aranytartalék
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MNB
- arany
- jegybank
- gazdaság
- devizatartalék
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hogy néz ki a magyar aranytartalék?
A világon eddig kibányászott összes arany elfér egy huszonegy méter élű kockában. Ez körülbelül egy tízemeletes háznak felel meg - többek között ezt is megtudhattuk Varga Leventétől, a Magyar Nemzeti Bank igazgatójától, aki a megnövelt magyar aranytartalékról beszélt az Origónak.
- címkék:
- arany
- aranytartalék
- MNB
- Címkefelhő »
Palotai Dániel: A legjobbkor és legjobb módon növeltük az aranytartalékunkat
Hatékonyan, a legjobbkor és a legjobb módon növelte a jegybank az aranytartalékát - mondta az Origónak Palotai Dániel, a jegybank ügyvezető igazgatója és főközgazdásza, akit az ország aranytartalékának megtízszerezéséről kérdeztünk. Kitért arra is, hogy az arany szerepe a válság óta megváltozott, és Surányi György, a jegybank korábbi vezetője (akinek elnöksége alatt minimálisra csökkent az aranytartalék) "leragadt egy 20-30 ével ezelőtti dogmánál, ami zavaros önellentmondásokhoz vezet".
Tízszeresére emelte az MNB Magyarország aranytartalékát
A Monetáris Tanács döntése értelmében Magyarország tízszeresére, 31,5 tonnára emelte az aranytartalékát, az arany már meg is érkezett hazánkba. A jegybank 1986 óta nem vásárolt aranyat, a most megvett arany értéke mintegy 350 milliárd forint.
- címkék:
- vásárlás
- aranytartalék
- MNB
- Címkefelhő »
Csökkent az aranykereslet
Négy százalékkal kevesebb, 964 tonna arany talált gazdára 2018 második negyedévében, mint az előző év azonos időszakában. Ezt bőven fedezte az aranykínálat, az ugyanis 1 120 tonnát tett ki, három százalékkal többet, mint 2017. április-június között – ismertette a befektetési nemesfémekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az Arany Világtanács legfrissebb adatait.
Interjú az emberrel, aki a magyar aranytartalékot kezeli
Az aranyra úgy kell tekintenünk, mint egy menedékeszközre, ami szélsőséges piaci vagy akár geopolitikai feszültségek esetén is képes fenntartani a bizalmat, gazdaságstratégiai eszközként egyfajta védvonalat biztosítva az adott ország gazdaságának – jelentette ki az Origónak adott interjújában Veres István, a Magyar Nemzeti Bank pénz és devizapiaci igazgatóságának vezetője. A jegybank igazgatója megerősítette: az aranytartalék hazahozataláról szóló döntéssel az MNB a nemzetközi trendekhez illeszkedett. Veres István elárulta a hírportálnak, szeretné, ha még több aranya lenne otthon.
A válság után ismét felértékelődött az arany szerepe
Az arany az egyetlen olyan nemesfém, amelyik megbízhatósága és értékállósága következtében –egészen a közelmúltig – a világ pénzügyi rendszerének alapjául szolgált. Az aranystandardnak is nevezett rendszer – különösen a nyugalmas és prosperáló időszakokban – stabilitást, bizalmat és biztonságot adott. Később azonban fordult a kocka, a jegybankok inkább állampapírokba fektettek. A 2008-as válság után ismét felértékelődött az arany szerepe, a jegybankok számára egyre fontosabbá vált a nemesfém, és ma már kockázatosnak tartják a külföldi tárolást.
- címkék:
- aranytartalék
- érték
- aranystandard
- MNB
- Címkefelhő »
Hazahozták Magyarország aranytartalékát Londonból
Visszakerült Magyarországra hazánk aranytartaléka. A hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre, áll a Magyar Nemzeti Bank ma reggeli közleményében. Eszerint a jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár értékű jegybanki aranytartalék hazahozataláról teljes egyetértésben döntött a Magyar Nemzeti Bank vezetése. A jegybank megítélése szerint az aranytartalék országon belüli birtoklása – amely lépés összhangban van a nemzetközi trendekkel – tovább erősítheti a Magyarország iránti piaci bizalmat, írja a jegybank.
- címkék:
- London
- aranytartalék
- hazahozatal
- MNB
- Címkefelhő »
A németek hazaviszik a külföldi aranyat
A német központi bank az eredetileg tervezettnél korábban vinné haza a külföldön, például New Yorkban és Párizsban tárolt aranytartalékait. Az euróba vetett bizalom ugyanis még az övezet központjában is megrendült az évtizedes gazdasági nehézségek hatására.
