ÁPV Rt.
címke rss- kapcsolódó címkék:
- privatizáció
- devizapiac
- Mol
- csalás
- Tocsik-ügy
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ártatlannak vallották magukat a Tocsik-per vádlottjai
Felmentést kértek az ügyvédek a Tocsik-perben az ÁPV Rt. hanyag kezeléssel vádolt négy egykori igazgatótanácsi tagja - Szokai Imre elnök, Lascsik Attila vezérigazgató, illetve Bessenyei Zoltán és Spanyol József - ügyében szerdán előadott perbeszédeikben a Fővárosi Bíróságon. A hat évvel ezelőtti privatizációs botrány kapcsán indult büntetőeljárás során mind a kilenc vádlott tagadta bűnösségét, védőik pedig bűncselekmény hiányában kértek felmentést.
Tocsik 8 milliárdot spórolt ügyvédje szerint
Ügyvédje szerint nem volt túlzott Tocsik Márta 804 millió forintos sikerdíjának mértéke, és a jogásznő felmentését kérte védőbeszédében pénteken. A védő Tocsik szakértelme és amellett érvelt, hogy a jogásznő megdolgozott a sikerdíjért. Szerinte Tocsik Márta segítségével 8 milliárd forintot spórolt az ÁPV Rt. Korábban az ügyész azt mondta: a pénz kifizetése mögött nem állt érdemi munka, és börtönt, valamint vagyonelkobzást kért Tocsik Mártára.
Újra az ÁPV Rt.-hez fordulnak az éhségsztrájkolók
Varga Mihály pénzügyminiszter javaslatára újra az ÁPV Rt.-hez fordulnak a kunmadarasi éhségsztrájkolók. Bár a vagyonkezelő és az állam eddig nem tett érdemben semmit az ügy megoldásáért, a polgármester most újra bizakodó. A tiltakozók a helyi volt szovjet repülőtér tulajdoni helyzetének rendezését szeretnék elérni.
A pénzügyminiszter tárgyalt az éhségsztrájkolókkal
Varga Mihály pénzügyminiszter szombat este meglátogatta a Kunmadarason hetedik napja éhségsztrájkolókat. A miniszter arra kérte az önkormányzatot, hogy a repülőtérrel kapcsolatos kérésüket ismételten terjesszék az ÁPV Rt. elé.
A kunmadarasi éhségsztrájkolók nem szőkítettek olajat
A kunmadarasi repülőtér területén 1993 és 1995 között folyt olajszőkítés, de a jelenleg a repülőtér sorsának rendezésért éhségsztrájkolókat ezért nem terheli felelősség. A negyedik napja éhező városi vezetők tagadták az ÁPV Rt. vádjait is, ami miatt a vagyonkezelő feljelentéssel fenyegetőzött.
- címkék:
- repülőtér
- ÁPV Rt.
- éhségsztrájkoló
- Címkefelhő »
Csalással vádolja az ÁPV Rt. az éhségsztrájkolókat
Miközben a kunmadarasi önkormányzat vezetői harmadik napja éhségsztrájkolnak a helyi volt szovjet repülőtér sorsának rendezéséért, az ÁPV Rt. feljelentést tett az ügyben. A privatizációs szervezet szerint komoly visszásságok történtek, amíg az önkormányzat volt a terület vagyonkezelője. A polgármester nevetségesnek nevezte, és visszautasította a vádakat.
Felfüggesztették állásából az Utasellátó vezérigazgatóját
Felfüggesztették beosztásából az Utasellátó Rt. vezérigazgatóját, Kecskeméti Róbertet - értesült a Népszava. Posztját januárig eddigi helyettese tölti majd be. A lap úgy tudja, 2002. januárjában az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-től érkezik az új vezérigazgató, aki a cég magánosításáig marad hivatalában.
Ingatlanokat vesz az ÁPV Rt.
Marad a választásokig az ÁPV Rt.
Mind több jel utal arra, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem választják ketté az ÁPV Rt.-t. A jelenlegi kormány ugyanis jól láthatóan nem szívesen vállalja a bonyolult szervezet - eredetileg októberre tervezett - "felfejtésével" járó politikai hercehurcát a választások előtt. Egyelőre mindenesetre úgy tűnik: a vagyonügynökség továbbra is finanszírozhatja a kormány projektjeit, és minden marad a régiben.
