Arab Liga

címke rss
Az Arab Liga a szíriai katonai offenzíva befejezésére szólította fel Törökországot

Az Arab Liga a szíriai katonai offenzíva befejezésére szólította fel Törökországot

A szíriai offenzíva befejezésére és a török katonák kivonására szólította fel Ankarát az Arab Liga szombaton.

A német kormányt nem érdekli az Izrael-ellenes bojkottmozgalom

Nagyvilág2019.08.15, 15:21

Május közepén fogadta el a német parlament az erősen Izrael-ellenes, egyesek szerint antiszemita, palesztin eredetű BDS-mozgalom elleni fellépésről szóló határozatát, most azonban a berlini kormány mégis írásba adta: nem kíván foglalkozni a kérdéssel. Úgy tűnik, hogy a hivatalos német vezetést nem érdekli ez a rendkívül kényes téma, és vélhetően azért nem kívánnak vele foglalkozni, mert sértené a Németországban élő muszlim migránsokat, akiknek a szavazatira a kormánypártok - és a többi mainstream párt - egyértelműen hajtanak.

Orbán Viktor: A mai migrációs feszültségek okai erősödni fognak

Itthon2019.02.25, 12:49

A mai migrációs feszültségek okai erősödni fognak, a kérdés, hogy elszenvedői vagy irányítói akarunk-e lenni ezeknek a folyamatoknak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió és az Arab Liga első alkalommal megrendezett csúcstalálkozóján, hétfőn Egyiptomban.

Orbán Viktor az EU-Arab Liga csúcsra utazott

Itthon2019.02.24, 09:49

Egyiptomba utazott Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel, az Európai Unió és az Arab Liga első alkalommal megrendezett csúcstalálkozójára - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Februárban csúcstalálkozót tartanak az Európai Unió és az Arab Liga vezetői Egyiptomban

Nagyvilág2018.10.18, 16:22

Kétnapos csúcsértekezletet rendeznek az Európai Unió és az Arab Liga állam- és kormányfőinek részvételével február 24-25-én Egyiptomban - jelentették be a brüsszeli EU-csúcson.

Alighogy kikiáltották, máris megtámadták

Tudomány2018.05.14, 19:30

Hosszú előzmények után hetven éve, 1948. május 14-én kiáltották ki a független Izraelt. A környező arab országok, amelyek nem ismerték el Izrael önálló államiságát, azonnal megtámadták az új államot, és ezzel kitört az első arab-izraeli háború.

Dzsudzsák Balázs bombaformában bombagólt lőtt

Sport2017.11.24, 11:25

Habár a Costa Rica elleni barátságos válogatott mérkőzést sérülés miatt kihagyta, klubjában igazán emlékezetessé tette visszatérését Dzsudzsák Balázs. Az Arabian Gulf Ligában szerepló al-Vahda játékosa múlt héten az Emirates Club elleni bajnokin, valamint a tegnapi, al-Sardzsa elleni meccsen is betalált. 

Letartóztathatják a szudáni elnököt

Nagyvilág2017.03.27, 12:26

Több mint nyolc éve körözik, szerdán viszont letartóztathatják a szudáni elnököt. A hágai büntetőbíróság szerint Omar el-Besir háborús bűnöket követett el. A politikus Jordániába utazna, ahol viszont elfogatóparancs van érvényben ellene. Tavaly már elkerülte, hogy elkapják.

Már az Arab Ligának is elege van Iránból

Nagyvilág2016.01.10, 16:40

Az Arab Liga főtitkára bírálta Irán provokatív lépéseit. Szerinte a ligának közösen kellene felszólítania Iránt, hogy ne avatkozzon bele Szaúd-Arábia belügyeibe.

Líbia fegyverekért könyörög

Nagyvilág2015.08.18, 14:31

Líbia nemzetközileg elismert kormánya kedden azt kérte arab országoktól, hogy fegyverezzék fel hadseregét az Iszlám Állam líbiai terjeszkedésének megállítása érdekében.

