arab forrongások

címke rss

Több mint 650 ezren menekültek már el Líbiából

Nagyvilág2011.06.25, 10:43

Az ENSZ adatai szerint a líbiai harcok kirobbanása óta már több mint 650 ezren hagyták el Líbiát.

A csökkenő olajár miatt lehet gyorsabban menni a spanyol autópályákon

Nagyvilág2011.06.24, 23:39

Visszaállították Spanyolországban az autópályákra érvényes 120 km/órás sebességhatárt, amelyet márciusban csökkentettek le 110 km/órára. A spanyol kormány márciusi lépést az olajárak emelkedésével indokolta és így akarta csökkenteni a járművek fogyasztását. Most azonban a kabinet szerint csökken az olaj ára.

Ismét tüntetők közé lőttek Szíriában

Nagyvilág2011.06.24, 17:46

Nem zárja le a határt Törökország a szíriai menekültek elől. Eddig 13 ezren kerestek menedéket a szomszédos országban. A szíriai városokban a pénteki ima után is folytatódtak a kormányellenes tüntetések.

A líbiai helyzet miatt nyersolajat pumpálnak a piacokra

Gazdaság2011.06.23, 19:39

A Nemzetközi Energiaügynökség számításai szerint napi 132 millió hordónyi könnyűolaj tűnt el a piacról a líbiai helyzet miatt május végéig. A szervezet tagországai ezért úgy döntöttek, pótlólagosan hatvanmillió hordó nyersolajat pumpálnak a globális piacokra. Ennek a felét az Egyesült Államok adja.

Életfogytig tartó börtönre ítéltek nyolc bahreini ellenzéki vezetőt

Nagyvilág2011.06.22, 15:16

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek nyolc ellenzéki vezetőt Bahreinben. Azzal vádolták őket, hogy a monarchia megdöntésére tettek kísérletet, és terrorszervezettel tartottak kapcsolatot

Kínai könnygázzal készül Észak-Korea az esetleges felkelésekre

Nagyvilág2011.06.21, 12:25

A közel-keleti és az észak-afrikai népfelkelésekhez hasonló megmozdulásoktól tart Észak-Korea. Erre utal, hogy különleges rendőri egységet hozott létre, és nagy mennyiségben vásárolt kommandós védőöltözetet Kínából.

A lázadók központját támadta a líbiai hadsereg, egy kisfiú meghalt

Nagyvilág2011.06.21, 08:11

Szemtanúk beszámolója szerint három rakétát lőtt ki a líbiai hadsereg a felkelők központjára, Miszráta városára, a támadásban egy 13 éves gyerek meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült.

A szíriai elnök amnesztiát ígér, és újabb reformokat

Nagyvilág2011.06.20, 14:09

A kormányellenes tüntetések kezdete óta harmadszor mondott beszédet Bassár el-Aszad. A szíriai elnök amnesztiát és reformokat ígért, az erőszakot pedig a fegyveres bandák számlájára írta.

Ügyvédje szerint gyomorrákja van Hoszni Mubarak elűzött egyiptomi elnöknek

Nagyvilág2011.06.20, 21:55

Egy orvosi jelentést idézve Hoszni Mubarak ügyvédje bejelentette, hogy az elűzött elnök gyomorrákkal küzd. Mubaraknak augusztus elején bíróság elé kellene állnia, mert azzal vádolják, hogy az ellene tüntetők közé lövetett februárban.

Hetvenezren voltak két rendszerellenes tüntetéssé fajult szíriai temetésen

Nagyvilág2011.06.18, 20:45

Jogvédő szervezetek szerint legalább tizenkilenc halottja van a pénteki szíriai tüntetéseknek, több áldozat temetésen spontán tömegdemonstrációk alakultak ki szombaton, egy kelet-szíriai városban két násznép egyesülésével hetvenezres tömeg tüntetett a rendszer ellen.

Népszavazást tartanak Marokkóban az alkotmány reformjáról

Nagyvilág2011.06.18, 12:17

Július elsején tartanak népszavazást Marokkóban az új alkotmányról - jelentette be VI. Mohamed marokkói király pénteken este. A tervek szerint a király átruházza egyes jogköreit a parlamentre, a miniszterelnököt pedig az a párt jelölheti majd, amely győzelmet arat a parlament alsóházának választásán.

Fia szerint Kadhafi megméretné magát egy választáson

Nagyvilág2011.06.16, 23:19

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió szerint Moammer Kadhafi líbiai vezető kész választásokat tartani az országban. Fia szerint ha Kadhafi veszít, akkor félreáll. Washington szerint az ajánlat későn jött. Közben megtörtént a közvetlen kapcsolatfelvétel a Kadhafihoz hű erők vezette Tripoli és a lázadók kezén lévő Bengázi között.

A tüntetők közé lőttek a szíriai kormányerők Bánjászban

Nagyvilág2011.06.17, 16:34

A tüntetők tömegébe lőttek a szíriai karhatalmi erők pénteken az ország nyugati részén fekvő Bánjászban, egy emberjogvédő aktivista szerint a sortűznek áldozatai is vannak. A pénteki imanap előtt bejelentették: Aszad szíriai elnök unokafivére távozik az üzleti életből. Az elnök gyerekkori barátja a korrupcióellenes tiltakozások fő célpontja.