- címkék:
- kormány
- vagyonügynökség
- ÁPV Rt.
- Címkefelhő »
Késik az ÁPV Rt. átalakulása
Reális esély van arra, hogy az ÁPV Rt. idén a privatizációból, a vagyonhasznosításból és az osztalékokból teljesítse 53 milliárd forintos bevételi tervét - mondta Faragó Csaba elnök-vezérigazgató a költségvetési bizottság ülésén. Az ülésen elhangzott, hogy a Malév az első félévet nyolcmilliárd forintos veszteséggel zárta, és Magyarország mintegy 8,3 milliárd forinttal tartozik Líbiának.
A KVI elfogadhatónak találta a Dunaferr-szerződést
A Dunaferr működését vizsgáló parlamenti albizottság szerdai ülésén Simóka Kálmánnét, a KVI 1994-1998 közötti vezérigazgatóját és Puskás Sándort, az ÁPV Rt. felügyelő bizottságának volt elnökét hallgatták meg. A KVI látta a Dunaferr vagyonkezelésbe adásáról szóló szerződés tervezetét, véleményezte, és összességében elfogadhatónak találta. A felügyelőbizottság ugyanakkor többször aggályokat fogalmazott meg a szerződés előkészítésekor.
- címkék:
- Dunaferr
- vagyonkezelés
- ÁPV Rt.
- KVI
- Címkefelhő »
Az ÁPV Rt. volt vezetője szerint a MeH Dunaferr-jelentése nem tényszerű
Kocsis Istvánt, az ÁPV Rt. volt vezetőjét és Sepsey Tamást, a KEHI vezetőjét hallgatta meg a gazdasági bizottság Dunaferr-albizottsága. Kocsis közölte: a Miniszterelnöki Hivatal jelentése a Dunaferr-csoportról tényszerűtlen, és rengeteg nem szakmai megállapítást tartalmaz. Sepsey ugyanakkor állítja: a pályázati kiírás és a szerződés között jelentős különbségek vannak.
Egy konkurens ügyvéd erkölcstelennek nevezte Tocsik tevékenységét
A Tocsik-perben hétfőn a Fővárosi Bíróságon tanúként meghallgatott IX. kerületi polgármester szerint 1996-ban a belterületi földek kapcsán az ÁPV Rt. 200 millió forinttal nagyobb önkormányzati igényt ismert el, mint amire számítottak. Egy egykori konkurens ügyvéd ugyanakkor méltánytalannak, mi több, erkölcstelennek nevezte a jogásznő akkori tevékenységét.
Bírálja a magyar kormányt az IMF
Több területen nem lehet megfelelően ellenőrizni, mire költi a kormány az adófizetők pénzét - ez a fő megállapítása a Nemzetközi Valutaalap tegnap kiadott jelentésének. Az IMF szakértői az ÁPV Rt. és a Nemzeti Autópálya Rt. költekezése feletti parlamenti kontroll hiányát kifogásolják.
A Magyar Fejlesztési Bank vállalata vásárolja fel az üzletrészeket
Az ÁPV Rt. és a Magyar Fejlesztési Bank által - az utóbbi többségi tulajdonával - létrehozandó korlátolt felelősségű társaság fogja felvásárolni 1992-es névértéken a mezőgazdasági szövetkezeti külső üzletrészeket - közölte Borókai Gábor szóvivő a kormány keddi ülése után.
Felfüggesztett börtön a polgármesternek
Az alsózsolcai polgármester a közgyűlés jóváhagyása nélkül bízott meg egy céget, hogy járjon el a város érdekében az ÁPV Rt.-nél.
- címkék:
- kékfény
- közgyűlés
- jóváhagyás
- ÁPV Rt.
- Címkefelhő »
Új pénzügyi terv készül az ÁPV-nél
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. várhatóan még júniusban elkészíti azt a kormány-előterjesztést, amely módosítaná a társaság csökkenő bevételei mellett teljesíthető kiadásait - mondta Kerényi Éva, a privatizációs szervezet kommunikációs igazgatója. Az előterjesztés végleges tartalma attól függ, hogy milyenek lesznek az első féléves gazdálkodás előzetes eredményei.