Líbia bombáztatná az Iszlám Állam állásait

Nagyvilág2015.08.16, 17:52

Líbiát aggasztja, hogy az Iszlám Állam elfoglalta Szirt városát, és egyre inkább megveti a lábát a Földközi-tengeri országban, ezért más arab országok segítségét kéri a dzsihádisták állásai elleni légitámadáshoz.

Kofi Annan feladta Szíriát

Nagyvilág2012.08.02, 17:16

Az ENSZ és az Arab Liga közös szíriai különmegbízottja hirdette ki a tűzszünetet, amelyet azonban egyik fél sem tartott be Szíriában. Kofi Annan már nem vállalja tovább a különmegbízotti feladatot.

Kegyelmet ajánlott Aszadnak az Arab Liga

Nagyvilág2012.07.23, 13:48

Az Arab Liga szabad eltávozást ígért Bassár el-Aszad szíriai elnöknek, ha átadja a hatalmat az országban. A szíriai külügyi szóvivő szerint külföldi agresszió esetén vegyi fegyvereket vethet be Szíria.

Letették a fegyvert Szíriában

Nagyvilág2012.04.12, 13:05

Kofi Annan nemzetközi különmegbízott béketerve alapján hajnalban életbe lépett a tűzszünet Szíriában. Aktivisták szerint nem történt erőszakos cselekmény, de a kormány haderői készültségben állnak. A kormányellenes tüntetések tavaly március 15-ei kirobbanása óta több mint tízezer ember halt meg Szíriában.

A szíriai elnök meggyőzte Kofi Annant

Nagyvilág2012.04.11, 16:38

Az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja szerint Szíria ígéretet tett a tűzszünet tiszteletben tartására. Csütörtöktől javulhat a helyzet az országban, ha Bassár el-Aszad tartja a szavát.  A Reuters arról számolt be, hogy helyi televízióban elhangzott: csütörtök reggel a hadsereg befejezi műveleteit.

A tűzszünet ellenére is bombáznak Szíriában

Nagyvilág2012.04.10, 11:46

Kedd hajnalban életbe lépett a mindkét fél által elfogadott tűzszünet Szíriában, azonban több forrás szerint is tovább folytatódtak a harcok. A reggel hat órai határidő után Homszt és Mareát is bombázta a hadsereg.

Még korai a szíriai béketerv kudarcáról beszélni

Nagyvilág2012.04.10, 17:31

A szíriai vérontás feltételek nélküli beszűntetését követelte Kofi Annan kedden Törökországban, miután kedden tovább folytatódtak a harcok Szíriában. Az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottjának hatpontos béketervét a szíriai rezsim és a lázadók is elfogadták április elején.

Utoljára szólt a szíriai kormánynak az ENSZ-főtitkár

Nagyvilág2012.04.10, 08:33

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára újra arra kérte a szíriai kormányt, hogy azonnal szüntesse be a civilek elleni fegyveres műveleteket, és tartsa tiszteletben a korábban vállalt kötelezettségeit, amelyek értelmében kedd reggelig a kormánycsapatokat kivonják a városokból és a falvakból.

Robbanások közepette kezdődött az Arab Liga bagdadi csúcstalálkozója

Nagyvilág2012.03.29, 14:27

A rendkívül szigorú biztonsági intézkedések dacára több robbanás is történt Bagdadban az Arab Liga csúcstalálkozójának csütörtöki kezdetekor. A rendőrség szerint sérülések nem történtek. Az arab vezetők a szíriai béketervről tárgyalnak.

Vérfürdő és tárgyalás

Vélemény2012.03.06, 19:26

Miközben újabb és újabb áldozatai vannak a szír rezsim és a lázadók összecsapásainak, a nyugat nem követheti a Líbiában alkalmazott módszert. Milyen esélyei vannak a további vérontás elkerülésének Szíriában?

Száműzetés és a katonai beavatkozás közt hezitálnak Szíria barátai

Nagyvilág2012.02.24, 21:46

A szíriai elnök száműzetése, európai uniós embargó és a szíriai lázadók felfegyverzése is felmerült azon a pénteki nemzetközi csúcstalálkozón, ahol mintegy 70 ország külügyminisztere ült össze, hogy kitalálja, hogyan gyakoroljon nyomást a szíriai rezsimre. A "Szíria barátai" néven futó konferencia fő célja az azonnali tűzszünet elérése és a nemzetközi segélyszervezetek bejuttatása a polgárháborúval sújtott arab országba, de ennél merészebb terveket is letettek az asztalra.

