arab forrongások

címke rss

Több mint 650 ezren menekültek már el Líbiából

Nagyvilág2011.06.25, 10:43

Az ENSZ adatai szerint a líbiai harcok kirobbanása óta már több mint 650 ezren hagyták el Líbiát.

Ismét tüntetők közé lőttek Szíriában

Nagyvilág2011.06.24, 17:46

Nem zárja le a határt Törökország a szíriai menekültek elől. Eddig 13 ezren kerestek menedéket a szomszédos országban. A szíriai városokban a pénteki ima után is folytatódtak a kormányellenes tüntetések.

A csökkenő olajár miatt lehet gyorsabban menni a spanyol autópályákon

Nagyvilág2011.06.24, 23:39

Visszaállították Spanyolországban az autópályákra érvényes 120 km/órás sebességhatárt, amelyet márciusban csökkentettek le 110 km/órára. A spanyol kormány márciusi lépést az olajárak emelkedésével indokolta és így akarta csökkenteni a járművek fogyasztását. Most azonban a kabinet szerint csökken az olaj ára.

A líbiai helyzet miatt nyersolajat pumpálnak a piacokra

Gazdaság2011.06.23, 19:39

A Nemzetközi Energiaügynökség számításai szerint napi 132 millió hordónyi könnyűolaj tűnt el a piacról a líbiai helyzet miatt május végéig. A szervezet tagországai ezért úgy döntöttek, pótlólagosan hatvanmillió hordó nyersolajat pumpálnak a globális piacokra. Ennek a felét az Egyesült Államok adja.

Életfogytig tartó börtönre ítéltek nyolc bahreini ellenzéki vezetőt

Nagyvilág2011.06.22, 15:16

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek nyolc ellenzéki vezetőt Bahreinben. Azzal vádolták őket, hogy a monarchia megdöntésére tettek kísérletet, és terrorszervezettel tartottak kapcsolatot

A lázadók központját támadta a líbiai hadsereg, egy kisfiú meghalt

Nagyvilág2011.06.21, 08:11

Szemtanúk beszámolója szerint három rakétát lőtt ki a líbiai hadsereg a felkelők központjára, Miszráta városára, a támadásban egy 13 éves gyerek meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült.

Kínai könnygázzal készül Észak-Korea az esetleges felkelésekre

Nagyvilág2011.06.21, 12:25

A közel-keleti és az észak-afrikai népfelkelésekhez hasonló megmozdulásoktól tart Észak-Korea. Erre utal, hogy különleges rendőri egységet hozott létre, és nagy mennyiségben vásárolt kommandós védőöltözetet Kínából.

Ügyvédje szerint gyomorrákja van Hoszni Mubarak elűzött egyiptomi elnöknek

Nagyvilág2011.06.20, 21:55

Egy orvosi jelentést idézve Hoszni Mubarak ügyvédje bejelentette, hogy az elűzött elnök gyomorrákkal küzd. Mubaraknak augusztus elején bíróság elé kellene állnia, mert azzal vádolják, hogy az ellene tüntetők közé lövetett februárban.

A szíriai elnök amnesztiát ígér, és újabb reformokat

Nagyvilág2011.06.20, 14:09

A kormányellenes tüntetések kezdete óta harmadszor mondott beszédet Bassár el-Aszad. A szíriai elnök amnesztiát és reformokat ígért, az erőszakot pedig a fegyveres bandák számlájára írta.

Népszavazást tartanak Marokkóban az alkotmány reformjáról

Nagyvilág2011.06.18, 12:17

Július elsején tartanak népszavazást Marokkóban az új alkotmányról - jelentette be VI. Mohamed marokkói király pénteken este. A tervek szerint a király átruházza egyes jogköreit a parlamentre, a miniszterelnököt pedig az a párt jelölheti majd, amely győzelmet arat a parlament alsóházának választásán.

Hetvenezren voltak két rendszerellenes tüntetéssé fajult szíriai temetésen

Nagyvilág2011.06.18, 20:45

Jogvédő szervezetek szerint legalább tizenkilenc halottja van a pénteki szíriai tüntetéseknek, több áldozat temetésen spontán tömegdemonstrációk alakultak ki szombaton, egy kelet-szíriai városban két násznép egyesülésével hetvenezres tömeg tüntetett a rendszer ellen.