Tagadják a líbiai felkelők, hogy tárgyaltak volna Kadhafival

Nagyvilág2011.06.17, 17:56

Állításuk szerint nem tárgyaltak Kadhafi líbiai vezetővel, illetve képviselőivel a líbiai lázadók. "Nincsenek tárgyalások" - jelentette ki a felkelők vezetője. Csütörtökön az orosz elnök líbiai különmegbízottja számolt be arról, hogy felvette egymással a kapcsolatot Tripoli és Bengázi. Közben a felkelők olyan mobiltelefonnal készített felvételeket hoztak napvilágra, amelyeken állítólag Moammer Kadhafihoz hű katonák nőket erőszakolnak meg.

Egy házas férfi adta ki magát a szíriai forradalom leszbikus hősének

Nagyvilág2011.06.13, 12:58

Most már bizonyos, hogy a szíriai forradalom egyik ismert alakjává váló, leszbikus Amina Arraf nem létezik, és egy Skóciában élő amerikai férfi írta a nő híressé vált blogbejegyzéseit. Ezt a férfi felesége e-mailben erősítette meg a Guardiannek.  A hír hallatára többen is bírálták a férfit, aki azzal védekezik, hogy nem számított ekkora figyelemre.

Tankokkal ostromolták meg a kormányerők a lázadó szíriai várost

Nagyvilág2011.06.12, 18:03

Harci helikopterekkel és tankokkal ostromolta meg a szíriai hadsereg a török határ közelében található Dzsiszr al-Sugúr városát, amelyet a szíriai média szerint korábban lázadó fegyveresek kerítettek hatalmukba. A katonák bevonultak a városba, rengeteg embert letartóztattak, és este a kormány a teljes ellenőrzése alá vonta a várost. A durvuló harcok és mészárlás elől ezrek menekültek Törökország felé.

Lehet, hogy sosem létezett a szíriai forradalom leszbikus hőse

Nagyvilág2011.06.09, 12:41

Félig amerikai, leszbikus, és utálja a rendszert - Amina Arraf néhány hónap alatt vált a szíriai forradalom egyik ismert alakjává. Állítólag több tüntetésen ott volt, saját szemével látta, hogyan élnek vissza hatalmukkal a szíriai rendőrök, sőt, még rendőröket is küldtek érte, hogy letartóztassák. Az őt ünneplő újságírók közül azonban még senki nem találkozott vele, sőt, felmerült az is, hogy nem is létezik.

Több mint száz rendőrt mészároltak le Szíriában az állami média szerint

Nagyvilág2011.06.07, 08:50

Minden eddiginél véresebb öldöklés történt Szíriában hétfőn - közölte a helyi hivatalos média. A korábbi zavargásokkal ellentétben azonban most nem tüntetőket, hanem rendőröket lőttek halomra, az állami tévé szerint "fegyveres bandák" legalább 120 rendőrrel végeztek az ország északi részén. A média korlátozása miatt egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy ki lőtt kire, de a beszámolók szerint a fegyveresek kormányépületeket gyújtottak fel, és a rendőrség központjában is mészárlást végeztek.

BBC: Nem menekült külföldre a megtámadott jemeni elnök

Nagyvilág2011.06.04, 13:26

A pénteki támadás után nem menekült külföldre a jemeni elnök - közölték helyi kormányzati hivatalnokok a BBC-vel.

Mesterlövészek lőttek a tüntetők közé Szíriában, legalább 34-en meghaltak

Nagyvilág2011.06.03, 21:07

A szemtanúk szerint mesterlövészek és a biztonsági erők tagjai lőttek a kormány távozását követelő tüntetők közé a szíriai Hama városában pénteken, legalább 34-en meghaltak. A városban 1982-ben a hatalmon lévő Bassár el-Aszad apja harmincezer embert öletett meg egy fegyveres felkelés leverése során. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a megtorlások azonnali leállítását követelte.

Ismét tüntetnek Bahrein fővárosában

Nagyvilág2011.06.03, 19:54

Több mint két hónap után először, pénteken ismét síita tüntetők lepték el a bahreini főváros központját. Szemtanúk szerint a rendőrség könnygázzal és gumilövedékkel próbálta szétzavarni a belvárosi Gyöngy tér felé tartó tömeget. A tüntetések miatt korábban törölték Bahreint a Forma-1 versenynaptárából, a FIA épp pénteken döntött úgy, hogy már elég stabil a helyzet ahhoz, hogy bepótolják a versenyt.

Egy állítólag megcsonkított tinédzser lett a szíriai forradalom arca

Nagyvilág2011.06.01, 13:59

Pufók arcú tini fiú lett a szíriai forradalom szimbóluma. Az ellenzékiek úgy tudják, hogy a tizenhárom éves Hamza el-Katibot elrabolták és brutálisan megcsonkították a szíriai kormányerők, majd a holttestét visszaküldték a családjának. A szíriai állami tévében azonban egyórás műsort adtak, amelyben azt bizonygatják, hogy a fiú megcsonkítása az ellenzéki tüntetők műve, és azért találták ki, hogy legyen egy mártírja a forradalomnak.

Általános amnesztiát hirdetett az elnök Szíriában

Nagyvilág2011.05.31, 19:24

Közkegyelmet kapnak a politikai foglyok Szíriában, miután az elnök aláírta az erről szóló rendeletet. Létrehozzák a nemzeti párbeszéd bizottságát is, amelynek a feladata lesz az alkotmány módosításának előkészítése.

