Arnold Schwarzenegger

címke rss

Az ötödik Terminátort a Halálos iramban rendezője csinálhatja

Archívum2011.02.16, 11:58

Várható volt, hogy most, hogy Arnold Schwarzenegger politikai pályája véget ért, és az egykori akciósztár bejelentette, hogy visszatérne a színészkedéshez, elindulnak a találgatások egy lehetséges ötödik Terminátor-filmről. A franchise jogait a Universal stúdió szeretné megszerezni (régebben Andy Vajna és Mario Kassar volt a filmek jogtulajdonosa, de ők már a negyedik rész előtt eladták a jogokat), és amennyiben ez sikerül nekik, Justin Linre bíznák a rendezést, aki a Halálos Iramban-széria harmadik, negyedik és bemutatás előtt álló ötödik részét rendezte. Azt is tudni, hogy a forgatókönyv megírását Chris Morganra bíznák, aki az emllített ...

Arnold Schwarzenegger képregényfilmre készül

Film2011.03.07, 11:38

A kormányzói tisztségéből leköszönt Arnold Schwarzenegger januárban beszélt először arról, hogy szeretne visszatérni a színészi pályára. Akkor azt mondta, hogy három forgatókönyv közt vacillál, és a legszimpatikusabb számára az a filmterv, amelyben egy német tisztet alakítana, aki a második világháború végén egy csapat gyerek meggyilkolására kap parancsot, de aztán megmenti őket. Most Schwarzenegger egy interjúban már tizenöt filmtervet emleget, amelyek közt vannak olyan "nyilvánvalók" is, mint az új Terminátor, illetve a Ragadozó és a Menekülő ember remake-je, és vannak eredeti forgatókönyvek is. Az akciósztár úgy nyilatkozott, hoggy ...

Schwarzeneggerrel folytatódhat a Két tűz között

Film2011.03.20, 14:54

Mióta Arnold Schwarzenegger leköszönt kormányzóként, elárasztják forgatókönyvekkel: úgy nyilatkozott, hogy vagy tizenöt filmterv közt vacillál. Schwarzenegger ugyan egy második világháborús drámát és egy képregényfilmet emlegetett, de most Tom Arnoldnak köszönhetően fény derült egy harmadik tervre is, mégpedig James Cameron 1994-es Két tűz között (True Lies) című kém-akciófilmjének folytatására. Két tűz között | Tom Arnold és Arnold Schwarzenegger Tom Arnold nyilván nagyon szeretne ismét Schwarzeneggerrel a kamera elé állni, úgyhogy lelkesedése félrevezető lehet, mindenesetre azt állítja, hogy van egy kész forgatókönnyv, ...

Arnold Schwarzenegger a tévében folytatja

Tévé2011.03.22, 19:51

Arnold Schwarzenegger egy nemzetközi tévésorozatot tervez, de a részletekkel csak áprilisban áll elő.

Gorbacsov nyolcvanéves lett

Life.hu2011.04.01, 01:11

Az egykori Szovjetúnió vezetője, Michail Gorbacsov a napokban töltötte be nyolcvanadik életévét. Születésnapján Londonban, a Royal Albert Hallban kollégái és családja mellett olyan sztárok köszöntötték a politikai vezetőt, mint Kevin Spacey, Sharon Stone, Mel C, Arnold Schwarzenegger és Milla Jovovich.    

Schwarzenegger önmagával pózol

Archívum2011.04.05, 21:48

Arnold Schwarzeneggerről rajzfilmfigurát mintáztak.

Schwarzenegger játszik a következő Terminátorban

Archívum2011.04.27, 10:54

Arnold Schwarzenegger sokaknak csalódást okozott, amikor a közönség kíváncsiságának felcsigázása után bejelentette, hogy következő projektje a The Governator című rajzfilmsorozat lesz, amiben a róla mintázott főhős leköszön kormányzóként és szuperhősködésre adja a fejét. Most viszont végre kilátásban van egy élőszereplős, igazi Schwarzenegger-projekt is, ráadásul nem más, mint a következő Terminátor-film. Egyelőre csak annyit tudni, hogy Justin Lin, a Halálos iramban: Ötödik sebesség rendezője csinálja a filmet, aminek még forgatókönyvírója sincsen. A filmtervet jelenleg próbálják eladni valamelyik hollywoodi stúdiónak, borsos 25 miillió ...

Kifecsegte szextitkait a díva!

Life.hu2011.04.27, 23:10

A negyvenhét éves Brigitte Nielsen a jövő hónapban megjelenő önéletrajzi könyvé­ben (We only get one life - Csak egy életet kapunk)  kendőzetlenül mesél el minden intim részletet arról, milyen volt a szex Hollywood legnagyobb sztárjaival.

Schwarzenegger macsó lesz és sírni fog

Archívum2011.05.05, 17:23

A színészi visszatérése küszöbén álló Arnold Schwarzenegger már bevállalta az ötödik Terminátor-filmet, de mivel az még nagyon messze áll a megvalósulástól, előtte legalább egy másik filmben szerepelni fog. Ez lesz az azonos című regény alapján készülő Cry Macho (Sírj, macsó), amiben Schwarzenegger egy egykori lóidomárt alakít, akit rákényszerítenek, hogy váltságdíj fejében lopjon el egy kisfiút. A terv kiötlőjének pechjére kiderül, hogy a gyerek anyjának esze ágában sincs bármit tenni azért, hogy visszakapja a fiát. A film állítólag egyszerre lesz vicces, megható és akciódús - utóbbi elemeket direkt Schwarzenegger kedvéért írták beele ...

Kalifornia egykori kormányzója és felesége külön folytatják életüket!

Life.hu2011.05.10, 14:11

Huszonöt év után Kalifornia kormányzója, az egykori szuperhős, Arnold Schwarzenegger és neje, Maria Shriver válni készülnek.