áramár

címke rss

Szociális alapú áramárat vezetnének be

A tervek szerint az áram árát a fogyasztástól függően alakítaná a kormány. A Napi Gazdaság meg nem erősített információi szerint a tömbárképzés alsó határa évi 1300 kilowattóra fogyasztás körül lehet, itt 4,5-5 százalékos áremelés várható. Az efölötti fogyasztás esetében 6-7 százalékos drágulás is megvalósulhat.

MVM: Nyílik az olló az áramárak között

Gazdaság2006.11.16, 18:19

Magyarországon gyorsuló ütemben nyílik az olló a versenypiaci és az árhatóság által szabályozott közüzemi nagykereskedelmi áramár között. A Magyar Villamos Művek Zrt. szerint ez okozza azt az anomáliát, hogy a teljes piacnyitás előtt mintegy fél évvel a szakértők a közüzembe visszalépési hullámmal számolnak.

Szárnyal a terjeszkedő cseh villamos művek

Archívum2007.02.22, 15:22

Közel 30 százalékkal növelte nyereségét tavaly a cseh villamos művek. A régió legnagyobb energiacégének jó eredményéhez hozzájárult az áramárak emelkedése, az árameladás növekedése és a kiadások csökkenése is.

A villanyár emel(ked)ésére készít fel a GKM

Gazdaság2007.09.13, 17:43

A gazdasági tárca az árampiac liberalizálása mellett tör lándzsát, az ellenzék továbbra is hatósági árképzésre szólít fel. A prognózisok szerint a világpiaci áramárak emelkednek, ami nem fog megállni a határokon - közölte a gazdasági minisztérium.

Emeli az angol áramárat az E.ON

Gazdaság2008.02.07, 15:40

A német E.ON csoport brit érdekeltsége is csatlakozott az áram-és a földgáz árát emelő cégek táborához. Péntektől átlagosan 9,7 százalékkal drágul az áram, és 15 százalékkal a földgáz.

Bíróság csökkenti a német villanyszámlát

Archívum2008.08.14, 12:03

Befolyásolhatja a németországi áramárakat a német alkotmánybíróság döntése, amellyel a testület elutasította a Vattenfall áramszolgáltató beadványát. A cég az ellen tiltakozott, hogy az energiafelügyelet a hálózathasználati díj csökkentésére kötelezte.

Magyar áramaukció: nem az árra licitálnak

Archívum2008.10.08, 08:21

Több mint 10 százalékkal drágulhat az elektromos áram azon az aukción, amelyet a Magyar Villamos Művek (MVM) szervez október végén, és amely a 2009-es áramárakra nézve irányadó - írja a Népszabadság. Most ugyan nem a lakosság számára zajlik majd az értékesítés, ám ezzel csökken az árcsökkentés esélye ezen a részpiacon is.

Hónig: Emelkedhet januártól az áramár

Archívum2009.12.01, 15:05

Amennyiben az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek (Mavir), mint központi "áramszállító" költségeinek emelkedése miatt növeli a lakossági számla 40 százalékát kitevő rendszerhasználati díjat, akkor emelkedhet az áram fogyasztói ára - mondta Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter az MTI-nek kedden Zsanán.

Csökken az áram ára az E.On-nál

Archívum2009.12.15, 15:16

Január elsejétől 3,4 illetve 3,1 százalékkal csökken a lakosságot, a kisfogyasztókat és a közüzemeket kiszolgáló  E.On Energiaszolgáltatónál az áram végfelhasználói ára - közölte Kutas István, az E.On Hungária médiakapcsolati és PR vezetője. Egy átlag háztartásban havonta 250-300 forinttal csökkenhet a villanyszámla.

Magyar Nemzet: Kétmilliárdért képviseli egy amerikai ügyvédi iroda Magyarországot

Itthon2010.03.19, 09:30

Két évi ügyvédi munkáért majdnem bruttó 2 milliárd forintot kap egy amerikai ügyvédi iroda a magyar államtól - írja a Magyar Nemzet. Egy nemzetközi bíróságon képviseli Magyarországot az Arnold & Porter LLP, amely korábban egy norvég cég ellen már sikerrel védte az országot. Az állam ellen két hazai erőmű külföldi tulajdonosa indított pert, mert szerintük túlzottan alacsonyak a hatósági áramárak Magyarországon.

Előző
Következő