árfolyam

címke rss

Elkerülhetetlen a globális olajhiány?

Gazdaság2021.10.27, 16:48

A vártnál korábban jöhet el a globális olajkitermelés tetőpontja, vagyis az a pont, ahonnan a világ kibocsátása már tartósan csökkenni fog. Ahogy viszont az új kínálati infrastruktúra már évek óta alulfinanszírozott, a globális energiapolitikai átállás akár azt is eredményezheti, hogy világméretű olajhiány alakul ki.

Évtizedes csúcson az egyik legfontosabb ipari fém ára

Gazdaság2021.09.14, 14:13

Az alumínium tonnánkénti árfolyama megütötte a hét elején a 3000 dolláros szintet, amire 13 éve nem volt példa. A piaci szereplők ugyanis arra számítanak, hogy a kínálati zavarok még jó ideig megmaradnak.

10 érdekesség, amit talán nem tudott a 75 éves forintról

Gazdaság2021.08.02, 09:02

A magyar forint idén 75 éves, és az 1946 óta tartó története számos érdekességet foglal magában. Már a megszületése is egy világrekorder eseménynek volt köszönhető, de a következő évtizedek is bővelkedtek izgalmakban a magyar nemzeti valuta körül. Utánajártunk a forint különlegességeinek, és összeállításunkból az is kiderül, igaz-e, hogy a legendás 200 forintos érme túl sok ezüstöt tartalmazott.

Újra szárnyal a bitcoin

Gazdaság2021.07.26, 11:28

Vasárnap éjjel a bitcoin árfolyama áttörte a 39 000 dolláros szintet, amire június közepe óta nem volt példa. Ezzel a legnépszerűbb kriptovaluta újra szárnyalásnak indult, miután az elmúlt időszakban jelentősen megütötték az egész kriptopiacot.

Tudod milyen valutát használtak az euró előtt?

Sulilife.hu2021.07.17, 23:10

1998-ban az EU brüsszeli csúcstalálkozóján 11 tagországban vezették be az eurót. Milyen árfolyamon váltak meg a német márkától vagy a spanyol pezetától? Nézzük meg milyen pénznemmel fizettek az egyes országokban az euró előtt.

Egy évtizedes káosz után 130 dollárig drágulhat a kőolaj

Gazdaság2021.06.23, 14:22

Kaotikus évek jöhetnek az olajpiacon egyes elemzők szerint. Egy friss vélemény alapján ugyanis 35 és 130 dollár között ingadozhat a kőolaj világpiaci ára, és a legfontosabb szempont az lesz, a kereslet vagy az új beruházások futnak-e előbb csúcsra.

Hetek alatt több mint 30 százalékot erősödött a világ legkevésbé keresett pénze

Gazdaság2021.06.19, 21:28

Valami furcsa dolog történt a közelmúltban a világ legkevésbé keresett valutájával: ha a kínai határkereskedők adatai a piaci valóságot tükrözik, akkor az észak-koreai won három rövid hét alatt 33 százalékkal emelkedett a kínai jüanhoz és 18 százalékkal az amerikai dollárhoz képest. Ez pedig igencsak meghökkentőnek tűnik annak tükrében, hogy a latorállam hivatalos fizetőeszközét csak az országhatáron belül fogadják el, és kivitele is tiltott. A lehetséges okokról az Asia Times alapján számolunk be.

Ronaldo akciója miatt 1200 milliárdot zuhant az Eb szponzorának árfolyama: nem voltak boldogok

Life.hu2021.06.16, 16:16

A portugál sztárfocista a magyar válogatott elleni Eb-meccs előtt grimaszolva jelezte, hogy Coca-Cola helyett ő inkább vizet inna, ez pedig durván bedöntötte a cég árfolyamát.

Drága mulatság, avagy ki, mennyit ér az Eb-n

Sportslife.hu2021.06.07, 20:23

Elképesztő összegekkel szoktak dobálózni a labdarúgókkal kapcsolatban. Most megnéztük, hogy az Európa-bajnokságon mi a helyzet a játékosok piaci értékével. Számológépeket elő, lássuk, hogy a mértékadó Transfermarkt szerint ki, mennyit ér a nyári tornán!

