ápoló

címke rss
Részegen járt be dolgozni egy nő egy skóciai idősotthonba

Részegen járt be dolgozni egy nő egy skóciai idősotthonba

Egy ápoló megrovást kapott Skóciában, mert munka közben ásványvizes üvegből alkoholt ivott, majd elaludt a műszakban.

Brutálisan összevertek egy demens asszonyt egy nyugdíjas otthonban

Nagyvilág2024.01.13, 12:26

Idősotthonban dolgozó ápolókat ítéltek börtönbüntetésre amiatt, amit az egyik ott lakó, nagyon beteg asszonnyal tettek az angliai Wolverhamptonban - írta meg a Bors a Mirrorra hivatkozva. A bíróságon perdöntő bizonyítékként értékelték azt a felvételt, amit a 89 éves, demens áldozat rokonainak rejtett kamerája készített. Ebből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a gondozók okozták az arcán látható sérüléseket.

Ápolók okozták egy asszony halálát egy idősotthonban

Itthon2023.08.22, 13:43

Négy ápoló szakszerűtlen és gondatlan viselkedése okozta egy asszony halálát egy idősotthonban. Az asszony önállóan már nem tudott megfelelően ülni a tolószékében, ezért a gondozók a köpenye övével kötötték oda, ami később megfojtotta az asszonyt.

Jelentősen emelkedik júliustól az ápolók bére

Itthon2023.07.01, 12:59

Júliustól újabb 18 százalékkal emelkedik az ápolók bére - közölte a Belügyminisztérium (BM) szombaton, a Semmelweis-nap alkalmából.

Ápoló ölt meg egy covid fertőzött beteget Pécsett

Itthon2023.06.20, 11:35

Az ápoló próbaidősként dolgozott egy pécsi klinikán, amikor engedély nélkül káliumot adott be egy covid fertőzött betegnek. Az injekció halálos dózisú volt, a beteg pár perccel később meghalt.

Majdnem halálra késeltek egy ápolót a szekszárdi kórházban

Itthon2023.05.15, 16:37

Rátámadt egy beteg egy ápolónőre hétfőn hajnalban Szekszárdon a kórházban. Kés volt a kezében, és többször meg is szúrta a nőt, aki életveszélyes állapotba került – írja a Tények.hu az MTI-re hivatkozva.

Nyugtató injekciókkal végzett betegeivel egy idősápoló Németországban

Nagyvilág2023.05.15, 13:39

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek hétfőn egy idősápolót Németországban, aki két betegét megölte, és további hattal is végezni próbált. A férfi nyugtatót adott pácienseinek, azt mondta azért tette, mert zavarták őt.

Meghalt egy 88 éves nő - 1 hónapig sem enni, sem inni nem adtak neki a gondozói

Life.hu2023.03.22, 16:03

A 88 éves Sarene Taylort fia szerint egy hónappal ezelőtt agyvérzés miatt szállították kórházba, ahol az orvosok azt mondták neki, hogy az édesanyjáért már nem tehetnek semmit, és megkezdték az úgynevezett életvégi ellátást.

A saját anyját akarta megölni a gyöngyösi kórház ápolónője

Itthon2023.02.17, 14:51

Egy 41 éves ápolónő gyógyszertúladagolással akarta megölni beteg anyját. Az asszony életét az utolsó percben sikerült megmenteni. A lány most hosszú évekre börtönbe kerülhet, és soha többé nem dolgozhat a szakmájában.

Emberölés miatt tartóztattak le egy próbaidős klinikai ápolót Pécsen

Life.hu2023.01.13, 22:11

Emberölés miatt elrendelte a Pécsi Járásbíróság egy férfi letartóztatását, aki a gyanú szerint próbaidős klinikai ápolóként egy idős, magatehetetlen beteg halálát okozta tavaly decemberben - tájékoztatta a Pécsi Törvényszék az MTI-t.

Egy nővér megrendítő vallomása: ezek a halálos betegek utolsó szavai

Life.hu2022.11.22, 10:29

A halál sokak számára nemcsak ijesztő, hanem tabunak is számít. Egy ápolónő ezért indított saját TikTok-csatornát, hogy edukálja az embereket és megmutassa a világnak, hogy mi történik a halál előtt. Ha ugyanis ismerjük, tudjuk, mi vár ránk, kevésbé fogunk tartani tőle.

Ápolókat ütött és rúgdosott egy cseh férfi a tatabányai kórházban - videó

Itthon2022.11.22, 10:28

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádolja a Tatabányai Járási Ügyészség azt a cseh férfit, aki a tatabányai kórházban ápolókat ütött és rúgott meg.

