden.

29 évesen visszavonulhat az Arsenal korábbi sztárja

Sport2021.11.13, 13:17

Sorozatos sérülései miatt 29 évesen a visszavonulás mellett dönthet az Arsenal korábbi angol válogatott labdarúgója, Jack Wilshere.

Bekerült az angol válogatottba az Arsenal szupertehetsége

Sport2021.11.08, 19:37

Gareth Southgate, a magyarokkal azonos vb-selejtezõ csoportban szereplõ angol válogatott szövetségi kapitány kihirdette keretét az Albánia és San Marino elleni utolsó két mérkõzésre. Az angol csapatba elõször kapott meghívót az Arsenal 21 éves szupertehetsége, a bombaformában futballozó Emile Smith Rowe.

Gyõzött az Arsenal, nyolc meccs óta veretlen

Sport2021.11.07, 17:30

Az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában az Arsenal 1-0-ra legyõzte a Watford csapatát az észak-londoni Emirates Stadionban, ezzel Mikel Arteta csapata már nyolc meccs óta veretlen a Premier League-ben, és feljött a tabella ötödik helyére.

Az Arsenal kapusa bemutatta a szezon legnagyobb védését - videó

Sport2021.10.31, 09:23

A Premier League 10. fordulójában az Arsenal 2-0-ra nyert a Leicester City otthonában, ezzel pedig Mikel Arteta csapata már hét meccs óta veretlen a bajnokságban és már csak három pontra van a dobogótól. Az Ágyúsok sikerében óriási szerepe van a nyáron igazolt angol válogatott kapusnak, Aaron Ramsdale-nek, aki már a negyedik bajnokiját hozta le bekapott gól nélkül, a Leicester ellen pedig James Maddison szabadrúgása után bemutatta a szezon egyik legnagyobb védését.

Ez már az elmebaj - négyéves gyereket szerzõdtetett az Arsenal

Sport2021.10.30, 05:58

Bombaként robbant a hír, hogy az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplõ Arsenal nemrég elképesztõen tehetséges focistát szerzõdtetett, akit már most az új „Lionel Messiként " emlegetnek. Nem is ok nélkül, ugyanis Zayn Ali Salman mindössze négy éves, de már most olyan dolgokra képes a labdával, amelyekre a nála sokkal idõsebbek közül is csak nagyon kevesen. 

Tizenegyesekkel jutott tovább a Chelsea az angol ligakupában

Sport2021.10.26, 23:01

A Chelsea 1-1-es döntetlen után tizenegyesekkel gyõzte le a Southampton csapatát ellen az angol ligakupa nyolcaddöntõjében, ezzel tovább jutott a következõ fordulóba. Az Arsenal magabiztos játékkal 2-0-ra verte a Leeds United csapatát.

Simán nyert az Arsenal

Sport2021.10.22, 23:18

Az Arsenal házigazdaként 3-1-re legyõzte az Aston Villa csapatát az angol labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának nyitó mérkõzésén.

Brutálisan alárúgtak a futballistának, elmaradt a piros lap - videó

Sport2021.10.19, 07:15

Nem lettünk volna hétfõ este az Arsenal fiatal Európa-bajnoki ezüstérmes Bukayo Saka helyében, akkorát kapott a lábára hétfõ este.

A 95. percben mentett pontot az Arsenal a Crystal Palace ellen

Sport2021.10.18, 23:06

Az Arsenal házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott a Crystal Palace csapatával az angol labdarúgó Premier League nyolcadik fordulójának hétfõ esti zárómérkõzésén. A hazaiak korán vezetést szereztek, majd Patrick Vieira csapata a második félidõben fordított, és csupán másodpercekre volt a bravúrtól, de Alexandre Lacazette a 95. percben végül pontot mentett az Arsenalnak.

Döntetlent játszott az Arsenal Brightonban

Sport2021.10.02, 20:25

Az Arsenal gólnélküli döntetlent játszott a Brighton otthonában az angol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának szombat esti mérkõzésén.