Az év brókere, mégis a legbüszkébb két gyermekére – Fodor Zsoltot kérdeztük mi a helyzet a pénzpiacon

Unilife.hu2021.05.31, 10:55

A netbankok világában teljesen természetes a fiatalabb generációk számára, hogy pénzügyeiket is önállóan intézik az interneten keresztül. Azonban, ha nem vagy biztos mi lenne a jó befektetés számodra, nem tudod az alapvető különbséget a kötvények és részvények között, akkor jobb, ha szakemberre bízod magad.

Beszakadtak a kriptovaluták, közben Kína szigorításokat jelentett be azokra vonatkozóan

Gazdaság2021.05.19, 13:40

Kemény eladási hullám rázta meg a kriptovaluták piacát, miközben Kína bejelentette, hogy megtiltja a pénzügyi intézményeknek és vállalatoknak, hogy kriptovaluta-tranzakciókkal kapcsolatos szolgáltatásokat nyújtsanak.

A bitcoin story zárul

Unilife.hu2021.04.23, 08:23

A bitcoin árfolyam rekordja után kezdtünk el foglalkozni a kriptovaluták témakörével. A bitcoin kialakulásától végigkísértük fejlődési útján, hogy jutott el a 61 ezer dolláros árfolyamcsúcsig. A kockázatai és előnyei után megnéztük, miképp fektethetünk mi magunk is bitcoinba.

Még soha nem volt ilyen áron a bitcoin

Unilife.hu2021.03.16, 11:43

Elérte a 61 ezer dolláros csúcsot, azóta viszont már közel 8%-kal visszaesett. Mi lesz a bitcoin sorsa?

A bitcoin árfolyama első alkalommal lépett át egy álomhatárt

Gazdaság2021.02.16, 15:03

A bitrcoin a mai kereskedésben első alkalommal 50 ezer dollár fölé emelkedett, ami új árfolyamcsúcsot jelent.

Egyre biztosabb, hogy az ezüst lesz az új arany

Gazdaság2021.02.12, 11:06

Jelentősen megnőhet idén a kereslet az ezüst iránt, ami a nemesfém árfolyamára is kedvező hatással lenne. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor az ezüst idén maga mögé szoríthatja az aranyat.

Lecsengőben az utóbbi napok amerikai tőzsdei zűrzavara

Gazdaság2021.01.29, 10:10

Az előző napok üstökösszerű felívelése után meredeken csökkent a GameStop és az AMC Entertainment árfolyama csütörtökön a New York-i tőzsdén, miután a Robinhood Markets és az Interactive Brokers internetes brókercégek szigorítottak a két vállalat részvényeivel való kereskedés feltételein.

Közel negyedével nőtt tavaly az arany árfolyama

Gazdaság2021.01.15, 09:21

Több mint 24 százalékot emelkedett 2020-ban az arany árfolyama. Augusztusban rekordot is döntött a nemesfém, 2000 USA dollár feletti árfolyamszinttel. A jegybankok folytatják jelentős arany-felvásárlásaikat, melyek következtében a világ aranytartaléka tavaly meghaladta a 35 ezer tonnát. 2021 elején az látszik: idén is folytatódnak ezek a trendek – derül ki a BlockBen szakértőjének elemzéséből.

Megtorpant a bitcoin a lehengerlő csúcs után

Gazdaság2021.01.05, 10:50

Jelentősen korrigált a bitcoin árfolyama hétfőn, miután vasárnap már 35.000 dollárhoz közelített az árfolyam. A hét első napján aztán hirtelen komoly zuhanás következett be, és a nap folyamán egészen 28.000 dollárig süllyedt a legnépszerűbb kriptovaluta.

Rekordszinten a bitcoin árfolyama

Gazdaság2020.12.17, 12:34

Rekordszintre emelkedett csütörtök késő délelőtt a bitcoin jegyzése egy nappal azután, hogy történetében először átlépte a 20 ezer dolláros szintet.

Szárnyra kapott Európa legnagyobb bankja

Gazdaság2020.12.03, 13:31

Több mint 50 százalékot emelkedett az elmúlt hetekben az HSBC árfolyama. A legnagyobb európai bank részvénye egy jelentős fordulat után hatalmasat szárnyalt a szeptemberben elért mélypontját követően.