- címkék:
- privatizáció
- pénzügy
- bevétel
- ÁPV Rt.
- Címkefelhő »
Új vezetők az ÁPV Rt.-nél
Valószínűleg mégsem szüntetik meg az idén az ÁPV Rt.-t
A választások közeledte miatt elhalaszthatja a kormány az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. kettéválasztását - értesült lapunk. Úgy tudjuk: a szervezet átalakításának előkészítése is a vártnál lassabban halad, vélhetően a vagyonfelmérés körüli nehézségek miatt.
- címkék:
- választás
- kettéválasztás
- ÁPV Rt.
- Címkefelhő »
Idén még marad az ÁPV Rt.
A választások közeledte miatt elhalaszthatja a kormány az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. kettéválasztását - értesült a Népszava. A lap úgy tudja: a szervezet átalakításának előkészítése is a vártnál lassabban halad, vélhetően a vagyonfelmérés körüli nehézségek miatt.
Sepsey ötvenoldalas panasza a rendőrségnek
A Kehi elnöke szerint az ÁPV Rt. megszegte a törvényi előírásokat, amikor olyan társasággal kötött vagyonkezelői szerződést, amelynek tagjai a Dunaferr Rt. menedzsmentjének tagjai is voltak - ez derül ki Sepsey Tamás rendőrségnek írt panaszából. Várhatóan az ÁPV Rt. és a Dunaferr jelenlegi és korábbi vezetőit is meghallgatja majd az a parlamenti bizottság, amelynek megalakítását a Fidesz-frakció az Országgyűlés múlt heti rendkívüli ülését követően javasolta a gazdasági bizottság albizottságaként.
Az ÁPV Rt. és a Dunaferr vezetőit hallgatná meg a Fidesz
Várhatóan az ÁPV Rt. és a Dunaferr vezetőit is meghallgatja majd az a parlamenti bizottság, amelynek megalakítását a Fidesz-frakció az Országgyűlés múlt heti rendkívüli ülését követően javasolta. Az ülésen leszavazták az ellenzék bizottságok felállításáról szóló javaslatait, majd a Fidesz bejelentette, hogy ők is akarnak vizsgálódni a Dunaferr ügyében, csak más szemszögből.
Helyén maradhat a köztévé
- címkék:
- ingatlan
- pályázat
- ÁPV Rt.
- MTV
- Címkefelhő »
Eladták az MTV-székházat
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) igazgatósága csütörtöki ülésén döntött a Magyar Televízió (MTV) Szabadság téri székházának eladásáról. A vevő és a vételár egyelőre titkos. A vevő beleegyezett abba, hogy 2003. december 31-ig az MTV az épületben maradjon.
Az MTV Rt. nem akar kötbért fizetni
A Magyar Televízió Rt. tárgyalásokat kezdett az ÁPV Rt.-vel, hogy a közszolgálati televíziónak ne kelljen kifizetnie az átköltözés csúszása miatti kötbért. Az MTV Rt.-nek eredetileg ez év végén kellett volna elhagynia a Szabadság téri épületet, hogy a Bojtár utcai új televíziós központba költözzön át.
Az állami gazdaságokat a dolgozók vehetik meg
Kikristályosodott s a korábbi elképzelésekhez képest sok helyen változott annak a 12 volt állami gazdaság értékesítésének feltételrendszere, amelyeket a Magyar Fejlesztési Bank Rt. vett át az ÁPV Rt.-től. Az egytucatnyi társaságért 12,69 milliárd forint árbevételt vár a bank. A cégek vételárát a munkavállalókból álló társaság nem hitelből, hanem - akár húszéves - halasztott fizetés révén egyenlítheti ki. Eközben a társaságok igazgatósága, felügyelőbizottsága és menedzsmentje átalakult - tudta meg a Magyar Hírlap az MFB-nél.
Még évekig működhet az ÁPV Rt.
Gansperger Gyula távozik a megszűnés előtt álló ÁPV Rt. éléről
Kedden délután a kormányszóvivő megerősítette: március elsejével távozik posztjáról Gansperger Gyula, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. elnök-vezérigazgatója. Gansperger Gyula utóda Faragó Csaba, az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese lesz. A tervek szerint október végén megszűnő ÁPV Rt. leendő vezetőjére a következő hónapokban még több nagy állami cég reorganizációja, illetve privatizációja vár.
