arány

címke rss

7,5 százalék a negyedéves munkanélküliségi ráta

Állás 20112006.10.26, 09:12

Az idei harmadik negyedévben 318 ezren voltak munka nélkül, ami 7,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett. Ez az arány 0,2 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszakához képest  - áll a Központi Statisztikai Hivatal közleményében.

Dinamikusan fejlődik a készházágazat

Ingatlan2006.10.06, 15:27

Folyamatosan nő a készházak aránya a családi házakon belül. A kelet-közép-európai régióban kimagaslóan magas, 11 százalék a készházak aránya Magyarországon, de így is jóval alacsonyabb, mint a nyugat-európai átlag - írja a Világgazdaság.

Európában kevés a női felső vezető, Amerika az élen

Állás 20112006.10.05, 12:14

Az Egyesült Államokban még mindig több a női felső vezető, mint Európában és Ázsiában. A "régi" Európai Unióban Svédország és Finnország áll az élen a női vezetők arányát tekintve (27 illetve 17 százalék), míg a spanyoloknál és az olaszoknál 100 vezetőből csupán 3 a nő.  

A gazdagabbak laknak bérlakásban

Ingatlan2006.09.28, 13:56

El kell dönteni, hogy a szociáldemokrata, a liberális vagy a korporatív lakáspolitikai modellt követjük-e. A bérlakások nagy aránya mindenesetre másféle országokra jellemző.

A női depresszió

Babalapozó2006.06.26, 13:03

A depresszió több mint múló rosszkedv, egy kezelendő betegség. A felnőtt lakosság körében minden 5-ik ember átél egy depressziós epizódot, nők esetében ez az arány nagyobb, körülbelül kétszer annyi nő szenved depresszióban, mint férfi. Vajon mi az oka, hogy a nők fogékonyabbak a hangulatzavar kialakulására?

A pályakezdő nők hamarabb találnak munkát

Állás 20112006.04.24, 09:11

A angol frissdiplomás nők találékonyabbak és ügyesebbek az elhelyezkedési stratégia kialakításában mint férfi társaik, ezért körükben alacsonyabb a munkanélküliek aránya - derül ki egy friss angol álláspiaci elemzésből.

70 év kell a női-férfi arány kiegyenlítődéséhez

Állás 20112006.03.31, 09:24

Még mintegy 70 év szükséges ahhoz, hogy egyforma számban foglaljanak helyet nők és férfiak a legnagyobb 500 amerikai vállalat igazgatótanácsában, ha a jelenlegi ütemben folytatódik a "gyengébb" nem térnyerése - derül ki a Catalyst, a nők munkahelyi lehetőségeinek vizsgálatára szakosodott kutató és tanácsadó csoport legfrissebb jelentéséből.

Alacsony a részvétel az izraeli választásokon

Nagyvilág2006.03.28, 19:37

Az izraeli választásokon eddig mért legkisebb részvételi arányt mutatták ki kedden kora estig, és a szakértők negatív rekordot, a szavazás egész idejére 66 százalékos részvételt jósoltak, ami a centrista Kadima és a baloldali Munkapárt félelmei szerint a két első hely várományosának kneszetbeli erejét gyengíti.

Elfogadta az MDF az országos listát

Itthon2006.03.18, 16:33

Kétharmad feletti szavazati aránnyal hagyta jóvá a választmány az MDF országos listáját szombaton. A lista élén Dávid Ibolya pártelnök áll, Katona Kálmán testületi elnök a budapesti, Boross Péter volt miniszterelnök pedig a Pest megyei listavezető. A nyugdíjasok érdekeit képviselő Tisztelet Társasága nevű szervezet tagjai öt helyet kaptak az első tizenötből.

Nagyobb k�lcs�nt adhatnak a lak�stakar�kok

Gazdaság2006.03.12, 19:49

N�vekszik a takar�kp�nzt�rak �ltal adhat� k�lcs�n ar�nya a szerz�d�ses �sszeghez k�pest, �s v�ltozik n�h�ny d�j is. Mindezt egy �j korm�nyrendelet szab�lyozza.