A tüntetők közé lőttek a kormányerők Jemenben, húszan meghaltak

Nagyvilág2011.05.30, 14:56

Vízágyúkkal, könnygázzal és hanggránátokkal oszlatták a kormányellenes tüntetőket hétfőn a jemeni kormányerők a déli Taizz városában. Helyszíni beszámolók szerint az összecsapásban húszan meghaltak.

Husángokkal zavarták szét a demokráciát követelő marokkói tüntetőket

Nagyvilág2011.05.30, 07:56

Rohamrendőrök és motorosok oszlattak föl vasárnap két ellenzéki tüntetést Marokkóban. A rendőrök husángokkal kergették szét a többezres tömegeket, akik demokráciát és jobb életkörülményeket követeltek.

Tűzszünettel vetnek véget a véres harcoknak Jemenben

Nagyvilág2011.05.29, 10:31

Az öt napja a fővárosban zajló harcok után tűzszünetet kötött egymással Ali Abdulláh Szaleh jemeni elnök és az ország legjelentősebb törzsi vezetője, Szadik al-Ahmar sejk. A legkevesebb 115 ember halálával járó összecsapások az után kezdődtek, hogy Szaleh elnök emberi rátámadtak Ahmar sejk embereire. A mostani megállapodás értelmében a törzsi harcosoknak el kell hagyniuk az általuk elfoglalt kormányzati épületeket.

Pénzbírságot kapott a volt egyiptomi elnök az internet kikapcsolása miatt

Nagyvilág2011.05.28, 21:30

Az internet- és a mobiltelefon-szolgáltatás kikapcsolása miatt 540 millió egyiptomi font, azaz több mint 90 millió dollár bírságot szabott ki egy bíróság Hoszni Mubarak volt elnökre és két munkatársára szombaton.

Hazahívták az amerikai diplomatákat Jemenből

Nagyvilág2011.05.26, 10:19

Legalább 48 halottja van a Jemenben hétfőn újrakezdődött harcoknak, ezért az Egyesült Államok hazahívta diplomatáit az országból. A harcok azért erősödtek föl újra, mert Ali Abdullah Szaleh elnök vasárnap, ígéretével ellentétben nem volt hajlandó aláírni a távozásáról szóló megállapodást.

Az IMF 35 milliárd, Nagy-Britannia pedig 175 millió dollárt ad az arab átmenetre

Gazdaság2011.05.27, 09:59

Nemzetközi támogatást kapnak reformjaikhoz az "arab tavaszt" elindító országok. A 35 milliárd dolláros IMF-hitelből, és a 175 milliós brit támogatásból Tunézia, Egyiptom, Marokkó és Jordánia részesülhet.

Megmakacsolta magát a távozni készülő jemeni elnök

Nagyvilág2011.05.22, 21:55

Nem írta alá a távozásáról szóló megállapodást a jemeni elnök, aki ellen hónapok óta tömeges megmozdulásokon tüntetnek az ellenzékiek. Az elnök támogatói közben körbevették az Egyesült Arab Emirátusok nagykövetségét, számos külföldi diplomatát helikopterrel kellett kimenekíteni.

Már csak az elnök aláírása hiányzik a békés jemeni átmenethez

Nagyvilág2011.05.21, 21:20

Az ellenzéki erők megállapodtak a jemeni elnök távozásának menetrendjéről, Ali Abdullah Száleh elnök pedig vasárnap írhatja alá a dokumentumot. Az eddig felajánlott megoldásokat azonban eddig már kétszer elutasította.

Egy hajót eltaláltak a NATO gépei Tripoli kikötőjében

Nagyvilág2011.05.20, 08:20

Négy robbanás rázta meg Tripolit, amikor csütörtök éjszaka a NATO vadászgépei légi csapást mértek a líbiai fővárosra.

Tömegsírt találtak Szíriában, általános sztrájkot hirdetett az ellenzék

Nagyvilág2011.05.18, 08:43

Csaknem harminc embert öltek meg a szíriai hadsereg és a biztonsági erők a libanoni határnál fekvő Tell-Kalahban az elmúlt három napban, Deraa városában pedig találtak egy tömegsírt, amelyből tizenhárom holttestet emeltek ki - közölte egy szíriai jogvédőét. Az ellenzék a Facebookon szerdára általános sztrájkot hirdetett a kormány ellen, Washingtonban pedig bejelentették, hogy újabb intézkedésre készülnek Szíria ellen, ha folytatódik az erőszak.

Mégsem írta alá lemondását a jemeni elnök

Nagyvilág2011.05.18, 19:40

A szerda napközbeni hírekkel ellentétben nem írta alá lemondását Ali Abdullah Száleh jemeni elnök. Száleh korábban azt ígérte, hogy egy hónapon belül átadja a hatalmat.

Líbiai rádióadást indított a NATO Kadhafi katonáinak megnyerésére

Nagyvilág2011.05.16, 20:25

Rádiós propagandába kezdett Líbiában a NATO, hogy fegyverletételre bírja a Moammer Kadhafi líbiai vezető oldalán harcoló csapatokat. A katonai frekvencián sugárzott adásban azt üzenik a katonáknak, hogy Kadhafi már elvesztette az ország feletti irányítást, a katonák pedig saját népük ellen harcolnak.