Megsérült az Arsenal svájci válogatott focistája

Sport2021.09.29, 15:34

Az Arsenal a saját honlapján adta hírül, hogy svájci válogatott futballistája, Granit Xhaka térdsérülést szenvedett, így elõreláthatólag három hónapig nem léphet pályára.

Meglepetésre nagyon simán verte az Arsenal legnagyobb riválisát

Sport2021.09.26, 19:39

Az Arsenal gyakorlatilag egy félidõ alatt eldöntötte a Tottenham elleni rangadó sorsát, ugyanis már a szünetre háromgólos különbség alakult ki, a második félidõben pedig csak szépíteni tudott a Spurs.

Cristiano Ronaldo nélkül kiesett az angol ligakupából a Manchester United

Sport2021.09.22, 22:56

Az angol ligakupa szerdai esti mérkõzésein a Chelsea, a Manchseter United, az Arsenal, a Leicester City és a Tottenham is érdekelt volt. A tét a legjobb 16 közé jutás volt.

A Liverpool csatára belõtte a 100. gólját, gyönyörû góllal nyert az Arsenal - videó

Sport2021.09.18, 20:41

Az angol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában a bajnoki címvédõ Manchester City hazai pályán 0-0-s döntetlent játszott a Southamptonnal, a Liverpool 3-0-ra nyert a Crystal Palace ellen az Anfielden, az Arsenal pedig a Turf Mooron gyõzte le 1-0-ra a Burnley csapatát.

Arsene Wenger szerint jó formában van a szezont borzasztóan kezdõ Arsenal

Sport2021.09.03, 17:28

Az Arsenal egykori legendás edzõje, Arsene Wenger szerint a rendkívül gyenge szezonkezdet ellenére a londoni csapat jó formában van, és a francia szakember biztos abban, hogy a botladozó együttes hamarosan javuló tendeciát mutat.

Újabb koronavírus-teszt vár az Arsenal sztárfocistájára

Sport2021.09.02, 14:15

Granit Xhakára, a svájci labdarúgó-válogatott csapatkapitányára újabb PCR-teszt vár, miután az elõzõ eredménye szerdán pozitívnak bizonyult.

Hihetetlen dolgot tett az Arsenallal szerzõdést bontó brazil focista

Sport2021.08.31, 08:58

Több mint 20 millió fontos fizetésrõl mondott le a brazil Willian, aki hétfõn felbontotta az Arsenallal kötött, 2023 nyaráig érvényes szerzõdését.

A Manchester United megdöntötte az Arsenal veretlenségi rekordját

Sport2021.08.29, 20:11

A Manchester United 1-0-ra gyõzött Wolverhamptonban a labdarúgó Premier League harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján.

Agyonverték az Arsenalt - videó

Sport2021.08.28, 16:20

A címvédõ Manchester City 5-0-ra legyõzte az Arsenalt az angol labdarúgó-bajnokság 3. fordulójának szombat délutáni mérkõzésén.

Az Arsenal kiütéssel nyert a Ligakupában - videó

Sport2021.08.25, 22:54

Szerdán este az angol Ligakupában a Premier League-ben szereplõ Arsenal 6-0-ra legyõzte a West Bromwich Albion csapatát a Hawthorns stadionban.

Olaszországba igazolt az Arsenal focistája

Sport2021.08.25, 20:09

Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplõ Fiorentina a hivatalos honlapján tudatta, hogy kölcsönvette az Arsenal uruguayi középpályását, a 25 éves Lucas Torreirát.

Kirúgással fenyegetik az Arsenal edzõjét

Sport2021.08.25, 10:20

Az Arsenal még soha nem kezdte annyira rosszul a szezont, mint idén. Az észak-londoni labdarúgócsapat vezetõsége ezért ultimátumot adott a vezetõedzõnek, Mikel Artetának. A hírek szerint a spanyol szakember öt meccset kapott, hogy változtasson a csapat helyzetén, különben veszélybe kerülhet az állása.