Nem tudja megtörni Homsz városát a szíriai hadsereg

Nagyvilág2012.02.24, 11:02

Homsz három hete tartó ostroma ellenére újabb tüntetést szervez a szíriai ellenzék péntekre. Közben hetven ország képviselői konferencián keresik a megoldást a szíriai helyzetre. Feltehetően újabb szankciókat helyeznek kilátásba, és a Szíriai Nemzeti Tanácsot nevezik meg a szíriaiak legitim képviselőjének.

Megszületett a terv a szíriai beavatkozásra

Nagyvilág2012.02.13, 14:36

Fegyveres békefenntartókat küldene Szíriába az Arab Liga, amely szerint csak egy kéksisakos ENSZ-misszió garantálhatja a fegyverszünetet a szíriai kormányerők és a lázadó csapatok között. Szíria azonnal elutasította az ötletet, amely lehetőséget teremtene idegen országok katonáinak bevonására az országba, a nagy kérdés azonban az, hogy Kína és Oroszország megvétózza-e a tervet.

Harci helikoptereket is bevetett a hatalom a szíriai Homszban

Nagyvilág2012.02.09, 18:01

A szíriai belső konfliktus kezdete óta csütörtökön először vetettek be harci helikoptereket a kormányerők Homsz városban az ellenzéki erők ellen - jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.A hírt kormányforrások nem erősítették meg. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint egy nap alatt 57 embert öltek meg a robbanások, közülük 36-an Bab Amro negyedben vesztették életüket.

Felfüggeszti Szíria megfigyelését az Arab Liga

Nagyvilág2012.01.28, 17:35

Befejezi megfigyelői tevékenységét Szíriában az Arab Liga. A szervezet az erőszak terjedésére hivatkozva állította le a munkát, de nem hívta vissza a megfigyelőket. A liga korábban felszólította a szíriai elnököt a lemondásra, és az ENSZ BT elé vitte az ország ügyét, amelyben már hónapok óta véres összecsapások zajlanak kormányellenes tüntetők és Bassár el-Aszad elnök rezsimje között.

Az Arab Liga megfigyelői előtt tüntet a szíriai ellenzék

Nagyvilág2011.12.30, 19:57

Újabb lendületet adott a szíriai ellenzéknek az Arab Liga megfigyelőinek a jelenléte. A pénteki ima után százezrek vonultak az utcákra, két városból pedig még a tankokat is kivonta a szíriai hadsereg az Arab Liga megfigyelőinek az érkezése miatt.

Tízezres tüntetés Szíriában a külföldi megfigyelők érkezése napján

Nagyvilág2011.12.27, 19:36

Az Arab Liga megfigyelőinek érkezése napján több tízezren tüntettek Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen a szíriai ellenállás egyik tűzfészkének tartott Homsz városában. A rendfenntartók könnygázzal igyekeztek szétoszlatni a tömeget.

Harminc halottjuk van a damaszkuszi merényleteknek

Nagyvilág2011.12.23, 14:10

Öngyilkos merényleteket követtek el pénteken Damaszkuszban a szíriai biztonsági szolgálatok két épülete előtt - közölte az ország külügyminiszter-helyettese. A támadás egy nappal az után történt, hogy megérkeztek az országba az Arab Liga megfigyelői. Ellenzékiek szerint a kormány rendezte meg a támadást. Legalább harmincan meghaltak, főleg civilek, de katonák is, és közel százan megsebesültek.

Beengedi a külföldi megfigyelőket Szíria

Nagyvilág2011.12.19, 18:49

Hivatalosan is aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében a szíriai kormány megkezdi a tárgyalásokat az ellenzékkel, és külföldi megfigyelők utazhatnak az országba. A megfigyelőknek kezdetben egy hónapos felhatalmazásuk lesz.