Az arab tavaszt üdvözölte Bin Laden egyik ki nem adott üzenetében

Nagyvilág2011.05.14, 10:46

Halála előtt néhány nappal készíthette Oszama bin Laden azt a hangüzenetet, melyet pakisztáni rejtekhelyén foglaltak le. Ebben üdvözli az "arab tavaszt", de Egyiptomon és Tunézián kívül nem említi a többi forrongó országot.

Jemenben a rendőrök tüzet nyitottak a tüntetőkre

Nagyvilág2011.05.14, 23:11

Harminc, az államfő távozását követelő tüntető sebesült meg Jemen második legnagyobb városában szombaton, az egyik demonstárló állapota nagyon súlyos. 

Ígéretük ellenére a tömegbe lőttek a szíriai kormányerők

Nagyvilág2011.05.14, 10:43

Legalább hat ember életét vesztette Szíriában péntek este, amikor több településen is a tüntető tömegbe lőttek a biztonsági erők. Korábban az elnök egyik tanácsadója azt mondta, parancsba adták a kormány fegyvereseinek, hogy nem lőhetnek.

Szívrohamot kaptt Mubarak felesége, miután őrizetbe vették

Nagyvilág2011.05.13, 23:50

Szívrohammal intenzív osztályra szállították pénteken Suzanne Mubarakot, Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök hetvenéves feleségét, miután a hatóságok őrizetbe vették. A nőt azzal gyanúsítják, hogy férjével törvénytelen eszközökkel jutottak hatalmas vagyonhoz.

Fia halála óta először jelent meg nyilvánosan Moammer Kadhafi

Nagyvilág2011.05.12, 09:59

Az április 30-ai, a fia és három unokája életét követelő légi csapás óta először jelent meg nyilvánosan Moammer Kadhafi szerdán. A líbiai vezető az állami televízióban beszélt röviden, ahol bemutatta a líbiai törzsek képviselőit. Csütörtök hajnalban rakéták csapódtak be Kadhafi tripoli főhadiszállása mellett, legalább négyen meghaltak.

Szíria nemkívánatos az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában

Nagyvilág2011.05.11, 12:40

A tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépés miatt Szíria nem lesz tagja az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

Újabb tömegtüntetés készül Egyiptomban

Nagyvilág2011.05.11, 19:50

A Facebookon és a Twitteren tüntetésre szólítottak fel egyiptomi demokráciapárti aktivisták. A péntekre szervezett tüntetés szervezői el akarják ítélni a múlt heti vallási összecsapásokat.

A líbiai harcok félbeszakítására szólított fel az ENSZ

Nagyvilág2011.05.10, 19:00

A harcok félbeszakítására szólította fel a harcoló feleket az ENSZ segélyügyi igazgatója, Valerie Amos Líbiában, hogy kezelni tudják az egyre fenyegető humanitárius válságot. Amos szerint Líbiában már csak pár hónapra elegendő élelmiszertartalék maradt.

Az EU megfenyegette a szíriai elnököt

Nagyvilág2011.05.10, 18:37

Továbbra sem engedik be a szíriai kormányerők az ENSZ humanitárius segélyeit az ország déli részén található Deraa városába. Az Európai Unió közben megfenyegette a közel-keleti ország elnökét: a vérontás helyett válassza a reformokat, amíg erre lehetősége van.

Ismét Kadhafi líbiai főhadiszállását bombázták a NATO gépei

Nagyvilág2011.05.10, 12:12

Több hullámban bombázták Tripolit hétfő éjjel a NATO harci gépei, fő célpontjuk Moammer Kadhafi líbiai vezető főhadiszállása volt. Egy líbiai ellenzéki újság hétfőn azt írta, hogy Tripoli elővárosaiban is fellázadtak a helyi lakosok Kadhafi ellen, és a főváros központjába készülnek.

Őrizetbe vették a szíriai tüntetők két vezetőjét

Nagyvilág2011.05.09, 09:48

Több szíriai városban és Damaszkuszban is folytatódtak a harcok hétfőre virradóra, egy tizenkét éves gyerek életét vesztette. Több helyen nincs áram, és a telefonvonalak sem élnek. Egy szíriai emberjogi szervezet szerint vasárnap letartóztatták a tüntetők két vezetőjét.

Kadhafi befagyasztott vagyonából pénzelnék a líbiai lázadókat

Nagyvilág2011.05.05, 15:46

A Moammer Kadhafi líbiai diktátorhoz köthető, az ENSZ által befagyasztott külföldi vagyonelemeket használná fel az amerikai kormányzat a rezsim ellen harcoló líbiai lázadók megsegítésére. A lázadók azt állítják, fogytán van a pénzük. Hamarosan felállhat egy alap, amelyen keresztül forrásokhoz juthatnak.

Van-e az emberi jogoknak közös jele?

Vélemény2011.05.05, 16:17

Egy nemzetközi kampány indult útjára a hét elején: a "A Logo for Human Rights" célja, hogy a világ minden tájáról beérkező logótervek közül az internetezők, valamint egy tekintélyes zsűri kiválasszák azt, amelyik az emberi jogok univerzális szimbólumává válhat. Megváltoztathatja-e egy közös szimbólum a világot?  

