árfolyam

címke rss

Szárnyal a tőzsde, erősödik a forint a választások után

Gazdaság2018.04.10, 09:53

A befektetők és a legfőbb piacok pozitívan reagáltak a Fidesz kétharmados országgyűlési választáson aratott győzelmére. A forint minden más devizával szemben erősödik, több részvény pedig 10 százalék feletti pluszban van.

Történelme legrosszabb hónapját zárta a Tesla

Gazdaság2018.03.29, 12:51

A héten nemcsak a Facebookot kapott nagy pofont az amerikai tőzsdén, hanem az önvezető elektromos autókat gyártó Tesla is. Szinte minden probléma egyszerre zúdult Elon Musk nyakába, ugyanis nem elég, hogy egyik autója érintett volt egy halálos balesetben, de még a hitelminősítők is rontottak a vállalat kilátásain.

Újra beszakadt a Facebook, magával rántja az amerikai tőzsdét

Gazdaság2018.03.28, 13:48

A Facebook esése – rövid szünet után – kedden tovább folytatódott, és végül rég nem látott mélységben állt meg. A közösségi oldal értéke sokat csökkent, sőt magával rántott más vállalatokat is, ami az amerikai indexet is megviselte. Ezek ellenére szakértők szerint most érdemes Facebook-részvényeket venni, akár 45 százalékos is lehet a hozam.

Beszakadt a bitcoin a súlyos tiltás után

Gazdaság2018.03.27, 13:54

Egyre kevesebb online hirdetési felület jut a kriptovalutáknak, most a két reklámóriás után a Twitter is bejelentette, hogy kitiltja felületeiről a digitális pénzeket. Emiatt a bitcoin árfolyama 7 százalékot csökkenve visszacsúszott 8000 dollár alá.

Szerda óta folyamatosan csökken a bitcoin árfolyama

Gazdaság2018.03.18, 15:20

Azóta, hogy a Google szerdán bejelentette, hogy júniustól betiltja az összes kriptovaluta és az azokkal való kereskedési opciók reklámozását, a legkeresettebb kriptovaluta, a bitcoin árfolyama szinte töretlenül gyengül.

A Harvard professzora is megszólalt bitcoin ügyben

Gazdaság2018.03.08, 12:57

Újabb elismert és tapasztalt szakember nyilatkozott a bitcoin létjogosultságáról. A Harvardon tanító közgazdász szerint inkább lesz kudarc a digitális pénzt, mint sikertörténet, de kitért arra is, hogy mi az akadálya annak, hogy az árfolyam tartósan magas legyen.

Milliárd dollárok párolognak el, tényleg kidurranhat a lufi

Gazdaság2018.02.06, 13:04

Még mindig nem tudja senki mi lesz a sorsa a bitcoinnak és társainak. Itt lesznek még évekkel később is, vagy csak átmeneti kalandként fogunk emlékezni rájuk? Korábban már jósolták a buborék kidurranását, azonban úgy tűnik, hogy most ez tényleg bekövetkezik. Eddig 500 milliárd dollárnyi pénz tűnt el.

Látványos periódusos rendszeren a világ nyersanyagai

Gazdaság2018.01.28, 18:19

A Visual Capitalist ezúttal is egy látványos ábrával jelentkezett, amely az elmúlt tíz év nyersanyagainak árfolyammozgását mutatja. A periódusos rendszerhez hasonló ábrából sok érdekesség kiderül, többek között jól mutatja, hogy mennyire szélsőséges hozamokat produkált például a szén.

Beszakadt a bitcoin árfolyama

Gazdaság2017.12.22, 12:25

A bitcoin értékének harmadát vesztette el öt nap alatt. A legismertebb kriptovaluta jegyzése vasárnap még csaknem 20 ezer dolláron állt.

Nincs meglepetés, döntött az OPEC

Gazdaság2017.11.30, 14:50

Ma gyűlést tart a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete Bécsben. A gyűlés célja az volt, hogy megállapodjanak a közeljövő olajkitermeléséről a szervezet tagjai. Nem történt meglepetés, a kitermelési kvótát meghosszabbították 2018 végéig.

A befektetési guruk mozgatják az árfolyamokat

Archívum2017.10.20, 15:29

Az elmúlt évek eseményei azt bizonyítják, hogy ha egyes sztárbefektetők megszólalnak egy papírral kapcsolatban, akkor annak árfolyama hajlamos a rövid időn belüli nagyobb mozgásokra. Érdemes tehát odafigyelni a nagy nevekre.