Szándékosan hagyta meghalni menye és ápolója a komlói asszonyt

Itthon2022.11.20, 14:40

Az ápolásra szoruló idős komlói asszony állapota folyamatosan romlott, menye és ápolója mégsem hívott orvost hozzá, mert azt akarták, hogy a nő meghaljon.

Meztelenül vitte sétálni gyerekeit egy nő, aztán rátámadt a rendőrökre

Nagyvilág2022.10.18, 20:02

Meztelenül sétálgatott az utcán a 33 éves, egyesült államokbeli Amanda Purifoy két gyerekével, akiken szintén nem volt ruha. Az arra járók megdöbbentek, és azonnal hívták a rendőröket. Mivel a kihallgatás során agresszívan viselkedett, a nőt letartóztatták, gyerekeiről ideiglenesen a helyi gyermekvédelmi szervezet gondoskodik.

Nővérke, ez már a Mennyország?

She2022.09.29, 14:10

A kórházi folyosók rideg közönye rátelepszik az emberre. A felújítás után modernnek tetszik minden - a színek, a világítás... De mégis, a kórház az csak kórház.

Rátámadtak egy ápolóra a salgótarjáni kórházban

Itthon2022.09.28, 10:16

Egy 55 éves férfi a salgótarjáni kórház sürgősségi osztályán rátámadt az őt ellátó ápolóra, ami miatt a Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt ellene a Nógrád Megyei Főügyészség Origónak küldött közleménye szerint. 

A járvány miatt lett ápolóból pornószínésznő: annyit keres, hogy az anyja nyugdíjba mehetett (18+)

Life.hu2022.09.10, 17:27

A koronavírus okozta járvány számtalan szakmát hozott nehéz helyzetbe. Egyesek, mint például a vendéglátósok kénytelenek voltak hosszú hónapokra bezárni, többen végleg; az egészségügyben dolgozók pedig világszerte nagy terhet kaptak a nyakukba. Sokan nem bírták a túlórákat, a kemény műszakokat.

Kórházi ápolóra és mentősökre támadtak Tatabányán

Life.hu2022.07.29, 15:33

Ápolót bántalmazott egy cseh állampolgár a tatabányai kórházban, a város egy másik pontján pedig a mentősökre támadt egy ellátásra szoruló helybéli - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

Kórházi ápolóra és mentősökre támadtak Tatabányán

Itthon2022.07.29, 12:26

Rátámadt egy ápolóra egy külföldi férfi a tatabányai kórházban. A város másik pontján pedig a mentősöknek esett neki egy ellátásra szoruló helyi férfi. Ezt írta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

Kutyakajával etette, és bajuszt rajzolt fogyatékkal élő betegére egy ápolónő

Life.hu2022.07.21, 21:18

A nő mindent beismert, azonban elmondása szerint nem a rosszindulat vezérelte, csupán szórakoztatni akarta a betegét.

Életet mentett az ápoló új szemüvege

Itthon2022.05.12, 15:51

Különös kérést engedélyezett a Központi Mentésirányítás egy rohamkocsinak a fővárosban, még a hét elején - írja az Országos Mentőszolgálat a Facebookon. 

Belehalt a nemi erőszakba egy 92 éves nő Németországban

Nagyvilág2022.04.08, 12:02

Megerőszakolt egy 92 éves asszonyt egy berlini ápoló, a 2021 nyarán történt eset kapcsán most született bírósági ítélet - írja a Bild. Az ápoló 12 évre börtönbe kerül.

Börtönben maradhatnak az ápolók, akik hamis védettségi igazolványokat adtak ki

Itthon2022.01.14, 13:02

A nő és a férfi egy Komárom-Esztergom megyei kórházban dolgoztak ápolóként. A megalapozott gyanú szerint július és november között 27 embertől fogadtak el pénzt, azért, hogy a COVID elleni védőoltások felvétele nélkül hamis védettségi igazolványt adjanak. Ezért legalább 20 ezer forintot kértek.

Megerőszakoltak egy beteget a sátoraljaújhelyi kórházban

Life.hu2022.01.07, 16:33

A bíroság börtönbüntetésre ítélte azt a sátoraljaújhelyi ápolót, aki megerőszakolt egy beteget a kórházban.

Infúzióra kötött beteget erőszakolt meg a sátoraljaújhelyi kórház ápolója, hét évre börtönbe kerülhet

Itthon2022.01.06, 15:49

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság ítéletet hozott annak az ápolónak az ügyében, akivel szemben szexuális erőszak minősített esete miatt emelt vádat az ügyészség. Erről tájékoztatta a törvényszék az Origót.

