Aradszki András

címke rss

Aradszki András: A családom elmondása szerint legalább ötször lemondtak arról, hogy élve kijöhetek a kórházból

Ha felvehette volna a koronavírus elleni védőoltást, akkor elkerülte volna a hónapokon át tartó mérhetetlen szenvedést Aradszki András (KDNP) és Bányai Gábor (Fidesz) országgyűlési képviselő. Ők mindketten elfogadták volna a vakcinát, de akkor betegedtek meg, amikor még nem kérhettek oltást. Bányai Gábor például néhány nappal azelőtt fertőződött meg, hogy megkapta volna az ellenanyag első dózisát. A politikusok a saját példájukon keresztül is arra figyelmeztetnek, hogy a koronavírus hihetetlen pusztítást tud végezni, és a nagyobb bajt csak az oltással lehet elkerülni, írja a Magyar Nemzet. 

Aradszki András: Újra kellett tanulnom járni a Covid után

Itthon2021.11.23, 17:08

Most az oltottság a fegyvere az egészségügyben dolgozóknak és a pedagógustársadalomnak is. Ők vannak a frontvonalban, ők azok a katonák, akiknek fegyvert kell adni a kezébe – itt jelen esetben a szervezetükbe –, hogy védetten tudjanak küzdeni a gyilkos kór ellen – mondta el Aradszki András, a KDNP országgyűlési képviselője az Origónak adott interjúban. A képviselő tavaly ősszel kapta el a koronavírus-fertőzést, amelybe majdnem belehalt. Aradszki András úgy véli, hogy aki csak teheti, az vegye fel az oltást, mert valóban életet ment. A képviselő az interjúban mesélt nemcsak a betegségéről, az oltás fontosságáról, hanem arról is, mekkkora ...

Súlyos koronavírusos betegsége után Bányai Gábor beköszönt a Fidesz kihelyezett frakcióülésén

Itthon2021.06.18, 13:34

Meglepetésre online keretek között bejelentkezett a Fidesz debreceni frakcióülésére Bányai Gábor képviselő, aki miután elkapta a koronavírust, több mint 100 napig volt lélegeztetőgépen. 

Aradszki András: Az ima, az orvosi ellátás és a jó fizikai állapotom mentett meg

Itthon2021.04.08, 10:49

Az ima, az orvosi ellátás és a jó fizikai állapota mentette meg Aradszki András KDNP-s országgyűlési képviselőt, aki  még tavaly év végén szenvedte meg a koronavírust, és azóta már az otthonában lábadozik.

Öt hónap után mehetett haza a kórházból a koronavírussal megbetegedett Aradszki András

Itthon2021.04.02, 17:59

Öt hétig volt lélegeztetőgépen és csaknem öthónapos kórházi kezelés után végre otthon van Aradszki András. A kereszténydemokrata politikus még novemberben kapta el a koronavírust. Érd KDNP-s parlamenti képviselője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában nyilatkozott a hazatérés után.

Az orvosok hozzáértésének, a családomnak, és a Jóistennek köszönhetem, hogy túléltem

Itthon2021.02.02, 12:07

Aradszki András, a KDNP országgyűlési képviselője a koronavírus miatt öt hétig volt lélegeztetőgépen, altatásban, most a Mandinernek adott nyilatkozatában beszélt előszőö nyilvánosan betegségéről, az életéért való küzdelméről, és megváltozott életfelfogásáról. Úgy látja, az orvosok hozzáértése, családja, barátai, ismerősei támogatása és a Jóisten kegyelme nélkül nem élte volna túl a kórt. A jobboldali politikus az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben gyógyult, és még a mai napig nem tud járni. 

Továbbra is intenzív osztályon kezelik a koronavírusos Aradszki Andrást

Itthon2020.12.07, 16:51

Továbbra is az intenzív osztályon kezelik Aradszki András, kereszténydemokrata parlamenti képviselőt, aki koronavírussal fertőződött meg - derül ki pártja közleményéből.  

Kórházba vitték a koronavírusos Aradszki Andrást

Itthon2020.11.19, 21:56

 Akkor az Érdi oldalnak nyilatkozott, és azt mondta, karanténban van, mert pozitív lett a tesztje.

Koronavírusos Aradszki András országgyűlési képviselő

Itthon2020.11.17, 16:31

Elkapta a koronavírust Aradszki András, a KDNP parlamenti frakciójának tagja - derül ki az Érdioldal.hu keddi posztjából.

Aradszki: Egy iskola, egy óvoda felépítése az nem politikai kérdés

Itthon2019.10.17, 16:34

Aradszki András, a KDNP országgyűlési képviselője beszélt az önkormányzati választás eredményeiről, Érd helyzetéről a Heti Tv Pirkadat című műsorában.

Urnabontás után: még elsöprőbb Fidesz-győzelem

Itthon2018.04.14, 16:25

A külképviseleteken és az átjelentkezettek szavazatainak feldolgozását követően is magabiztosan vezet a Fidesz. 

Átlagosan 170 ezer forint takarítottak meg a családok a rezsicsökkentéssel

Gazdaság2017.10.31, 12:18

Amióta huszonöt százalékkal csökkentette a kormány a gáz, az áram és a távhő árát, a magyar családok évente átlagosan 170 ezer forintot takarítottak meg a rezsicsökkentéseknek köszönhetően, összesen pedig mintegy 1100 milliárd forint maradt a családoknál 2013 eleje óta. Ez az összeg nagyobb annál a nagyjából 1000 milliárd forintnál, amit a multinacionális közműszolgáltató társaságok 2010 előtt extraprofitként összesen kivittek az országból – mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára keddi sajtótájékoztatóján.

A kormány készen áll a rezsicsökkentés megvédésére

Itthon2017.03.22, 15:06

A hamarosan kezdődő nemzeti konzultáció során megkérdezik a magyar embereket a rezsicsökkentésről. Brüsszel egy olyan csomagot szeretne elfogadni, aminek köszönhetően nem lehet szabályozott áron áramot szolgáltatni.

Megvan, miben lesz Magyarország a régió vezető országa

Auto2016.01.05, 22:18

Magyarország vezető szerepet tölt majd be az elektromobilitás területén a közép-európai régióban, a kormány céltudatos intézkedésekkel segíti az elektromobilitás elterjedését - mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára.

Előző
  • 1
Következő