A tüntetők közé lőttek a szíriai kormányerők Bánjászban

Nagyvilág2011.06.17, 16:34

A tüntetők tömegébe lőttek a szíriai karhatalmi erők pénteken az ország nyugati részén fekvő Bánjászban, egy emberjogvédő aktivista szerint a sortűznek áldozatai is vannak. A pénteki imanap előtt bejelentették: Aszad szíriai elnök unokafivére távozik az üzleti életből. Az elnök gyerekkori barátja a korrupcióellenes tiltakozások fő célpontja.

Tagadják a líbiai felkelők, hogy tárgyaltak volna Kadhafival

Nagyvilág2011.06.17, 17:56

Állításuk szerint nem tárgyaltak Kadhafi líbiai vezetővel, illetve képviselőivel a líbiai lázadók. "Nincsenek tárgyalások" - jelentette ki a felkelők vezetője. Csütörtökön az orosz elnök líbiai különmegbízottja számolt be arról, hogy felvette egymással a kapcsolatot Tripoli és Bengázi. Közben a felkelők olyan mobiltelefonnal készített felvételeket hoztak napvilágra, amelyeken állítólag Moammer Kadhafihoz hű katonák nőket erőszakolnak meg.

Fia szerint Kadhafi megméretné magát egy választáson

Nagyvilág2011.06.16, 23:19

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió szerint Moammer Kadhafi líbiai vezető kész választásokat tartani az országban. Fia szerint ha Kadhafi veszít, akkor félreáll. Washington szerint az ajánlat későn jött. Közben megtörtént a közvetlen kapcsolatfelvétel a Kadhafihoz hű erők vezette Tripoli és a lázadók kezén lévő Bengázi között.

Egy házas férfi adta ki magát a szíriai forradalom leszbikus hősének

Nagyvilág2011.06.13, 12:58

Most már bizonyos, hogy a szíriai forradalom egyik ismert alakjává váló, leszbikus Amina Arraf nem létezik, és egy Skóciában élő amerikai férfi írta a nő híressé vált blogbejegyzéseit. Ezt a férfi felesége e-mailben erősítette meg a Guardiannek.  A hír hallatára többen is bírálták a férfit, aki azzal védekezik, hogy nem számított ekkora figyelemre.

Tankokkal ostromolták meg a kormányerők a lázadó szíriai várost

Nagyvilág2011.06.12, 18:03

Harci helikopterekkel és tankokkal ostromolta meg a szíriai hadsereg a török határ közelében található Dzsiszr al-Sugúr városát, amelyet a szíriai média szerint korábban lázadó fegyveresek kerítettek hatalmukba. A katonák bevonultak a városba, rengeteg embert letartóztattak, és este a kormány a teljes ellenőrzése alá vonta a várost. A durvuló harcok és mészárlás elől ezrek menekültek Törökország felé.

Lehet, hogy sosem létezett a szíriai forradalom leszbikus hőse

Nagyvilág2011.06.09, 12:41

Félig amerikai, leszbikus, és utálja a rendszert - Amina Arraf néhány hónap alatt vált a szíriai forradalom egyik ismert alakjává. Állítólag több tüntetésen ott volt, saját szemével látta, hogyan élnek vissza hatalmukkal a szíriai rendőrök, sőt, még rendőröket is küldtek érte, hogy letartóztassák. Az őt ünneplő újságírók közül azonban még senki nem találkozott vele, sőt, felmerült az is, hogy nem is létezik.

Több mint száz rendőrt mészároltak le Szíriában az állami média szerint

Nagyvilág2011.06.07, 08:50

Minden eddiginél véresebb öldöklés történt Szíriában hétfőn - közölte a helyi hivatalos média. A korábbi zavargásokkal ellentétben azonban most nem tüntetőket, hanem rendőröket lőttek halomra, az állami tévé szerint "fegyveres bandák" legalább 120 rendőrrel végeztek az ország északi részén. A média korlátozása miatt egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy ki lőtt kire, de a beszámolók szerint a fegyveresek kormányépületeket gyújtottak fel, és a rendőrség központjában is mészárlást végeztek.

BBC: Nem menekült külföldre a megtámadott jemeni elnök

Nagyvilág2011.06.04, 13:26

A pénteki támadás után nem menekült külföldre a jemeni elnök - közölték helyi kormányzati hivatalnokok a BBC-vel.