Így nőtt az orvosok bére az Orbán-kormányok alatt

Itthon2021.12.28, 13:13

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Dömötör Csaba a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy 2010 és 2021 között milyen jelentős mértékben emelkedett az orvosok bére, illetve hogyan fog emelkedni a fizetésük az elkövetkező években. A kormánypárti politikus kitért az ápolók bérezésére is. 

Ököllel arcon ütött egy egy kórházi ápolót egy beteg

Itthon2021.11.25, 15:18

Kórházból távozáskor ököllel arcon ütött egy egészségügyi dolgozót egy 23 éves nő, miután ellátták a sebét. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyújtott be vádiratot az ügyben a Marcali Járási Ügyészség.

A hétköznapi hősök köztünk élnek: Legyél te is mentőápoló!

Sulilife.hu2021.11.13, 19:47

A hősök bizony köztünk élnek, ennek pedig kitűnő példáját tanúsítják a mentőápolók. Ha tudni szeretnéd, hogyan válhatsz akár mások életének megmentőjévé, akkor ne keress tovább! Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb információkat erről a szakmáról.

Kiraboltak egy magatehetetlen embert egy Kaposvár környéki idősek otthonában

Itthon2021.10.26, 11:36

Lelopta betege kezéről az aranygyűrűt egy ápoló egy Kaposvár környéki idősek otthonában. Nem sokkal korábban kezdett el az idős, beteg emberek mellett dolgozni, még a próbaidejét töltötte.

Gyakorló ápoló - A szakma, ha tényleg segíteni akarsz

Sulilife.hu2021.10.21, 08:26

Aki volt már kórházban, annak nem kell magyarázni, mennyire sokat jelent a hozzáértő és kedves ápolók munkája. Ha vonz ez a nemes hivatás, ahol a gyógyítás mellett részt vehetsz a szervezésben, és nap mint nap emberekkel foglalkozhatsz, olvasd el cikkünket.

Két hét különbséggel halt meg anya és lánya

Nagyvilág2021.09.18, 17:17

Két hét különbséggel vesztette életét egy angliai nő és lánya, mindketten ápolóként dolgoztak és úgy döntöttek nem oltatják be magukat - írta meg a Ripost.

Felvételi 2021: Itt vannak az orvos- és egészségtudomány képzési terület ponthatárai

Unilife.hu2021.07.26, 14:55

Az idei évben 101 881-an jelentkeztek valamilyen felsőoktatási intézménybe, ebből 10 889-en célozták meg az orvos- és egészségtudomány képzési területet. Mutatjuk, milyen pontszámokkal lehetett bekerülni az egyes szakokra!

Felvételi 2021: Itt vannak az ápolás és betegellátás szakok ponthatárai

Unilife.hu2021.07.22, 20:15

Kihirdették a 2021. szeptemberében induló képzések ponthatárait. Megnéztük, mennyire volt nehéz bekerülni a legnépszerűbb intézményekben ápolás és betegellátás szakra.

Ilyen ponthatárokra számíthatsz ápolás és betegellátás szakon!

Unilife.hu2021.07.19, 16:12

Egészségügyi pályára készülsz, és az ápolás és betegellátás szakot jelölted meg a felvételi során? A korábbi évek ponthatárai alapján megsaccolhatod, mennyi esélyed van bekerülni az egyes szakirányokra!

Felháborító: az elhunyt beteg bankkártyájával vásárolt édességet magának az ápoló

Life.hu2021.06.11, 08:19

Elképesztő eset történt egy birminghami kórházban. Elhunyt ugyanis koronavírusban egy beteg, egy ápoló pedig néhány perccel később elvette a bankkártyáját, és abból vásárolgatott magának az automatából.

Elképesztő videó egy magyar Covid-osztály 12 órás műszakjáról

Life.hu2021.05.17, 10:48

Orvosok, ápolók és betegek számolnak be a videóban arról, hogy élik meg a mindennapokat az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben a Covid-osztályon.

Ma van az ápolók nemzetközi napja

Thatslife.hu2021.05.13, 20:46

Minden évben május 12-én rendezik meg az ápolók tiszteletére kinevezett nemzetközi ünnepnapot, melynek szellemi anyja Florence Nightingale, a modern nővérképzés és betegellátás főreformere volt.

Egy kórházi ápoló vallomása: „Életemben nem láttam ennyi és ilyen súlyos tüdőgyulladást”

Life.hu2021.03.17, 12:42

Megrázó állapotokról számolt be Baji Anikó, az Uzsoki Utcai Kórház szakápolója. Sosem volt még ennyi súlyos tüdőgyulladással küzdő betegük.