Elkelt a Sziget, megvan az arany
Egy amerikai befektető vette meg a Szigetet, míg a jegybanki aranyról a korábbi híresztelésekkel szemben kiderült, hogy nem adták el. Törökországban beszakadt a líra, bezzeg a forint továbbra is tartja erős árfolyamát. Hiába nőnek a bérek, úgy tűnik, 2016-ban is a légi irányítóknak volt a legjobb fizetésük. A magyar olajcégre nézve kedvező ítélet született a Mol–INA-ügyben. Vida Ildikó lett a Közgép új elnöke, a Raiffeisen pedig a Budapest Banktól igazol új vezérigazgatót. Ez volt a héten a gazdaságban.
Már nem az arany a lényeg
Eladta az aranytartalékát a Magyar Nemzeti Bank – ez a hír mozgatta meg a napokban a magyar sajtót, de gyorsan kiderült róla, hogy nem igaz. Az MNB ezzel szemben egy újfajta befektetésben kezeli ezt a vagyont. De vajon kell-e aggódnunk amiatt, ha változik a jegybank aranykészlete? Egyáltalán: van-e még az MNB tulajdonában lévő aranyrudak és a pénzünk értékállósága között bármiféle összefüggés? Mire gondoljunk, ha azt halljuk, hogy csökkent a Magyar Nemzeti Bankban a devizatartalék? Erről kérdeztük Veres István Attilát, az MNB pénz- és devizapiaci igazgatóját.
A jegybanknak 24,4 milliárd euró deviza- és 3 tonna aranytartaléka van
Az MNB nem adta el az aranyat, sőt, a jegybanknak mintegy 3 tonna aranytartaléka volt 2016 végén. A jegybank közleménye szerint ez néhány évtizede még 60 tonna volt.
Újratemették a lengyel aranytartalékot megmentő katonatiszteket
Állami szertartás keretében újratemették Ignacy Matuszewski ezredest és Henryk Floyar-Rajchman őrnagyot, akik 1939 szeptemberében 80 tonna lengyel állami aranytartalékot vittek ki Nyugatra, miután a hitleri Németország megtámadta Lengyelországot.
- címkék:
- aranytartalék
- újratemetés
- Címkefelhő »
Mélyponton az orosz arany- és devizatartalék
Az orosz jegybank adatai szerint az április 17-én záródott héten az arany- és devizatartalék értéke 350,5 milliárd dollár volt, 2007 április eleje óta a legalacsonyabb.
Tovább apad az orosz arany- és devizatartalék
Oroszország arany- és devizatartaléka több mint négy milliárd dollárral csökkent a december 5-én zárult héten.
A német jegybankban hegyekben állnak majd az aranyrudak
A világ második legnagyobb aranytartaléka Németországnak van, de az aranyrudak zöme külföldön. Úgy döntöttek, hat év alatt otthon lesz az aranytartalékuk fele.
- címkék:
- Németország
- arany
- aranytartalék
- Címkefelhő »
A szovjetek sehol, mehet haza az arany
A német központi bank szeretné, ha 2020-ra a német aranytartalék fele Frankfurtban lenne. Senki sem vitatja, hogy a Bundesbanknak joga van ahhoz, hogy aranytartalékait ott tárolja, ahol akarja és tudja, a német arany kivonása azonban már önmagában is elég lehet ahhoz, hogy megrendítse a rudakat eddig tároló bankokba vetett bizalmat.
Aranyban úszik Irak
A harmadik negyedévben Irak megötszörözte, Brazília megduplázta az aranytartalékát.
- címkék:
- Irak
- Brazília
- aranytartalék
- IMF
- Címkefelhő »
Vándorol ki a magyarok aranya az országból
A törtarany-piac szabályozatlansága miatt áramlik ki Magyarország aranytartaléka az országból - véli a Budapesti Kereskedelmi Kamara nemesfém szakosztályának az elnöke.
- címkék:
- aranytartalék
- törtarany
- Címkefelhő »
Hazahajóztatnák a németek aranyát
A német számvevőszék rudanként átvizsgálná az ország aranytartalékát. A jegybank szerint erre nincs szükség, de a bejelentés máris hullámokat vert. Németország 3396 tonna aranykészlettel rendelkezik, aminek kétharmadát Párizsban, New Yorkban és Londonban tartja.
Nem tudja készpénzre váltani hatmilliárdos aranytartalékát Líbia
Líbia közölte, hogy a jelenlegi árfolyamon számolva hatmilliárd dollár értékű aranytartalékkal rendelkezik, de ennek nagy részét otthon tartja a lakosság is, és Kadhafi líbiai vezető is. Az ezredes a jelenlegi körülmények között ugyan nehezen tudja készpénzre váltani az aranyat, de vagyonát megtarthatja vele.
Kevés aranyat adtak el a központi bankok
Az európai központi bankok az engedélyezettnél kevesebb, 1883 tonna aranyat értékesítettek a szeptemberrel lejárt második központi banki aranymegállapodás (CBGA) keretében - közölte kedden az Arany Világtanács (WGC). A 2009. szeptember 27-én lejárt, öt évre szóló megállapodás keretében 2500 tonna arany eladására volt lehetőség.
- címkék:
- aranytartalék
- Címkefelhő »
- 1