Apollo-program

címke rss
NASA-katasztrófa: fél perc alatt halt meg három űrhajós a pusztító tűzben

NASA-katasztrófa: fél perc alatt halt meg három űrhajós a pusztító tűzben

56 évvel ezelőtt, 1967. január 27-én az Apollo-1 űrhajóval az egyik utolsó próbát tartották a floridai űrközpontban. A három asztronauta szkafanderbe öltözve bemászott a kapszulába, a technikusok pedig rájuk zárták a három részből álló ajtót. A teszt látszólag biztonságos volt, hiszen a rakétát még nem töltötték fel üzemanyaggal. A mérnökök és az űrhajósok azonban korainak tartották ezt a próbát. Virgil Grissom, az Apollo-1 kijelölt parancsnoka is többször próbálta jelezni, hogy veszélyes siettetni az első amerikai, emberes űrrepülési programot. A végzetes napon egy hibás vezeték szikrát okozott a modulban, és a normál levegő helyettt ...

Hihetetlen részletek derültek ki a holdraszállásról

Archívum2022.09.05, 17:47

Újra rekonstruált fotók segítségével élhetjük át ismét a Holdra lépés szó szerinti csodáját. A houstoni Johnson Űrközpont egyik lezárt páncélszekrényében 35 ezer eredeti fénykép rejtőzik a NASA történelmi Apollo-programjának küldetéseiről, amelynek  az ember Holdra juttatása volt fő célja. Ezeket a fotókat most ötven év után először állították helyre a modern technika segítségével: a pixelről képpontra való átkonvertálás olyan ikonikus képrészleteket tár elénk, amilyeneket eddig még soha nem láttunk.

Több száz állatot küldtek a történelem során az űrbe

Archívum2021.10.26, 07:58

Két szovjet kirgiz teknős már megkerülte a Holdat, amire Neil Armstrong 1969-ben a bolygóra tette a lábát. Valójában állatok tucatjai, köztük rovarok és emlősök utaztak az űrbe, még mielőtt mi, emberek megtettük volna ugyanezt. A kutatók most összeállítottak egy úgynevezett vizuális idővonalat azokról az állatokról, amelyeket valaha az űrbe küldtek.

Egyesek a holdra szállás jelentőségéhez hasonlítják a műhúsok fejlesztését

Archívum2021.07.29, 11:47

Ömlik a pénz a műhúst fejlesztő cégekbe, egyre több befektető lát bennük nagy potenciált. Kulcskérdés lesz, hogy árban meg tudják-e verni a hagyományos húsipart.

Elkelt az első holdraszállást irányító joystick

Archívum2020.07.20, 16:40

A joystick, amellyel Neil Armstrong az Apollo-11 űrhajó parancsnoki modulját irányította 1969 nyarán, 370 ezer dollárért (113 millió forintért) kelt el egy kaliforniai árverésen a hétvégén.Ma van az első holdraszállás 51. évfordulója.

Mennyibe kerülne egy embert szállító küldetés a Marsra?

Archívum2020.02.22, 09:50

Mielőtt még győzött volna az Egyesült Államok a Szovjetunióval folytatott küzdelemben a holdra szállásért, már megszülettek az első tervek a Mars emberes missziójára. Azonban nem hogy a Marsra, a Holdra sem mentünk vissza emberes űrutazással az Apollo program 1973-as megszüntetése óta. Az Origo utánajárt, a jelenlegi tervek szerint mennyibe kerülne embert eljuttatni a Marsra.

Megnyitják az Apollo-program felújított irányítótermét

Archívum2019.06.28, 16:15

Megnyitják a látogatók előtt az Apollo-program felújított irányítótermét az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) houstoni űrközpontjában a holdra szállás 50. évfordulója alkalmából.

Tegyen egy sétát az Apollo-program felújított irányítótermében!

Archívum2019.06.28, 20:38

Megnyitják a látogatók előtt az Apollo-program felújított irányítótermét az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) houstoni űrközpontjában a holdra szállás 50. évfordulója alkalmából.

Nagy károkat okozott az első pár, aki a Holdon szerelmeskedett

Archívum2018.10.02, 17:32

Azt mindenki tudja, hogy az Apollo-küldetések folyamán az asztronauták egyik feladata volt, hogy kőzetmintákat gyűjtsenek a Holdon. A NASA adatai szerint 1969 és 1972 között a hat Apollo-küldetés során 382 kilogramm holdkőzetet hoztak le a Földre. Arról viszont kevesebben hallottak, hogy létezik egy emberpár, aki a Holdon szeretkezett úgy, hogy sohase hagyta el a Földet.

A filctoll, amely megmentette a Holdra szállást

Archívum2018.06.30, 21:13

Az 1960-as években az Egyesült Államok és a Szovjetunió között folyó űrverseny idejéből maradt fenn az a legenda, miszerint az USA rengeteg pénzt költött az űrben használható toll készítésére, míg az oroszok ezt simán megoldották: ceruzát használtak. A világűrben, a súlytalanság viszonyai között történő jegyzetelés azonban korántsem annyira egyszerű feladat, mint amilyennek gondolnánk. Kevéssé ismert, hogy egy íróeszköz mentette meg a történelem első Holdra szállását is.

Előző
  • 1
Következő