Mesterlövészek lőttek a tüntetők közé Szíriában, legalább 34-en meghaltak

Nagyvilág2011.06.03, 21:07

A szemtanúk szerint mesterlövészek és a biztonsági erők tagjai lőttek a kormány távozását követelő tüntetők közé a szíriai Hama városában pénteken, legalább 34-en meghaltak. A városban 1982-ben a hatalmon lévő Bassár el-Aszad apja harmincezer embert öletett meg egy fegyveres felkelés leverése során. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a megtorlások azonnali leállítását követelte.

Ismét tüntetnek Bahrein fővárosában

Nagyvilág2011.06.03, 19:54

Több mint két hónap után először, pénteken ismét síita tüntetők lepték el a bahreini főváros központját. Szemtanúk szerint a rendőrség könnygázzal és gumilövedékkel próbálta szétzavarni a belvárosi Gyöngy tér felé tartó tömeget. A tüntetések miatt korábban törölték Bahreint a Forma-1 versenynaptárából, a FIA épp pénteken döntött úgy, hogy már elég stabil a helyzet ahhoz, hogy bepótolják a versenyt.

Egy állítólag megcsonkított tinédzser lett a szíriai forradalom arca

Nagyvilág2011.06.01, 13:59

Pufók arcú tini fiú lett a szíriai forradalom szimbóluma. Az ellenzékiek úgy tudják, hogy a tizenhárom éves Hamza el-Katibot elrabolták és brutálisan megcsonkították a szíriai kormányerők, majd a holttestét visszaküldték a családjának. A szíriai állami tévében azonban egyórás műsort adtak, amelyben azt bizonygatják, hogy a fiú megcsonkítása az ellenzéki tüntetők műve, és azért találták ki, hogy legyen egy mártírja a forradalomnak.

Általános amnesztiát hirdetett az elnök Szíriában

Nagyvilág2011.05.31, 19:24

Közkegyelmet kapnak a politikai foglyok Szíriában, miután az elnök aláírta az erről szóló rendeletet. Létrehozzák a nemzeti párbeszéd bizottságát is, amelynek a feladata lesz az alkotmány módosításának előkészítése.

Husángokkal zavarták szét a demokráciát követelő marokkói tüntetőket

Nagyvilág2011.05.30, 07:56

Rohamrendőrök és motorosok oszlattak föl vasárnap két ellenzéki tüntetést Marokkóban. A rendőrök husángokkal kergették szét a többezres tömegeket, akik demokráciát és jobb életkörülményeket követeltek.

A tüntetők közé lőttek a kormányerők Jemenben, húszan meghaltak

Nagyvilág2011.05.30, 14:56

Vízágyúkkal, könnygázzal és hanggránátokkal oszlatták a kormányellenes tüntetőket hétfőn a jemeni kormányerők a déli Taizz városában. Helyszíni beszámolók szerint az összecsapásban húszan meghaltak.

Tűzszünettel vetnek véget a véres harcoknak Jemenben

Nagyvilág2011.05.29, 10:31

Az öt napja a fővárosban zajló harcok után tűzszünetet kötött egymással Ali Abdulláh Szaleh jemeni elnök és az ország legjelentősebb törzsi vezetője, Szadik al-Ahmar sejk. A legkevesebb 115 ember halálával járó összecsapások az után kezdődtek, hogy Szaleh elnök emberi rátámadtak Ahmar sejk embereire. A mostani megállapodás értelmében a törzsi harcosoknak el kell hagyniuk az általuk elfoglalt kormányzati épületeket.

Pénzbírságot kapott a volt egyiptomi elnök az internet kikapcsolása miatt

Nagyvilág2011.05.28, 21:30

Az internet- és a mobiltelefon-szolgáltatás kikapcsolása miatt 540 millió egyiptomi font, azaz több mint 90 millió dollár bírságot szabott ki egy bíróság Hoszni Mubarak volt elnökre és két munkatársára szombaton.

Hazahívták az amerikai diplomatákat Jemenből

Nagyvilág2011.05.26, 10:19

Legalább 48 halottja van a Jemenben hétfőn újrakezdődött harcoknak, ezért az Egyesült Államok hazahívta diplomatáit az országból. A harcok azért erősödtek föl újra, mert Ali Abdullah Szaleh elnök vasárnap, ígéretével ellentétben nem volt hajlandó aláírni a távozásáról szóló megállapodást.