Törvényt sértett a vagyonkezelő az ÁSZ szerint
Két esetben is törvényt sértett tavaly az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A számvevők legalábbis így értékelik azt, hogy a cég - készpénzhiányát orvosolandó - a múlt év végén a nem privatizálandó vagyonelemek közé sorolta át az MTV Rt. Szabadság téri székházát, illetve hogy a saját vagyona terhére vállalt készfizető kezességet a Regionális Fejlesztési Holding (RFH) Rt. számára. Az ingatlanügylettel kapcsolatos megállapítást nem kifogásolta sem az ÁPV elnök-vezérigazgatója, sem a céget felügyelő kancelláriaminiszter; a kötelezettségvállalást viszont mindkettő szabályosnak tartja.
Sipos Árpád maradhat az ÁPV felügyelőbizottságának elnöke
Az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága támogatta Sipos Árpád újbóli kinevezését az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának elnökévé. A bizottsági meghallgatáson Sipos Árpád úgy vélte, hogy a 11 tagú testület elnöksége három éve alatt kellő súllyal ellenőrizte a privatizációs folyamatot.
Koalíciós ellentétet okozhat az ÁPV Rt. felügyelőinek delegálása
Újabb feszültségforrás lehet a koalíciós pártok között, illetve az FKGP-n belül, hogy hamarosan lejár az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. felügyelőbizottsági tagjainak mandátuma. A testületben jelenleg Benczéné Tóth Judit képviseli a pártot, aki gyanúsítottként szerepel az úgynevezett "kazettaügyben".
Privatizáció előtti vezetőcserék az állami agrárcégeknél
A Világgazdaság információi szerint az ÁPV Rt. körlevélben kérte fel az állami tulajdonban lévő agrárcégek vezetőit - köztük az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt.-hez kerülő, privatizálandó cégek vezetőit is -, hogy a 2001-es éves közgyűlések meghívóinak napirendjén szerepeltessék az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok visszahívását is. Így, az erre vonatkozó kormányrendelet alapján a cégek esetleges új vezetői vehetnének részt a privatizációban.
Megszűnik az ÁPV Rt.
A kormány azt javasolja, hogy október 31-től szűnjön meg az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.; ezt követően az állami vagyont a Magyar Holding Rt., a kötelezettségeket pedig egy költségvetési intézmény kezelné. Az idei tervekben szerepel az Antenna Hungária, a Budapest Bank és a Bábolna Rt. magánosítása, míg a Dunaferrben és a Molban meglévő állami tulajdon aránya nem csökken.
Egy MDF-es képviselő a kormányt megelőzve beterjesztette a Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslatát
Bár a kormány őszi jogalkotási programjában szerepel a Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslat elkészítése, Medgyasszay László MDF-es képviselő megelőzte a kabinetet, és a múlt héten beterjesztette saját javaslatát. A Fidesz szerint a földalap kezelését az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-re (ÁPV Rt.) kellene bízni, míg a Független Kisgazdapárt (FKGP) a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium alá rendelné a földalapot. Medgyasszay úgy látja: a földalapot olyan intézménynek kell kezelnie, amely fölött csak az Országgyűlés gyakorol felügyeletet. A képviselő rendkívül komoly jogosítványokkal rendelkező, aktív hivatalt kképzel ...
Egy MDF-es képviselő a kormányt megelőzve beterjesztette a Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslatát
Bár a kormány őszi jogalkotási programjában szerepel a Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslat elkészítése, Medgyasszay László MDF-es képviselő megelőzte a kabinetet, és a múlt héten beterjesztette saját javaslatát. A Fidesz szerint a földalap kezelését az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-re (ÁPV Rt.) kellene bízni, míg a Független Kisgazdapárt (FKGP) a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium alá rendelné a földalapot. Medgyasszay úgy látja: a földalapot olyan intézménynek kell kezelnie, amely fölött csak az Országgyűlés gyakorol felügyeletet. A képviselő rendkívül komoly jogosítványokkal rendelkező, aktív hivatalt kképzel ...