apparátus

címke rss

Elhunyt Várkonyi Péter volt külügyminiszter

Hetvenhét éves korában meghalt Várkonyi Péter, aki 1983 és 1989 között Magyarország külügyminisztere volt. A politikus korábban az MSZMP központi apparátusában osztályvezető-helyettes volt.

Fidesz-ötlet is felbukkant az államreformban

Itthon2006.05.25, 15:19

Kormányhatározatot fogadott el a kormány az úgynevezett országreform elindításáról. Augusztus végéig születnek meg a javaslatok egyebek mellett arról, hogy összeköltöztetik a kormányzati apparátust. A költözés ötletét legutóbb épp a Fidesz vetette fel a választások előtt.

Kizárnák az ejtőernyősöket a kormányhivatalokból

Itthon2005.12.16, 11:16

Csökkentené az állami vezetők és hivatalok számát, megfelezné a minisztériumokban dolgozó apparátust Sárközy Tamás, a kormányzati szervezetrendszer modernizálásával megbízott kormánybiztos. Emellett megszüntetné az állami feladatok bújtatott kiszervezését és a pozíciók osztogatását is. Javaslata szerint törvényben kellene kimondani például, hogy egy minisztériumban csak egy politikai államtitkár lehessen. Kormányzati körökben már többször felmerült, hogy csökkenteni kellene az állami szervezetek számát. A nagy átalakítás azonban a választásokig már nem kerül napirendre.

Horn szerint nem lesz kamatadó

Gazdaság2004.04.27, 11:36

Senki nem tervezi a kamatadó bevezetését - közölte Horn Gyula volt miniszterelnök paksi sajtótájékoztatóján. A politikus szerint "a Pénzügyminisztérium apparátusa kitalál mindig valami olyasmit, amitől idegesek lesznek a politikusok és az emberek is".

Saját irodákat és költségvetést akar magának az OVB

Itthon2003.12.11, 07:00

Több jogot és juttatást kérnek maguknak az Országos Választási Bizottság tagjai. Egyebek mellett saját apparátust, irodákat, önálló költségvetést tartanak szükségesnek. A testület igényeit megnövekedett feladataikkal magyarázta Ficzere Lajos elnök - írja a Népszabadság.

Fix fizetést és mentelmi jogot akarnak az OVB-tagok

Itthon2003.12.11, 14:57

Saját apparátust, székházat, önálló költségvetést, az országgyűlési képviselőkéhez viszonyított fizetést és mentelmi jogot akarnak maguknak az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjai. Maczonkai Mihály, az OVB egyik tagja szerint erre azért van szükség, mert az OVB ugyanolyan független intézmény, mint az Ombudsmani Hivatal vagy az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). Mentelmi jogot pedig azért kérnek, mert jelenleg működésképtelenné válhat az OVB, ha egyszerre valamennyi tagját előzetes letartóztatásba helyeznék.

A kormány igent mondott a honvédségi elbocsátásokra

Itthon2003.05.07, 18:14

Közel 900 tisztnek és köztisztviselőnek kell távoznia a honvédségi apparátusból a kormány szerdai döntése alapján. A kormányszóvivő közölte: a leépítések elmaradása miatt ma minden kiskatonára jut egy vezető, és így finanszírozhatatlanná vált a rendszer.

A Világbanknak nem szánnak szerepet Irakban

Gazdaság2003.04.08, 11:17

A Világbankot nem kérték fel arra, hogy vegyen részt az iraki háború utáni újjáépítésben, miközben az Egyesült Államok már elkezdte szervezni a háború utáni iraki apparátusát. A Világbank 1973 óta nem fektetett be Irakban - írja a BBC News Onlie.

Szigorú szabályok a cigány önkormányzat választásán

Itthon2003.02.28, 15:16

A januárinál nagyobb apparátussal készül a szombaton megismétlendő országos cigány elektori gyűlés lebonyolítására az Országos Választási Iroda (OVI) - mondta Rytkó Emília, az iroda vezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A választási iroda feltett szándéka, hogy a megismételt elektori gyűlés sikeresen érjen véget - fogalmazott. Az OVI több ponton is változtatott a januári lebonyolítási rendszerhez képest, hogy a választás ezúttal zavartalan legyen.

Tagjelölt államokban toboroz a Bizottság

Nagyvilág2003.02.19, 16:01

Az Európai Bizottság a 2004-ben esedékes bővítés utáni években összesen mintegy 3400 posztot kíván fenntartani apparátusában az újonnan csatlakozó 10 országnak, s ebből majdnem 500 jutna Magyarországra.

Magyar tagja is lesz 2004-től az Európai Bizottságnak

Itthon2002.12.05, 15:16

Az összes új EU-tagállam egy-egy szakértője tagja lehet az Európai Unió végrehajtó testületének, az Európai Bizottságnak. Ennek érdekében a legnagyobb jelenlegi tagállamok megelégednek egy biztosi tisztséggel és lesz olyan is, amelynek nem lesz képviselője a testületben. A külügyminiszter közölte: hamarosan megkezdődik több ezer magyar szakember képzése, akik a bizottság brüsszeli apparátusában dolgozhatnak majd.

Kisebb apparátussal, új tárcákkal igazgatna az MSZP

Itthon2001.11.28, 06:47

A szocialisták kormányra kerülésük esetén több minisztériumot megszüntetnének, csökkentenék a tárcák apparátusát, azonban megerősítenék a miniszterek hatáskörét.

Előző
  • 1
Következő