Pukkanni látszik a buborék, a bitcoin lehet az új tulipán

Gazdaság2017.09.15, 15:39

Meredek zuhanásba kezdett a bitcoin árfolyama miután Kína bekeményített a kriptovalutával szemben. Ezzel egy időben több szakértő is élesen kritizálta a virtuális pénzt, sőt olyan is volt, aki szerint a bitcoin-lufi hamarosan ki fog durranni.

Csalódott a piac az új iPhone miatt

Gazdaság2017.09.13, 15:08

Az Apple tegnap bemutatta új iPhone modelljeit, amelyek több technikai újítást is tartalmaznak. Azonban ezek jelentős része már korábban kiszivárgott, így a tőzsdét nem nagyon nyűgözte le a keddi prezentáció. Az árfolyam minimálisan, de esett, ezek ellenére nem kell sajnálni az Apple részvényeseit.

Zuhan az olaj ára, bajban az OPEC

Gazdaság2017.06.22, 13:33

Kritikus ponthoz érkezett az olaj hordónkénti árfolyama, idén először csökkent 45 dollár alá. Az OPEC-tagországok a 60 dolláros ár elérésében érdekeltek, viszont a folyamatos visszaesés miatt most komoly lépéskényszerbe kerültek. Elképzelhető, hogy újabb termeléscsökkentés következik.

A Kanári-szigeteknél rekedt egy olajszállító hajó

Gazdaság2017.06.15, 13:05

Az Atlanti-óceánon vesztegel egy tankerhajó, mert a több millió hordónyi olaj, amit szállít, nem kell senkinek. A helyzet jól mutatja azt a világpiaci trendet, amely szerint túlkínálat van az olajpiacon. Ha ez nem szűnik meg, újabb radikális árcsökkenés jöhet.

Az Alibaba-vezér egy nap alatt keresett 2,8 milliárd dollárt

Gazdaság2017.06.09, 12:10

Várhatóan kiemelkedő üzleti évet zár az Alibaba. A jelentős növekedés hatással van a cég részvényeinek árfolyamára is, aminek leginkább a tulajdonos örülhet. Jack Ma már a világ 14. leggazdagabb embere.

A tőzsdék emelkednek, a font gyengült

Gazdaság2017.06.09, 10:43

A brit választások után az angol fizetőeszköz minden fontosabb devizával szemben gyengült. Az arany árfolyama fontban számolva átlépte az 1000 fontos határt. A tőzsdék viszont emelkedéssel kezdtek.

Beszakadt az olaj ára az OPEC-döntés után

Gazdaság2017.05.26, 14:53

A Brent olajfajta ára 51 dollár alá csökkent, de jelentősen esett a WTI olajkeverék hordónkénti árfolyama is. A zuhanás a tegnapi OPEC-gyűlésen született döntésnek köszönhető, amely úgy tűnik, hogy épp ellentétes hatást váltott ki a nyersanyagpiacon.

Átlépte a 2000 dolláros álomhatárt a bitcoin

Gazdaság2017.05.21, 18:06

A hét végén első alkalommal emelkedett kétezer dollár fölé a bitcoin digitális virtuális deviza árfolyama. Soha nem volt még ilyen drága a virtuális fizetőeszköz.

Alacsony olajárat vár a gazdasági guru

Gazdaság2017.04.25, 13:54

Tom Kloza három évvel ezelőtt megjósolta, hogy az olaj hordónkénti átlagára be fog szakadni. Most újra megszólalt a nyersanyaggal kapcsolatban, szerinte túl optimisták egyes várakozások, és nagy emelkedésre hiba lenne számítani.

Mélypontra gyengült az euró Draghi bejelentése után

Gazdaság2017.04.07, 13:09

Háromheti mélypontra gyengült az euró a dollárhoz képest csütörtökön. Ez azután történt, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke kijelentette, hogy nem tartja szükségesnek a jelenlegi monetáris politikai irányvonal megváltoztatását.

A tőzsde is beleremegett a bombázásba

Gazdaság2017.04.07, 12:12

Az Egyesült Államok 59 Tomahawk repülővel bombázta Szíriában az Aszad-rezsim egyik légi támaszpontját a keddi mérgesgáz-támadás miatt. A támadás a tőzsdékre is nagy hatással volt. Hirtelen emelkedni kezdett az arany és az olaj ára.

Elengedte a cseh jegybank a korona-euró árfolyamot

Gazdaság2017.04.06, 14:28

Azonnali hatállyal megszüntette a korona-euró árfolyamba való beavatkozási politikáját a cseh jegybank csütörtökön.