Az IMF 35 milliárd, Nagy-Britannia pedig 175 millió dollárt ad az arab átmenetre

Gazdaság2011.05.27, 09:59

Nemzetközi támogatást kapnak reformjaikhoz az "arab tavaszt" elindító országok. A 35 milliárd dolláros IMF-hitelből, és a 175 milliós brit támogatásból Tunézia, Egyiptom, Marokkó és Jordánia részesülhet.

Megmakacsolta magát a távozni készülő jemeni elnök

Nagyvilág2011.05.22, 21:55

Nem írta alá a távozásáról szóló megállapodást a jemeni elnök, aki ellen hónapok óta tömeges megmozdulásokon tüntetnek az ellenzékiek. Az elnök támogatói közben körbevették az Egyesült Arab Emirátusok nagykövetségét, számos külföldi diplomatát helikopterrel kellett kimenekíteni.

Már csak az elnök aláírása hiányzik a békés jemeni átmenethez

Nagyvilág2011.05.21, 21:20

Az ellenzéki erők megállapodtak a jemeni elnök távozásának menetrendjéről, Ali Abdullah Száleh elnök pedig vasárnap írhatja alá a dokumentumot. Az eddig felajánlott megoldásokat azonban eddig már kétszer elutasította.

Egy hajót eltaláltak a NATO gépei Tripoli kikötőjében

Nagyvilág2011.05.20, 08:20

Négy robbanás rázta meg Tripolit, amikor csütörtök éjszaka a NATO vadászgépei légi csapást mértek a líbiai fővárosra.

Mégsem írta alá lemondását a jemeni elnök

Nagyvilág2011.05.18, 19:40

A szerda napközbeni hírekkel ellentétben nem írta alá lemondását Ali Abdullah Száleh jemeni elnök. Száleh korábban azt ígérte, hogy egy hónapon belül átadja a hatalmat.

Tömegsírt találtak Szíriában, általános sztrájkot hirdetett az ellenzék

Nagyvilág2011.05.18, 08:43

Csaknem harminc embert öltek meg a szíriai hadsereg és a biztonsági erők a libanoni határnál fekvő Tell-Kalahban az elmúlt három napban, Deraa városában pedig találtak egy tömegsírt, amelyből tizenhárom holttestet emeltek ki - közölte egy szíriai jogvédőét. Az ellenzék a Facebookon szerdára általános sztrájkot hirdetett a kormány ellen, Washingtonban pedig bejelentették, hogy újabb intézkedésre készülnek Szíria ellen, ha folytatódik az erőszak.

Líbiai rádióadást indított a NATO Kadhafi katonáinak megnyerésére

Nagyvilág2011.05.16, 20:25

Rádiós propagandába kezdett Líbiában a NATO, hogy fegyverletételre bírja a Moammer Kadhafi líbiai vezető oldalán harcoló csapatokat. A katonai frekvencián sugárzott adásban azt üzenik a katonáknak, hogy Kadhafi már elvesztette az ország feletti irányítást, a katonák pedig saját népük ellen harcolnak.

Jemenben a rendőrök tüzet nyitottak a tüntetőkre

Nagyvilág2011.05.14, 23:11

Harminc, az államfő távozását követelő tüntető sebesült meg Jemen második legnagyobb városában szombaton, az egyik demonstárló állapota nagyon súlyos. 

Ígéretük ellenére a tömegbe lőttek a szíriai kormányerők

Nagyvilág2011.05.14, 10:43

Legalább hat ember életét vesztette Szíriában péntek este, amikor több településen is a tüntető tömegbe lőttek a biztonsági erők. Korábban az elnök egyik tanácsadója azt mondta, parancsba adták a kormány fegyvereseinek, hogy nem lőhetnek.

Az arab tavaszt üdvözölte Bin Laden egyik ki nem adott üzenetében

Nagyvilág2011.05.14, 10:46

Halála előtt néhány nappal készíthette Oszama bin Laden azt a hangüzenetet, melyet pakisztáni rejtekhelyén foglaltak le. Ebben üdvözli az "arab tavaszt", de Egyiptomon és Tunézián kívül nem említi a többi forrongó országot.

Szívrohamot kaptt Mubarak felesége, miután őrizetbe vették

Nagyvilág2011.05.13, 23:50

Szívrohammal intenzív osztályra szállították pénteken Suzanne Mubarakot, Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök hetvenéves feleségét, miután a hatóságok őrizetbe vették. A nőt azzal gyanúsítják, hogy férjével törvénytelen eszközökkel jutottak hatalmas vagyonhoz.