A napokban érkeznek az első emelt orvosi bérek

Itthon2021.02.03, 15:09

Ezekben a napokban érkeznek meg az orvosok számlájára a megemelt bérek. A mostani emelés egy több évig tartó átfogó jelentős orvosi béremelési program első állomása. Az orvosok bére két év múlva átlagosan két és félszeresére emelkedik. A kormány ezzel a lépésével tovább növeli az orvosok anyagi megbecsülését és átláthatóbb foglalkoztatási és bérezési körülményeket teremt számukra - áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében.

Egy vezető ápoló vallomása: Nem minden dolgozó bírja lelkileg a Covid-osztályt

Life.hu2021.01.27, 07:38

A Szent László kórház vezető ápolója beszélt arról, milyen nehézségekkel kell napi szinten megküzdeniük a Covid-osztályokon, és hogy bizony van, aki összeroppan lelkileg. Az is szóba került, ő miért adatta be a vakcinát.

Döbbenet: az olasz ápolók pelenkában látják el a koronavírusos betegeket, hogy időt spóroljanak

Life.hu2020.12.17, 09:53

Elképesztő kijelentést tett egy olasz professzor, Walter Ricciardi. Azt mondta, az ápolók pelenkában dolgoznak, hogy ne veszítsenek időt a koronavírusos betegek ápolásánál.

Meghalt egy beteg a zalaegerszegi kórházban egy ápoló hibája miatt

Itthon2020.12.09, 14:41

Vádat emeltek egy ápoló ellen, aki a Zala Megyei Szent Rafael Kórház sürgősségi osztályán nem az előírt gyógyszert adta be egy betegnek és emiatt az idős férfi meghalt.

Ekkor kapják meg a magyarországi ápolók a megemelt bérüket

Life.hu2020.12.05, 12:40

Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, 20 százalékkal megemelt fizetése a bankszámlájukra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szombaton az MTI-vel. Azt írták, hogy az egészségügyi szakdolgozók többéves átfogó béremelési programjának keretében emelkedett a bér.

Szemen köpte egy covidos beteg, de tovább kellett dolgoznia az ápolónak

Life.hu2020.11.22, 09:11

Egy dühöngő beteg – akinek pozitív lett a koronavírus tesztje – szemen köpött egy ápolót egy francia kórházban. Ám a nőnek így is folytatnia kellett a munkát, mert nem számít fertőzöttnek.

Megerőszakoltak majd könyörtelenül meggyilkoltak egy csinos ápolónőt (18+)

Life.hu2020.10.20, 17:12

Sydney Sutherland áplonő kocogni indult, de ekkor még nem sejtette, hogy milyen szörnyűség vár rá.

A Gyurcsány-kormány 2008-ban elvett egyhavi fizetést az orvosoktól és az ápolóktól

Itthon2020.10.06, 16:34

A Gyurcsány-kormány tizenkét évvel ezelőtt pénzügyi válságra hivatkozva vezette ki a 13. havi bért, ami többek között érintette az egészségügyi dolgozókat is. Ezzel a baloldali kabinet egyhavi fizetést vett el az amúgy is nehéz (anyagi) helyzetben lévő orvosoktól és ápolóktól. Az előterjesztést megszavazó képviselők közülük többen ma is a parlamentben ülnek, így Gyurcsány Ferenc, Gy. Németh Erzsébet és Vadai Ágnes. A polgári kormány más irányvonalat képvisel: hiába van ugyanolyan súlyos válság, mint 2008-ban, a Fidesz megduplázta az orvosok bérét, és ilyen körülmények között is folytatja az ápolók béremelési programját.

Az ápolók fizetését is növeli a kormány az orvosok drasztikus béremelése mellett

Itthon2020.10.06, 10:39

Az orvosok drasztikus béremelése mellett folytatódik a szakdolgozók, így az ápolók béremelési programja - jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden. Összesítése szerint ez 72 százalékos pluszt jelent majd az ágazatban dolgozóknak 2022-re.

Szívhalált idézett elő, hogy bebizonyítsa mennyire jó az újraélesztéseben - 85 ember halálát okozta

Life.hu2020.10.05, 08:19

Figyelemre vágyott, ezért több kórházi betegnél is szívhalált idézett elő a német ápoló, hogy bebizonyíthassa, milyen jó az újraélesztésben. 85 ember veszítette el miatta életét. 