Elon Musk szerint szétvert szufléra hasonlítanak majd a Tesla részvényei

Gazdaság2020.12.03, 14:22

Elon Musk, a Tesla vezetője nemrég e-mailben figyelmeztette a dolgozókat arról, hogy ha nem sikerül a cégnek elérnie a profitelőrejelzést, akkor komoly visszaesésre lehet számítani az árfolyam tekintetében.

A Wall Streeten is erős ünnepi szezonra számítanak

Gazdaság2020.11.30, 13:50

Újabb jelentősebb emelkedés jöhet az amerikai részvénypiacon, ahogy megkezdődik az idei karácsonyi szezon. Egy híresen optimista szakértő szerint idén 10 százalékos növekedés várható az év utolsó heteiben.

Beszakadt a bitcoin az álomhatár elérése előtt

Gazdaság2020.11.27, 13:05

Kevesebb mint 24 óra alatt nagyjából 3000 dollárt zuhant a bitcoin árfolyama, miután a kriptovaluta értéke megközelítette a 2017-ben elért mindenkori csúcsát.

Másodjára fordult negatívba az áram ára ebben az országban

Gazdaság2020.11.05, 14:23

Az elektromos áram ára a történelemben másodszor fordult negatív tartományba Norvégiában. Ez - elég különös módon - azt jelenti, hogy lényegében a szolgáltatók „fizetnének" a felhasználóknak az áramhasználatért. De mi áll ennek a hátterében?

Lépett a kínai jegybank a jüan árfolyama miatt

Gazdaság2020.10.15, 15:49

Tovább erősödik a kínai jüan a dollárral szemben, hiába avatkozik be a jegybank. Az év eleje óta 3,9 százalékos az erősödés mértéke. Az onshore jüan árfolyama 6,72 az offshore jüan 6,71-es szinten áll jelenleg.

Tartós lehet a kínai jüan szárnyalása

Gazdaság2020.10.09, 11:25

Nagy napja volt kedden a kínai jüannak, amikor 17 hónapos csúcsra emelkedett az amerikai dollárral szemben. Ezzel a jüan az idei év egyik legjobban teljesítő fizetőeszköze a devizapiacon, ráadásul az elemzők szerint 2021-ben is folytatódhat a szárnyalás.

A Netflix elképesztő bővítésbe kezdett

Gazdaság2020.10.08, 11:57

A Netflix egyre nagyobb hangsúlyt akar fektetni a brit sorozatokra és filmekre, ezért a cég elköltözik korábbi székházából egy nagyobba. Ez azt is jelenti, hogy a jelenleg 269 brit dolgozóval rendelkező cég új munkatársakat is fel fog venni.

Új árfolyamcsúcsot dönthet ez a ritka fém

Gazdaság2020.08.28, 15:31

Komoly mozgásokat élt meg idén a ródium, amely a palládiumhoz és a platinához hasonlóan kiemelt fontossággal bír a tiszta energiával működő járművek gyártásában. A fém árfolyama tavasszal összeomlott, azonban egy nagy felívelést követően hamarosan új csúcsot is dönthet.

Megzuhant a vezető kínai elektromosautó-gyártó árfolyama

Gazdaság2020.08.12, 12:32

Ugyan a kínai autópiac gyakorlatilag teljesen visszaállt a járvány előtti szintre és a Nio is remek negyedéves adatokat közölt, amely a szakértői várakozásokat is felülmúlt, a vezető kínai elektromosautó-gyártó árfolyama mégis mélyrepülésbe kezdett, pedig a piaci nyitás előtti órákban (premarket) még 10 százalékot erősödött.

Hihetetlenül megugrott a Tesla legnagyobb amerikai riválisának árfolyama

Gazdaság2020.08.11, 11:27

A Nikola az egyike azoknak az elektromos autógyártóknak, amelyek iránt komoly érdeklődést mutatnak a befektetők, azonban a vállalat értékpapírjainak árfolyama rendkívül volatilis, ezért igen nagy kockázatot jelent. A Nikola részvényei tegnap ismét erősödésnek indultak, miután bejelentették, hogy megrendelést kaptak a cég elektromos szemetesautóira.

Miért negyedelik az Apple részvényeket?

