Árpád

címke rss

Az égetőmű ellen tiltakoztak Várpalotán

Itthon2007.09.28, 21:24

A Várpalotán megvalósítandó, mintegy nyolcmilliárd forint költségű égetőmű felépítése ellen tiltakozott mintegy száz helybeli lakos pénteken este Várpalotán két órás félpályás útlezárással. Németh Árpád polgármester a turizmust is elszenesedni látja az égetőmű "bűzölög, füstöt ontó" torkában.

Akvizíciókra is készül a TVK

Archívum2007.05.21, 08:41

A külső környezet nagyon kedvezően alakult a TVK számára az idén az első negyedévben, és ezt maximális kapacitáskihasználtsággal, hatékony értékesítéssel sikerült meglovagolni - nyilatkozta Olvasó Árpád, a cég vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak adott interjújában.

Pál Árpád: Százezer forinttal is lehet tőzsdézni

Vendégszoba2007.03.22, 07:13

A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a Vendégszobában úgy vélekedett, legföljebb a következő kamatdöntésig lesz olyan erős a forint, mint most. Pál Árpádot természetesen elsősorban a tőzsdei kockázatokról, a magyar börze jövőjéről kérdezték olvasóink, de beszélt arról is, hogyan lehetne előrébb hozni az euró magyarországi bevezetését.

Rekord forgalmat �rt el 2006-ban a B�T

Gazdaság2007.01.06, 19:01

K�zel 20 sz�zal�kos n�veked�ssel, 3,2 milli�rd forintos rekord �rbev�telt �rt el az id�n a Budapesti �rt�kt�zsde (B�T), nyeres�ge a tavalyi �vhez hasonl�an, v�rhat�an 2,4 milli�rd forint k�r�l alakul, b�r a r�szv�ny�rak emelked�se elmaradt az el�z� �vit�l - k�z�lte P�l �rp�d, a B�T vez�rigazgat�ja a t�zsde �v v�gi sajt�t�j�koztat�j�n cs�t�rt�k�n.

Pál Árpád a BÉT új vezérigazgatója

Archívum2006.09.28, 10:38

Pál Árpád közgazdász, egyetemi adjunktus tölti be október 1-jétől a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatói posztját - derül ki a tőzsde csütörtöki sajtótájékoztatójának sajtóanyagából.

Kigyulladt egy ágy az Árpád kórházban

Itthon2006.09.10, 16:05

Kigyulladt egy kórházi ágy vasárnap délután a budapesti Árpád kórház első emeletén, személyi sérülés nem történt, azonban a szomszédos szobákból a betegeket a füst miatt ideiglenesen a kórház más részeibe költöztették - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Rácz Árpád: A jelen már csak hobbiból érdekel

Vendégszoba2006.05.31, 15:22

Rácz Árpáddal, a Rubicon történelmi magazin főszerkesztőjével többek között a lapkiadás nehézségeiről és szépségeiről, valamint történelmi áttekintésekről, kedvenc témákról és A da Vinci-kódról beszélgettek az [origo] Vendégszoba olvasói.

Fegyelmivel büntetne az Operaház igazgatója

Itthon2006.05.12, 17:46

Hegyi Árpád Jutocsa, az Operaház főigazgatója fegyelmit kezdeményezett Keveházi Gábor balettigazgató ellen. Keveházi annak a tiltakozásnak az élén állt, amit az Opera számos dolgozója indított a főigazgató által felvázolt változtatások ellen. Bozóki András kulturális miniszter szerint a személyes konfliktusok elterelik a figyelmet a lényegről, az Operaház szükséges modernizációjáról.

Csússz ki az apátiából! - standokon a januári Freee Magazin

Partytár2006.01.10, 17:36

A szilveszter utáni apátiában a frissen megjelent Freee Magazint lapozgatva ismét visszaköltözhet a bugi a lábakba. Ez már a harmadik szám az új formátumban, és az első az új főszerkesztővel, Nagy Árpáddal.

Légimentőt is küldhettek volna a lelőtt képviselőért

Itthon2005.11.30, 11:08

A Népszabadság szerint politikai körökből szeretnék megvizsgálni, miért nem küldtek mentőhelikoptert a hétvégén tragikus vadászbalesetet szenvedett Urbán Árpádért. Helikopterrel ugyanis 25 perc alatt kórházba kerülhetett volna a meglőtt parlamenti képviselő.

Duplázódhat az orosz-magyar kereskedelem

Archívum2005.10.28, 12:03

Megduplázódik két éves összevetésben az orosz-magyar kereskedelemi forgalom. Székely Árpád nagykövet szerint a forgalom 2005 decemberében átlépi az ötmilliárd dolláros határt.

VIP-jegyet nyertek a gyorsasági szezonzáróra

Archívum2005.09.29, 15:32

Hétvégén a Hungaroringen idén utoljára megmérkőzik az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság mezőnye. A belépés ingyenes, Zengő Motorsportos VIP-jegyért viszont játszani "kellett".