Húsba vágó szankciókkal térítené jobb belátásra Szíriát az Arab Liga

Nagyvilág2011.11.27, 18:14

A szervezet történetében példátlan gazdasági és politikai szankciókat fogadott el Szíriával szemben az Arab Liga. A büntetőintézkedéseket csak akkor fogják felülvizsgálni, ha Szíria végrehajtja a szervezet válságtervét. Damaszkusz az arab ügy elárulásának nevezte a határozatot.

Lemondana a szíriai elnök helyében a jordániai király

Nagyvilág2011.11.14, 20:15

Távoznia kell a hatalomból a szíriai elnök Bassár el-Aszadnak a jordán király szerint. Szíriában hét hónapja tartanak az ellenzéki megmozdulások utáni véres megtorlások. Hétfőn a Szíria elleni szankciók szigorításáról döntöttek Brüsszelben az Európai Unió országainak külügyminiszterei.

Kizárták a civileket gyilkoló Szíriát az arab elitből

Nagyvilág2011.11.12, 21:26

Az Arab Liga hosszas tanácskozás után úgy döntött, felfüggeszti Szíria tagságát, miután az többszöri felszólításra sem vetett véget a vérontásnak. Szíriában a kormányerők hónapok óta tankokkal lövik az ellenzéki megmozdulások helyszíneit, becslések szerint eddig 3000 civilt öltek meg a katonák.

Újra összeül az Arab Liga a szíriai válság ügyében

Nagyvilág2011.11.06, 18:39

Katar kérésére ismét összeülnek az Arab Liga külügyminiszterei, hogy megvitassák a szíriai válságot. Az arab országban továbbra sem hagy alább az erőszak, a muszlim áldozati ünnepen is folytatódtak a mészárlások. 

Szíria tagságának felfüggesztéséről tárgyal az Arab Liga

Nagyvilág2011.10.16, 14:25

Szíria tagságának felfüggesztéséről döntő rendkívüli ülést tartanak vasárnap a szervezet székhelyén, Kairóban az Arab Liga külügyminiszterei - jelentette az AP hírügynökség egy magát megnevezni nem kívánó forrásra hivatkozva. A szíriai kormányerők vasárnap egy emberi jogi aktivista temetésén tüntetőkre nyitottak tüzet.

Már az arab országok is bírálják a damaszkuszi kormány véres akcióit

Nagyvilág2011.08.08, 14:26

Szaúd-Arábia visszahívta damaszkuszi nagykövetét, a szaúdi uralkodó pedig a vérontás azonnali leállítására szólította fel a szíriai hatóságokat. A közel-keleti forrongások kirobbanása óta ez volt a legélesebb bírálat, amelyet Szaúd-Arábia arab országnak címzett.

Az egyiptomi külügyminiszter lett az Arab Liga új elnöke

Nagyvilág2011.05.15, 22:08

Nabil al-Arabi egyiptomi külügyminisztert választották vasárnap az Arab Liga új főtitkárának Kairóban. A szervezet korábbi elnöke, Amr Músza az egyiptomi elnökválasztáson akar indulni.

Orbán szerint Közép-Európán múlik Európa gazdasági jövője

Nagyvilág2011.01.23, 14:59

A magyar miniszterelnök szerint Közép-Európán múlik egész Európa gazdasági jövője. Orbán Viktor erről egy kairói üzleti fórumon beszélt. A kormányfő azt mondta, hogy Magyarországon befektetőket nemcsak jó gazdasági lehetőségek várják, hanem egy barátságos nemzet is.

Véres harcot vívtak a jemeni kormányerők a lázadókkal

Nagyvilág2009.10.09, 16:41

Súlyos áldozatok árán megvédett egy jemeni várost az ország hadserege a síita lázadóktól. Jemen északnyugati térségében két hónapja dúlnak harcok, már az ENSZ is humanitárius katasztrófától tart.

Keménységet ígér a kakaskodóknak a libanoni hadsereg

Nagyvilág2008.05.13, 12:16

Leszámolással fenyegeti az egymással harcoló kormányhű és ellenzéki fegyvereseket a libanoni hadsereg. Az országban a múlt héten törtek ki összecsapások, de közel másfél éve tart a belpolitikai válság. Fél éve államfő sincs, és a harcok miatt el kellett halasztani a keddre kitűzött elnökválasztást. Az Arab Liga közvetítene a vitás felek között, az USA katonai segítséget ígér a kormánynak.

