Apró mesék

címke rss

A zsűri különdíját kapta az Apró mesék című film Várnában

Film2020.08.29, 12:20

A zsűri különdíját nyerte el péntek este a várnai Love Is Folly elnevezésű fimfesztiválon Szász Attila rendező Apró mesék című filmje.

Átütő nemzetközi sikerek és nagy veszteségek - a magyar film 2019-ben

Film2019.12.31, 14:40

Veszteséggel kezdődött az év: január 20-án meghalt Andy Vajna, filmügyi kormánybiztos, a magyar játékfilmgyártás páratlan sikerű újraformálója. Majd a gyász után jöttek sorban a Vajna-korszak utolsó filmjei, közönségsikerekkel és szakmai elismerésekkel, miközben a Filmalap (2020 januárjától Nemzeti Filmintézet) mellett a Magyar Média Mecenatúra programjában készült, illetve a Gulág Emlékbizottság által támogatott, eredetileg televízióba szánt alkotások elképesztő sikerekkel öregbítették a magyar mozgóképszakma nemzetközi hírnevét.

Még mindig a Marvel Kapitány érdekli a legtöbb magyar nézőt

Film2019.03.26, 11:20

Nem tett jót a tavaszias idő a magyar mozik látogatottságának: közel 50 százalékkal csökkentek a filmszínházak eredményei az előző hétvégéhez képest. A harmadik hete listavezető Marvel Kapitány például 65 százalékot veszített, 30 ezres nézőszáma a múlt héten a harmadik helyre lett volna elég.

Feleségeket, anyákat csap be a szélhámos, mégis szimpatikus

Film2019.03.21, 16:50

Március 14-től látható a mozikban az Apró mesék, Köbli Norbert forgatókönyvíró és Szász Attila rendező első közös mozifilmje olyan népszerű tévés produkciók után, mint A berni követ, a Félvilág és az Örök tél. A II. világháború után játszódó filmben Szabó Kimmel Tamás főhőse úgy próbál túlélni Budapesten, hogy olyan apróhirdetésekre jelentkezik, amikben nők keresik férjeiket vagy fiaikat, akik nem tértek haza a háborúból. Azt hazudja, hogy együtt szolgált a keresett férfival, és cserébe elfogadja a hirdető vendéglátását. Számításait Kerekes Vica karaktere húzza keresztül, aki szintén hiába várja férjét (Molnár Levente).  

Még mindig a Marvel Kapitány érdekli a legtöbb magyar mozinézőt

Film2019.03.19, 11:41

Hiába a hosszú hétvége: a magyar mozis statisztikák mintegy 10 százalékkal romlottak. A legnézettebb film továbbra is a Marvel Kapitány, ami a bemutatását követő második hétvégén is csaknem 90 ezer embert csalogatott a filmszínházakba. A legnézettebb 10 alkotás között két magyar film is szerepel, a friss bemutató Apró mesék és a Kölcsönlakás.

Apró mesék: angolszász thriller a magyar történelem homályzónájából

Film2019.03.15, 12:02

Köbli Norbert és Szász Attila sikeres tévéjátékaik (A berni követ, Félvilág, Örök tél) után elkészítették első közös mozifilmjüket. Hasonlóan a televíziós alkotásaikhoz, az Apró mesék is a huszadik századi történelem egyik homályzónájába kalauzolja nézőit.

Ezeket a magyar filmeket várjuk nagyon a mozikba

Film2020.07.07, 10:23

A Kölcsönlakás közönségsikere után két újabb magyar filmet mutattak be a héten, Kárpáti György Mór Inkubátoros debütálását, a Guerillá-t, és a Most van most-ot Tompos Kátyával a főszerepben, akitől kérdeztünk is a film forgatásán. A jövő héten egy várva várt történelmi film is befut, az Apró mesék, a műfaj specialistáitól, Szász Attilától és Köbli Norberttől (A berni követ, Félvilág, Örök tél). A premierek kapcsán összeszedtük, milyen magyar filmeket várunk még a mozikba idén (de legkésőbb 2020-ban), és mit derítettünk ki róluk a forgatásaikon való látogatásaink alapján.

Újabb két jelenet került fel a netre a II. világháborús magyar filmből - videók

Film2019.02.25, 15:49

Újabb két, Szabó Kimmel Tamás főhősét árnyaló jelenet érkezett az Apró mesék című II. világháborús magyar romantikus thrillerből. 

Két jelenetet is megnézhetünk az Apró mesékből - videó

Film2019.02.20, 13:53

Közönségtalálkozókkal kísért premier előtti vetítések és két jelenet érkezett a Szász Attila rendezte Apró mesék-hez.

Premier előtt, Valentin-napon vetítik a II. világháborús magyar filmet - videó

Film2019.02.13, 14:50

Valentin-napon, február 14-én a Cinema City WestEndben és a Cinema City Arénában elővetítéseket tartanak Szász Attila romantikus történelmi thrilleréből, az Apró mesék-ből. Elkészült a film plakátja is, valamint egy Valentin-napi trailer.