Arnold Schwarzenegger

címke rss

Stallone hiúsága határtalan

Film2014.08.31, 10:50

Az új The Expendables-filmről valószínűleg még azok is csalódottan távoznak majd, akik eddig jóindulattal szemlélték Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger öregkori produkcióit. Nem lehet a végtelenségig futtatni a nosztalgiavonatot úgy, hogy közben ne kapjunk semmilyen értékelhető újdonságot. A The Expendables harmadik részét feleslegesen elnyújtották, már a vérontás is hiányzik belőle, és harmadjára a hátfájós és öntetszelgő macsóromantika varázsa is elillant. Antonio Banderas azért király.  

Stallone és Schwarzenegger halálos ellenségekből országos cimborák lettek

Film2014.08.29, 10:38

A The Expendables 3-mal sorozatban a negyedik közös filmjét forgatta le Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone. Huszonöt éve ez elképzelhetetlennek tűnt, a legnagyobb ellenségek voltak. Hogyan lett az ádáz gyűlöletből hajlott korukra legendás barátság?  

Huszonöt éves borzongató mesék a kriptából

Tévé2014.06.08, 12:26

Huszonöt éve, 1989. június 10-én indult el a Mesék a kriptából című horrorantológia, amelyben a hét évad alatt számos élő mellett néhány, már a forgatás idején is halott híresség is megfordult, egy-egy epizódot pedig olyan neves színészek rendeztek, mint Michael J. Fox, Arnold Schwarzenegger vagy Tom Hanks - nézze meg videóinkat!

Világsztárokkal fotózkodik Vajna Tímea Cannes-ban

Life.hu2014.05.20, 20:30

Andy Vajna ifjú felesége olyan hírességekkel ölelkezik a francia filmfesztiválon, mint Antonio Banderas, vagy a nemrég még hazánkban forgató Jason Statham. De Tímeának nem csupán ezért van jó dolga, a TV2 Aktívjában megmutatta otthonukat is, ahol még a kis kedvenceinek is pazar körülményeket biztosítottak. 

Sztárok követelték az elrabolt nigériai iskoláslányok kiszabadítását

Archívum2014.05.19, 19:01

Világsztárok követelték az elrabolt nigériai iskolás lányok kiszabadítását vörösszőnyeges bevonásukkor a 67. cannes-i filmfesztiválon - írja az MTI.

Nyolc jó film, amit eldugnak a magyarok elől

Film2014.05.04, 16:00

Aki kicsit is filmőrült, annak már biztos csomószor belesajdult a szíve, amikor azt látta, hogy a külföldön körberajongott filmek sorra elkerülik a hazai mozikat. Most nyolc olyan nagyszerű és aránylag friss alkotást gyűjtöttünk össze, amelynek szerintünk lenne akkora közönsége Magyarországon, hogy érdemes bemutatni őket. Scarlett Johansson a művészet nevében pucérkodik, Schwarzenegger nem szórakozik a géppuskával, Amerika Kapitány pedig egy száguldó vonaton robbant ki forradalmat.  

Feszítenek a tökös legények

Film2014.04.03, 11:27

Akiben még nem tudatosult, hogy micsoda brutális sztárparádét vonultat fel a The Expendables - A feláldozhatók harmadik része, az most kénytelen lesz szembesülni ezzel a ténnnyel, mert kijött egy csomó karakterplakát a filmhez.  

Schwarzenegger már taszítja a nézőket

Archívum2014.03.31, 10:19

Forrás: UIP Dunafilm middle A Grand Budapest Hotel (kritikánk) is szépen gyarapítja a nézői számát, a még mindig csak 977 moziban vetített film 8,8 millió dollárt hozott a hétvégén és ezzel a toplista hatodik helyéig jutott el. Tehát megértük, hogy kevesebben néztek meg egy Schwarzenegger-filmet a nyitóhétvégéjén, mint egy sokkal kevesebb moziban vetített Wes Anderson-filmet négy héttel a bemutatója után. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Noé ($44,0/$44,0) 2. A beavatott ($26,5/$95,3) 3. Muppets Most Wanted ($11,4/$33,2) 4. Mr. Peabody és Sherman kalanndjai ...

Budapestre jön Schwarzenegger

Life.hu2014.03.19, 14:45

A legendás akciósztár a Papp László Sportarénában tűnik fel október 12-én.

Egyáltalán nincs egyenlőség a nemek között

Life.hu2014.01.19, 00:59

Tényleg a férfiakkal való egyenlőségre vágyunk? Vagy csak a mozgalmárok szeretnék, hogy a nők egyenlőek akarjanak lenni a férfiakkal? Mire is vágyunk tulajdonképpen? És mit kíván üzenni a világnak Beyoncé?

Megvan az új Sarah Connor

Film2013.12.15, 00:14

Forrás: Facebook A Terminator: Genesis címen futó szuperprodukció rendezője Alan Taylor (Thor 2) lesz, aki rendezte már Clarke-ot több Trónok harca-epizódban. A 2015. júliusában a mozikba kerülő filmben Arnold Schwarzenegger is visszatér a leghíresebb szerepében, és pár napja röppent fel a hír, hogy John Connor szerepére a producerek Jason Clarke-ot (Zero Dark Thirty, A nagy Gatsby) akarják megnyerni, aki 18 évvel idősebb Emilia Clarke-nál (ők csak névrokonok különben), tehát feltehető, hogy nem ugyanabban az idősíkban látjuk majd őket a filmben. Az első két Terminator-filmben Linda Hamilton játszotta Sarah Connor figuráját, a Saarah ...