Tíz focistáját is el akarja zavarni a pocsék formában lévõ Arsenal

Sport2021.08.24, 11:14

Az átigazolási piac zárultáig komoly tisztogatásba kezdene az Arsenal vezetõsége, ugyanis tíz labdarúgó eladását tervezik a londoni csapatnál, köztük a csapatkapitány, Pierre-Emerick Aubameyang is távozhat még a nyáron.

A BL-gyõztes Chelsea gyönyörû gólokkal gyõzte le az Arsenalt - videó

Sport2021.08.22, 20:53

A Premier League 2. fordulójának rangadóján a Bajnokok Ligája-címvédõ Chelsea a 115 millió euróért igazolt Romelu Lukaku vezérletével 2-0-ra legyõzte az Arsenalt az Emirates Stadionban.

Angol válogatott kapust igazolt az Arsenal

Sport2021.08.20, 20:08

A Premier League-ben szereplõ Arsenal leigazolta a Sheffield United kapusát, Aaron Ramsdale-t.

Az Arsenal végleg megszerezte a Real Madrid csodagyerekét

Sport2021.08.20, 15:52

Bejelentette a norvég Martin Ödegaard legazolását az Arsenal csapata. A 22 éves középpályás tavasszal már szerepelt kölcsönben a londoni csapatnál, most végleg megvált tõle a Real Madrid.

Az Arsenal három sztárjátékosa is koronavírusos

Sport2021.08.19, 20:27

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplõ Arsenal négy játékosának pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Social kosár: csoda Brentfordban

Sportslife.hu2021.08.15, 00:40

A Brentford 74 év után jutott fel ismét az angol bajnokság legmagasabb osztályába, és ha már így alakult, akkor igen emlékezetessé tette a szezon nyitómeccsét az Arsenal ellen. Olyannyira, hogy még a helyszíni szakértõk közül sem bírt mindenki magával.

Az Arsenalt legyõzõ PL-újonc edzõje a szurkolókat választotta a meccs legjobbjának

Sport2021.08.14, 12:04

Csapatának szurkolóit választotta a mérkõzés legjobbjának Thomas Frank, a Brentford vezetõedzõje, miután házigazdaként 2-0-ra legyõzték az Arsenalt az angol Premier League új idényének péntek esti, elsõ meccsén.

Állva ünnepelték a szurkolók az Eb-döntõ után megalázott focistát

Sport2021.08.14, 08:49

Az Arsenal óriási meglepetésre 2-0-ra kikapott az újonc Brentford otthonában a Premier League 2021/2022-es szezonjának nyitómeccsén. A mérkõzés második félidejében a londoniak edzõje, Mikel Arteta becserélte az angol válogatott Bukayo Sakát, aki az idei Európa-bajnokság döntõjében 11-est hibázott az olaszok elleni büntetõpárbajban, majd ezért rengeteg kritikát és bántalmazást kapott. Ezúttal mindkét csapat szurkolói álló tapssal fogadták a fiatal játékost.

A 74 év után visszatérõ újonc legyõzte az Arsenalt - videó

Sport2021.08.13, 23:07

Péntek este a Premier League elsõ fordulójának nyitómérkõzésén az Arsenal 2-0-ra kikapott az újonc Brentford otthonában, így a nyugat-londoni csapat 74 év után gyõzelemmel tért vissza az élvonalba.

Egy vagyont fizettek az Arsenal támadójáért

Sport2021.08.13, 21:07

A Newcastle United és a Leicester City labdarúgócsapata egyaránt közvetlenül a Premier League pénteki rajtja elõtt erõsítette meg a keretét.