Gazdaság2020.08.08, 00:22

Az Apple a harmadik negyedévben rekordnak számító 59,7 milliárd dolláros bevételről jelentett, vagyis a járvány sem volt komoly hatással a cég működésére annak ellenére sem, hogy egy ideig világszerte zárva voltak a boltjaik. Nem is csoda, hogy az Apple árfolyam egyből kilőtt a jelentést követően és ugyan azóta némiképp visszakorrigált, ám továbbra is 436 dollár fölött kereskednek a cég értékpapírjaival. Az Apple a magas árfolyam miatt úgy döntött, hogy augusztus 24-én negyedelni fogja a részvények árfolyamát. De mit is jelent ez pontosan és miért alkalmazzák ezt a vállalatok?

Elon Musk már a világ ötödik leggazdagabb embere

Gazdaság2020.07.21, 14:21

Tovább menetel felfelé a Forbes magazinnak, a világ leggazdagabb embereiről összeállított listáján Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója. Ha pedig a cég negyedéves eredményei pozitívak lesznek, akkor minden bizonnyal tovább erősödhetnek a tőzsdéken az elektromosautó-gyártó papírjai.

Elméletben egy európai hercegségé a világ legértékesebb pénze

Gazdaság2020.07.13, 11:15

Amerikai dollár, jüan, az euro, svájci frank, jen - ezek a legjellemzőbb, világgazdasági szinten is meghatározó jelentőségű valuták, amelyekhez a többi ország saját pénzének értékét - nem egyszer bonyolult, piaci folyamatok alapján - adott pillanatban mérheti. Ha viszont ebből indulunk ki, akkor a dollárhoz viszonyítva egy parányi mikronemzetnek, a Seborga Hercegségnek a saját pénze éri a világon a legtöbbet. Elmondjuk, miért nem lehet mégsem a luigino a világ legértékesebb pénze.

Elon Musk divatos rövidnadrággal ugratja a Tesla ellen fogadókat

Gazdaság2020.07.09, 16:55

A Tesla honlapja egy rövid időre teljesen leállt a héten, miután Elon Musk árulni kezdte azokat a piros rövidnadrágokat, amelyekkel a Tesla-papírok ellen fogadóknak akart üzenni.

Harminc éve nem emelkedett annyit az olaj ára, mint a második negyedévben

Gazdaság2020.07.02, 16:11

Az elmúlt 30 év legnagyobb emelkedését produkálta az olaj az idei második három hónapban, miután az árfolyam tavasszal összeomlott. A 80 százalékos emelkedés ugyanis az öbölháború óta nem látott mértékű felívelés volt, noha a nyersanyag az idei év egészét tekintve még mindig mínuszban van.

Megugrott a Tesla riválisának árfolyama, érkezik a Nikola első modellje

Gazdaság2020.06.30, 11:49

Ugyan még a jármű prototípusa sem készült el, máris hatalmas az érdeklődés a Tesla riválisának első járműve iránt. Az elektromos pickup már előrendelhető 5 ezer dollárért, amelyhez a vásárlók belépőjegyet is kapnak a Nikola World 2020 nevű eseményre, ahol a nagyközönség előtt is bemutatják az első modelljüket.

Meghökkentő okból tiltották be a mobilfizetést egy országban

Gazdaság2020.06.29, 16:01

Zimbabwében betiltották a mobifizetési megoldások használatát, mivel a kormány úgy látja, ezek miatt rogyadozik a saját pénz árfolyama a még mindig nagyon népszerű amerikai dollárhoz képest. Ezzel ugyanis az emberek sokkal szívesebben fizetnek, mint "zimbdollárjukkal."

Nem árt óvatosnak lenni a Nintendóval

Gazdaság2020.06.23, 11:21

A japán videójátékgyártó részvényeinek árfolyama a napokban olyan magasságokba emelkedett a tokiói tőzsdén, amire több mint tíz éve nem volt példa. Elemzők egyúttal arra figyelmeztetnek, hogy nem árt most az óvatosság a cég papírjaival kapcsolatban.