Romantikus karácsonyra készülnek Vajnáék

Archívum2013.12.13, 13:09

Andy Vajna és felesége Timi, kettesben, extrém karácsonyfájuk mellett ünneplik a szentestét.

Csúnya sztárok gyönyörű gyerekei

Archívum2013.11.29, 23:28

Nem egy olyan híres énekesért vagy színészért rajongunk, akik - szemmel láthatóan - a tehetségük miatt lettek sztárok, nem pedig azért, mert szépek, és jól mutatnak a színpadon vagy a kamera előtt. Szerencsére érdekes arcvonásaikat nem minden esetben örökölték gyerekeik - meglepő módon pár kevésbé szerencsés külsejű sztárnak igencsak gyönyörű lánya vagy sármos fia született - a Life.hu most összegyűjtötte ezeket az eseteket.

Arnold Schwarzenegger nélkül jó volna

Archívum2013.11.22, 11:25

Ayer nagyon izgalmas színészeket válogatott össze: a csapat tagja Sam Worthington, Joe Manganiello, Terrence Howard és Mireille Enos is, csak hát a vezetőjüket sajnos Arnold Schwarzenegger játssza, ami eléggé aláássa a dolog komolyságát. Az viszont szuper, hogy Olivia Williams egy félelmetesen tökös csajt alakít, ilyennek még nemigen láttuk. A Sabotage áprilisban kerül az amerikai mozikba, magyar premierjéről még nincs hír.

Az istenek a fejünkre nőttek

Archívum2013.10.25, 17:30

Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger továbbra sem szabadul a múlt börtönéből, és a Szupercellában megint eljátsszák nekünk, hogy ők a világ legtartósabb akcióhősei. A hajdani Rocky azonban lehangolóan szürke, az ex-kormányzó menti meg valamennyire a filmet a humoros megnyilvánulásaival. Ha más nem is, azért az megnyugtató, hogy a gépágyú még mindig mutat olyan jól Arnold kezében, mint Palvin Barbara a divatfotókon.  

Stallone gyűlölte Schwarzeneggert

Film2013.10.18, 12:28

Forrás: AFP Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy ez a rivalizálás az "ősellenségével" végeredményben jót tett neki, mert mindig nagyobb teljesítményre sarkallta. "Ő szerzett egy nagyobb fegyvert, erre én több embert lőttem le. Akkor ő még többet lőtt le. De aztán, amikor elkezdett sci-fiket csinálni, én kicsit lemaradtam." Stallone és Schwarzenegger egészen 2010-ig nem szerepelt együtt a vásznon, az Expendables-filmekkel kezdődött az együttműködésük.

Schwarzenegger rácsodálkozott Cristiano Ronaldóra

Sport2013.10.15, 14:16

Cristiano Ronaldo hihetetlen fizikumának és gondosan kidolgozott izmainak is köszönheti, hogy a világ egyik legjobb labdarúgója, jelentette ki Arnold Schwarzenegger, aki rácsodálkozott a portugál játékos kockás hasára.

Schwarzenegger rosszfiú lesz az Avatar 2-ben

Archívum2013.09.17, 17:33

A hírek szerint Arnold Schwarzenegger játssza a rosszfiút James Cameron nagysikerű mozijának folytatásában.

Felfelé tör a legújabb sztárcsemete-generáció

Life.hu2013.08.25, 22:06

Ismét felcseperedett egy fantasztikus génállománnyal bíró és híres-neves felmenőkkel büszkélkedő sztárcsemete-generáció, akik gazdagok, szépek, és pontosan tudják, hol és hogyan kaparják ki maguknak azt a bizonyos gesztenyét. Jöjjenek a Schwarzenegger, Jagger és Baldwin leszármazottak.

Megfélemlítve telt Schwarzenegger gyerekkora

Life.hu2013.07.27, 12:48

A Terminátor-filmek sztárja a napokban ünnepli 66. születésnapját.

Szegd meg a szabályokat!

Sport2013.07.04, 19:27

A siker hat pontja után Arnold Schwarzenegger ismét egy népszerű motivációs beszéddel lett az internetezők kedvence.

Schwarzenegger azt hiszi, januártól forgatja a Terminátor 5-öt

Archívum2013.06.14, 12:02

Arnold Schwarzenegger egy ausztráliai sajtótájékoztatón tényként közölte, hogy januártól forgatják a Terminátor 5-öt, amiben ismét ő formálja majd meg a Terminátort. A hír közepesen meglepő: eddig csak távoli, homályos tervként lehetett hallani a következő Terminátor-filmről, ugyanakkor a héten kiderült, hogy a Paramount stúdió pályázik a film forgalmazására, tehát nagyon úgy tűnik, hogy valami készül. Rendezőről és sztoriról egyelőre nincs hír. Svarci azonban nemcsak a Terminátor-ral kapcsolatban nyilatkozott ennyire optimistán, hanem azt is elárulta, hogy hamarosan kézhez kapja az 1988-as Ikrek - Triplets című - folytatásának forggatókönyvét, ...

Durván kigyúrta magát a sztárcsemete

Archívum2013.06.08, 14:10

Eszméletlenül néz ki Arnold Schwarzenegger fiacskája, Patrick.

Még menthető a világsztár házassága

Life.hu2013.05.21, 22:48

Még nincs vége - hivatalosan nem mondták ki Arnold Schwarzenegger és Maria Shriver válását. A hírek szerint a páros azért nem siet, mert ismét összejöttek.