Gallup: A többség szerint rosszul mennek a dolgok

Itthon2006.03.09, 12:17

Bár az utóbbi három hónapban nőtt a bizakodók aránya, a megkérdezetteknek még mindig csak kevesebb mint egyharmada gondolja úgy , hogy a "dolgok jó irányba haladnak az országban" - derül ki a Gallup felméréséből.

Kimaradnak a nők az egyéni körzetekből

Itthon2005.12.16, 13:10

A 2006-os választáson sem indítanak lényegesen több nőt az egyéni választókerületekben a nagyobb pártok. Az MSZP 19, a Fidesz pedig mindössze 8 női jelöltet állít a 176 választókörzetben. Bár az országos és területi listákkal még változhatnak az arányok, de valószínűnek látszik, hogy a következő ciklusban sem lesz sokkal több nő az Országgyűlésben, mint korábban. Pedig európai viszonylatban továbbra is rosszul állunk a nők parlamenti képviseletét tekintve.

Barátaink ajánlása alapján kötünk biztosítást

Gazdaság2005.11.22, 12:39

A magyar lakosság legnagyobb arányban továbbra is a barátok, illetve ismerősök ajánlása alapján dönt arról, hogy mely biztosítóval kössön megállapodást - derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb felméréséből.

A többség a váratlan kiadásokra spórolna

Gazdaság2005.11.03, 13:29

A teljes lakosságon belül kis mértékben csökkent a megtakarításokkal rendelkezők aránya - olvasható a GfK Hungária Piackutató Intézet csütörtöki közleményében. A jelentés szerint legtöbben a váratlan kiadások fedezetére gyűjtenek.

Karrier női politikusként: lemaradva Európától

Állás 20112005.10.26, 08:55

Magyarországon az európai országok közül az egyik legnehezebb nőként a politikában karriert befutni. Az EU tagországai közül csak Görögországban alacsonyabb (6 százalék) a női parlamenti képviselők aránya, ami nálunk 9 százalék. 1990 óta a lengyel és a cseh politikában is nőtt a hölgyek száma hasonló szintről indulva, míg nálunk tizenöt éve nincs pozitív változás.

Egyre több cég vesz részt az e-gazdaságban

Archívum2005.10.20, 09:34

Növekszik azon cégek aránya, akik valamilyen formában részt vesznek az elektronikus kereskedelemben - derül ki egy internet-gazdaságról készült felmérésből. A GKI Gazdaságkutató Rt. és a T-Mobile Magyarország Rt. - a Sun Microsystems Magyarország Kft.-val együttműködve - elkészítette negyedéves felmérését a vállalati internet-használati szokásokról, a hazai elektronikus gazdaság fejlődéséről.

A magyarokat nem zavarja az igazoltatás

Itthon2005.10.14, 15:47

A magyarok döntő többsége egyetért, sőt támogatná a fokozott rendőrségi igazoltatásokat a közterületeken - derül ki a Tárki közvélemény-kutató intézet felméréséből. Legnagyobb arányban a diszkókban tartott rendszeres razziákkal értenek egyet a magyarok, de ettől alig marad el a közterek, a pályaudvarok, az aluljárók és az autósok fokozott igazoltatását támogatók aránya sem.

A kockázati tőke közepesen szereti hazánkat

Gazdaság2005.10.10, 14:30

A kockázati- és magántőke-befektetések GDP-hez mért 0,119 százalékos arányával Magyarország 2004-ben megelőzte az összes régióbeli országot. Bár ez az arány az európai átlagnak csupán a harmada, Magyarország olyan piacokat is maga mögé utasított, mint az olasz, a belga, a svájci, az osztrák vagy a görög.

Közepes az érdeklődés az algériai népszavazáson

Nagyvilág2005.09.29, 21:48

A részvételi arány 65,15 százalékos volt az Abdel-Azíz Buteflika elnök nemzeti megbékélési chartájáról tartott algériai népszavazáson, helyi idő szerint 17 órakor (közép-európai idő szerint 18 órakor) - közölte az észak-afrikai arab ország belügyminisztériuma. Az első, nem hivatalos eredményeket helyi idő szerint éjfél körülre várják.