Négy csapat is megnyerheti a világ legerõsebb bajnokságát

Sport2021.08.11, 23:25

A címvédõ Manchester City rögtön egy rangadóval kezdi a Premier League 2021-22-es szezonját, ugyanis már az elsõ fordulóban a Tottenham otthonába látogat. Kérdéses, hogy Harry Kane-t addigra melyik csapat mezében láthatjuk játszani. A nyár egyik legnagyobb slágerigazolása még nem valósult meg, de az élvonalbeli angol csapatok nyári erõsítéseit megvizsgálva latolgattuk az esélyeket, hogy vajon melyik együttes lehet képes megállítani Pep Guardiola bombaerõs Cityjét.

Elképesztõ összeget fizetett az Arsenal Ben White-ért

Sport2021.07.30, 18:57

Az Arsenal leigazolta Ben White-ot, aki tagja volt az angol keretnek a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon.

Pozitív koronavírus-tesztek miatt lemondta az amerikai túrát az Arsenal

Sport2021.07.21, 10:15

Pozitív tesztek miatt nem vesz részt az Arsenal labdarúgócsapata az Egyesült Államokban megrendezendõ Florida-kupán – adta hírül az angol klub hivatalos honlapján.

Belga szupertehetséget igazolt az Arsenal

Sport2021.07.19, 21:43

Az Arsenal labdarúgócsapata leigazolta az Anderlecht tehetséges belga középpályását, Albert Sambi Lokongát. 

Az Arsenal rekordösszegért megveszi az Eb-ezüstérmes védõt

Sport2021.07.17, 18:25

Egybehangzó angol sajtóértesülések szerint a Premier League-ben szereplõ Arsenal 50 millió fontért leigazolja a Brighton & Hove Albion FC angol válogatott védõjét, Ben White-ot.

Az Arsenal meghízott focistáját gúnyolták a szurkolók – kép

Sport2021.07.15, 11:53

Az Arsenal kedden kikapott felkészülési mérkõzésen a skót Hibernian csapatától, azonban a szurkolók elsõsorban nem a meglepõ vereség miatt akadtak ki, hanem a londoni együttes brazil támadójának testsúlya láttán.

Az Arsenalba igazolhat a francia válogatott focista

Sport2021.07.09, 18:03

Angol sajtóértesülések szerint a Premier League-ben szereplõ Arsenal hamarosan leigazolja Houssem Aouart, az Olympique Lyon irányítóját.

Súlyos autóbalesetet szenvedett az Arsenal sztárfocistája

Sport2021.07.01, 14:19

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplõ Arsenal sztárja, Ainsley Maitland-Niles súlyos autóbalesetet szenvedett. A luxusautója összetört, de a 23 éves játékos szerencsésen megúszta az esetet.

A svédek új sztárját vinné a Real Madrid és az Arsenal

Sport2021.06.24, 17:37

A svéd válogatott eddig kiválóan teljesít a labdarúgó Európa-bajnokságon, ebben pedig nagy szerepe van a csapat fiatal támadójának, Alexander Isaknak, aki a csoportmérkõzések során több nagy európai klub, köztük az Arsenal és a Real Madrid érdeklõdését is felkeltette.

Elzavarták a ghánai válogatottból az Arsenal focistáját

Sport2021.06.07, 13:23

Az Arsenal középpályását, Thomas Parteyt elküldték a ghánai labdarúgó-válogatottból, mert elkésett a Marokkó elleni barátságos mérkõzés elõtti edzésrõl.

Mutasd a kabalád, megmondom ki vagy! 2. rész

Sportslife.hu2021.06.06, 20:02

A kabalafigurák tervezése sosem gyerekjáték, mert elég sokszor melléfognak a tervezõk, de az tény, hogy egyes nemzetek sportkultúrájához ugyanúgy hozzátartozik, mint az edzõ vagy a játékos. Sorozatunk második részében Gunnersaurus Rexet mutatjuk be, az utolsó dinót, amely nem halt ki, csak „átalakult".

Sérülése alatt alkoholista lett az Arsenal sztárja

Sport2021.05.25, 09:02

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplõ Arsenal spanyol védõje, Héctor Bellerín õszintén mesélt arról, hogy 2019-ben elszenvedett sérülése alatt alkoholproblémákkal küzdött.