Összeomlott a német botránycég

Gazdaság2020.06.22, 13:51

Összeomlott a német Wirecard fintechcég árfolyama a frankfurti tőzsdén, miután a múlt héten kiderült, hogy a társaság mérlegfőösszegéből hiányzik 1,9 milliárd euró, ma pedig a társaság bejelentette, hogy ez az összeg lehet, hogy soha nem is létezett.

Rekordmagasságban a Tesla árfolyama

Gazdaság2020.06.09, 13:42

A Tesla részvényei 949,92 dolláros árfolyamon zártak hétfőn, amely új rekordnak számít. Az árfolyam kiugrása a reggeli 919 dolláros árhoz képest annak tudható be, hogy Kínából nagyon jó májusi adatok érkeztek az elektromos autó értékesítéssel kapcsolatban.

Elon Musk hamarosan hihetetlen nagyságú bónuszt kaphat

Gazdaság2020.04.29, 14:28

Elon Musk rendkívül köze került ahhoz, hogy megkapja első részvényopcióját a tavaly kötött szerződéséből, amelynek értelmében a fizetése a Tesla teljesítményéhez kötött. A jelenlegi szerződés 12 szakaszból áll, ennek első szakasza nagyjából 750 millió dollárt jelentene a cégvezér számára.

Kilőtt a héten a Netflix részvénye

Gazdaság2020.04.17, 11:46

A Netflix azon kevés részvények egyike, amelyek komoly tőzsdei emelkedést produkálnak a járvány által kiváltott pánik idején is. A műsorstreaming óriás papírja csak ezen a héten 20 százalékot emelkedett eddig, és csütörtökön az árfolyam már új csúcsot is döntött.

Rendkívüli hír érkezett a rubelről

Gazdaság2020.03.11, 16:00

Világszerte megviselte a devizákat az olajár zuhanása: az orosz rubel, a román lej és a norvég korona történelmi mélypontján is megfordult, a dollár viszont hirtelen erőre kapott.

Izland gazdasága lehet a koronavírus következő nagy vesztese

Gazdaság2020.03.11, 11:50

Komoly gondok jöhetnek a páratlan természeti adottságokkal bíró, rengeteg turistát vonzó szigetországban, Izlandon. A nemzetközi turizmus visszaesése, illetve az olaszországi krízis után, ez a kontinenstől földrajzilag távoli, de az európai államok közé tartozó ország lehet a járványként terjedő koronavírus-fertőzés következő nagy vesztese.

Tízéves mélyponton a Nissan árfolyama

Gazdaság2020.02.14, 12:28

A japán autógyártó nemrég közétette a negyedéves adatait, amelyből kiderült, hogy több mint tíz év után először zárták veszteséggel. Emellett az egész idei évre is bemutatták az előrejelzésüket, amely alapján 2020 lesz az elmúlt 11 év leggyengébbje a vállalat számára.

Kanyarban az újabb 1000 milliárd dolláros cégek?

Gazdaság2020.01.31, 15:47

A szárnyaló részvényárfolyamoknak köszönhetően egyre értékesebbek az S&P 500 index nagy bankkártya vállalatai, a Visa és a Mastercard. Ha pedig folytatódik a jelenlegi növekedési ütem, hamarosan akár mindkét cég piaci értéke elérheti az 1000 milliárd dollárt is.

Hullámvasúton az arabica kávé ára

Gazdaság2020.01.29, 13:44

A Világgazdaság beszámolója szerint az arabica kávé árfolyama valódi hullámvasúton van, hiszen tavaly még 13 éves mélypontról támadt fel, 2020 első hónapjában azonban már 20 százalékot esett.

Washington megszüntette Kína árfolyammanipulátor besorolását

Gazdaság2020.01.14, 13:49

Az amerikai kormányzat megszüntette Kína árfolyammanipulátor besorolását - jelentette be Washingtonban Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter.

A nagy kávérejtély: miért csökken évek óta a kávé ára?

Gazdaság2019.11.20, 14:05

Miközben a kávé iránti globális kereslet folyamatosan erősödik, a nyersanyag eredeti kereskedelmi ára drámai csökkenést mutatott az elmúlt három évben. Ez pedig amellett, hogy negatívan érinti a termelőket, a hagyományos piaci logika alapján teljesen értelmetlen trendnek számít. Mi áll a nagy kávérejtély hátterében?

Előző
Következő