Emelik az ápolók és egészségügyi szakdolgozók fizetését

Life.hu2020.09.29, 17:02

Novemberben húsz százalékkal emeli a kormány az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók fizetését, azon az 500 ezer forinton kívül, amit még a nyáron biztosított az egészségügyi dolgozók számára - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.

Amikor az ápolónő kap erőt a betegektől...

She2020.09.11, 13:44

A kórházi folyosók rideg közönye rátelepszik az emberre. A felújítás után modernnek tetszik minden - a színek, a világítás... De mégis, a kórház az csak kórház.

Életfogytiglant kapott az ápoló, aki 85 beteget ölt meg

Nagyvilág2020.09.11, 13:00

Életfogytig tartó börtönbüntetést kapott Németországban egy ápoló 85 beteg megölése miatt, az ítélet pénteken emelkedett jogerőre.

Egy orvost és egy ápolót gyanúsítanak egy idős férfi halála miatt Heves megyében

Life.hu2020.09.09, 17:02

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt két egészségügyi dolgozó ellen a Hatvani Járási Ügyészség.

Orvosai és ápolója gondatlansága miatt halt meg egy idős szívbeteg

Itthon2020.09.01, 17:52

Pénzbüntetésre ítélt két orvost és egy ápolót egy idős beteg halála ügyében kedden első fokon a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Tagadja a szexuális erőszakot a sátoraljaújhelyi kórház ápolója

Life.hu2020.07.29, 19:48

A 35 éves nő azt állítja, a sátoraljaújhelyi kórház egyik ápolója akaratán kívül szexuális kapcsolatot létesített vele. Az ápoló tagadja, hogy erőszak történt volna. 

Törőcsik Mari egyre jobban van: visszatért a humora is

Life.hu2020.06.24, 07:13

Törőcsik Marit is megviselte a koronavírus-járvány miatti eszigetelődés, de Jordán Tamás szerint már egyre jobb a művésznő kedve. 

Megalázó helyzetbe került Macron, párizsi ápolónők szembesítették a valósággal, az elnök kínosan magyarázkodni kezdett - videó

Nagyvilág2020.05.17, 15:57

Ismét kellemetlen helyzetbe került Macron elnök. Mint ismert, az egyik legrosszabbul felkészült európai ország éppen Franciaország volt a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. Közel 30 ezer halott, elkésett intézkedések, összeomlott francia egészségügy. Macron elnök utolsó tévébeszédében el is ismerte, hogy hibáztak, késlekedtek. De ezt ellensúlyozandó kórházlátogatásai is botránnyal végződnek. Párizs elővárosában kifejezetten megalázták az ápolók, orvosok, utána az Elnöki Hivatal meghamisította a felvételt, erről az Origo is részletesen beszámolt. Most egy párizsi belvárosi kórházban zavarba ejtő vitába keveredett két nővérrel, akikk ...

Zacher Gábor szeretné, ha több fiatal dolgozna az egészségügyben

Life.hu2020.05.14, 10:49

Nem mindennapi dolgot kért a magyar fiataloktól Zacher Gábor. 

Herczegh Anita: Köszönet és hála jár az ápolóknak

Itthon2020.05.12, 12:07

Köszönetet és hálát kell mondani az ápolóknak - hangsúlyozta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége kedden Budapesten abból az alkalomból, hogy a Johnson&Johnson, a Béres Gyógyszergyár Zrt. és a Román Nemzetiségi Önkormányzat maszkokat, Béres Cseppeket és fertőtlenítőszereket adományozott egyházi kórházaknak és bentlakásos intézményeknek.

A kormányszóvivő is köszönetet mondott az Ápolók Napján

Itthon2020.05.12, 11:14

Közösségi oldalán köszönte meg az ápolóknak az áldozatos munkát Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. 

Száznál több ukrán ápoló kapta el a koronavírust 24 óra alatt

Nagyvilág2020.04.26, 15:12

Egy nap alatt, vasárnapra 492 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak Ukrajnában, köztük 101 egészségügyi dolgozót. Erről beszélt Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Maga énekli a dalt a magyar ápoló, amit egészségügyi dolgozóknak írt

Life.hu2020.04.23, 17:12

A tizenkét éve ápolóként dolgozó Turcsányi Tibi, úgy döntött, egy dalban mutatja be, milyen nehéz is az egészségügyi dolgozók helyzete, illetve egyúttal kollégáiba szeretne lelket önteni a szerzeménnyel.

Berobbantak az orvos és ápoló influenszerek - Videó

Life.hu2020.04.20, 16:41

Most minden szempár az egészségügyi dolgozókon, akik rohamosan törnek fel a közösségi oldalakon.