Feltételekkel támogatják az aquincumi hidat a polgármesterek

Itthon2005.05.25, 07:45

Az úthálózat előzetes fejlesztéséhez kötik az aquincumi híd megépítését az érintett polgármesterek. Egyikük a Bécsi utat újíttatná fel, másikuk pedig az Árpád és a Váci utat tehermentesítené - írja a Népszabadság.

Meghalt a dunaszerdahelyi mészárlás egyik vádlottja

Nagyvilág2005.05.23, 00:28

Autóbalesetben elhunyt a tíz emberéletet követelő "dunaszerdahelyi mészárlás" néven elhíresült alvilági leszámolás egyik vádlottja a hét végén Szlovákiában. Az 1999-es maffiagyilkosság két végrehajtója máig ismeretlen. Az autóbalesetet szenvedett Sz. Árpád tavaly ősszel, ötéves vizsgálati fogságának lejártával szabadult, azóta szabadlábon védekezhetett.  

Ismert magyar nevek a szlovákiai ügynöklistákban

Nagyvilág2005.03.19, 19:07

Ismert szlovákiai magyar személyiségek nevei szerepelnek a pénteken nyilvánosságra hozott szlovák ügynöklistán. A nyugat-szlovákiai ügynöklistán szerepel a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke. Duka Zólyomi Árpád már lemondott a pártban betöltött tisztéről.

Szabó Miklós: A honfoglalás korában a kelták már nem voltak itt

Vendégszoba2004.12.03, 12:20

Szabó Miklós régészt láttuk vendégül a Csevegőszobában, aki rendkívül érdekes előadást tartott a kelta kulturáról és történelemről a Mindentudás Egyetemén. Az érdeklődők ez alkalommal is ebben a témában kérdezhettek a professzor úrtól.

Zárt ülésen hallgatta meg Kondort a bíróság

Itthon2004.02.06, 16:53

A felperes zárt körben elrendelt személyes meghallgatásával folytatódott Kondor Katalinnak, a Magyar Rádió elnökének a Népszava ellen indított sajtó-helyreigazítási pere a Fővárosi Bíróságon. Pataki Árpád bíró Kondor Katalin kérésére rendelte el a nyilvánosság kizárását a meghallgatás idejére.

Elítélték a pedofíliával gyanúsított képviselőt

Itthon2004.01.23, 20:53

Malinák Árpád kunszentmiklósi önkormányzati képviselőt négy év, két hónap börtönbüntetésre ítélte a Kunszentmiklósi Városi Bíróság. Malinákot azzal vádolták, hogy három 13 éves fiút lakására csalt, s ott velük fajtalankodni akart.

Megkezdődött a pedofíliával gyanúsított képviselő pere

Itthon2004.01.19, 19:27

Malinák Árpádnak, a kiskorúak megrontásával gyanúsított önkormányzati képviselőnek a büntető pere hétfőn megkezdődött a kunszentmiklósi városi bíróságon - közölte a Bács-Kiskun megyei Bíróság elnöke.

Újra gyanúsítják az orális szexet ajánló képviselőt

Itthon2003.09.23, 13:49

Fajtalankodás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség egy kunszentmiklósi önkormányzati képviselő ellen, akit csalás miatt már korábban nem jogerősen elítélt a bíróság. A Fidesz és az MDF jelöltjeként megválasztott M. Árpádnak nem ez az első szexuális jellegű ügye. Korábban több helyi fiatalember azt állította: a képviselő azt kérte tőlük, hadd elégítse ki őket orálisan.

Körözött bűnözőket fogott el a rendőrség

Itthon2003.05.26, 19:22

Több körözött bűnözőt fogott el a rendőrség a napokban, köztük azt a 28 éves férfit, aki április 7-én szökött meg a budapesti Árpád Kórház első emeleti ablakán keresztül.

Ritter Árpád aranyérmes a birkózó-Eb-n

Sport2003.05.04, 20:23

Vasárnap este nagy magyar sikerrel zárult rigai szabadfogású birkózó-Eb, hiszen a 74 kg-os súlycsoport döntőjében Ritter Árpád drámai küzdelemben 3-2-re legyőzte a német Leipoldot. A Csepel BC 28 éves versenyzője immár kétszeres Európa-bajnok, hiszen tavaly Bakiban is ő nyerte a kontinensviadalt.

Változatlan a fővárosi halálutak listája

Itthon2003.05.03, 13:30

Szinte változatlan az a lista, amelyet a rendőrség közlekedésbiztonsággal foglalkozó szakemberei állítanak össze évről-évre Budapest legveszélyesebb útszakaszairól. Minden szempontot figyelembe véve, a XVIII. kerületi Üllői úton, az újpesti Árpád úton és a zuglói Nagy Lajos király útján a legkockázatosabb a közlekedés.