Háborús bűnök miatt három líbiai vezetőt vonhatnak felelősségre Hágában

Nagyvilág2011.05.04, 17:12

Három letartóztatási parancs kiadását fogja kérni a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze líbiai vezetők ellen. Sajtójelentések szerint háborús és emberiesség elleni bűnök miatt a vádlottak padjára ülhet maga Kadhafi és fia is. A CIA igazgatója úgy tudja, hogy Kadhafi még életben van.

Legalább hatvankét ember halt meg a pénteki tüntetésen Szíriában

Nagyvilág2011.04.30, 15:10

Civil szervezetek szerint legalább hatvankét embert öltek meg a kormányt védő katonák pénteken Szíriában.

Szankciókra készül az EU Szíria ellen

Nagyvilág2011.04.29, 23:44

A fegyverembargót is tartalmazó szankciócsomag előkészítéséről állapodtak meg az Európai Unió tagállamai, ha a közel-keleti ország nem hagy fel a civil tüntetők elleni fegyveres fellépéssel.

Kína és Oroszország áll a Szíriát elítélő ENSZ-nyilatkozat útjába

Nagyvilág2011.04.28, 07:28

Kína és Oroszország vétója miatt egyelőre nem lesz olyan ENSZ-nyilatkozat, amely elítélné Szíriát, amiért civileket lőttek éles lőszerrel az elmúlt hetekben.

Távozásra szólították fel Kadhafit a líbiai törzsek

Nagyvilág2011.04.27, 13:59

Egységes, szabad és demokratikus Líbiát akarnak a líbiai törzsek vezetői, akik közös nyilatkozatban szólították fel Kadhafit, hogy mondjon le az ország vezetéséről. A törzseknek, amelyek a hétvégén vették át az irányítást a kormányerőktől, a mai napig jelentős súlyuk van Líbiában.

Nem csattant el a bíróság szerint a tunéziai forradalmat elindító pofon

Nagyvilág2011.04.27, 10:10

A bíróság szerint nem pofozta fel egy nő halála előtt Mohamed Bouazazit, akinek önégetésével vette kezdetét szimbolikusan a decemberi tunéziai forradalom - írja a Guardian. A 111 napot börtönben töltő Feida Hamdit azzal vádolták, hogy egy piaci konfliktus során megütötte Bouzazit, és ez az ütés közrejátszott abban, hogy a helyzete miatt elkeseredett férfi felgyújtotta magát.

Líbia az ENSZ BT összehívását kérte Oroszországtól

Nagyvilág2011.04.26, 20:30

A líbiai NATO-akcióval eddig is kritikus Oroszországtól kérte Líbia, hogy hívja össze az ENSZ Biztonsági Tanácsát a "nyugati agresszió" miatt.

Szíria elleni szankciókon gondolkoznak a Líbia-ellenes koalíció vezetői

Nagyvilág2011.04.26, 21:02

Szíria elleni szankciókat tervez a Líbia ellen fellépő koalíció néhány vezető országa. Franciaország és Olaszország bejelentette, hogy szankciókat kér a tüntetőket lövető Szíria ellen, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok pedig azt közölte, hogy még gondolkodnak a válaszon.

"Most legalább szabadság van" - riport a változó Tunéziából

Nagyvilág2011.04.24, 19:07

Büszkeséggel vegyes lelkesedéssel készülnek a tunéziaiak a júliusban esedékes választásokra, miközben kénytelenek szembesülni azzal is, hogy lassan érik be az év eleji forradalom gyümölcse. Ben Ali elnök elzavarása után is megmaradtak ugyanis az olyan gondok, mint a munkanélküliség. Ez a helyzet most Tunéziában.

Katonai börtönkórházba viszik a bukott egyiptomi elnököt

Nagyvilág2011.04.25, 09:46

A letartóztatási parancsnak eleget téve katonai kórházba szállítják Hoszni Mubarak korábbi egyiptomi elnököt - jelentette be az ország legfőbb ügyészsége. A szívbeteg Mubarakot eddig tengerparti rezidenciáján ápolták, de az ellene folyó nyomozások miatt nem maradhat tovább szabadlábon.

Legalább húszan meghaltak, amikor a gyászolók közé lőttek egy temetésen Szíriában

Nagyvilág2011.04.23, 20:00

Orvlövészek a tömegbe lőttek szombaton a szíriai Dúmában, Damaszkusz közelében, a pénteki kormányellenes tüntetés áldozatainak temetése közben. Legkevesebb huszan vesztették életüket

Le Monde: Cameron és Sarkozy Bengáziba látogatna

Nagyvilág2011.04.22, 14:39

A Le Monde szerint a brit és a francia kormányfő azt tervezi, hogy egy megfelelő katonai helyzetben a líbiai felkelők fővárosába, Bengáziba látogat. A lap szerint a lázadók vezetése hívta meg őket, s ezzel a két ország a lázadók iránti elkötelezettségét demonstrálná.

Éles lőszerrel lőttek tüntetőkre a békés demonstrációt engedélyező Szíriában

Nagyvilág2011.04.22, 22:32

Bár a kritizált elnök lehetőséget ígért békés demonstrációra, a péntekre meghirdetett hatalmas tüntetéseken éles lőszert is bevetett a rendőrség. Szíria több városában tüzet nyitottak a tüntetőkre, ami legalább hetvenöt halálos áldozatot követelt, de helyiek szerint jóval több a halott.