Drámai végjáték Angliában: bronzérmes a Liverpool, a Chelsea indulhat a Bajnokok Ligájában

Sport2021.05.23, 19:48

Az angol labdarúgó-bajnokság 38., utolsó fordulója drámai végjátékot hozott. A Thomas Tuchel vezette Chelsea 2-1-re kikapott az Aston Villa otthonában, de a londoni csapatnak így is meglett a BL-szereplést érõ negyedik hely, ugyanis a Leicester City fordulatos meccsen, hazai pályán 4-2-re kikapott a Tottenhamtõl, míg a Liverpool végül beért a bronzérmes helyre, miután 2-0-ra legyõzte a Crystal Palace csapatát az Anfield Roadon. 

A PSG vele alázta meg magát, az Arsenalt szétverte, most mégis futballhõs lehet

Sport2021.05.22, 06:13

Unai Emery edzõi pályafutását a hullámvölgyek és a szélsõségek jellemzik. A Valenciánál hírnevet szerzett magának, majd elment Oroszországba, ahonnan fél év után elküldték. Spanyolországba visszatérve a Sevillával történelmet írt, aztán elvállalta a Paris Saint-Germain irányítását, amelynél nagy szerepe volt a klub történetének egyik legmegalázóbb, legkínosabb vereségében. Az Arsenalnál finoman szólva sem tudta újjáépíteni magát, a csapat sztárjait elûzte, még a nyelvet sem tudta jól megtanulni, így a klub szurkolói követelték a távozását. Jelenleg a Villarreal élén nagyot fordult vele a világ, ugyanis a spanyol együttessel karrierjje ...

Liverpoolba igazolhat az Arsenal legendája

Sport2021.05.20, 11:28

Angol sajtóértesülések szerint a Premier League-ben szereplõ Liverpool 10 millió fontért leigazolná a Juventus walesi középpályását, Aaron Ramsey-t.

Távozik az Arsenaltól a brazil válogatott focista

Sport2021.05.14, 17:27

Az 56-szoros brazil válogatott David Luiz a szezon végén távozik a Premier League-ben szereplõ Arsenal labdarúgócsapatától.

Hiába az óriási mezõnyfölény, kikapott a Chelsea az Arsenaltól - videó

Sport2021.05.12, 23:26

Az Arsenal 1-0-ra nyert a Chelsea otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának szerdai játéknapján.

Az Arsenal legyõzte és kiejtette a West Bromwich Albiont

Sport2021.05.09, 22:12

Búcsúzott az angol labdarúgó Premier League-tõl a West Bromwich Albion, amely a 35. fordulója vasárnapi játéknapján kikapott az Arsenal vendégeként.

Az Arsenal edzõje megsemmisítve érzi magát az El-kudarc után

Sport2021.05.07, 10:22

Az Arsenal edzõje, Mikel Arteta csalódottan értékelt a Villarreal elleni Európa-liga-elõdöntõ visszavágója után. A spanyol tréner szerint õt és csapatát megsemmisítették, de a jövõben is készen áll arra, hogy folytassa a munkát és igyekszik mindent megtenni a klubért.

A Manchester United és a Villarreal játssza az Európa-liga döntõjét

Sport2021.05.06, 23:03

Az angol Manchester United és a spanyol Villarreal találkozik majd az Európa-liga döntõjében. A Manchester United 3-2-re kikapott az AS Romától, de így is 8-5-ös összesítéssel jutott tovább, míg a spanyolok 0-0-s döntetlent játszottak az Arsenal otthonában, így sikerült megõrizni az elsõ meccsen szerzett 2-1-es elõnyüket.

A Newcastle otthonában tudott nyerni az Arsenal

Sport2021.05.02, 17:08

A Premier League vasárnap délutáni meccsén az Arsenal 2-0-ra nyert a Newcastle otthonában.