Kockahasat villantott az ifjú Schwarzenegger

Life.hu2013.03.26, 22:29

Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy lássuk, nagy szívtipró lesz még Patrick Schwarzeneggerből.

Elhunyt Schwarzenegger egykori testépítő mentora

Life.hu2013.03.26, 06:40

Elhunyt Joe Weider, a testépítés legendás élharcosa, aki sokat tett azért, hogy a sportág világszerte népszerűvé váljon, és Arnold Schwarzenegger színész-politikus testépítő pályafutásának elindításában is fontos szerepet játszott.

Arnold Schwarzenegger új séróval tűnt fel

Archívum2013.02.21, 18:32

Arnold Schwarzeneggert kicikizték, hogy már túl öreg az akciófilmekhez. Biztos ezért gondolta úgy, hogy megfiatalítja magát egy vadiúj fekete frizurával.

Eltitkolt gyermekével tölti idejét Arnold Schwarzenegger

Archívum2013.02.16, 08:26

Házvezetőnőjétől született fia egyre többször tűnik fel Arnold Schwarzenegger oldalán.

Az autópornó jobb, mint Schwarzenegger

Film2013.01.28, 14:25

A világ ünnepel: egy szörnyen rossz színész visszatért a vászonra! Mindjárt máshogy hangzik a mondat, ha kiderül, hogy a Terminatorról van szó, akinek a filmjei nem épp a színészi játék minősége miatt lettek legendásak. És éppenséggel a nagy visszatérést, az Erőnek erejével-t sem Arnold Schwarzenegger rontja el.

Temetői gondnokból sztár

Life.hu2013.01.04, 11:35

Kedvenc sztárjaink közül csak kevesen születtek ismert filmes vagy zenészcsaládba, így csak keveseknek adatott meg a csillogás. A legtöbben keményen megdolgoztak a sikerért, a színpadon és a forgatásokon kívül is.

Ő a legszexibb sztárgyerek

Archívum2012.11.01, 19:59

Nem lehet nem észrevenni, hogy Patrick Schwarzenegger, Arnold Schwarzenegger színész fia egyre sármosabb.

Schwarzenegger megint Conan lesz

Film2012.10.26, 12:20

Meglepő filmtervről ad hírt a Deadline blog: új Conan, a barbár-filmet terveznek Arnold Schwarzenegger főszereplésével, The Legend of Conan címmel. Ez legalább két okból vicces: egyrészt, mert Schwarzenegger jövőre tölti be a hatvanhatot, másrészt, mert a tavalyi, Jason Momoa főszereplésével készült új Conan-film óriásit bukott, 90 milliós büdzséjével világszerte kevesebb, mint 50 milliót termelt. Kérdés, hogy a keményvonalas Conan-rajongókon kívül bárkit érdekelni fog-e az idősödő Svarci ebben a szerepben. A The Legend of Conan-ról annyit tudni, hogy az 1982-es Conan, a barbár-t folytatja majd, a további filmekben történtekről nem ...

Őket hívják, ha ölni kell

Archívum2012.10.13, 21:51

Liam Neeson deres halántékkal lett akcióhős, Stallone és Schwarzenegger újra robbantgat, Tom Cruise mindig bevetésre kész, és már itt az új generáció is. Összeszedtük a legmenőbb akciósztárokat az évek óta stabilan durvulóktól kezdve a nagy visszatérőkön keresztül az éppen most berobbanókig.

Önéletrajzi könyvvel tér vissza a sztár

Archívum2012.10.09, 20:43

A 65 éves testépítő, színész, politikus önéletrajzi könyve már hazánkban is előrendelhető.

Nagyot dobbant a Terminátor szíve

Nagyvilág2012.10.03, 14:32

Még a felesége elől is eltitkolta élete legfontosabb eseményeit, apja rendszeresen verte, jó pár év kellett neki, mire rájött, hogy a bejárónőjének tőle van gyereke, és hogy imádja magát - ezek derülnek ki Arnold Schwarzenegger legújabb önéletrajzi könyvéből. A testépítés, az akciófilmezés, a kőkemény politika és a magánéleti botrányok után újra feltalálta magát. Szembenézett önmagával, és rájött, hogy az egész világot meg akarja javítani.

Robbanhatott volna nagyobbat

Film2012.08.30, 10:58

Hány bőrt lehet lehúzni a legendákról? Ez lett a központi kérdése A feláldozhatók folytatásának, mivel ugyanúgy kizárólag a nosztalgiára épít, mint az első rész. Akinek elég, hogy együtt láthatja pusztítani a nyolcvanas és kilencvenes évek akciófilmes bálványait, az elégedett lesz. Aki viszont az ismerős arcok felsorakoztatásán túl jó filmet is vár, az csalódni fog.

Meggyalázták az emlékeinket

Film2012.08.23, 16:42

Az 1990-ben készült Az emlékmás idei újragondolása az összes olyan jellegzetességet felmutatja, ami miatt utálni szokás a remake-eket. Az eredetihez képest egy fantáziátlan, üres, és bosszantó ökörségekkel telehányt tucatakciófilm. Ha ezt az emlékcsomagot ajánlották volna fel Schwarzeneggernek, biztosan visszautasította volna.

Ki a legjobb Batman-gonosz?