Óriás demonstráción mérnék le új szabadságukat a szíriai tüntetők

Nagyvilág2011.04.22, 12:29

Hatalmas tüntetésekre készülnek a pénteki imák után Szíriában, ahol eddig már több mint 200 áldozatot követeltek a tömegbe lövő biztonságiak akciói. A szíriai kormány katonákat vezényelt a legjobban forrongó város, Homsz környékére, hogy elejét vegye a helyzet eldurvulásának. Jogvédők szerint a pénteki események mutathatják meg, hogy mit ér a demokráciát ígérő elnök szava, aki a héten feloldotta az öt évtizede érvényben lévő rendkívüli állapotot, és lehetőséget ígért a békés tüntetésekre is.

Civil áldozatai is vannak az éjszakai NATO-légicsapásoknak Líbiában

Nagyvilág2011.04.21, 09:12

Csütörtök hajnalban ismét bombázták a líbiai fővárost a NATO harci repülőgépei. A hivatalos líbiai hírügynökség szerint a légicsapásokban legalább hét civil meghalt, tizennyolcan pedig megsérültek. A NATO már éjszaka felszólította a helyieket, hogy menjenek minél távolabb a Kadhafihoz hű erők állásaitól.

A száműzött trónörökös szerint nem lesz politikai megoldás Líbiában

Nagyvilág2011.04.20, 19:04

Az Európai Parlamentben járt száműzött líbiai trónörökös szerint Líbiában soha nem lesz politikai megoldás, így azt kérte, hogy a nemzetközi közösség keményebb szankciókkal lépjen fel Kadhafi ellen. Ettől függetlenül Nicolas Sarkozy francia elnök azt üzente a lázadóknak, hogy növelik a támadások számát.

Mubarakot 846 egyiptomi tüntető haláláért tették felelőssé

Nagyvilág2011.04.20, 00:59

Egy egyiptomi tényféltáró bizottság szerint Hoszni Mubarak megbuktatott elnök kormánya 846 tüntető halálért felelős.

Brit és francia tisztek képzik ki a líbiai lázadókat

Nagyvilág2011.04.20, 00:28

Körülbelül tíz-tíz brit és francia tiszt megy Líbiába, hogy logisztikát és felderítést tanítson a lázadók erőinek a Moammer Kadhafi képzett katonáival szembeni harchoz. Közben civil szervezetek a taposóaknák telepítése miatt kritizálták a lázadókat.

A szír kormány le kívánja verni az ellene tüntetőket

Nagyvilág2011.04.19, 08:45

Terroristáknak nevezte és az ország biztonságára veszélyesnek tartja a szíriai belügyminisztérium a kormány ellen tüntetőket. A minisztérium közlése szerint le kívánják verni a lázadást.

Szíria teljesítette a tüntetők legfőbb követelését

Nagyvilág2011.04.19, 17:15

Feloldotta a 48 éve érvényben lévő rendkívüli állapotot a szíriai kormány - közölte kedd délután a SANA hivatalos hírügynökség. A döntéssel az arab ország elnöke teljesítette a tüntetők legfontosabb követelését, és elvben utat nyitott a demokratikus reformok irányában.

Egyik kezével üti, a másikkal simogatja a tüntetőket a szíriai kormány

Nagyvilág2011.04.19, 17:23

Teljesítette a tüntetők legfontosabb követelését a szíriai kormány, amely kedden feloldotta az országban 48 éve életben lévő rendkívüli állapotot. Az arab államban országos méretűre nőttek a forrongások, amelyeket előbb éles lőszerrel, majd kecsegtető ígéretekkel próbáltak kioltani.

Tiltott bombákat vetnek be Kadhafi csapatai a felkelők ellen

Nagyvilág2011.04.18, 21:27

A Vöröskereszt által tiltott kazettás bombákkal is támadja a felkelőket Moammer Kadhafi líbiai vezető hadserege Miszurátában - állítja a Human Rights Watch nevű jogvédő szervezet. A kazettás bomba a civil lakosságra különösen veszélyes, mert fel nem robbant darabjai érintésre azonnal robbannak.

A kormányellenes tüntetők közé lőttek a jemeni biztonsági erők

Nagyvilág2011.04.18, 11:59

Jemeni kórházi források szerint legalább harmincan megsérültek, amikor vasárnap este a tüntető tömeg közé lőttek a jemeni biztonsági erők az ország fővárosában, Szanaában. Ali Abdullah Száleh elnök távozásáért január óta tüntetnek Jemenben, eddig több mint száz halott van.

Ismét tízezrek tüntettek az államfő lemondásáért Jemenben

Nagyvilág2011.04.17, 16:56

Tízezrek vonultak fel vasárnap is a jemeni városokban, követelve Ali Abdullah Száleh elnök lemondását. 

Obama: Kadhafi távozásáig folytatódik a harc

Nagyvilág2011.04.15, 12:01

Barack Obama, David Cameron és Nicholas Sarkozy közös levélben deklarálta, hogy a Moammer Kadhafi elleni fellépés addig folytatódik, amíg a líbiai vezető kezében összpontosul a hatalom.

Külföldieket menekítenek ki Miszrátából

Nagyvilág2011.04.15, 08:10

Kikötött a líbiai Miszrátában egy, a Nemzetközi Migrációs Szervezet által bérelt hajó, amely nyolcszáz külföldit szállít majd el az ostromlott líbiai városból.