Külön válik Gyöngyöstől Mátrafüred

Itthon2005.09.25, 21:46

A vasárnapi népszavazáson 61,1 százalékos arányban úgy döntöttek a Mátrafürediek, hogy közigazgatásilag különválnak Gyöngyöstől. A szavazással összesen hat, eddig Gyöngyöshöz tartozó település határozott a válás mellett, amelyre ugyanakkor csak 2010-ben kerül sor.

Elsöprő győzelmet aratott a csalással vádolt Mubarak

Nagyvilág2005.09.09, 16:12

Több mint 80 százalékot szerzett az első többindulós egyiptomi elnökválasztáson Hoszni Mubarak elnök az előzetes eredmények alapján. A szavazáson ugyanakkor igen alacsony részvételi arányt regisztráltak, az állami szervek szerint a szavazók 30, független megfigyelők szerint alig 15 százaléka járult az urnákhoz. Mubarak kihívói csalást emlegetnek.

A magyar nők vezetik az EU tüdőrák-statisztikáját

Itthon2005.08.02, 11:08

Magyarország vezeti az Európai Unió tüdőrák-statisztikáját. Arányaiban itt hal meg a legtöbb nő ebben a betegségben, de a férfiaknál is gyakoribb halálok, mint a legtöbb EU-tagnál - írja a Népszabadság.

Mind többen fordulnak el a pártoktól

Itthon2005.04.25, 07:30

Egyre többen fordulnak el a pártoktól - derül ki a Szonda-Ipsos legutóbbi közvélemény-kutatásából. A bizonytalanok aránya már 42 százalékos - olvasható a Népszabadságban.

Gallup: Mélyponton az MSZP támogatottsága

Itthon2005.04.22, 20:19

A Gallup felmérése szerint április második felében mélypontra süllyedt a vezető kormánypárt támogatottsága. Eközben a Fidesz támogatóinak aránya gyakorlatilag nem változott. A Fidesz a biztos pártválasztók 55 százalékát, az MSZP 34 százalékát tudhatja maga mögött.

Az Abrams harckocsik vonzzák az iraki gerillákat

Nagyvilág2005.03.30, 18:38

Meglepően nagy arányban teszik harcképtelenné az iraki gerillák az Abrams harckocsikat kezdetleges aknákkal és vállról indítható páncéltörő gránátokkal a USA Today szerdai beszámolója szerint.

Tőgymeleg tejet, olcsó gyümölcslevet iszunk szívesen

Itthon2005.03.18, 07:51

Az európai országok közül Magyarországon kiugróan magas a termelőtől, közvetlenül lakossági fogyasztásra vásárolt tej aránya - idéz egy most készült felmérést a Népszabadság. Bár tejivásban elérjük az európai átlagot, gyümölcslevekből jóval kevesebbet iszunk, mint a többi ország.

Minden tizedik magyar gyerek szegény

Nagyvilág2005.03.01, 12:03

Magyarországon minden tizedik gyerek szegény, ráadásul az elmúlt években egyre nő a nyomorgó gyerekek aránya - derül ki az UNICEF felméréséből. A szegény gyerekek aránya a skandináv országokban a legalacsonyabb, az Egyesült Államokban és Mexikóban viszont a 20 százalékot is meghaladja.

Gallup: Stabil a Fidesz előnye

Itthon2005.02.22, 11:39

A Fidesz 8 százalékponttal vezet az MSZP előtt a teljes népességen belül - derül ki a Gallup februári felméréséből. Fontos változás, hogy egyre többen kialakítják politikai preferenciájukat: februárra újra 36 százalékra csökkent a pártok között választani nem tudók aránya, ez a mutató tavaly augusztus óta nem volt ilyen alacsonyan. A Gallup felmérése a két országértékelés előtt készült.