Film2012.08.19, 13:59

Most, hogy Christopher Nolan elkészítette Batman-trilógiája befejező részét, ismét lezárult egy korszak a Batman-filmek történetében. Legközelebb új rendezővel, valószínűleg új színészekkel, és lehet, hogy teljesen más felfogásban indul újra a sorozat. Eljött az alkalom, hogy végre rangsoroljuk a Batman-filmek állandóan változó főszereplőit: a szuperhős emlékezetes ellenlábasait. Kiderül, szerintünk hol nyúltak mellé leginkább a rendezők, és eláruljuk, hogy mi magunk Jack Nicholsont vagy Heath Ledgert tartjuk jobb Jokernek.

Öreg Svarci beszakítja a duplaajtót

Film2012.08.17, 10:23

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=JnLlBTUoKhEAYycS A The Last Stand sztorija utoljára körülbelül hatvan évvel ezelőtt tűnhetett eredetinek: rosszfiúk érkeznek a kisvárosba, és a seriffre (őt alakítja Schwarzenegger) hárul a feladat, hogy megvédje a lakosságot. Az előzetes tanulsága szerint masszív akcióorgiára számíthatunk, a humort pedig az hülye sapkában idiótáskodó Johnny Knoxville, valamint a saját éltes korán élcelődő Arnold szolgáltatja. Némi bizakodásra ad okot, hogy a filmet a zseniális dél-koreai Kim Jee-woon (Két nővér, A jó, a rossz és a furcsa) rendezi, ami azért is meglepő, mert Schwarzenegger eddig viszonylag ritkán ...

Van Damme még mindig a régi

Archívum2012.08.14, 20:04

Jean-Claude Van Damme színész nem sokat változott az utóbbi évek alatt.

Az akciótaták megőszültek a sitten

Archívum2012.08.13, 17:33

A feláldozhatók második részét még be sem mutatták, de a két legendás akciósztár, Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger már egy újabb közös filmet is leforgatott The Tomb címmel. A filmből kiadott első hivatalos fotón a két korosodó színész látható, amint őszülő halántékkal feszítenek meglepően dizájnos fegyencruháikban. Stallone mélabús arckifejezése némi aggodalomra ad okot és az egykori kormányzó nagypapás frizurájával és szakállával sem tűnik bizakodónak. Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger a The Tomb című filmben A történet szerint a két főszereplőnek egy szökésbiztos, a jelenlegi legjobb és legújabb technikával fellszerelt ...

Terminátori segítség az amerikai kosarasoknak

Archívum2012.08.12, 18:52

Arnold Schwarzenegger korábbi színész, Kalifornia kormányzója is a helyszínen tekintette meg az Egyesült Államok-Spanyolország férfikosárlabda-döntőt a londoni olimpián. A finálét az amerikaiak nyerték 107-100-ra.

Részegen fetrengett a füvön Sylvester Stallone exneje

Life.hu2012.08.11, 00:02

Döbbenetesen fest Sylvester Stallone egykori felesége, Brigitte Nielsen színésznő.

Schwarzenegger egyetemi professzor lesz

Nagyvilág2012.08.03, 07:21

A politikatudomány terepére akar átnyergelni az egykori testépítő, filmsztár, majd politikus Arnold Schwarzenegger. A Dél-Kaliforniai Egyetemen saját intézetet alapított, amelyet magáról nevezett el. Politikatudományi órákat is fog tartani.

Hatvanöt évesen is vonzó a világhírű testépítő, Arnold Schwarzenegger

Life.hu2012.07.30, 11:12

Ma ünnepli hatvanötödik születésnapját Arnold Schwarzenegger.

Colin Farrell Párizsban

Archívum2012.07.11, 11:22

Az ír színész nemrég nagy feladatot kapott.

Már nem elég a sztár

Film2012.06.30, 11:42

Elindította a pályán Tarantinót, életet lehelt a Die Hard- és a Terminátor-szériába, és hatalmasakat bukott Stallonéval, Demi Moore-ral, Banderasszal és Danny De Vitóval. Sharon Stone szerinte bolond, Mel Gibson jófej, Bruce Lee pedig utolsó levelében említi a nevét. Andy Vajnát arról kérdeztük, mit csinált, mielőtt 2011-ben kormánybiztosként átvette a magyar filmszakma irányítását. Rambótól az Elemi ösztön 2-ig.

Imádja a brutális méretű, színes gyűrűket Arnold Schwarzenegger

Life.hu2012.06.25, 14:28

Arnold Schwarzenegger mostanában rákapott az ékszerekre - az akciósztár többször viselt gigantikus gyűrűket az utóbbi időben.

Hiába csináltak hülyét magukból

Film2012.06.24, 11:49

Tom Cruise mindent bedobott a héten bemutatott Mindörökké rockban: átvedlett félmeztelen, bőrgatyás 80-as évekbeli rocksztárrá, a film mégis elhasalt az amerikai mozikban. Összeszedtük az öt legkirívóbb esetet, amikor sztárok bevállalták, hogy eljátszanak egy totál elszállt figurát, de pofára estek vele.

Ilyen menő hely Budapest

Film2012.06.23, 14:44

Most épp Bruce Willis futkározik legyőzhetetlen akcióhősként a magyar főváros terein, de messze nem ő az egyetlen, aki nálunk robbantott vagy mentette meg a világot. Hollywood ideszokott Magyarországra: a filmesek nemcsak az itteni stúdiókban forgatnak előszeretettel, de ha valaki figyelmes, rengeteg budapesti helyszínt is kiszúrhat az amerikai filmekben, amelyek azonosítása remek szórakozás minden magyarnak. Huszonöt nálunk forgatott filmből vágtuk össze azokat a jeleneteket, amelyekben budapesti helyszínek tűnnek fel a hollywoodi sztárok háta mögött.