Negyedéves mélyponton az olaj ára

Gazdaság2017.03.14, 17:52

Az OPEC jelentést adott ki, amely szerint a fejlett országok olajtartalékai az átlagosnál magasabb szinten állnak. Az árfolyam azonnal zuhanni kezdett.

Először drágább a bitcoin az aranynál

Gazdaság2017.03.03, 10:57

Fordulóponthoz érkezett a virtuális pénz, először jegyzik drágábban, mint egy uncia aranyat. A bitcoin árfolyama már korábban is közel járt a színesfémhez, de a digitális fizetőeszköz 2017-es szárnyalása törte át végleg a határt.

Történelmi mélypontra zuhant a török líra

Gazdaság2017.01.10, 17:02

Kedden történelmi mélypontra süllyedt a török líra árfolyama a dollárral szemben. A török jegybank intézkedéseket jelentett be a líra további gyengülésének megakadályozására.

2017 a dollár éve lesz

Gazdaság2017.01.02, 08:53

Az idei év a dollár erősödésének éve lesz - jósolták 2017-re szóló vasárnapi előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.

Árfolyammozgások a szíriai fonttól az izlandi koronáig

Gazdaság2016.12.28, 14:04

Egy ország gazdaságpolitikai fejlődését jól tükrözi valutája erejének változása. Az AKCENTA CZ Origónak összeállított elemzése szerint ezért egyáltalán nem meglepő, hogy azok a pénznemek, amelyek az idei év eleje óta a legtöbbet gyengültek, olyan országok valutái, ahol súlyos gazdaságpolitikai válságfolyamatok zajlanak, sőt, ezek az államok sok esetben polgárháború küszöbére sodródtak, vagy éppen háború dúl a területükön.

A román lej hároméves mélyponton van az euróval szemben

Gazdaság2016.12.28, 13:39

A kormányalakítás körüli bizonytalanság csaknem hároméves mélypontra gyengítette a román lejt az euróval szemben.

Kína csúnyán átverte a világot

Gazdaság2016.12.20, 18:26

A kínai jegybank kétszer akkora mennyiségű devizától szabadulhatott meg, mint amennyit hivatalosan közölt – derül ki a Goldman Sachs számításaiból. Ezzel párhuzamosan több olyan súlyos kockázat is leselkedik a befektetőkre Kínából, melyeket erősen alulértékelhetnek a piacok.

Húszhavi mélyponton az euró a dollárral szemben

Gazdaság2016.12.05, 08:53

Húszhavi mélypontra süllyedt közép-európai idő szerint hétfőre virradóra az euró dollárral szembeni árfolyama annak nyomán, hogy az olaszországi népszavazáson elutasították a kormány alkotmányos reformokról szóló javaslatait, Matteo Renzi miniszterelnök pedig bejelentette lemondási szándékát.

Magához tért a dollár

Gazdaság2016.11.09, 10:58

Visszakapaszkodott a dollár árfolyama a nemzetközi bankközi piacon szerda délelőttre, miután levonult az amerikai elnökválasztás váratlan eredménye miatti pánik első hulláma, és a befektetők tudomásul vették Donald Trump győzelmét.

Matolcsy: 2019-ig is maradhat az MNB laza monetáris politikája

Gazdaság2016.11.08, 11:49

Hosszú ideig, 2018-19-ig fennmaradhat a jegybank laza monetáris politikája - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Világgazdaságnak adott interjúban.

Szépen csillognak a nemzetközi piacok

Archívum2016.11.04, 15:20

A világ legnagyobb gazdaságának részvénypiacai messze nem a legjobb befektetési lehetőséget kínálják. Egy stratéga szerint ugyanis érdemes a kockázatosabbnak tűnő, de sokkal olcsóbb területekre merészkedni.

Áruhiányt okozhat Angliában a túl gyenge font?

Gazdaság2016.10.13, 15:54

Nagy-Britanniában kirobbant az első vita a 31 éves mélységben járó font árfolyamcsökkenéséből származó veszteségek miatt. A Tesco már le is vette polcairól az Unilever több termékét, mert nem sikerült megegyezniük.

Több mint egy éve nem volt ilyen erős a forint

Gazdaság2016.10.10, 14:43

Nagyon eredményes héten van túl a forint: múlt hétfő reggel 308,5 forintot ért egy euró, a forint árfolyama a folyamatos erősödést követően végül valamivel a 304-es szint felett zárt az euróval szemben, amire 2015 májusa óta nem volt példa.