Orális szexet kezdeményezett a képviselő

Itthon2003.01.08, 08:43

A most elkészült vádirat szerint már azzal is vádolja az ügyészség a kunszentmiklósi képviselőtestületben mandátumhoz jutott egyik - fideszes - képviselőt, hogy orálisan akarta kielégíteni azokat, akik az általa vezetett egyesületben szerettek volna polgári szolgálatos katonák lenni. Az eredeti vádak M. Árpád ellen vesztegetés és csalás.

Somogyban az MSZP-s elnökjelöltet támogatja a Fidesz

Itthon2002.10.30, 15:18

A szocialisták közgyűlési elnökjelöltjét, Sárdi Árpádot javasolja a megye élére a somogyi Fidesz. A közgyűlésbe az MSZP és a Fidesz mellett a Somogyért Egyesület került be, de egyik frakció sem szerzett abszolút többséget. Így össze kell fogniuk, különben  működésképtelenné válna az önkormányzat.

Prostituáltgyilkosságok a bíróságon

Itthon2002.10.21, 08:14

Két prostituált megölésével vádolják azt az ukrán férfit, aki a héten áll bíróság elé. Sz. Árpád a vád szerint rendszeres kapcsolatot tartott fenn az egyik áldozattal, és miután az visszautasította, 41 késszúrással végzett vele.

Sétálóhíd lehet a Lánchídból

Itthon2002.07.10, 14:26

Megkezdődött a Lánchíd járdáinak és felszín alatti fémrészeinek felújítása. Júliusban hozzákezdenek az Árpád híd teljes járdafelületének cseréjéhez, és még az idén megújítják az Erzsébet híd egyes szerkezeti elemeit. A hosszabb távú tervek között a legfontosabbnak az Aquincumi híd felépítését tartja a városvezetés, ennek a következő ciklusban el kell készülnie. Néhány éven belül hozzá kell nyúlni a Margit és a Szabadság hídhoz is. A tervek szerint az utóbbiról lekerül a villamos, és az is elképzelhető, hogy a Lánchíd gyaloghíd lesz.

Hétszeresére nőtt az internetről letöltött szja-bevallások száma

Archívum2002.03.05, 08:07

Hétszeresére nőtt az internetről letöltött személyijövedelemadó-bevallások száma, s ez minden várakozásunkat felülmúlja - mondta a Magyar Hírlapnak Varga Árpád, az APEH elnökhelyettese. Ez is szerepet játszik abban, hogy gyorsabbá vált a feldolgozás, és kevesebb a hiba. A nyomtatványkereskedők nem örülnek ennek annyira, forgalmuk ugyanis közel egyharmaddal csökkent.

Átadták a teljesen megújult Árpád úti felüljárót

Itthon2001.11.08, 10:42

Csütörtökön délelőtt átadták Budapesten a teljesen felújított Árpád úti felüljárót, amely a IV. és XV. kerületet köti össze. A munkák 500 millió forintba kerültek, felújították a hídfőket, az útpályát, a korlátokat, a járdákat, a lépcsőket és a közvilágítási rendszert is.

Elfogták a kórházból megszökött rabot

Itthon2001.10.31, 10:08

Gépkocsis üldözéssel elfogták azt a rabot, aki az újpesti Árpád kórházi kezelés alkalmával szökött meg szombaton.

Ellenzéki szerepre készül a szlovákiai magyarok pártja

Nagyvilág2001.08.06, 22:09

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnökségének esti ülése után a szervezet vezetőségének tagja Duka-Zólyomi Árpád az [origo]-nak elmondta, hogy egyre valószínűbb a magyar párt kilépése a Dzurinda-kormányból.

Concordia: újabb őrizetbe vétel

Itthon2001.07.22, 01:39

Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt szerdán őrizetbe vették dr. F. Árpádot, a VIX Kft. ügyvezető igazgatóját. A gyanúsítás szerint a VIX fiktív számlákra pénzt vett fel az agrárügyekben elhíresült GMS ,96 Kft.-től, és közreműködött a Concordia Rt. vitatott búzaügyletében.

Kiköltözése előtt megölte családját

Itthon2001.07.22, 14:26

Több lövéssel megölte 49 éves élettársát és 24 éves nevelt lányát, majd öngyilkosságot kísérelt meg péntek este P. Árpád 49 éves, ágasegyházi férfi - közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság. A férfi túlélte ámokfutását: megműtötték, de állapota életveszélyes. P. Árpádnak bírósági határozat alapján szerdán kellett volna kiköltöznie élettársa lakásából.

Újabb előzetes letartóztatás a Concordia-ügyben

Itthon2001.07.22, 01:36

Előzetes letartóztatásba helyezte 30 napra a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) Fazekas Árpádot, a VIX Kft. ügyvezető igazgatóját pénteken. A Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmény alapos gyanúja miatt indítványozta csütörtökön Fazekas Árpád előzetes letartóztatását. A gyanúsítottat kedden vette őrizetbe a rendőrség.

Előző
  • 1
Következő