Magyar lány nyerte az amerikai Arnold Classicot

Life.hu2012.03.12, 10:41

Arnold Schwarzenegger személyesen gratulált Szabó Melindának.

Balesetet szenvedett a világsztár fia

Life.hu2012.03.12, 13:06

Arnold Schwarzenegger fia síbalesetet szenvedett a hétvégén. 

Schwarzenegger is gratulált a magyar fitneszbajnoknak

Sport2012.03.05, 17:28

Szabó Melinda nyerte meg a világ egyik legnagyobb fitnesz- és testépítő versenyét, az Arnold Classicot, amelyet az egyesült államokbeli Colombusban rendeztek meg szombat éjjel.

Schwarzenegger Indiában járt

Archívum2012.02.03, 23:17

A Terminátor megformálója a napokban Indiába látogatott el.

Csajt is áldoznak az Expendables 2-ben

Film2012.01.13, 12:55

Úgy látszik, nem elég a tucatnyi akciósztár a The Expendables - A feláldozhatók folytatásához, ugyanis a kínai Yu Nan (Speed Racer - Totál turbó) személyében egy hölgy is csatlakozott a csapathoz, amelyben többek közt Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger és Jason Statham akciózik. Egyelőre nem sokat tudni az új karakterről, mindössze annyit adtak hírül, hogy Maggie néven fog feltűnni a filmben, amelyben újra együtt láthatjuk a nyolcvanas évek nagyágyúit. Sylvester Stallone és Yu Nan a The Expendables 2-ben Schwarzenegger és Stallone valószínűleg a The Expendables 2 után ismét együtt dolgozik majd a The Tomb című ...

Agyő, szerelem! - Az év hollywoodi szakításai

Film2011.12.27, 16:34

Idén is búcsút inthettünk néhány álompárnak és persze könnyű kalandoknak is. Voltak, akik csak "időt adtak egymásnak", mások hosszú vergődésnek vetettek véget. Schwarzeneggernél és Demi Moore-éknál borult a bili, Clooney eszközölte a szokásos nőcserét. Facér lett Olivia Wilde, Justin Timberlake, Jennifer Lopez és Keira Knightley is.

Bazsalyog a három legendás akcióhős

Archívum2011.10.12, 11:32

Még csak szerda van, de már két nagyon erős Schwarzenegger-fotó is befutott a héten. Hétfőn láthattuk, amint Arnold egy országimázs-képeskönyvvel a hóna alatt kezet ráz a Tommy Hilfiger-inges bolgár miniszterelnökkel, kedden este pedig az alábbi fotót tweetelte ki az egykori kormányzó. Schwarzenegger, Sylvester Stallone és Bruce Willis a The Expendables - A feláldozhatók második részét forgatja éppen Szófiában, a film bemutatója jövő nyárra várható. Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone és Bruce Willis Bulgáriában | Nagyobb méretben

Schwarzeneggerék már forgatják a The Expendables folytatását Bulgáriában

Film2011.10.11, 12:37

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=DaANfEdniB7fq3nk Chuck Norris, Jason Statham és Arnold Schwarzenegger érkezik a szófiai repülőtérre Vasárnap délután előbb Statham és Norris futott be, akik kocsiba vágták magukat, és egyenesen a Szófia külvárosában álló Nu Boyana Filmstúdióhoz hajtattak. Egy órával utánuk érkezett meg Schwarzenegger, aki megállt egy kicsit autogramot osztogatni a terminál előtt. A helyszínen várakozó újságíróknak a mindig diplomatikus Schwarzenegger lenyilatkozta, hogy először jár Bulgáriában, amelyet egy szerfelett gyönyörű országnak tart, és szeretne minél többet látni belőle, bár csak négy napig fog ottt ...

Schwarzenegger hazatért

Life.hu2011.10.10, 08:49

Szülőhazájába látogatott Arnold Schwarzenegger a napokban.

Megelégelte a házitündér szerepét! Maria Shiver ismét a karrierjére koncentrál

Life.hu2011.09.16, 10:05

Arnold Schwarzenegger csúnyán felszarvazott volt felesége úgy döntött, mostantól magára és a karrierjére koncentrál.

Arnold Schwarzeneggert elrabolják

Film2011.09.12, 14:49

Házasságának felbomlása egy időre megakasztotta Arnold Schwarzenegger színészi visszatérésre irányuló terveit, de úgy tűnik, az egykori akciósztár máris megint sínen van: jelentősebb szerepe lesz az The Expendables 2-ben, a The Last Stand című filmben pedig egy drogbáró nyomába ered. Arnold Schwarzenegger A friss hírek szerint még egy filmben szerepet vállalt, mégpedig egy olyanban, amiben már nem ő lesz a tevékeny hős: az egyelőre rendező nélküli Captive-ben egy ingatlanmágnást alakít, akit váltságdíj reményében elrabolnak és egy páncélautóban tartanak fogva egy elhagyatott helyen, miközben egy nyomozó próbálja megtaalálni. ...