Vállalkozóbbak az európaiaknál az amerikaiak

Archívum2005.01.18, 13:53

Az Európai Unió polgárai továbbra is jóval elmaradnak a vállalkozói aktivitás terén amerikai társaikhoz képest egy hétfőn közzétett európai bizottsági tanulmány szerint. Míg az Egyesült Államokban a megkérdezettek 28 százaléka gondolkodik saját vállalkozásban, addig ez az arány az Európai Unióban mindössze 15 százalék.  

A Monetáris Tanács 7:1 arányban döntött a kamatcsökkentésről

Gazdaság2005.01.14, 14:54

A Monetáris Tanács (MT) 7:1 arányban döntött december 20-án az 50, illetve 75 bázispontos kamatcsökkentés kérdésében - derül ki a testület pénteken nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből.

Egyre kevesebben takarítanak meg

Archívum2005.01.13, 08:31

Tavaly novemberben a megkérdezett 1000 háztartás 24,5 százaléka tartotta magát rendszeres megtakarítónak; az arány májusban még 32 százalékos volt. A megtakarítók aránya 2003 májusa óta mérséklődik - áll a GKI Gazdaságkutató Rt. legfrissebb felmérésében.

Aktivitás és életkor: új eredmények

Tudomány2004.12.20, 16:54

Az ötvenes-hatvanas korosztályban az aktív életmód nagymértékben csökkenti a halálozási arányt. Különösen igaz ez azokra, akik valamilyen betegségük (pl. magas vérnyomás, cukorbetegség) vagy valamely rossz szokásuk (pl. dohányzás) miatt a szív- és érrendszeri megbetegedések szempontjából egyébként is a veszélyeztetett körbe tartoznak.

Az osztrák utakon fut a legtöbb dízelmotoros autó

Auto2004.11.19, 08:54

Európai összehasonlításban Ausztriában a legnagyobb a dízelüzemű személygépkocsik aránya: a lakossági tulajdonban levő autók mintegy fele dízelmotoros.

A magyarok 11 százaléka minimálbérért dolgozik

Archívum2004.11.08, 08:00

Lettországban, Luxemburgban, Franciaországban és Magyarországon a legmagasabb azoknak az arány, akik a lehető legalacsonyabb fizetésért dolgoznak - áll az osztrák jegybank tanulmányában, melyet a Világgazdaság ismertet.

Gallup: 12 százalékkal vezet a Fidesz

Itthon2004.10.13, 17:44

A magyar lakosság 30 százaléka szavazna a Fideszre, 18 százaléka pedig az MSZP-re - derül ki a Gallup október eleji felméréséből. A közvélemény-kutató cég szerint nőtt a bizonytalanok aránya, jelentősen csökkent viszont a valamilyen pártot választók aránya.

Magyarországon öli meg magát a legtöbb rab

Nagyvilág2004.09.29, 11:32

Az Európa Tanács tagállamai közül Magyarországon a legmagasabb a fogva tartottak között az öngyilkosságok aránya. Hazánkban 10 ezer fogva tartottra átlagban 47,5 öngyilkosság jut. Az előzetes letartóztatásban lévők listáját Törökország vezeti, az életfogytiglani börtönbüntetések aránya pedig Nagy-Britanniában a legmagasabb.

A nacionalistáknak kedvez a kevés szavazó Szerbiában

Nagyvilág2004.09.19, 23:44

Rendkívül kevesen mentek el szavazni a szerbiai helyhatósági és a vajdasági parlamenti választásokon. Az alacsony részvételi arány az ultranacionalista Szerb Radikális Pártnak kedvez.

Egyre kevesebb a fizetésképtelen cég

Archívum2004.09.09, 17:52

Augusztusban mélypontra került a késve törlesztő, illetve az egyáltalán nem fizető vállalati adósok aránya, a Standard and Poor's Londonban kiadott havi globális összesítése szerint.

Csökkent az uniós munkanélküliség

Gazdaság2004.09.01, 13:18

Júliusban átlagosan 9,0 százalékosra csökkent a munkanélküliek aránya a júniusi 9,1 százalékról az Európai Unióban - közölte az EU statisztikai hivatala.