A Manchester United kiütötte az AS Romát

Sport2021.04.30, 11:05

Az Európa-liga elõdöntõjének elsõ mérkõzésein a Manchester United az AS Romát, a Villarreal pedig az Arsenalt fogadta.

A klub legendás focistái lehetnek az Arsenal új tulajdonosai

Sport2021.04.27, 17:56

Egybehangzó angol sajtóértesülések szerint a svéd vállalkozó, a Spotify társalapítójaként ismert Daniel Ek három Arsenal-legendával, Dennis Bergkamppal, Patrick Vieirával és Thierry Henry-val arra készülnek, hogy közösen ajánlatot tegyenek az észak-londoni klub megvételére az amerikai milliárdos Stan Kroenkénak.

Az év legnevetségesebb potyagóljával kapott ki az Arsenal - videó

Sport2021.04.23, 22:58

Az Everton 1-0-ra nyert az Arsenal vendégeként a Premier League 33. fordulójának péntek esti nyitómérkõzésén.

Vasas-Pécs focirangadó a feljutásért, nehéz meccs vár az Arsenalra

Sport2021.04.23, 09:35

A magyar labdarúgó NB II-ben egymás ellen játszik két feljutásra pályázó csapat, a Vasas és a PMFC. Az angol Premier League- Arsenal-Everton rangadót rendeznek. Torna Eb, sznúker, tenisz, golf és küzdõsport is színesíti a pénteki programot.

Az Arsenal vezetõedzõje csalódott a klubjában az Európai Szuperliga miatt

Sport2021.04.20, 08:33

Semleges és negatív vélemények is napvilágot láttak a labdarúgó Európai Szuperliga (ESL) létrehozásával kapcsolatban, rengeteg jelenlegi és korábbi edzõ, játékosok fogalmazott meg bírálatot a kontinens 12 topklubja által életre hívott és a tervek szerint jövõre induló versengéssel szemben.

Az Arsenal korábbi sztárja is ellenzi az új Európai Szuperliga létrehozását

Sport2021.04.19, 14:08

Az Arsenal és a Real Madrid korábbi sztárja, Mesut Özil határozottan ellenzi az Európai Szuperliga létrehozását.

A Manchester United és az Arsenal is bejutott az Európa-liga elõdöntõjébe

Sport2021.04.15, 23:06

Kialakult a legjobb négy mezõnye az Európa-ligában is, a Manchester United 2-0-ra verte a Granadát és 4-0-s összesítéssel lépett tovább, de ott lesz az elõdöntõben az AS Roma, az Arsenal és a Villarreal is.

Kórházba került az Arsenal sztárja

Sport2021.04.15, 21:17

Kórházba kellett vinni az Arsenal csatárát, Pierre-Emerick Aubameyangot, aki maláriás lett.

Több európai topklub is vinné a Premier League meglepetéscsapatának sztárját

Sport2021.04.13, 10:28

Jesse Lingard kirobbanó formában játszik az elmúlt hetekben, ennek köszönhetõen pedig több európai topklub érdeklõdését felkeltette teljesítményével.

A régi idõket idézte az Arsenal gólja a Sheffield United ellen - videó

Sport2021.04.11, 21:53

A Premier League vasárnap esti meccsén az Arsenal a Sheffield United otthonában tudott nyerni 2-0-ra. 

Arteta szerint az Arsenalnak kötelezõ kijutni az európai porondra

Sport2021.04.10, 13:51

Mikel Arteta, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetõedzõje szerint továbbra is kötelezõ elérniük a céljukat, vagyis kijutni az európai kupaporondra.

Idegenben nyert a Manchester United az Európa-liga negyeddöntõjében

Sport2021.04.08, 23:11

A Manchester United a Granada otthonában lépett pályára az Európa-liga negyeddöntõjének elsõ meccsén és idegenben, 2-0-ra tudott nyerni.