31 éves mélyponton az angol font

Gazdaság2016.10.06, 17:18

Még a brexit utáni napoknál is gyengébb lett a font, a befektetők ugyanis egyre inkább tartanak attól, hogy egy „nehéz válás” esetén a britek akár ki is szorulhatnak az uniós piacokról. Eközben a brit belügyminiszter továbbra is fenntartja, hogy listázná a külföldi munkavállalókat.

Mítoszok és tévhitek – ezt érdemes tudni a kártyázásról

Gazdaság2016.09.22, 14:57

Idén is folytatódott az érintéses bankkártyák térhódítása a magyar fogyasztók között, még mindig sokan tartanak azonban ettől a fizetési módtól, a legtöbb esetben megalapozatlan félelmek és tévhitek miatt. Pedig a kártyakibocsátók által alkalmazott titkosításnak és az egyéb intézkedéseknek köszönhetően nem csak itthon, de külföldön is biztonságos megoldásnak számít, ha így fizetünk.

Mélyponton a bitcoin a rekordrablás után

Techbázis2016.08.03, 12:49

Közel 20 százalékot zuhant a bitcoin értéke, miután hackerek 120 ezer bitcoint fújtak meg a kínai Bitfinex kereskedőplatformról. Ez a valaha volt legnagyobb rablás, ami a kriptovalutához fűződik. Az ügy részleteit még vizsgálják.

Óriási nyereséget jelentett be a Facebook

Gazdaság2016.07.28, 17:03

A várakozásokat meghaladó eredményt ért el a Facebook közösségi portál, a kétmilliárd dollárt is meghaladta második negyedéves nyeresége, szemben az egy évvel korábbi 715 millió dollárral.

Zuhant a Twitter árfolyama

Archívum2016.07.27, 14:32

Újabb csalódást keltő gyorsjelentéssel rukkolt elő a Twitter a keddi tőzsdezárás után, így árfolyama több mint 10 százalékkal zuhant az elektronikus kereskedésben.

Vegyesen mozgott a forint árfolyama

Gazdaság2016.05.27, 19:01

Az euróval szemben nem változott, a dollár és a svájci frank ellenében viszont gyengült a forint kurzusa péntek kora estig a devizapiacokon.

Erősödött a forint

Gazdaság2016.05.27, 07:26

Erősödött a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon péntek reggelre.

Lemondhatunk az olcsó kávéról

Archívum2016.05.14, 10:03

Amennyiben a jelenlegi globális trendek folytatódnak, nagyon komoly problémák jelentkezhetnek a globális kávépiacon. A legnépszerűbb kávéfajta, az Arabica például durván megdrágulhat a következő évtizedekben.

Nagyot koppanhatnak a befektetők

Archívum2016.05.12, 15:58

Alulértékelik a Brexit kockázatait a piacok, holott a részvénypiacok esetében akár az év eleji visszaeséshez hasonló 15-20 százalékos zuhanást is okozhat a britek kilépése. Ez pedig igencsak megterhelné a jelenleg egyébként is rendkívül érzékenypiacokat - figyelmeztetnek a K&H Alapkezelő szakemberei.

Szárnyal a szója, bajban a fogyasztók

Gazdaság2016.05.12, 12:16

A szójabab határidős árfolyama elég szépen ível fölfelé az idei évben, amivel az egyik legnagyobb százalékos emelkedést produkálta a vezető nyersanyagok között.

Beütöttek az árfolyamok a Masterplastnak

Gazdaság2016.05.12, 08:56

Bár az idei első negyedévben a Masterplast növelni tudta a bevételét, és az EBITDA egészen 75 százalékkal bővült, az árfolyam-ingadozások hatására a cég adózott eredménye jelentősen zsugorodott.

Spekulációs őrület söpört végig a piacokon

Gazdaság2016.05.10, 11:39

Noha a történelem tele van befektetési buborékokkal, azok ritkán fejlődnek ki olyan gyorsan, mint manapság Kínában. Idén ugyanis mindössze két hónap alatt elképesztő nyersanyagpiaci spekuláció söpört végig a világ második legnagyobb gazdaságában.

Elsöprik a mínuszok a megtakarításokat

Archívum2016.05.08, 07:52

A negatív hozamokkal forgó állampapírok globálisan majdnem 25 milliárd dolláros veszteséget okoznak a befektetőknek – derül ki a Fitch Ratings elemzéséből.

Felragyogott a fémek csillaga

Gazdaság2016.05.02, 18:04

Úgy tűnik, semmi nem állíthatja meg az aranyat. Még akkor sem, ha a spekulánsok visszafogták a tétjeiket. Az elmúlt időszak ráadásul a nyersanyagok széles köre számára igen kedvező volt, de a legizgalmasabb menetelést mégis az arany és az ezüst produkálta.