árbevétel

címke rss
Nőtt a Richter árbevétele

Nőtt a Richter árbevétele

A Richter Gedeon Nyrt. az idén a második negyedévben 30,0 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 61,1 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakitól, az elemzői várakozásoknak megfelelően - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Nagyon mentek tavaly a drága italok

Gazdaság2023.08.01, 13:43

A prémiumitalokat forgalmazó Diageo rendkívül jó számokat jelentett a júniussal záródott üzleti évre. Az angol anyavállalat nettó árbevétele forintra átszámolva meghaladta a 7750 milliárd forintot. A prémiumkategóriás márkák 57 százalékkal járultak hozzá az összesített növekedéshez.

Haladékot kaptak a kisebb vendéglátóhelyek üzemeltetői

Gazdaság2023.06.27, 09:36

Elfogadta a Kormány a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) javaslatát, így a vendéglátó üzletek és jeggyel látogatható turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége szakaszosan indul el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé. A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény veszélyhelyzet ideje alatti eltérő szabályairól szóló 255/2023. (VI. 26.) Korm. rendelet értelmében a 100 millió forint nettó árbevétel felett teljesítő vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók számára lesz kötelező az NTAK adatszolgáltatás 2023. július 1-től, a 12 millió forint nettó árbevétellt ...

A 4iG az első negyedévében konvergens távközlési szolgáltatóvá vált Magyarországon

Gazdaság2023.06.01, 10:28

A Vodafone Magyarország sikeres akvizíciójával a 4iG Nyrt. 2023 első negyedévében konvergens távközlési szolgáltatóvá vált Magyarországon, ugyanakkor továbbra is hazánk piacvezető informatikai rendszerintegrátora. Az albán leányvállalatok összeolvadásával létrejött ONE Albania a nyugat-balkáni ország vezető technológiai-infokommunikációs szolgáltatójává erősödött.  A 4iG Nyrt. IFRS szerinti konszolidált árbevétele 115,17 milliárd forint, az EBITDA-ja 36,27 milliárd forint, adózás utáni eredménye -1,17 milliárd forint volt 2023 első negyedévében. A csoport negatív adózott eredményét döntően az előző időszaki akvizíciókhoz kapcsolódóaan ...

Növekvő árbevételről jelentett a nagy háztartási gépek piacvezetője

Gazdaság2023.04.26, 16:08

31,5 milliárd forintos árbevétellel zárta a tavalyi évet a Gorenje Magyarország, és ezzel iparági átlag feletti, 28,5 százalékos növekedést ért el a vállalat. A háztartásigép-gyártó 15,7 százalékos részesedésével piacvezető a darabszám szerinti eladásban nagy háztartási gépek kategóriában a hazai piacon. A Gorenje eladásai mind értékben, mind mennyiségben növekedtek tavaly, a cég összesen 560 ezer háztartási gépet értékesített. A kínai anyavállalat, a Hisense révén a cég nagy versenyelőnyre tett szert a globális gyártásban, az idei évre pedig további jelentős növekedésre számítanak.

Kiemelkedően sikeres évet tudhat maga mögött a 4iG

Gazdaság2023.03.01, 09:25

A 4iG Nyrt. 2022-ben megvalósított növekedési stratégiájának köszönhetően technológiai-infokommunikációs szolgáltatóvá fejlődött és Magyarország mellett a Nyugat-Balkán egyik meghatározó telekommunikációs szereplőjévé vált. A 4iG transzformációja jelentősen hozzájárult a bevételek és a vállalatcsoport jövedelemtermelő képességének ugrásszerű növekedéséhez és új rekordok eléréséhez. 2022-ben 4iG Nyrt. IFRS szerinti konszolidált értékesítés nettó árbevétele 277,3 milliárd forint volt, EBITDA-ja meghaladta a 72 milliárd forintot.

Rengeteg pénzt keres Oroszország a kőolajon a szankciók ellenére

Gazdaság2022.05.13, 10:32

Oroszország olajexport-bevétele 50 százalékkal nőtt idén – közölte a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), ami azt jelenti, hogy idén havi 20 milliárd dollárt vág zsebre a Kreml az olajexportnak köszönhetően - írja a Világgazdaság.

A várakozások felett nőtt a Richter nyeresége és árbevétele az első negyedévben

Gazdaság2022.05.10, 09:13

A Richter Gedeon Nyrt. idén az első negyedévben 37,906 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 40,6 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Tíz százalékkal nőtt a Vajda-Papír árbevétele tavaly

Gazdaság2022.04.29, 09:36

Ötvenkét milliárdról ötvenhét milliárd forintra nőtt tavaly Magyarország piacvezető, legnagyobb kibocsátással rendelkező higiéniai papírtermék gyártó vállalata, az idén 22 éves Vajda-Papír Csoport árbevétele tavaly. A tíz százalékos forgalom növekedés döntő részét a magyarországi gyárak termelték, a norvégiai leányvállalat 16,7 milliárddal járult hozzá a teljesítményhez. A csoport EBITDA-ja 2,7 milliárd, adózás előtti eredménye pedig 1,5 milliárd forint lett. Az eredményekben az export növekedése és a termékválaszték bővülése egyaránt szerepet játszott. Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója a tavalyi eredmények közzéétételének ...

A várakozások felett nőtt a Richter nyeresége és árbevétele 2021-ben

Gazdaság2022.02.28, 10:15

A Richter Gedeon Nyrt. 2021-ben 141,180 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 33,1 százalékkal nagyobb az előző évinél - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn. A tavalyihoz hasonló árbevételt vár euróban számolva a Richter Gedeon Nyrt., feltéve, hogy az orosz és az ukrán piacok nem omlanak össze teljesen - tette hozzá Orbán Gábor vezérigazgató a gyorsjelentést követő háttérbeszélgetésen.

Előző
Következő