Megalázták Macront egy párizsi kórházlátogatáson, majd úgy tett, mint aki nem veszi észre, az Elnöki Hivatal pedig később meghamisította a felvételt - videó

Nagyvilág2020.04.17, 17:39

Emmanuel Macron francia elnök gyors látogatásra érkezett Párizs egyik elővárosába, Kremlin-Bicétre-be. Az egyetemi kórház víruskutató csoportjánál tett látogatása nem sikerült túl jól, az egyik szakápolónő ugyanis szembesítette azzal, hogy tette tönkre kormánya a francia egészségügyet. Az erről készült videóból kiderül, hogy a koronavírusos betegeket kezelő francia ápolóknak még védőruhát sem biztosítanak, ráadásul kezdetben szájmaszkjuk sem volt. Az egyik ápoló szerint Macron elnöksége alatt az egészségügyben dolgozók elszegényedtek. Az egyetemi kórházban a védőfelszerelések hiánya miatt eddig 144 dolgozó fertőződött meg koronavíruussal. ...

Egyedül halt meg otthonában a 29 éves koronavírusos ápolónő, Rebecca Mack

Life.hu2020.04.12, 06:27

A 29 éves ápolónő, Rebecca Mack otthonában halt meg egyedül, miután elkapta  a koronavírust.

Műszak közben tudta meg az ápoló, hogy koronavírusban hunyt el nagypapája

Life.hu2020.04.08, 09:40

A fiatal ápoló épp egy nehéz éjszakai műszak közepén kapta a rossz hírt: nagypapája elhunyt a koronavírus miatt.

Sosem látott még ilyet az ápoló, aki 23 éve a pályán van

Life.hu2020.04.07, 14:06

A sokat tapasztalt egészségügyi szakemberek sem láttak még ahhoz foghatót, mint ami most van. Egy londoni kórház dolgozói őszntén meséltek a helyzetről.

Koronavírus: meghalt egy 23 éves ápoló Angliában

Life.hu2020.04.06, 18:35

Az anyja elmondása szerint nem viselt megfelelő védőfelszerelést a betegek ellátása közben.

Nyílt levél az egészségügyi dolgozóknak: Ti vagytok a védőangyalaink!

She2020.03.25, 08:39

Alap, hogy átlagos körülmények között is hálás lehet nektek az emberiség, mert ti vagytok, akik éjt nappallá téve őrzitek az elesett, beteg embereket. Nem kímélitek magatokat, mindig ott vagytok, ahol kell.

Lakásokkal segítik az orvosokat és ápolókat

Itthon2020.03.24, 11:05

Egyre többen ajánlják fel ingyen üresen maradt lakásaikat azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik esetleg koronavírusos betegeket ápolnak, vagy nagy eséllyel érintkeznek velük. Eddig húsz dolgozónak találtak lakást, a jótékonysági kezdeményezés egyre népszerűbb  - írta a Magyar Hírlap kedden.

Koronavírus - "A legfontosabb, hogy drasztikusan csökkentsük az orvos beteg-találkozásokat"

Life.hu2020.03.16, 07:36

Az új típusú koronavírus az idősekre, a legyengült immunrendszerűekre és a krónikus betegségben szenvedőkre a legveszélyesebb. Emellett kiemelt figyelmet kell fordítani az egészségügyi dolgozók élet- és egészségvédelmére, különös tekintettel az idősebb kollégákra. Ennek érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra utasította valamennyi ellátó intézmény vezetőjét, hogy hétfőtől úgy szervezzék át az egészségügyi tevékenységüket, hogy a 65 év feletti egészségügyi dolgozók ne találkozzanak közvetlenül a betegekkel, és kollégáikkal is csak telefonon konzultáljanak.

Ember nélküli robotkonyha gyártja az ételt az ápolóknak Vuhanban

Gazdaság2020.02.20, 15:54

Az ember nélküli ételkészítő állomásokat a Qianxi Robotic Catering fejlesztette ki és adományozta Vuhannak, a koronavírus által leginkább sújtott városnak, amely Kínában már több mint kétezer embert ölt meg.

Folytatódik az ápolói béremelés és a nővérszállók fejlesztése

Itthon2020.01.23, 14:55

A kormány elkötelezett az egészségügy humánerőforrás-fejlesztése iránt, ezért folytatódnak a béremelések, és tovább fejlesztik a nővérszállók hálózatát is - jelentette ki Csiki Zoltán egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár a Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének szakmai napján.