A radikálisok helyett Izraellel áll szóba a Fatah

Nagyvilág2007.07.09, 13:05

Óvatos barátkozásba kezdett Izrael és a Ciszjordániát irányító Palesztin Hatóság. Júniusi hivatalba lépése óta először találkozott Szalám Fajjád palesztin miniszterelnök és Cipi Livni izraeli külügyminiszter Jeruzsálemben, miután Izrael 250 palesztin foglyot engedett szabadon vasárnap. A héten pedig először tárgyal Izraelben az Arab Liga. A gesztusokkal egyszerre igyekeznek a Ciszjordániát ellenőrző Fatah mozgalmat erősíteni és elszigetelni a Gázát irányító Hamászt. A Fatah úgy akarja kiszorítani a Hamászt, hogy a blokád alá vont gázaiak se forduljanak ellenük.

Rice aggódik az egyiptomi népszavazás miatt

Nagyvilág2007.03.24, 09:44

Az amerikai külügyminiszter Asszuánban kezdi meg az Arab Liga jövő heti csúcstalálkozója előttre időzített közel-keleti körútját. Elsőként az egyiptomi elnökkel találkozik, az ottani népszavazási konfliktus kellős közepén.

Kairóban kezdte közel-keleti körútját az ENSZ-főtitkár

Nagyvilág2007.03.23, 18:53

Az iraki, valamint a palesztin területeken uralkodó helyzetről tárgyalt az ENSZ főtitkára pénteken Kairóban, közel-keleti körútja első állomásán. Ban Ki Mun szombaton találkozik Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel és Amr Múszával, az Arab Liga főtitkárával.

Menetrendet sürgetnek az amerikai csapatok iraki kivonására

Nagyvilág2007.03.04, 18:39

Az Arab Liga álláspontja szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának menetrendet kellene előírnia az Irakban állomásozó külföldi csapatok kivonására.

Tárgyalást sürget Libanonban az Arab Liga

Nagyvilág2006.12.23, 11:22

Tárgyalásra szólította fel szombaton az egymással szembenálló libanoni felek vezetőit a válság megoldására Amr Musza, az Arab Liga főtitkára.

Az ENSZ Közgyűléshez fordulna az Arab Liga

Nagyvilág2006.11.12, 15:44

Ismét megvétózta az Egyesült Államok az Izrael gázai övezeti támadását elítélő biztonsági tanácsi határozatot. Az arab külügyminiszterek ezért vasárnap folyamán Kairóban arról tanácskoznak, hogyan fordulhatnának a világszervezet Közgyűléséhez.

Az Arab Liga segít újjáépíteni Libanont

Nagyvilág2006.08.20, 21:00

A libanoni újjáépítésről tanácskoztak Kairóban az Arab Liga külügyminiszterei, és megígérték: segítséget nyújtanak az ország talpraállításához. Irán közben sokak szerint a Hezbollahot támogatja jelentős pénzekkel - egyesek szerint a liga ezt kívánja ellensúlyozni felajánlásaival.

Új szöveg készül a Libanonról szóló határozathoz

Nagyvilág2006.08.09, 07:22

Libanon és az Arab Liga kifogásait figyelembe véve módosítják a Franciaország és az Egyesült Államok által a libanoni konfliktus rendezésére benyújtott ENSZ-határozattervezetet. Az eddigi szövegtervezetet Bejrút elutasította, mert az nem követeli az izrali csapatok kivonását Libanonból.

Bombázás Bejrútban, rakétatámadás Haifában

Nagyvilág2006.07.16, 10:43

Egyre keményebbé válik a helyzet Libanonban, ahol Izrael civil áldozatok tucatjainak életét követelő támadásokkal torolja meg két katonájának szerdai elrablását és fogvatartását. Az izraeli légierő vasárnap hajnalban több hullámban bombázta a libanoni főváros déli kerületeit. Több halálos és sebesült áldozata van annak a rakétatámadásnak, amely vasárnap reggel érte Libanon felől az észak-izraeli Haifát. A világ közvéleményét megosztja a konfliktus. Több európai ország megdorgálta Izraelt, a Biztonsági Tanács tétlenkedik, az Arab Liga nem egységes.

