Arab Liga

címke rss

Arab Liga: ne provokálják Irakot

Nagyvilág2002.11.11, 00:24

Irak és az ENSZ közötti párbeszéd folytatását szorgalmazzák az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei. Vasárnap este kiadott nyilatkozatukban üdvözölték az ENSZ Biztonsági Tanácsának pénteki, Irak lefegyverzését célzó határozatát. Ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az ENSZ határozata támadást helyezett kilátásba Irak ellen.

Faji zavargások Belgiumban

Nagyvilág2002.11.29, 11:16

Két napon át tartó faji zavargások után Antwerpenben csütörtök este letartóztatták Abu Jahját, a nagy belga kikötővárosban működő "Európai Arab Liga" alapítóját.

Lemondatnák Huszeint az arabok

Nagyvilág2003.02.02, 17:41

Az arab államok tömbje arra készül, hogy távozásra szólítsa fel Szaddám Huszein iraki elnököt. Ammánban állomásozó arab diplomatákra hivatkozva a dpa azt írta, hogy ilyen értelmű felhívást kívánnak közzétenni a tagállamok vezetői az Arab Liga február végén Kairóban rendezendő csúcsértekezletén.

Az Arab Liga tiltakozik az ultimátum ellen

Nagyvilág2003.03.18, 12:27

Az Arab Liga mellett Indonézia és Új-Zéland kormánya is tiltakozik George Bush ultimátuma ellen. Az Arab Liga szerint sajnálatos, hogy az Egyesült Államok úgy döntött, a nemzetközi jog keretein kívül kíván cselekedni. Indonézia sajnálatát fejezte ki a Bush-beszéd miatt, az új-zélandi miniszterelnök pedig vitatja egy Irak elleni akció jogosságát.

Az arab országok kiállnak Irak mellett

Irak2003.03.25, 00:50

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását kérik az Arab Liga országai. A liga kairói ülésén Kuvait kivételével az össszes tagország elítélte a szövetségesek akcióját és kiállt Irak mellett.

Az Arab Liga a tömegpusztító fegyverek betiltásáért

Irak2003.04.16, 19:33

Az Arab Liga határozatot követel az ENSZ Biztonsági Tanácsától, amelyben tömegpusztítófegyver-mentes övezetté nyilvánítaná a Közel-Keletet.

Elismerte az iraki kormányzótanácsot az Arab Liga

Nagyvilág2003.09.09, 17:54

Az Arab Liga külügyminiszterei hétfőn döntésre jutottak arról a kérdésről, hogy ki képviselje Irakot addig, amíg az országban kormányt választanak. A maratoni ülésen a miniszterek megegyeztek, hogy az országot ideiglenesen irányító kormányzótanács foglalja el a Szaddám-rezsim bukásával megüresedett széket.

Kadhafi kivonult az Arab Liga csúcstalálkozójáról

Nagyvilág2004.05.22, 15:58

Távozott az Arab Liga csúcsértekezletének nyitóüléséről Moamer el-Kadhafi líbiai vezető, amikor Amr Musza főtitkár a szervezet reformjáról kezdett beszélni. Líbia már többször jelezte, hogy ki akar vonulni az Arab Ligából és Kadhafi pénteken állítólag csak többszöri telefonhívás után egyezett bele, hogy részt vegyen a mostani éves csúcstalálkozón.

Washington Ankarától remél segítséget

Nagyvilág2004.05.27, 00:05

Törökországot is meghívta George Bush amerikai elnök a nyolcak júniusi csúcsértekezletére - közölte Scott McClellan fehér házi szóvivő szerdán. Az Arab Liga elutasította a közel-keleti térség kívülről jövő reformját.

Az Arab Liga az Allávi-kormányt támogatja

Nagyvilág2004.09.15, 01:58

Az Arab Liga külügyminiszterei kedd este Kairóban határozottan elítélték az Irakban elkövetett terrorcselekményeket, így a túszejtéseket, és úgy döntöttek, hogy politikai és pénzügyi támogatást nyújtanak az Ijád Allávi vezette átmeneti iraki kormánynak.