Fenyegetik, leköpik és rasszista szajhának nevezik a svéd ápolónőket a migránsok

Nagyvilág2020.01.11, 10:33

Belefáradtak a svédországi Växjö kórházának ápolói abba, hogy sok beteg és a hozzátartozóik egyszerűen szolgának tekintik és különböző sértő jelzőkkel illetik őket. A kórházból több ápolónő is arról számolt be, hogy egyes betegek erőszakoskodnak velük, szajhának nevezik és rasszizmussal vádolják őket - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A kormány béremeléssel, ösztöndíjakkal segíti az ápolói létszám növekedését

Itthon2020.01.03, 07:51

A nemzeti kormány 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket, megbecsüli az egészségügyi dolgozókat, gondoskodik az ápolók, orvosok utánpótlásáról, emeli a bérüket és mindent megtesz azért, hogy ismét vonzóvá tegye az egészségügyi pályát a fiatalok számára - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Kiderült az igazság a helyi fideszes képviselőt kínzással fenyegető siófoki ápolónőről

Itthon2019.12.12, 16:50

Bár a balliberális álhírgyárak mindent elkövettek az elmúlt napokban, hogy egy a siófoki kórházból kirúgott ápolónő kapcsán kormányellenes hisztériát keltsenek, azonban mostanra olyan tények derültek ki V.-né Mónikáról, ami megkérdőjelezi mártírkodását, és a mellette szerveződő ellenzéki kék szalagos, adománygyűjtő hisztit.

Fogyatékossággal élőket vertek az ápolók egy Baranya megyei szociális otthonban

Itthon2019.11.22, 11:44

Az egyik bentlakó azért kapott verést, mert az esti lefekvés előtt nem találta a ruháját. A gondozó előbb csak kiabált vele, aztán többször arcon ütötte. Ebben az időszakban az ápolónő egy másik gondozottat vitt fürdetni. Őt a törölközővel és egy műanyag flakonnal ütötte. A másik ápolónő is fürdetni vitt egy gondozottat, aki fogyatékossága miatt nem tudta megcsinálta, amit a gondozónő kért tőle. Ezért kiabálni kezdett vele és többször megütötte.

Egy gondozó megerőszakolt egy 83 éves asszonyt

Itthon2019.10.21, 20:12

Saját házában erőszakolt meg egy 83 éves nagymamát az ápoló, akit azért foglalkoztatott, hogy segítsen ellátni mozgássérült férjét. Először ráfogta az asszonyra, hogy hazudik, de aztán a DNS-teszt lebuktatta. A férfit nemi erőszak vádjával letartóztatták.

Így néznek ki a munkások magánemberként, ha leveszik az egyenruhát: elképesztő átalakulás

Life.hu2019.10.01, 15:18

A különböző szakmákhoz kötődő sztereotípiákkal szeretne leszámolni Bruno Fert fotós.

Ápolónőre támadt egy makói asszony

Itthon2019.09.16, 13:38

Februárban támadtak meg egy makói ápolónőt. Ellökték és a földön is bántották. A Makói Járási Ügyészség vádat emelt egy helyi asszonnyal szemben. 

Öntudatán kívül levő nőbeteg nemi szervével játszott az ápoló

Archívum2019.09.01, 06:12

Az 58 éves William Kennedy külső helyszínen vizsgált meg egy nőbeteget. Ki tudja, milyen megfontolásból a páciens vaginájához nyúlt, és a nagyajkak mozgatásával játszott hasbeszélőset. Olcsón megúszta. 

Gyurcsányék megalázó bérekért dolgoztatták az ápolókat

Itthon2019.06.15, 14:01

Ahogy az Origo is beszámolt róla, Horváth Ildikó, az egészségügyért felelős államtitkár bejelentette, hogy további három szakaszban emelkedni fog az ápolók bére. Az intézkedés 2016-ban kezdődött, és több mint 78 ezer szakdolgozót és 4400 védőnőt érint. Ezzel a 2016-os szinthez képest 2,5-szeresére fog emelkedni a szakdolgozók bére 2022-re. A bejelentésre közleményben reagált a Fidesz, a párt azt írja, hogy Gyurcsányék több ezer ápolót az utcára tettek.

Júliustól, majd 2020-ban és 2022-ben is tovább emelkedik az ápolók bére

Itthon2019.06.15, 13:54

Horváth Ildikó, az egészségügyért felelős államtitkár bejelentette, hogy további három szakaszban emelkedni fog az ápolók bére. Az intézkedés 2016-ban kezdődött, és több mint 78 ezer szakdolgozót és 4400 védőnőt érint.