A Liverpool nyerte az Arsenal elleni rangadót a nemzetközi kupaindulásért

Sport2021.04.03, 23:00

A címvédõ, a forduló elõtt hetedik Liverpool szombat este a kilencedik Arsenal otthonában lépett pályára. A szokásoktól eltérõen ezúttal az volt a tét, hogy melyikük maradhat versenyben az európai kupaindulást érõ pozíciókért. A meccset a Liverpool 3-0-ra nyerte.

Az Arsenal focistájának koronavírusban meghalt az édesanyja

Sport2021.04.02, 17:45

Lucas Torreirának koronavírusban 53 évesen meghalt az édesanyja, ezért az uruguayi focista távozni szeretne az Arsenal csapatától, és Argentínában, a Boca Juniorsban szeretne futballozni, hogy közelebb legyen a családjához.

A Manchester United sztárja megsérült, elhagyta a válogatottat

Sport2021.03.26, 21:09

A magyarokkal egy világbajnoki selejtezõcsoportban szereplõ angol labdarúgó-válogatottban sérülés miatt Marcus Rashford és Bukayo Saka sem játszhat a soron következõ mérkõzéseken.

Az Arsenal háromgólos hátrányból egyenlített a londoni rangadón - videó

Sport2021.03.21, 18:01

Az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában a West Ham United fél óra elteltével már 3-0-ra vezetett az Arsenal ellen, azonban Mikel Arteta csapata a remek második félidei játékának köszönhetõen egyenlíteni tudott, és pontot szerzett a londoni Olimpiai Stadionban.

Szenzáció az Európa-ligában: a Dinamo Zagreb kiverte a Tottenhamet - videó

Sport2021.03.18, 21:42

Az Arsenal házigazdaként 1-0-ra kikapott csütörtökön a görög Olimpiakosztól, de az elsõ meccs 3-1-es megnyerésének köszönhetõen bejutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Európa-ligában. A Tottenham viszont búcsúzott a sorozattól, ugyanis hosszabbítás után 3-0-ra kikapott a Dinamo Zagreb együttesétõl, így 3-2-es összesítéssel a horvát csapat jutott be a negyeddöntõbe.

Nem mindennapi foglalkozásba kezdett a Juventus korábbi sztárfocistája

Sport2021.03.17, 10:35

Az Arsenal és a Juventus labdarúgócsapatának korábbi jobbhátvédje, Stephan Lichtsteiner új szakmába kezdett, miután tavaly nyáron befejezte pályafutását. A svájci sztár órásmesternek állt.

Puskás-díjra is esélyes csodagól a londoni derbin - videó

Sport2021.03.14, 19:41

Hiába vezetett egy ritkán látható csodagóllal a Tottenham, az Arsenal megfordította a mérkõzést és 2-1-re megnyerte a két csapat városi rangadóját a Premier League 28. fordulójában.

Mourinho most az Arsenalt sértette meg

Sport2021.03.12, 19:47

José Mourinho, a Tottenham menedzsere öntött egy kis olajat a tûzre a vasárnapi, Arsenal elleni bajnokit megelõzõen.

Fogmosás közben is bosszantják a csapattársai az Arsenal sztárfocistáját - videó

Sport2021.03.11, 14:44

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplõ Arsenal ghánai válogatott játékosa, Thomas Partey számára nagyon fontos, hogy a fogai évek múlva is fehéren ragyogjanak és egészséges maradjanak.

Elképesztõ potyagólt kapott az Arsenal - videó

Sport2021.03.06, 15:59

A Premier League szombati elsõ meccsén az Arsenal a Burnley otthonában lépett pályára, és 1-1-es döntetlent játszott.

A harmadik helyezett Leicester City otthonában tudott fordítani az Arsenal

Sport2021.02.28, 15:00

A Premier League vasárnap délutáni meccsén az Arsenal kisebb meglepetésre a Leicester City otthonában tudott nyerni 3-1-re.

Halálosan megfenyegették az Arsenal egykori játékosának családját

Sport2021.02.27, 11:35

Halálosan megfenyegették az Arsenal korábbi játékosának családját. Paul Merson a közösségi oldalakon kap zaklató üzeneteket.