Ötvenmillió dolláros segélyt kaptak a palesztinok

Nagyvilág2006.07.05, 08:20

Első alkalommal jutottak hivatalos nemzetközi segélyadományhoz a palesztinok azóta, hogy a Hamász kormányalakítását követően a fő donor-országok befagyasztották a segélyezést. Az Arab Liga 50 millió dollárt juttatott közvetlenül Mahmúd Abbász elnöknek - a nemzetközi pénzintézetek húzódozása nyomán, ismeretlen módon.

Az arab béketerv elismerésére szólították fel a Hamászt

Nagyvilág2006.06.01, 01:50

A szaúdi király és az egyiptomi elnök felszólította a palesztin területeken kormányzó Hamász radikális mozgalmat, hogy ismerje el az Arab Liga által az arab-izraeli viszony rendezése végett elfogadott béketervet.

Februárban tartják az iraki megbékélési konferenciát

Nagyvilág2005.11.20, 23:32

A jövő év februárjának utolsó hetében rendezik az iraki megbékélési konferenciát - jelentette be vasárnap Kairóban az Arab Liga szóvivője. A kairói értekezleten az iraki államfő tárgyalásokat ajánlott az iraki kormányzat ellen fegyverrel harcolóknak. Az elnök ajánlatát az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki csoportja rögtön elutasította.

Szírek százai tüntettek az ENSZ-határozat ellen

Nagyvilág2005.11.01, 20:34

Több százan tüntettek kedden Damaszkuszban a Hariri-gyilkosság kivizsgálásában való teljes szíriai együttműködést szorgalmazó ENSZ-határozat ellen. Szíria az Arab Liga rendkívüli csúcsértekezletét szeretné összehívni az ENSZ Bitonsági Tanácsának határozata miatt, és ártatlanságát hangoztatja.

Izrael megkésettnek tartja az Arab Liga békejavaslatát

Nagyvilág2005.03.23, 01:13

Elutasítja Izrael az Arab Liga keddi csúcsértekezletén született békejavaslatot, és a zsidó állam úgy tarja, hogy ez a tanácskozás "megkésett" az arab világban bekövetkezett változások tekintetében - jelentette ki a késő esti órákban egy magas rangú izraeli illetékes.

A palesztinok 440 millió dollárt várnak Izraeltől

Nagyvilág2005.03.18, 21:53

Négyszáznegyvenmillió dollárt szeretne kérni az Arab Liga tagállamainak jövő heti csúcsértekezletén a Palesztin Hatóság ahhoz, hogy újjáépítsék azokat a palesztin házakat, amelyeket az izraeli hadsereg rombolt le - közölte pénteken Mázen Szunukrot palesztin gazdasági miniszter.

Vizsgálatot követel a sebesült kivégzése miatt az Arab Liga

Nagyvilág2004.11.17, 18:19

Egy iraki hadifogoly agyonlövése miatt követel azonnali vizsgálatot az Arab Liga. Néhány nappal ezelőtt Fallúdzsában egy tengerészgyalogos közvetlen közelről fejbe lőtt egy iraki sebesült fegyvertelen ellenállót egy tv- társaság kamerája előtt. Az arab vezetők az ENSZ-hez fordultak a fallúdzsai események kivizsgálását kérve.

Az Arab Liga az Allávi-kormányt támogatja

Nagyvilág2004.09.15, 01:58

Az Arab Liga külügyminiszterei kedd este Kairóban határozottan elítélték az Irakban elkövetett terrorcselekményeket, így a túszejtéseket, és úgy döntöttek, hogy politikai és pénzügyi támogatást nyújtanak az Ijád Allávi vezette átmeneti iraki kormánynak.

Washington Ankarától remél segítséget

Nagyvilág2004.05.27, 00:05

Törökországot is meghívta George Bush amerikai elnök a nyolcak júniusi csúcsértekezletére - közölte Scott McClellan fehér házi szóvivő szerdán. Az Arab Liga elutasította a közel-keleti térség kívülről jövő reformját.