Több tízezres tömeget oszlattak könnygázzal Szíriában

Nagyvilág2011.04.15, 21:31

Könnygázzal és gumibotokkal oszlatták a kormánynak sárga lapot mutató több tízezres tömeget Szíriában. Az együttműködési szándékot mutató elnöktől többek között a gyülekezési korlátozás feloldását követelik.

Három feltétellel távozna Kadhafi

Nagyvilág2011.04.13, 20:04

Arab lázadó források szerint Kadhafi három feltételt támasztott a távozásához: sértetlenséget, kormányzati pozíciót és a választásokig fia vezetését kérte távozásának fejében.

A külföldön zárolt vagyonból segítenék a líbiai lázadókat

Nagyvilág2011.04.13, 17:44

Líbia külföldi vagyonából juttatnának pénzt a líbiai lázadóknak - jelentette ki a német külügyminiszter. A lázadókkal kapcsolatot tartó csoport dohai ülésén a felkelők pénzügyi megsegítéséről tárgyaltak.

Előzetes letartóztatásba helyezték Hoszni Mubarakot

Nagyvilág2011.04.13, 19:26

Hoszni Mubarak volt elnök és két fia után előzetes letartóztatásba helyezték Egyiptomban a parlament volt elnökét, a szenátus korábbi elnökét és Mubarak volt kabinetfőnökét. A vád szerint Mubarak a tüntető tömegbe lövetett, és elnöki hatalmát személyes haszonszerzésre használta föl. A három volt vezetőt pedig azzal vádolják, hogy hatalmas vagyont gyűjtöttek a Mubarak-érában.

A NATO nem tesz meg mindent Líbiában a francia külügyminiszter szerint

Nagyvilág2011.04.12, 11:53

Nem tesz meg mindent a NATO Moammer Kadhafi nehézfegyverzetének kiiktatásáért - mondta a francia külügyminiszter. Alain Juppe szerint a líbiai civilek továbbra is veszélyben vannak, ezért felszólította a katonai szervezetet, hogy teljes körűen végezze el a feladatát.

Lemondatnák a jemeni elnököt az Öböl menti arab országok

Nagyvilág2011.04.11, 00:11

A Perzsa-öböl környékének arab államai fölszólították a lázongó Jemen elnökét, hogy váljon meg hatalmától. Száleh elnök eddig hallani sem akart erról, de az őt eltávolítani akaró belső ellenzék sem kér a szomszédos országok közvetítéséből.

Ismét bezárt a zavargásoktól tartó Egyiptomi Múzeum

Nagyvilág2011.04.10, 16:03

Az új lendületet kapó egyiptomi megmozdulások miatt átmenetileg bezárt a kairói Egyiptomi Múzeum. A két hónappal ezelőtti, Hoszni Mubarak távozásával végződő felkelés során több értékes alkotást is elloptak a múzeumból, ezért most óvintézkedésből zárják be az épület kapuját.

Lelőttek két amerikai gyártmányú helikoptert Kadhafi csapatai

Nagyvilág2011.04.10, 15:40

Két lázadó harci helikoptert lőttek le a kormányerők Kelet-Líbiában - állította Moammer Kadhafi külügyminiszter-helyettese. Az amerikai gyártmányú Chinook helikopterek bevetésével Kadhafi kormánya szerint a felkelők megsértették az ENSZ által elrendelt légtérzárat. Vasárnap elkeseredett harc kezdődött a lázadók által védett Adzsdábija városáért, miközben afrikai országok elnökei békítő delegációt indítottak Tripoliba.

Mubarak felelősségre vonásáért tüntettek Egyiptomban

Nagyvilág2011.04.09, 14:54

Ezrek tüntettek Hoszni Mubarak felelősségre vonásáért Kairóban pénteken. A tüntetőket irányító szervezet szerint túl lassú az egyiptomi hadsereg által vezérelt átmenet. Szombat hajnalban a katonaság próbálta meg szétszórni a Tahrír téren gyülekező tömeget.

Kadhafi harckocsijait és fegyverraktárait lőtte a NATO

Nagyvilág2011.04.09, 23:34

A NATO közlése szerint "minimális emberélet árán" sikerült megsemmisíteni több harckocsit Kadhafi hadseregéből, illetve több fegyverraktárát is.

Elnézést kért a NATO a lázadók elleni baráti tűz miatt

Nagyvilág2011.04.08, 17:53

A NATO hivatalosan kifejezte sajnálatát amiatt, hogy vadászgépei csütörtökön lázadók kezén lévő tankokra támadtak. Korábban egy NATO-hivatalnok azt mondta, hogy nincs miért bocsánatot kérni.

Kadhafiék fogságában a Microsoft líbiai vezére

Nagyvilág2011.04.07, 22:00

Líbiai igazgatója szabadon engedéséért küzd az ország hatóságainál a Microsoft. A férfit több mint két hete vették őrizetbe - jelentette be az amerikai szoftveróriás, amely nemzetközi szervezetekkel is összefogott már Kálid El-Haszumi kiszabadításáért.

USA: Patthelyzet alakult ki Líbiában

Nagyvilág2011.04.07, 21:29

Míg Törökország közvetíteni kíván a líbiai lázadók és a kormány között, addig a nyugati szövetségesek a lázadók támogatásáról döntöttek, mivel demokratikus elkötelezettségűnek ítélték meg őket. Javítanának a NATO és a lázadók közti kommunikáción, illetve a lázadók pénzügyi gondjait is orvosolnák. Az Egyesült Államok tábornoka, aki korábban vezette a líbiai támadást, azt mondta, patthelyzet alakult ki a lázadók és a kormány között.