Chuck Norris és Van Damme az Expendables 2-ben

Archívum2011.09.05, 13:01

A The Expendables 2-t gyártó Millenium Films honlapjára kikerült a film szereposztása és rövid szinopszisa. Eszerint az első filmből visszatérő Sylvester Stallone, Jason Statham, Jet Li, Randy Couture, Terry Crews és Dolph Lundgren mellett az első részben csak cameózó Arnold Schwarzenegger és Bruce Willis is szerepel a folytatásban, valamint Chuck Norris (aki utoljára 2005-ben állt kamera elé), Jean-Claude Van Damme és Scott Adkins is. Hogy ki milyen szerepet játszik, nem tudni, de Stallone korábban úgy nyilatkozott, Willist szeretné megnyerni főgonosznak. Jean-Claude Van Damme Aki nem akarja megtudni a folytatás sztoriját, ne olvassson ...

Katherine Schwarzenegger először mesélt szülei szakításáról

Life.hu2011.08.10, 11:25

A huszonegy éves Katherine Schwarzeneggert nagyon megviselte az utóbbi néhány hónap.

A hárommellű nőt sem hagyják ki az új Emlékmásból

Film2011.08.03, 20:52

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Or1u4Izt9rbgDlrq A hárommellű nő jelenése Az emlékmás című filmben Az új Az emlékmás-ban Colin Farrell alakítja a főhőst, Kate Beckinsale lesz a felesége, Jessica Biel pedig az egykori szeretője. A főgonoszt Bryan Cranston alakítja, Bill Nighy pedig Quatto lesz, az ellenállás vezetője. Egy cameo erejéig Ethan Hawke is felbukkan, aki állítólag egy ötoldalas monológot ad majd elő. A filmet 2012. augusztus 3-án mutatják be az amerikai mozik. Érdemes elolvasni az 1990-es Az emlékmás meglepően tartalmas magyar Wikipédia-oldalát, mert megtudhatjuk például, hogy a főszerepre eredetileg Patrick Swaayze-t ...

Szülinapos a szingli Schwarzenegger

Archívum2011.07.30, 00:11

Arnold Schwarzenegger valószínűleg szingliként ünnepli ma a hatvannegyedik születésnapját.

Több csonttörést szenvedett egy szörfbalesetben Schwarzenegger fia

Nagyvilág2011.07.24, 13:32

Súlyosan megsérült egy szörfbalesetben Arnold Schwarzenegger volt republikánus kaliforniai kormányzó és filmszínész 13 éves fia, az intenzív osztályon ápolják - közölte a hét végén az amerikai média és több családtag.

Schwarzenegger drogbárót üldöző seriff lesz

Film2011.07.12, 12:44

Házasságának felbomlása kissé megakasztotta Arnold Schwarzenegger színészi visszatérésre irányuló terveit, de a legfrissebb hírek szerint szeptemberben tényleg a kamera elé áll. Az új projekt mégsem a korábban bejelentett Cry Macho lesz - annak a forgatását jövő évre halasztották -, hanem a dél-koreai Kim Ji-woon (Két nővér, Keserédes élet) The Last Stand című akcióthrillere. A film, aminek eredetileg Liam Neeson játszotta volna a főszerepét, egy seriffről szól, aki egy drogkartell börtönből frissen szökött vezetőjének nyomába ered.

Schwarzenegger felesége beadta a válókeresetet, 200 millió dollárt is kaphat

Film2011.07.02, 11:43

Másfél hónappal azután, hogy Arnold Schwarzenegger és felesége különköltöztek, Maria Shriver beadta a válókeresetet - jelentette a TMZ. A pár 1986. április 26-án házasosodott össze, Shriver kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva indította el a válást. Shriver ügyvédje Laura Wasser, aki olyan sztárok válását intézte, mint Angelina Jolie, Mariah Carey, Kiefer Sutherland és Britney Spears. Arnold Schwarzenegger és felesége Maria Shriver Kalifornia volt kormányzója és felesége május elején jelentette be, hogy különválnak, majd egy héttel később kiderült, hogy tízenhárom évvel korábban Schwarzenegger viszonyt folytatott aa ...

Megszólalt Arnold Schwarzenegger szeretője

Life.hu2011.06.15, 14:08

Az Arnold Schwarzenegger házasságát megrázó botrány kitörése után először szólalt meg a színész-politikus egykori szeretője, törvénytelen fiának anyja, aki közölte: gyereke csak egy évvel ezelőtt tudta meg, hogy ki az igazi apja.

Megviselte a botrány, de hajlandó megbocsátani Schwarzenegger fia

Life.hu2011.06.04, 01:06

Patrick Schwarzenegger nemrég elköltözött ugyan apjától egy kisebb lakásba, most mégis együtt ebédeltek. Úgy tűnik, a fiú lassan kezd megbocsátani apjának.

Közpénzből fizette a prostijait Schwarzenegger

Life.hu2011.05.28, 14:50

Bűnügyi nyomozás indult a 63 éves Arnold Schwarzenegger ellen: a gyanú szerint közpénzből fedezte prostijai védelmét. Közben a felesége azt tervezi, elpereli még azt a házat is, amelyet hűtlen férje a szeretőjének vett.  

Schwarzenegger családi botránya miatt jegelik a róla szóló rajzfilmet

Tévé2011.05.20, 13:02

A színész-politikus magánéleti válsága miatt miatt bizonytalan időre elhalasztották az Arnold Schwarzeneggerről szóló rajzfilmsorozat, a The Governator premierjét.

Íme Schwarzenegger szeretője és eltitkolt fia

Life.hu2011.05.18, 16:22

Kedden mi is beszámoltunk arról, hogy Arnold Schwarzeneggernek viszonya volt az egyik háztartási alkalmazottjával, és a románcból egy kisfiú is született. Most kiderül, ki volt a szerető.