Fia halála óta először jelent meg nyilvánosan Moammer Kadhafi

Nagyvilág2011.05.12, 09:59

Az április 30-ai, a fia és három unokája életét követelő légi csapás óta először jelent meg nyilvánosan Moammer Kadhafi szerdán. A líbiai vezető az állami televízióban beszélt röviden, ahol bemutatta a líbiai törzsek képviselőit. Csütörtök hajnalban rakéták csapódtak be Kadhafi tripoli főhadiszállása mellett, legalább négyen meghaltak.

Újabb tömegtüntetés készül Egyiptomban

Nagyvilág2011.05.11, 19:50

A Facebookon és a Twitteren tüntetésre szólítottak fel egyiptomi demokráciapárti aktivisták. A péntekre szervezett tüntetés szervezői el akarják ítélni a múlt heti vallási összecsapásokat.

Szíria nemkívánatos az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában

Nagyvilág2011.05.11, 12:40

A tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépés miatt Szíria nem lesz tagja az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Az EU megfenyegette a szíriai elnököt

Nagyvilág2011.05.10, 18:37

Továbbra sem engedik be a szíriai kormányerők az ENSZ humanitárius segélyeit az ország déli részén található Deraa városába. Az Európai Unió közben megfenyegette a közel-keleti ország elnökét: a vérontás helyett válassza a reformokat, amíg erre lehetősége van.

Ismét Kadhafi líbiai főhadiszállását bombázták a NATO gépei

Nagyvilág2011.05.10, 12:12

Több hullámban bombázták Tripolit hétfő éjjel a NATO harci gépei, fő célpontjuk Moammer Kadhafi líbiai vezető főhadiszállása volt. Egy líbiai ellenzéki újság hétfőn azt írta, hogy Tripoli elővárosaiban is fellázadtak a helyi lakosok Kadhafi ellen, és a főváros központjába készülnek.

A líbiai harcok félbeszakítására szólított fel az ENSZ

Nagyvilág2011.05.10, 19:00

A harcok félbeszakítására szólította fel a harcoló feleket az ENSZ segélyügyi igazgatója, Valerie Amos Líbiában, hogy kezelni tudják az egyre fenyegető humanitárius válságot. Amos szerint Líbiában már csak pár hónapra elegendő élelmiszertartalék maradt.

Őrizetbe vették a szíriai tüntetők két vezetőjét

Nagyvilág2011.05.09, 09:48

Több szíriai városban és Damaszkuszban is folytatódtak a harcok hétfőre virradóra, egy tizenkét éves gyerek életét vesztette. Több helyen nincs áram, és a telefonvonalak sem élnek. Egy szíriai emberjogi szervezet szerint vasárnap letartóztatták a tüntetők két vezetőjét.

Van-e az emberi jogoknak közös jele?

Vélemény2011.05.05, 16:17

Egy nemzetközi kampány indult útjára a hét elején: a "A Logo for Human Rights" célja, hogy a világ minden tájáról beérkező logótervek közül az internetezők, valamint egy tekintélyes zsűri kiválasszák azt, amelyik az emberi jogok univerzális szimbólumává válhat. Megváltoztathatja-e egy közös szimbólum a világot?  

Kadhafi befagyasztott vagyonából pénzelnék a líbiai lázadókat

Nagyvilág2011.05.05, 15:46

A Moammer Kadhafi líbiai diktátorhoz köthető, az ENSZ által befagyasztott külföldi vagyonelemeket használná fel az amerikai kormányzat a rezsim ellen harcoló líbiai lázadók megsegítésére. A lázadók azt állítják, fogytán van a pénzük. Hamarosan felállhat egy alap, amelyen keresztül forrásokhoz juthatnak.

Háborús bűnök miatt három líbiai vezetőt vonhatnak felelősségre Hágában

Nagyvilág2011.05.04, 17:12

Három letartóztatási parancs kiadását fogja kérni a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze líbiai vezetők ellen. Sajtójelentések szerint háborús és emberiesség elleni bűnök miatt a vádlottak padjára ülhet maga Kadhafi és fia is. A CIA igazgatója úgy tudja, hogy Kadhafi még életben van.