Keményen kritizálta a NATO-t a líbiai lázadók egyik parancsnoka

Nagyvilág2011.04.06, 01:00

"Ha a NATO még egy hetet vár, nem lesz többé Miszurata" - állította a líbiai lázadók egyik parancsnoka, aki korábban Moammer Kadhafi belügyminisztere volt. A tábornok keményen támadta a NATO-t késlekedése miatt, a szervezet szerint viszont nem támadhatnak olyan célpontot, ahol embereket alkalmaznak pajzsként.

150 líbiai menekült veszett a Földközi-tengerbe

Nagyvilág2011.04.07, 13:01

Felborult egy menekülteket szállító hajó Olaszország partjaitól 70 kilométerre. A feltehetően Líbiából érkező csónakon kétszázan utaztak, de közülük csak 48 embert sikerült kimenteni. Az olasz mentőegységek 20 holttestet találtak, további 130 ember azonban eltűnt.

Kadhafi két fia átvenné Líbia irányítását

Nagyvilág2011.04.04, 11:22

Moammer Kadhafi két fia átvenné apja helyét a líbiai hatalom élén, Szejf al-Iszlám és Szaadi nyugati típusú gazdaságot és demokráciát vezetne be. Az átmenetet a Londonban diplomát szerzett Szejf al-Iszlám vezényelné le. A líbiai Nemzeti Tanács szerint Kadhafinak és fiainak távozniuk kell a diplomáciai tárgyalások megkezdése előtt.

Betiltották a legnagyobb ellenzéki lapot a forrongó Bahreinben

Nagyvilág2011.04.03, 14:55

A helyi médiahatóság szerint nem létező eseményekről tudósított a legnagyobb ellenzéki lap Bahreinben, ezért felfüggesztették a lap kiadását.

Al-Dzsazíra: Amerikai kiképzést kapnak a líbiai lázadók

Nagyvilág2011.04.03, 14:44

Egyiptomon keresztül kaptak rakétákat a líbiai lázadók, akiket amerikai és egyiptomi kiképzők készítenek fel ezek használatára - állította az al-Dzsazírának egy, a neve elhallgatását kérő forrás.

Az amerikai hírszerzés már hetek óta Líbiában lehet

Nagyvilág2011.03.31, 09:47

A brit és az amerikai hírszerzés már hetek óta Líbiában tartózkodik - írja a New York Times. A lap szerint az ügynökök a líbiai lázadás vezetőinek kilétét próbálják meg kideríteni, de információkkal szolgálnak a koalíciónak Moammer Kadhafi erőinek mozgásáról is.

Összeesküvésről beszélt a szíriai elnök

Nagyvilág2011.03.30, 15:42

Nem forradalom, hanem összeesküvés zajlik Szíriában Bassár el-Aszad elnök szerint, aki szerdán először mondott nyilvános beszédet, amióta országára is átterjedte az arab világon végigsöprő tiltakozáshullám. Az elnök azt mondta, a dolgok már visszatértek a megszokott kerékvágásba.

Felrobbant egy lázadók kezén lévő fegyvergyár Jemenben

Nagyvilág2011.03.28, 13:37

Felrobbant egy lőszereket és Kalasnyikov géppisztolyokat gyártó fegyvergyár Jemen délnyugati részén. Legalább ötvenen meghaltak, többen megsebesültek. A fegyvergyár az utóbbi időben a lázadók helyi főhadiszállása volt.

Londonban járt Kadhafi követe - percről percre az arab forrongásokról

Nagyvilág2011.04.01, 13:55

Brit sajtóértesülések szerint titkos tárgyaláson járt Londonban Kadhafi egyik követe. Mohamed Iszmail küldetése a kapcsolatfelvétel volt Líbia és a Nyugat között. Később a brit kormány megerősítette az értesüléseket. Csütörtökön a NATO erői vették át az irányítást a líbiai akciókban. Az amerikai vezérkari főnökök egyesített tanácsának elnöke azt mondta, hogy Kadhafi haderejének 20-25 százaléka semmisült meg eddig. Hírek percről percre az arab forrongásokról.

Házi őrizetben van Hoszni Mubarak exelnök Egyiptomban

Nagyvilág2011.03.28, 16:04

A Facebookon jelentette be az Egyiptomot irányító katonai tanács, hogy Mubarak és közeli hozzátartozói nem hagyhatják el az országot.

Két tüntetőt öltek meg Szíriában

Nagyvilág2011.03.27, 11:20

Két tüntető vesztette életét szombaton a szíriai Latakia városában. A hatóságok szerint fegyveres bűnözők lőtték le őket, a felkelők szerint azonban a katonaság végzett velük. A tüntetések szombaton is folytatódtak, több városban fölgyújtottak a kormányzó párt helyi irodáját.

Ha teljesülnek feltételei, órákon belül távozik a jemeni elnök

Nagyvilág2011.03.27, 13:47

Ha távozása ellenére megőrizheti méltóságát és tekintélyét a jemeni elnök, akkor hajlandó akár órákon belül is lemondani a hatalomról. Ali Abdallah Száleh az ellenzék szerint csak taktikázik.