Tíz évig titkolta Schwarzenegger a bejárónőjével közös gyermekét

Nagyvilág2011.05.17, 13:24

Arnold Schwarzenegger nyilatkozatban ismerte el, hogy van egy tízéves, házasságon kívüli gyermeke. A Terminátor egykori sztárja, Kalifornia volt kormányzója közölte, hogy még hivatali idejének megkezdése előtt viszonya volt egyik háztartási alkalmazottjával.

Ezért vált külön Schwarzenegger és a felesége

Life.hu2011.05.18, 15:19

Néhány napja jelentette be Kalifornia állam egykori kormányzója, hogy ő és felesége, Maria Shriver huszonöt év házasság után különválnak. Az okokat nem hozták nyilvánosságra, most azonban mindenre fény derült.

Különválik feleségétől Arnold Schwarzenegger

Nagyvilág2011.05.10, 08:53

Kalifornia volt kormányzója és felesége bejelentette, hogy mostantól külön élnek. Arnold Schwarzenegger és Maria Shriver, akik 25 éve házasok, egyelőre nem válnak el, de különköltöznek.

Kalifornia egykori kormányzója és felesége külön folytatják életüket!

Life.hu2011.05.10, 14:11

Huszonöt év után Kalifornia kormányzója, az egykori szuperhős, Arnold Schwarzenegger és neje, Maria Shriver válni készülnek.  

Schwarzenegger macsó lesz és sírni fog

Archívum2011.05.05, 17:23

A színészi visszatérése küszöbén álló Arnold Schwarzenegger már bevállalta az ötödik Terminátor-filmet, de mivel az még nagyon messze áll a megvalósulástól, előtte legalább egy másik filmben szerepelni fog. Ez lesz az azonos című regény alapján készülő Cry Macho (Sírj, macsó), amiben Schwarzenegger egy egykori lóidomárt alakít, akit rákényszerítenek, hogy váltságdíj fejében lopjon el egy kisfiút. A terv kiötlőjének pechjére kiderül, hogy a gyerek anyjának esze ágában sincs bármit tenni azért, hogy visszakapja a fiát. A film állítólag egyszerre lesz vicces, megható és akciódús - utóbbi elemeket direkt Schwarzenegger kedvéért írták beele ...

Kifecsegte szextitkait a díva!

Life.hu2011.04.27, 23:10

A negyvenhét éves Brigitte Nielsen a jövő hónapban megjelenő önéletrajzi könyvé­ben (We only get one life - Csak egy életet kapunk)  kendőzetlenül mesél el minden intim részletet arról, milyen volt a szex Hollywood legnagyobb sztárjaival.

Schwarzenegger játszik a következő Terminátorban

Archívum2011.04.27, 10:54

Arnold Schwarzenegger sokaknak csalódást okozott, amikor a közönség kíváncsiságának felcsigázása után bejelentette, hogy következő projektje a The Governator című rajzfilmsorozat lesz, amiben a róla mintázott főhős leköszön kormányzóként és szuperhősködésre adja a fejét. Most viszont végre kilátásban van egy élőszereplős, igazi Schwarzenegger-projekt is, ráadásul nem más, mint a következő Terminátor-film. Egyelőre csak annyit tudni, hogy Justin Lin, a Halálos iramban: Ötödik sebesség rendezője csinálja a filmet, aminek még forgatókönyvírója sincsen. A filmtervet jelenleg próbálják eladni valamelyik hollywoodi stúdiónak, borsos 25 miillió ...

Schwarzenegger önmagával pózol

Archívum2011.04.05, 21:48

Arnold Schwarzeneggerről rajzfilmfigurát mintáztak.

Gorbacsov nyolcvanéves lett

Life.hu2011.04.01, 01:11

Az egykori Szovjetúnió vezetője, Michail Gorbacsov a napokban töltötte be nyolcvanadik életévét. Születésnapján Londonban, a Royal Albert Hallban kollégái és családja mellett olyan sztárok köszöntötték a politikai vezetőt, mint Kevin Spacey, Sharon Stone, Mel C, Arnold Schwarzenegger és Milla Jovovich.    

Arnold Schwarzenegger a tévében folytatja

Tévé2011.03.22, 19:51

Arnold Schwarzenegger egy nemzetközi tévésorozatot tervez, de a részletekkel csak áprilisban áll elő.

Schwarzeneggerrel folytatódhat a Két tűz között

Film2011.03.20, 14:54

Mióta Arnold Schwarzenegger leköszönt kormányzóként, elárasztják forgatókönyvekkel: úgy nyilatkozott, hogy vagy tizenöt filmterv közt vacillál. Schwarzenegger ugyan egy második világháborús drámát és egy képregényfilmet emlegetett, de most Tom Arnoldnak köszönhetően fény derült egy harmadik tervre is, mégpedig James Cameron 1994-es Két tűz között (True Lies) című kém-akciófilmjének folytatására. Két tűz között | Tom Arnold és Arnold Schwarzenegger Tom Arnold nyilván nagyon szeretne ismét Schwarzeneggerrel a kamera elé állni, úgyhogy lelkesedése félrevezető lehet, mindenesetre azt állítja, hogy van egy kész forgatókönnyv, ...