Bérnővérekkel enyhítik az ápolóhiányt a kórházak

Itthon2019.04.16, 06:15

Egyre több kórház kényszerül bérnővérek, -műtősnők, -műtősfiúk foglalkoztatására, főként a fővárosban, továbbra sem enyhül ugyanis az ápolóhiány - írta a Magyar Nemzet keddi számában.

14 gyerek fulladt vízbe egy karéliai gyerektáborban

Itthon2019.03.18, 20:47

2016 júniusában súlyos tragédia történt Oroszországban. Egy hirtelen jött szélviharban felborult három csónak, amely táborozó gyerekeket vitt. Az igazgatónőt és a tábor vezetőjét 9 és fél év börtönbüntetésre ítélték.

Számos intézkedés történt az ápolók helyzetének javításáért

Itthon2019.02.18, 19:35

Sajtótájékoztatót tartott Budapesten Kásler Miklós, Emmi-miniszter. Kásler Miklós az ápolók napja alkalmából beszélt az ápolók helyzetéről Magyarországon.

Közel 800 ápolóképzőbe felvett hallgatónak jár ösztöndíj

Itthon2018.12.19, 12:53

Az ápolóknak, védőnőknek és mentőtiszti felsőfokó alapképzésben tanulóknak indított ösztöndíjat az egészségügyben tapasztalható munkaerő-hiány utánpótlása érdekében hozták létre.

Az ápolói ösztöndíj növeli a szakma iránti elkötelezettséget

Itthon2018.11.20, 15:07

Az ápolói ösztöndíj a szakmában való elhelyezkedést segítve jelentősen támogatja a fiatalok ápolói munka iránti elkötelezettségét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára.

Az otthonápolás taposómalmában...

She2018.10.30, 21:57

Mi, nők, legtöbben zsigerileg hordozzuk magunkban a törődés, az ápolás képességét. Gondolj csak bele: ha bárki beteg lesz a családban - férj, gyerekek -, te már főzöd is a mézes-citromos teát.

Rátámadt az ápolókra egy férfi a nagykanizsai kórházban

Itthon2018.07.03, 17:12

A beteget pont ellátták, amikor rátámadt az ápolókra. Az ügyészség vádat emelt ellene. 

30 éve megküzdött a rákkal, most felkereste akkori ápolóját a brit nő

Archívum2018.06.27, 20:35

Egy ráktúlélő lány 30 év után megkereste egykori ápolóját, akire a mai napig jó szívvel emlékszik vissza.

Rejtett kamera rögzítette, mennyire durván bánnak egy nyugdíjassal

Nagyvilág2018.06.12, 14:33

Notthinghamshire-ben egy idős asszonyt a karjánál fogva rángatták az ápolói. Erről felvétel készült, az asszony lánya rejtett el egy kamerát a szobában.

Hepatitisszel fertőzte meg a betegeket egy ápolónő

Itthon2018.05.08, 15:51

A 31 éves Cora Weberget azzal vádolják, hogy a Jó Szamaritánus Kórházból ellopott kábítószeres injekciós tűket, és azokkal fertőzte meg a betegeit hepatitis C-vel az Egyesült Államokbeli Puyallup városában. A nő nyaralni indult, és már éppen átlépte volna a határt, amikor a rendőrök elfogták. 

Ez a weboldal segít a szabadúszó orvosoknak munkát találni

Gazdaság2018.03.08, 15:03

Februárban újabb 12 millió dolláros befektetést kapott a Nomad Health, aminek köszönhetően a szabadúszó orvosokat, orvosi rendelőket már 12 országban összekötő alkalmazás tovább bővülhet.

Az európai orvosok és ápolók elhagyják Nagy-Britanniát

Gazdaság2018.02.21, 11:47

A szigetországba érkező orvosok száma 9 százalékkal csökkent 2017-ben – áll a brit Általános Orvostudományi Tanácsnak a Bloomberghez eljuttatott felmérésében. Tavaly 3 458 olyan orvos regisztráltatta magát, aki az Európai Unióból érkezett, és ez 26 százalékkal kevesebb, mint 2014-ben.

A kormány elismeri és megbecsüli az ápolók munkáját

Itthon2018.02.19, 09:41

A kormány elismeri és megbecsüli az ápolók munkáját – nyilatkozta Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára az MTI-nek a magyar ápolók napja alkalmából.

Egyre kevesebb orvos és ápoló akar elmenni az országból

Itthon2018.01.24, 22:32

Jó irány, hogy egyre kevesebben akarnak elmenni az országból az orvosok és az egészségügyi dolgozók közül is - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán szerdán.

Előző
  • 1
  • 2
Következő