Konzolon játszik az amerikaiak többsége

Techbázis2004.08.30, 12:42

Egy friss felmérés szerint az amerikai felhasználók többsége konzolgépen játszik, a PC-s játékosok aránya csökken, míg duplaannyian játszanak mobiljukon, mint tavaly.  

Gallup: mélyponton az MSZP népszerűsége

Itthon2004.08.17, 08:06

Júliushoz képest hét százalékponttal nőtt azok aránya, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, és azok aránya is, akik szerint a kormány rosszul végzi a munkáját. Egyre többen elégedetlenek a kormányfő munkájával is, az MSZP népszerűsége pedig a mélyponton van - derül ki a Gallup Intézet legutóbbi közvélemény-kutatásából.

Mozizni Luxembourg-ban könnyű, nem Velencében

Nagyvilág2004.07.01, 15:53

A legnagyobb eltérések a moziszékek számarányában mutathatók ki az európai városok között - derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat felméréséből, amely a népességszám, a moziszékek aránya, a munkanélküliség, valamint a korösszetétel szerint hasonlított össze 258 várost. A tanulmányban a huszonöt tagállamon kívül Románia és Bulgária városai szerepelnek. Négy magyar város (Miskolc, Pécs, Nyíregyháza és Budapest) is szerepel az összevetésben, közülük csak Budapest tudott kiemelkedni az átlagból: a magyar főváros az EU hatodik legnagyobb városa.

Legkedveltebb a német, divat az orosz nyelv

Itthon2004.07.01, 11:51

Minden ötödik magyar beszél csak valamilyen idegennyelvet. Ez az arány közel duplája a húsz évvel ezelőttinek, de kevesebb mint fele az Európai Unió 53 százalékos átlagának - írja a Népszabadság. Legtöbben németül beszélnek, az orosz pedig újra divat lett.

Közel egymillióan nem végeztek nyolc osztályt

Itthon2004.06.09, 07:18

Egyre többen végeznek legalább általános iskolát Magyarországon, jóllehet azok száma, akiknek ilyen végzettsége sincs, megközelíti az egymilliót - írja a Népszabadság. A diplomások aránya az erős felsőoktatási konjunktúra ellenére sem nőtt számottevően.

Tovább emelkedik a spamek aránya

Techbázis2004.05.26, 11:13

Egy nemrég készült felmérés szerint a legtöbb kéretlen reklámlevél az amerikai felhasználókhoz jut el, bár a világ más részein is egyre több spam-levél landol az elektronikus postafiókokban.

Új eredmények a prosztatarák megelőzése terén

Tudomány2004.04.19, 09:32

A japán férfiak körében kisebb a prosztatarák előfordulási aránya. Amerikai kutatók újabb eredményei szerint ez a magasabb szójafogyasztásnak köszönhető.

EP-választás: fej-fej mellett az ellenzék és a kormány

Itthon2004.04.08, 07:02

Ha most vasárnap rendeznék az EP-választásokat, három párt képviselőjelöltjei jutnának be, és az ellenzék és a kormányoldal egyenlő arányban osztozna a helyeken - derül ki a Medián felméréséből, melyet a Magyar Hírlap közöl. Az EP-választáson az MSZP és főleg az SZDSZ hívei mondják nagyobb arányban biztosra a részvételüket.

Az elítéltek töredékét sújtják letöltendő szabadságvesztéssel

Itthon2004.02.29, 11:13

Egyre kevesebb elítéltet sújtanak szabadságvesztéssel Magyarországon. Az elítéltek között évek óta emelkedik a nők aránya és viszonylag magas az írástudatlanok száma. Mindez az igazságügyi tárca statisztikájából olvasható ki.

Influenza: a régi ellenség

Tudomány2004.02.23, 16:40

Tömeges elterjedése és magas halálozási aránya ellenére a 20. század elejéig nem számított a legsúlyosabb kórok közé, csak az 1918-19-es, világviszonylatban 40 millió ember halálát okozó spanyolnátha-hullám után figyeltek fel veszélyességére.