Arnold Schwarzenegger képregényfilmre készül

Film2011.03.07, 11:38

A kormányzói tisztségéből leköszönt Arnold Schwarzenegger januárban beszélt először arról, hogy szeretne visszatérni a színészi pályára. Akkor azt mondta, hogy három forgatókönyv közt vacillál, és a legszimpatikusabb számára az a filmterv, amelyben egy német tisztet alakítana, aki a második világháború végén egy csapat gyerek meggyilkolására kap parancsot, de aztán megmenti őket. Most Schwarzenegger egy interjúban már tizenöt filmtervet emleget, amelyek közt vannak olyan "nyilvánvalók" is, mint az új Terminátor, illetve a Ragadozó és a Menekülő ember remake-je, és vannak eredeti forgatókönyvek is. Az akciósztár úgy nyilatkozott, hoggy ...

Az ötödik Terminátort a Halálos iramban rendezője csinálhatja

Archívum2011.02.16, 11:58

Várható volt, hogy most, hogy Arnold Schwarzenegger politikai pályája véget ért, és az egykori akciósztár bejelentette, hogy visszatérne a színészkedéshez, elindulnak a találgatások egy lehetséges ötödik Terminátor-filmről. A franchise jogait a Universal stúdió szeretné megszerezni (régebben Andy Vajna és Mario Kassar volt a filmek jogtulajdonosa, de ők már a negyedik rész előtt eladták a jogokat), és amennyiben ez sikerül nekik, Justin Linre bíznák a rendezést, aki a Halálos Iramban-széria harmadik, negyedik és bemutatás előtt álló ötödik részét rendezte. Azt is tudni, hogy a forgatókönyv megírását Chris Morganra bíznák, aki az emllített ...

Kétszázmillió dollárt bukott Schwarzenegger

Archívum2011.01.18, 11:35

Arnold Schwarzenegger, aki január 3-án köszönt le hét éven át tartó kormányzói tisztségéből, interjút adott a Kronen Zeitung nevű osztrák lapnak, amelyben színészi terveiről is beszélt, adta hírül az MTI. Schwarzenegger kijelentette, hogy politikai pályáját nem folytatja, mert "az egyetlen jelentős politikai hivatal, amely valóban érdekelne, elérhetetlen számomra, mert Ausztriában születtem, és így nem lehetek az Egyesült Államok elnöke". Az egykori akciósztár elmondta, hogy kormányzósága hét éve alatt körülbelül 200 millió dollárral lett szegényebb, egyrészt, mert a válság miatt maga fizette költségeit, amelyek 70 millió dollárra rrúgtak, ...

Alec Baldwin a bukott Schwarzenegger nyomdokaiba lép

Archívum2011.01.06, 09:34

Az ismert színészt mostanában egyre többször foglalkoztatja a gondolat, hogy szívesen részt venne az amerikai kormány munkájában.

A Twitteren barátkozik Medvegyev és Schwarzenegger

Nagyvilág2011.01.04, 13:24

Dmitrij Medvegyev orosz államfő és Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzó a Twitteren is tartja a kapcsolatot: Medvegyev ott kívánt Schwarzeneggernek sok sikert az új életéhez, és kedden megállapodtak abban, hogy elmennek együtt síelni.

Adósan távozik Schwarzenegger Kalifornia éléről

Nagyvilág2011.01.03, 13:00

Képes volt több jövőbe mutató intézkedést elfogadtatni, de a legfontosabb üggyel - az állam gazdálkodásának rendbetételével - adós maradt Arnold Schwarzenegger, aki hét éven át volt Kalifornia kormányzója. A 2003-ban republikánus színekben megválasztott korábbi filmszínészt demokrata kormányzó követi.

Sztárok, akik lentről kezdték

Life.hu2010.11.17, 10:05

Nem minden sztár olyan, mint Paris Hilton, aki dollármilliók közé született. Vannak, akik keményen megküzdöttek karrierjükért és sikereikért. Őket szedtük most egy csokorba -  a teljesség igénye nélkül.

Vesztett az üzletasszony, demokrata utódja lesz Schwarzeneggernek

Nagyvilág2010.11.03, 09:22

Hatalmas összegeket felemésztő kampánya ellenére elbukott a kaliforniai kormányzóválasztáson Meg Whitman, az Ebay korábbi vezetője. A jelenleg Arnold Schwarzenegger által irányított, súlyos pénzügyi problémákkal küszködő állam élére a demokrata Jerry Brown kerül.

Moszkvai polgármesterségre csábította Schwarzeneggert Medvegyev

Nagyvilág2010.10.12, 00:26

Ha lenne orosz állampolgársága, megkaphatná a moszkvai polgármesteri posztot Arnold Schwarzenegger leköszönő kaliforniai kormányzó. Ezzel viccelődött Dmitrij Medvegyev orosz elnök, amikor fogadta Schwarzeneggert Moszkvában, aztán egy Csajkában kocsikáztatta meg a kormányzót.

Tévésorozat készülhet Schwarzenegger filmjéből

Tévé2010.09.14, 11:46

James Cameron sorozatot készít Két tűz között című filmjéből, melynek eredetileg Arnold Schwarzenegger volt a főszereplője.

Schwarzenegger: Új büdzsé nélkül Kalifornia csődbe megy

Archívum2010.07.29, 21:50

Kalifornia "pénzügyi vészhelyzetben" van az állam kormányzója, Arnold Schwarzenegger szerint. A kormányzó vészköltségvetést kíván elfogadtatni, ami nélkül októberre fizetésképtelenné válna az állam. Tavaly már élt a most meghirdetett válságintézkedésekkel, így a "szabadpéntek" eszközével.