Kadhafi kivonult az Arab Liga csúcstalálkozójáról

Nagyvilág2004.05.22, 15:58

Távozott az Arab Liga csúcsértekezletének nyitóüléséről Moamer el-Kadhafi líbiai vezető, amikor Amr Musza főtitkár a szervezet reformjáról kezdett beszélni. Líbia már többször jelezte, hogy ki akar vonulni az Arab Ligából és Kadhafi pénteken állítólag csak többszöri telefonhívás után egyezett bele, hogy részt vegyen a mostani éves csúcstalálkozón.

Elismerte az iraki kormányzótanácsot az Arab Liga

Nagyvilág2003.09.09, 17:54

Az Arab Liga külügyminiszterei hétfőn döntésre jutottak arról a kérdésről, hogy ki képviselje Irakot addig, amíg az országban kormányt választanak. A maratoni ülésen a miniszterek megegyeztek, hogy az országot ideiglenesen irányító kormányzótanács foglalja el a Szaddám-rezsim bukásával megüresedett széket.

Az Arab Liga a tömegpusztító fegyverek betiltásáért

Irak2003.04.16, 19:33

Az Arab Liga határozatot követel az ENSZ Biztonsági Tanácsától, amelyben tömegpusztítófegyver-mentes övezetté nyilvánítaná a Közel-Keletet.

Az arab országok kiállnak Irak mellett

Irak2003.03.25, 00:50

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását kérik az Arab Liga országai. A liga kairói ülésén Kuvait kivételével az össszes tagország elítélte a szövetségesek akcióját és kiállt Irak mellett.

Az Arab Liga tiltakozik az ultimátum ellen

Nagyvilág2003.03.18, 12:27

Az Arab Liga mellett Indonézia és Új-Zéland kormánya is tiltakozik George Bush ultimátuma ellen. Az Arab Liga szerint sajnálatos, hogy az Egyesült Államok úgy döntött, a nemzetközi jog keretein kívül kíván cselekedni. Indonézia sajnálatát fejezte ki a Bush-beszéd miatt, az új-zélandi miniszterelnök pedig vitatja egy Irak elleni akció jogosságát.

Lemondatnák Huszeint az arabok

Nagyvilág2003.02.02, 17:41

Az arab államok tömbje arra készül, hogy távozásra szólítsa fel Szaddám Huszein iraki elnököt. Ammánban állomásozó arab diplomatákra hivatkozva a dpa azt írta, hogy ilyen értelmű felhívást kívánnak közzétenni a tagállamok vezetői az Arab Liga február végén Kairóban rendezendő csúcsértekezletén.

Faji zavargások Belgiumban

Nagyvilág2002.11.29, 11:16

Két napon át tartó faji zavargások után Antwerpenben csütörtök este letartóztatták Abu Jahját, a nagy belga kikötővárosban működő "Európai Arab Liga" alapítóját.

Arab Liga: ne provokálják Irakot

Nagyvilág2002.11.11, 00:24

Irak és az ENSZ közötti párbeszéd folytatását szorgalmazzák az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei. Vasárnap este kiadott nyilatkozatukban üdvözölték az ENSZ Biztonsági Tanácsának pénteki, Irak lefegyverzését célzó határozatát. Ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az ENSZ határozata támadást helyezett kilátásba Irak ellen.

Az arab országok a békés rendezés mellett

Nagyvilág2002.08.13, 20:24

Az Arab Liga főtitkára szerint az összes arab ország ellenzi azt, hogy az Egyesült Államok támadást indítson Irak ellen; ehelyett az ENSZ fegyverzetellenőreinek Irakba való visszatérését szorgalmazzák.

Rendkívüli ülést tart az Arab Liga

Nagyvilág2002.04.06, 15:57

Palesztin kérésre szombaton rendkívüli tanácskozásra gyűltek össze az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei. Az értekezleten a palesztin résztvevő arra kérte az arab országokat, hogy ne fogadják a hétfőn a Közel-Keletre érkező amerikai külügyminisztert, amennyiben Colin Powell nem kíván találkozni Arafat palesztin elnökkel. Irak és Irán az olajfegyver bevetését szorgalmazza.

Az Arab Liga és az EU is rendkívüli üléseket tart az izraeli helyzet miatt

Nagyvilág2002.04.02, 17:47

Az Európai Unió soros spanyol elnöksége a közel-keleti helyzet megvitatására a tagországok külügyminisztereinek rendkívüli összehívását indítványozta. Az arab országok szintén rendkívüli tanácskozást tartanak szükségesnek. A 22 állam külügyminisztereinek összejövetelének már az időpontja is megvan.

Békét ajánl Izraelnek az Arab Liga

Nagyvilág2002.03.28, 17:58

Elfogadták az arab országok vezetői a közel-keleti béketervet, amelyet a szaúdi koronaherceg terjesztett elő az évek óta tartó izraeli-palesztin véres konfliktus megfékezésére. A zárónyilatkozat szerint az arab országok elismernék Izraelt, ha annak hadserege kivonulna a megszállt palesztin területekről. Követelik továbbá egy palesztin állam létrehozását, Kelet-Jeruzsálem központtal. Az izraeli külügyminisztériumban bejelentették, hogy jelenlegi formájában nem fogadják el a béketervet.

Arafat nem utazhat

Nagyvilág2002.03.26, 21:56

Ariel Saron izraeli miniszterelnök szerint nem érettek meg a feltételek Jasszer Arafat palesztin elnök utazási tilalmának feloldásához, amely lehetővé tenné részvételét a szaúd-arábiai békekezdeményezést megvitató arab csúcstalálkozón. Arafat visszautasítja az izraeli részről állított feltételeket, így maga is lemond az Arab Liga csúcsértekezletén való részvételérő.  

Cheney nem találkozik Arafattal

Nagyvilág2002.03.25, 11:33

Dick Cheney amerikai alelnök vasárnap este közölte: nem valószínű, hogy az Arab Liga közelgő bejrúti csúcstalálkozója előtt találkozik Jasszer Arafat palesztin vezetővel. Cheney közölte: az Egyesült Államok azt várta Arafattól, hogy közreműködjön az izraeli-palesztin tűzszünet létrehozásában.

Arafat szabadon utazhat

Nagyvilág2002.03.10, 23:25

Ariel Saron izraeli kormányfő vasárnap este hajlandónak mutatkozott feloldani a Jasszer Arafattal szembeni utazási tiltalmat, mondván: a palesztin elnök teljesítette az Izrael által megszabott feltételeket ahhoz, hogy elhagyhassa a ciszjordániai Rámalláh városát. A palesztin elnök "házi őrizetének" feloldása lehetővé tenné, hogy Arafat részt vegyen az Arab Liga március végén esedékes bejrúti csúcstalálkozóján, amelyen a tervek szerint az izraeli-arab válság megoldására javasolt szaúd-arábiai terveket vitatnák meg - jegyezte meg a Reuters.

Az Arab Liga tiltakozott a Zeman-nyilatkozat miatt

Nagyvilág2002.02.20, 23:17

Az Arab Liga hivatalosan tiltakozott a cseh kormánynál amiatt, hogy Milos Zeman miniszterelnök egy izraeli lapnak adott interjújában Hitlerhez hasonlította Jasszer Arafat palesztin vezetőt.

Az Arab Liga ismételten figyelmezteti Washingtont

Nagyvilág2001.11.19, 19:54

Az Irakkal szembeni újabb amerikai vádak nyomán arab vezetők hétfőn arra figyelmeztették az Egyesült Államokat: túlságosan nagy terhet róna a nemzetközi terroristaellenes szövetségre, ha katonai csapást mérnének valamely arab országra.

Berlusconi megsértette az iszlám kultúrát

Nagyvilág2001.09.27, 16:48

Az Arab Liga bocsánatkérést vár az olasz kormánytól Silvio Berlusconi miniszterelnök kijelentése miatt. Berlusconi állítólag azt mondta, hogy a nyugati civilizáció magasabb rendű az iszláménál.

Előző
  • 1
Következő